2020. január 13., hétfő

KÖZEPES ÉVÜNK LESZ

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: KENESEI ISTVÁN
2020.01.10.


...Hol a lé?

Itt az új esztendő, és vele az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) első teljes éve is megkezdődik. De milyen előjelekkel? Végre van valódinak látszó honlapjuk www.elkh.org néven, de a tartalma szerint kizárólag jogászok számára. Kár, hogy nem tűztek ki jutalmat azoknak, akiknek sikerül megtalálniuk a hálózat egységeit a rovatok között.

A decemberi dömpingben elfogadták A tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló törvénynek (KFI tv.) a tavaly júniusi utáni újabb módosítását, amelyben legitimálják a meghirdetendő pályázat hiányában még hivatalosan be sem iktatott, csak megbízott főtitkárként és annak helyetteseként tevékenykedő Szigeti Ádám és Lacsny Márton ideiglenes státuszát. Így már Szigeti törvényesen fumigálhatja az Irányító Testület határozatait, de az ígéretek ellenére a decemberi módosításba nem került be az IT által elfogadott „kétharmados szabály” („Szabadságát nem vívta ki”, ÉS, 2019/41., okt. 11.),9 bár mintegy kárpótlásul az IT tagjainak most már legalább tiszteletdíj is jár.

Maróth Miklós ELKH‑elnök minapi interjúja váratlanul nagy visszhangot kapott, de inkább amiatt, amit mondott, és nem azért, amiről nem beszélt.10 Itt van ez a bekezdés, amelyben még az egyébként is alkalmatlan riporternek a nyelvhelyességi hibát sem sikerült kijavítania: „Tény, hogy a magyar tudomány a rendszerváltás óta egyre kevesebb pénzt kap, megindult a lecsúszása, a kormányzati felismerés az, hogy »kis pénz, kis foci«, vagyis, hogy ha eredményt akarunk, a jelenleginél sokkal több forrást kell becsatornázni ebbe a szektorba. Nem ismételhető elégszer, hogy a hatékonyság növelése a kulcs. Bizalmatlanságot keltettek az Akadémia irányába, és a volt akadémiai hálózat olyan társadalmi légkörbe került, amelyben nem állt ki a társadalom az Akadémia mellett” – mondja Maróth. Ne akadjunk fenn azon, vajon a társadalom valóban nem állt‑e ki az MTA mellett, higgyük el neki, hogy a társadalom számára a parlamenti szavazatokkal egyenlő.

Inkább kérdezzük meg, ha egészen tavaly nyárig azt hajtogatták a kormányoldalon, hogy „addig nem adhatunk több pénzt a kutatóhálózatnak, amíg nem látjuk, mire megy el, és ezért kell elvenni az MTA‑tól”, akkor most hol a többlettámogatás? Hol van az a 32 milliárd, amit még nyáron belengettek, és aminek a kecsegtetésével ősszel Maróth végigjárta az intézeteket, fizetésemeléstől kezdve új kutatási irányokig mindent megígérve? Nemcsak a százmilliós nagyságrendű maradéknak a szétosztását is megakadályozta a mb. főtitkár, de az új költségvetésben kifejezetten befagyasztották mások mellett az MTA és az ELKH támogatását, meghagyva azt az infláció nélkül kalkulált tavalyi szinten, így még az az 1–1,5 milliárdnyi többlet sem érkezik meg, amennyire az év végére lefogyott a várható összeg.11 Vagyis valójában nem az az érdekes, Maróth mit mondott az interjúban, hanem az, hogy miről hallgatott. Mert erről egy szót sem szólt.

És hogy kik kaptak pluszpénzt a tudomány helyett? Például a már magánosított, azaz alapítványba terelt Corvinus Egyetem, amelynek a nyáron juttatott kb. 400 milliárdos részvénypakett hozamából kellene eltartania magát, de most az ITM‑en keresztül 12 Md Ft‑hoz jut az értékes budai kampuszán lévő volt Államigazgatási Főiskola felújítására – gyaníthatóan azért, hogy utána jó pénzért áruba bocsássa, miközben az új seprőként belépett pénzügyi menedzser, Anthony Radev pedig saját, a tudománytól érintetlen üzleti gyakorlatával igyekszik új rendet teremteni. De legalább a megfelelő életkort elért oktatóknak annyi hasznuk van belőle, hogy lévén már nem közszolgák, akár nyugdíjaztathatják is magukat, és mellette a fizetésüket is megkaphatják.

Aztán olyanoknak is megnyílt a közös kassza, mint a Petőfi Irodalmi Múzeum vagy a XVII. kerületi (fideszes) önkormányzat, hogy kb. egymilliárddal tegyék jobbá előadó‑művészeti teljesítményüket. Vagy olyan külföldi focicsapatok kaptak összesen 16 milliárdot, amelyekben csak mutatóban van magyar játékos, köztük a révkomáromi KFC 2,26 milliárdot.

A régi viccet idézve tehát közepes évünk lesz. Rosszabb, mint a tavalyi, de jobb, mint az ezután következő.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.