2018. február 19., hétfő

TÍZ DOLOG, AMIÉRT JÓ GREENWICHBEN ÉLNI

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2018.02.19.


A "Tíz dolog-sorozatban" most Londonba, azon belül is Greenwichbe látogatunk el London2009 jóvoltából. Greenwichről a legtöbbünknek alighanem az obszervatórium és a kelet-nyugati választóvonal jut elsőre eszünkbe, pedig a városrész ennél jóval több – derül ki a posztból. Úgyhogy induljunk is erre a képes utazásra!

„Bevezetőként pár dolgot szeretnék megosztani Greenwichről. A hivatalos nevén, „The Royal Borough of Greenwich” egyike a nyolc Nagy-Britanniában található királyi körzetnek. 2012-ben emelték királyi rangra, a Királynő uralkodásának hatvanadik évfordulója alkalmából.

London dél-keleti részén fekszik, a Temze déli partján. London közigazgatását tekintve a 2-3-as zónában helyezkedik el. Londonnak 6 zónája van, az 1-es zónától a város közepétől elindulva és fokozatosan, gyűrű alakban kifelé haladva érünk el London közigazgatási határáig. Ez alapján mondhatjuk, hogy Greenwich még viszonylag a város közepén terül el, a belvárostól 8 km-re.

Egy nagy kerületet kell ám elképzelni, csak a folyó menti szakasza 13,5 km hosszú! 17 kisebb körzetre oszlik, amik egymástól igen különbözőek. Ha meghalljuk, hogy Greenwich, akkor rögtön a történelmi kisváros ugrik be először. De az valójában csak egy része a városrésznek.

A The Royal Borough of Greenwichbe tartozik például Eltham, Charlton, Kidbrooke, de Woolwich, vagy az én szívem csücske Blackheath és Shooter’s Hill is.

Na de miért is jó itt élni?

1. Történelem

Aki szereti a történelmet, annak ez a városrész egy aranybánya. Greenwich története egészen a Bronz-korig nyúlik vissza. Bár igazán akkor vált ismertté és népszerűvé, amikor a királyi család megérkezett az 1400-as években. Számtalan palota, épület, múzeum őrzi annak a korszaknak az emlékét, amik közül csak néhányat említenék.

A Royal Naval College helyén valaha a The Palace of Placentia állt, amit 1443-ban építettek. Ebben a palotában, illetve annak utódjaiban született a legtöbb Tudor-kori uralkodó.

Az évszázadok során folytatták a különböző intézmények építését és így itt kapott helyet a Royal Dockyards, a Royal Observatory és a Royal Naval Hospital is. A Royal Observatoryt, aki még nem járt arra, érdemes mindenképpen meglátogatni, ugyanis itt fut végig a Greenwich Mean Time (GMT) meridián vonal.

Ha kivárjuk a sorunkat, akkor szuper képeket lehet készíteni úgy, hogy az egyik lábunk a vonal keleti, a másik pedig a vonal nyugati oldalán áll. 1997 óta a Maritime Greenwich az UNESCO Világörökség része.

De hogy ne csak Greenwich kisvárosát említsem, szintén a kerületben található az Eltham Palace, amit például most télen ezernyi fénnyel kivilágítottak és egy fesztivál keretében pár napig „Elvarázsolt kastélyként” volt látogatható...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.