2016. október 11., kedd

NEMZETI KERESKEDŐHÁZ: IDÁIG 6 MILLIÁRD VESZTESÉGET TERMELT, MÉGIS MEGDOBJÁK TOVÁBBI MILLIÁRDOKKAL

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.10.11.


Kétszer annyit, 5 milliárd forintot kíván most elkölteni a Magyar Nemzeti Kereskedőház, mint amennyit 2012-es indulása óta hozott. Az MNKH idáig 6 milliárd veszteséget termelt, miközben csak 2,8 milliárd értékben tudtak külföldi üzleteket tető alá hozni. Eközben csak anyagi ráfordításokra elvertek 9 milliárdot, holott ahová a cég betette a lábát, nem hogy nőtt, de csökkent az export.

Az MNKH egy báránybőrbe bújtatott farkas, amelynek hivatalos célja a kis- és középvállalatok külföldi piacokra jutásának segítése lenne, ám ehelyett inkább mint pénznyelő működik, amelyből a legnagyobb hasznot a haverok-rokonok húzzák. Jó példa erre az a kereskedelmi ügylet, amely során elköltöttek 3,2 milliárdot almavásárlásra annál a cégnél, amely Orbán Viktor feleségéhez köthető.

Magyarország kereskedelem- és exportorientált ország. A GDP-arányos árukereskedelmi forgalom itt a hetedik legmagasabb a világon. A kereskedelmi kapcsolatok tehát nem csoda, ha fontosak a kormánynak. Ez önmagában indokolná, hogy miért
akar a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. kilenc új irodát nyitni Ázsiában, Afrikában, Észak- és Dél-Amerikában, valamint Boszniában. Magyarázná, hogy miért szeretne az MNKH 5 milliárd forintért létrehozni egy kereskedőházi partneriroda-hálózatot. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy most kétszer annyit készülnek elkölteni, mint amennyi hasznot a kereskedőház 2012-es indulása óta, három év alatt összesen hozott. Az MNKH ugyanis nem több, mindössze nagyjából 2,8 milliárd forint értékű exportbizniszhez segítette hozzá a magyar vállalkozásokat.

Ráadásul azokban az országokban, ahol a kereskedőház megjelenik, nemhogy nőne, hanem
csökken az export. Az összes érintett országba irányuló kivitel értéke euróban kifejezve nagyjából stagnál az utóbbi öt évben, és a teljes magyar exportból való részesedése pedig csökkent. De abszolút értéken is hasonló a helyzet: 2011-ben 5,1 milliárd euró értékű árut vittünk ezekre a helyekre, tavaly már csak 3,8-at.

Emellett a
szakirodalom szerint az exportpromóciós költés esetében nagyon erősen érvényesül a csökkenő hozadék elve, azaz nagyobb költés nem vezet arányosan nagyobb exportnövekedéshez. Tehát minél kisebb az ügynökség, annál jobb...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.