INDEX / KULTÚR
Szerző: PK
2019.04.19.
Persze nem ez az egyetlen közös pont, a producerek között szerepel az az Alastair Fothergill, aki a Planet Earth rendezője volt, vagyis a Netflix, illetve a velük együttműködő WWF semmit nem bízott a véletlenre. A 92 éves Attenborough persze már önmagában is garancia a sikerre: a királynő mellett talán ő az egyetlen általános elfogadottságú "élő nemzeti kincs" Nagy-Britanniában, aki bármit csinál, imádják, és a világon szinte mindenki ismeri, aki valaha kicsit is érdeklődött a természet és a környezetvédelem iránt.
Ahogyan a brit sorozat, A mi bolygónk egy-egy része is egy-egy élőhelyre koncentrál, és sok olyan jelenet van, ami ismerős lehet más természetfilmekből (pl. a paradicsommadarak tánca, hogyan vadászik a gepárd és így tovább). Néhány környezetvédelemmel foglalkozó szakember, például a brit George Monbiot korábban azt vetette David Attenborough és társai szemére, hogy mindig azokat a kis zöldszigeteket mutatják be, ahol az élővilág hihetetlenül gazdag, amelyek olyan gyönyörűek, hogy az ember alig hisz a szemének. Ugyan ezek hatására mindenki újra szerelmes lesz a Földbe, de nem biztos, hogy ez konkrét tettekre sarkall, sőt, azt a hamis illúziót ébresztheti a nézőkben, hogy alapvetően minden rendben van, és nem egy ökológiai katasztrófa kellős közepén élünk.
Sokkol és simogat
"Mindössze 50 évvel ezelőtt a Holdra merészkedünk. Először tekintettünk vissza a bolygónkra. Azóta az emberiség a duplájára nőtt. Ez a sorozat a természet fennmaradó csodáit ünnepli, és megmutatja, mit kell megőrizni, hogy biztosítsuk az emberiség és a természet virágzását."
- adja meg az alaphangot a felvezetés. Időnként valóban sikerül összekapcsolni a képernyőn látható, sokszínű csodát a kőkemény valósággal, de csak nagyon kevés pillanat utal arra, hogy a bolygón emberek is élnek, és hogy a tevékenységükkel hogyan változtatják meg a környezetünket, hogyan ítélnek halálra fajokat. Pedig a készítők szándéka, hogy gondolkodásra ösztönözzenek, hogy rávegyenek arra, hogy lássuk a nagyobb összefüggéseket, és egy kicsit nézzünk magunkba, hiszen ahogyan a híres narrátor minden egyes részben hangsúlyozza: eldöntjük a bolygónk sorsát azzal, hogy mit teszünk az elkövetkezendő 20 évben. Ha nemcsak a látványra koncentrálunk vagy Sir David Attenborough megnyugtató hangjára, hanem meg is halljuk, amit mond, akkor már más a helyzet, akkor bizony lesz pár kellemetlen percünk, mert mindig van egy DE!
Ugyan a sorozat egyik fő célja, hogy megértsük, ez a szépség mulandó, és ebben vastagon benne van a kezünk, szeretné biztosítani a nézőket arról, hogy van remény. Igen, még akkor is, ha valamit nagyon, de nagyon elrontunk. A mi bolygónk utolsó része azzal zárul, hogyan vette vissza a tőle elhódított területeket az élővilág a csernobili katasztrófa után, és több faj bemutatásánál is elhangzik, hogy ugyan majdnem a kihalás szélére kerültek, de a populáció növekszik, amióta odafigyelünk rájuk.
De ez nem jelenti azt, hogy nyugodtan hátradőlhetünk, íme pár nyugtalanító adat:
"Mindössze 50 évvel ezelőtt a Holdra merészkedünk. Először tekintettünk vissza a bolygónkra. Azóta az emberiség a duplájára nőtt. Ez a sorozat a természet fennmaradó csodáit ünnepli, és megmutatja, mit kell megőrizni, hogy biztosítsuk az emberiség és a természet virágzását."
- adja meg az alaphangot a felvezetés. Időnként valóban sikerül összekapcsolni a képernyőn látható, sokszínű csodát a kőkemény valósággal, de csak nagyon kevés pillanat utal arra, hogy a bolygón emberek is élnek, és hogy a tevékenységükkel hogyan változtatják meg a környezetünket, hogyan ítélnek halálra fajokat. Pedig a készítők szándéka, hogy gondolkodásra ösztönözzenek, hogy rávegyenek arra, hogy lássuk a nagyobb összefüggéseket, és egy kicsit nézzünk magunkba, hiszen ahogyan a híres narrátor minden egyes részben hangsúlyozza: eldöntjük a bolygónk sorsát azzal, hogy mit teszünk az elkövetkezendő 20 évben. Ha nemcsak a látványra koncentrálunk vagy Sir David Attenborough megnyugtató hangjára, hanem meg is halljuk, amit mond, akkor már más a helyzet, akkor bizony lesz pár kellemetlen percünk, mert mindig van egy DE!
Ugyan a sorozat egyik fő célja, hogy megértsük, ez a szépség mulandó, és ebben vastagon benne van a kezünk, szeretné biztosítani a nézőket arról, hogy van remény. Igen, még akkor is, ha valamit nagyon, de nagyon elrontunk. A mi bolygónk utolsó része azzal zárul, hogyan vette vissza a tőle elhódított területeket az élővilág a csernobili katasztrófa után, és több faj bemutatásánál is elhangzik, hogy ugyan majdnem a kihalás szélére kerültek, de a populáció növekszik, amióta odafigyelünk rájuk.
De ez nem jelenti azt, hogy nyugodtan hátradőlhetünk, íme pár nyugtalanító adat:
- 2040-re a Jeges-tengeren nyaranta szinte egyáltalán nem lesz jég, 1980-hoz képest már
így is 40 százalékkal csökkent a jég mennyisége a nyári hónapokban;
- hetente 100 orangután pusztul el emberi tevékenység következtében;
- 50 millió hektár trópusi erdő pusztul el évente;
- a sekélyvízi korallok fele már elpusztult;
- a mezőgazdasági művelésbe vont területek miatt a prérik 90 százaléka már a múlté;
- évente 100 millió cápát gyilkolnak le;
- a nagytestű vízi ragadozók 90 százaléka eltűnt.
A Netflix és a WWF egyébként létre is hozott egy honlapot, ahol felvilágosítást kaphatunk arról, hogyan tudunk segíteni. (Fontos megjegyezni, hogy a sorozat munkálatai jóval azelőtt kezdődtek el, mielőtt a Buzzfeeden megjelent volna egy cikk arról, hogy a WWF milyen elfogadhatatlan eszközöket vet be az orvvadászok ellen )...
A Netflix és a WWF egyébként létre is hozott egy honlapot, ahol felvilágosítást kaphatunk arról, hogyan tudunk segíteni. (Fontos megjegyezni, hogy a sorozat munkálatai jóval azelőtt kezdődtek el, mielőtt a Buzzfeeden megjelent volna egy cikk arról, hogy a WWF milyen elfogadhatatlan eszközöket vet be az orvvadászok ellen )...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.