2018. február 19., hétfő

HA HIHETÜNK ORBÁNNAK, AKKOR AZ ORSZÁGBAN MINDEN TÖKÉLETES, MÁR CSAK A BEVÁNDORLÁST ÉS SOROST KELL LEGYŐZNI

MÉRCE - VÁLASZTÁS 2018
Szerző: CSENGEL KARINA - PÓSFAI ORSI
2018.02.19.


Orbán Viktor megtartotta 20. évértékelő beszédét, amit Balog Zoltán nyitott meg. Természetesen a migráció problémájával teremtette meg a hangulatot, Orbán Viktort pedig (kimondatlanul ugyan) először Noéhoz, majd Julianus baráthoz hasonlította. A példát az indolkolta, hogy egyikőjüknek sem hittek, pedig mindketten fel akarták hívni az emberek figyelmét a közelgő veszélyre, ezért nincs könnyű élete annak, aki megpróbál a közelgő baj ellen tenni, míg mások unalmassá vált életüket akarják feldobni mondjuk egy kis kulturális sokszínűséggel.

“Soha rosszabb nyolc éve ne legyen!”

Orbán Viktor szerint az elmúlt 8 év jól sikerült, talán jobban is, mint azt várták. Első körben köszönetet mondott Matolcsy Györgynek a Nemzeti Bank átalakításáért, a nyugdíjprémiumokért Varga Mihálynak, a mezőgazdaság fejlődéséért Fazekas Sándornak, a felsőoktatásban tanuló romák számának kétszeresére emelkedéséért Balog Zoltánnak. Kiemelte, sikerült egy olyan béremelési és adócsökkentési megállapodást kötni, amit a szakszervezetek, munkaadók és kormány is vállani tud.

A devizahiteles családok felszabadításáról nem sok érdemleges szó esett, gyorsan áttért az életvitelünk, azaz a kultúra, a művelődés és a sport területére. Orbán nem is számított rá, hogy mindez ilyen gyorsan regenerálódik majd, mindnehol wellness szállodák épülnek, megtelnek a múzeumok, a fesztiválok, a színházak, egyre több a sportolónk. Minden gazdasági megrázkódtatás ellenére is kultúrnép maradtunk. A házasság sem ment ki a divatból, bár még mindig nem állunk elég jól ahhoz, hogy ne fogyjunk el.

Összessgében szerinte kihoztak mindent ebből a 8 évből, amit ki lehetett hozni, azt kívánja Magyarországnak: “Soha rosszabb nyolc éve ne legyen”. Magyarország ugyan jobb benyomást kelt, mint 8 évvel ezelőtt, de még nem teljesít a tehetségének megfelelően...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.