2019. október 29., kedd

MESE A NŐI BECSÜLETRŐL ÉS A SZABADSÁGRÓL

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: SZÜDI JÁNOS
2019.10.25.


...Ahol a szabadság szüli a rendet, ott gyermeke nevelésének meghatározásában a szülői szerep döntő és elsődleges. Miután nálunk a helyzet fordított, a rend szüli a szabadságot, a miniszterelnök-pártelnök elérkezettnek látta az időt arra, hogy az állam belépjen a szülők szerepébe. Az országgyűlés (nem véletlenül így írva) július 12‑én jóváhagyta a miniszterelnök-pártelnök által eldöntött direktívákat a szülői jogok átalakításáról. Ennek értelmében a jövő esztendő első napján megszűnik annak lehetősége, hogy a hároméves korban kezdődő kötelező óvodába járás idejét a jegyző a szülői kérelmére eltolja annak az évnek szeptember első napjáig, amelyben a gyermek betölti az ötödik életévét. Ebben az időpontban megszűnik annak lehetősége is, hogy a gyermek hatéves kora után – az óvodavezető hozzájárulásával – az óvodában maradjon, és a tankötelezettség teljesítését a hetedik, kivételesen a nyolcadik életévében kezdje meg. Ez év szeptember 1-jétől a szemétkosárba került az a több évtizedes gyakorlat, hogy a szülő kérelmére az iskola igazgatója hozzájárulhat a tankötelezettség magántanulóként történő teljesítéséhez. A szülői jogok nem sérültek, nyilatkozott az illetékes államtitkár. Igaza van? Döntse el az olvasó. Annyi bizonyos, minden megváltozott.

A kormány megbízott egy állami hivatalt, amely a keresztségben a felmentést engedélyező szerv nevet kapta, azzal a feladattal, hogy a meggondolatlan szülő és a megbízhatatlan intézményvezető helyett eldöntse, mi a jó a gyermeknek. A szülőnek nem kell döntenie gyermeke sorsáról, nem is kell felelősséget vállalnia. Ehelyett jogában áll az említett szervhez fordulni, kérve, döntsön helyette. A szülő így megtanulhatja a közigazgatási hatósági eljárás megindításának szabályait, megtanulhat érvelni, bizonyítékokkal alátámasztani igazát. A szülő, amennyiben a szervet nem tudta meggyőzni álláspontja helyességéről, közigazgatási pert indíthat ellene. Miután – az általános gyakorlattól eltérően – a bíróság nem változtathatja meg a szerv döntését, megsemmisítheti azt, a szülőnek lehetősége nyílik új közigazgatási hatósági eljárás megindítására. Így, ha akar, évekig hadban állhat az állammal.

A szülők védelmében az alternatív iskolák helyzete is megváltozott az említett törvénymódosítással. Az úgynevezett alternatív iskolák azzal érdemelték ki a miniszterelnök-pártelnök figyelmét, hogy a saját maguk által elkészített pedagógiai program alapján foglalkoztak a rájuk bízott tanulókkal. Ezzel azt a látszatot kelthették a meggondolatlan szülők körében, hogy jobbak az állami iskoláknál. A döntéshozó, ragaszkodva az államosítás legfontosabb céljához, legyen minden iskolában azonos színvonalú az oktatás, elrendelte: az alternatív iskoláknak is igazodniuk kell a Nemzeti Alaptantervhez és a miniszteri kerettantervhez. Ezáltal biztosítható az iskolák közötti átjárhatóság és a továbbtanulás. A döntés nem következetes, az érintett iskolák harminc százalékban térhetnek el az állami direktíváktól, szemben a többi iskolával, amelyek tízszázaléknyi arányban tehetnek ugyanígy. 2019. szeptember 1-jétől számított egy éven belül kell az iskoláknak a tanterveiket hozzáigazítaniuk az állami dokumentumokhoz. Az idő hosszúnak, a feladat mégis végrehajthatatlannak látszik. Most írják valakik – sorrendben a hatodik – Nemzeti Alaptantervet. Ezt követhetik majd az új kerettantervek. Megjelenésük időpontja ismeretlen. Félelemre még sincs okuk azoknak, akikre a hatalom számít. A Waldorf-iskolák a törvény júliusi megjelenése utáni napokban megkapták a hatalomtól a hátba veregetést: „Ne féljetek, amíg minket láttok. A ti tanterveitekkel semmi bajunk.” A hatalomnak fontos szülők lehetőségei egyébként is egyre bővülnek. Állami pénzen épülnek fizetős iskolák, amelyekben az oktatás jó is lehet. A szülőnek, ha fizet, gyermeke akár itthon is járhat jó iskolába.

Még egy lehetőséget kaptak a szülők. A júliusi törvénymódosítás alapján módjukban áll megindítani az eljárást az intézményvezető eltávolítására, mivel egy bővített mondat felhatalmazza a minisztert az állami köznevelési intézmény igazgatója vezetői megbízásának visszavonására, ha tudomására jut, hogy az intézményében olyan nevelési-oktatási vagy tájékoztató tevékenységet folytattak, amely a gyermek, a tanuló alaptörvénybe (nem véletlenül így írva) foglalt jogainak megsértését vonta maga után. Nem érdekes, ki által, nem érdekes, milyen eredménnyel, nem érdekes, benne volt-e a vezető. Ezzel az eljárással kompenzálta a hatalom, hogy a törvénymódosítás megszüntette a vezetői pályázatok szülői közösség által történő véleményezésének kötelezettségét.

Amíg a hír szabad

Szabadság addig létezhet, ameddig a hírek, információk áramlása szabad. Erre a szabadságra épül a választás, az oktatás, a művészet szabadsága. Napvilágot látott: saját elhatározása alapján iskolát váltott az a tanuló, akinek az igazgató megtiltotta, hogy ellenzéki álláspontokat osszon meg a neten. Más oka nem lehet, hiszen hazánkban – biztosít róla mindenkit a hatalom – véleménynyilvánítási szabadság van. A kételkedők teszik hozzá: ez a jog nem foglalja magában a közmédia pártatlanságát, a kormányzati álláspontot nem osztó, megkérdőjelező, bíráló vélemények általuk történő közvetítését. Árulkodó az is, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát igazolni hivatott kereskedelmi tévék, rádiók a kormánybíráló álláspontok elhangzása után rendszerint hozzáteszik: „ez az állítás nem bizonyítható”. Amikor pedig egy betelefonáló kiejti a száján: „itt nincs véleménynyilvánítási szabadság”, általában jön a műsorvezetői riposzt: „ez nem igaz, hiszen Ön is elmondhatja a véleményét”.

A mese eleje ismerhető: „Egyszer volt, hol nem volt”, Magyarországon is létezett: a tudományos élet szabadsága, az oktatás szabadsága, a sajtószabadság, az önkormányzatiság, a bírói függetlenség. A mese vége még íródik, s csak remélni lehet, nem így zárul: „itt a vége, fuss el véle”.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése