2015. december 25., péntek

EGY NAPOT KAPOTT A FACEBOOK A GYŰLÖLETKELTŐ POSZTOK TÖRLÉSÉRE

LUMENS BLOG
Szerző: lumens
2015.12.25.


A Facebook, a Twitter és a Google is bejelentette, hogy olyan intézkedéseket fognak bevezetni Németországban, melyek segítségével 24 órán belül törölni tudják majd a gyűlöletkeltő bejegyzéseket és kommenteket. Németországban a menekültválság okozta konfliktusok során újra megerősödtek a szélsőséges és neonáci nézetek, s képviselőik véleményüket a közösségi oldalakon is kifejtették. Bár többen is jelentették ezeket a bejegyzéseket, a Facebook nem távolította el őket az oldalról - ez ellen szólalt fel előbb Heiko Maas német igazságügyi miniszter, majd Angela Merkel is.
 
2015 augusztusában kerültek a német média figyelmének középpontjába a közösségi oldalakon megjelenő gyűlöletkeltő bejegyzések és kommentek. A Drezda melletti Heidenau városát tiltakozó szélsőségesek szállták meg, akik meg akarták akadályozni az új menekültszállás megnyitását. A nagyjából hatszáz migráns befogadására alkalmas épületet akkor támadták meg, amikor az első menekültkérők megérkeztek a táborhelyre. Az összecsapásban több mint harminc rendőr is megsérült, de az akció nem járt sikerrel: hétvégére a szálláshely védelmét biztosították, és kétszáz menedékkérő el is foglalhatta ideiglenes otthonát. A támadás nem számított egyedi esetnek: júliusban tiltakozók egy München külvárosában található épületet égettek fel, amikor megtudták, hogy azt menekültek elszállásolására kívánják használni – de korábban is voltak hasonló akciók Hamburgban, Berlinben, Tröglitzben és Sanitz városában is. A Heidenauban tapasztalt mértékű erőszakosságra viszont még nem volt példa, így az egész országban erősebbé vált az aggodalom a neonáci mozgalmak megerősödése miatt. Többen is úgy vélték, a közösségi oldalakon megjelenő gyűlöletkeltő és uszító írások is hozzájárulhattak a tiltakozó akciók nagy számához.
 
Heiko Maas, Németország igazságügyi minisztere augusztus 26-án fordult levélben a Facebook vezetőségéhez, miután tudomására jutott, hogy több gyűlöletkeltő bejegyzést akkor sem töröltek a közösségi oldal moderátorai, amikor azt több felhasználó is jelentette. Maas összevetette a rasszista, idegengyűlölő bejegyzésekkel és kommentekkel kapcsolatban történteket a Facebook szexuális jellegű tartalmakkal való szabályozásával. Nem tartotta helyesnek, hogy míg „bizonyos testrészeket ábrázoló fotókat az oldal azonnal eltávolít”, ugyanezt nem képes megtenni a rasszista, gyűlöletkeltő bejegyzésekkel. Arra is felhívta a figyelmet, hogy nem szabad tévesen tolerálni az erőszakosan idegengyűlöletet és rasszizmust hirdető felhasználókat. A Facebook szabályzatában tiltja a gyűlöletbeszédet – azaz az olyan tartalmat, ami direkt támad embereket származásuk, nemzetiségük, vallási hovatartozásuk, szexuális orientáltságuk, vagy nemi identitásuk miatt –, az igazságügyi miniszter szerint azonban az oldal a felhasználók folyamatos panaszai és jelentései ellenére sem távolította el a menekültek ellen irányuló agresszív bejegyzéseket. Maas ezért a Facebook vezetőit szeptemberben egy tárgyalásra invitálta...
 
 
Karácsonyi ráadás:
 
A napfény íze (film)
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.