2020. január 13., hétfő

JOBB A CSEH KÓRHÁZ, MINT A MAGYAR?

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Határátkelő
2020.01.13.


A magyar kórházak és általában az egészségügy sok problémával küzdenek, a Határátkelőn is több olyan poszt volt már, amelyben külföldi tapasztalatokról számoltatok be. Ilyenkor persze általában felmerül, hogy „könnyű egy német / holland / osztrák” kórháznak. Nos, Béla története egy cseh kórházban játszódik – nem kicsit tanulságos.

„Kétéves szerződéssel kerültem ki Csehországba úgy hogy ellentétben eddigi rendszeres külföldi munkáimmal szervezetileg is át kellett jelentkeznem cégünk cseh vállalatához és elvárták, hogy ott is lakjak. Lakást béreltek nekem és cseh rendszámú szolgálati autót kaptam.

Mindez 2013 januárjától indult, akkor lettem „csesztnyí cseszki”, azaz čestný český, azaz tiszteletbeli cseh.

Életem rendben zajlott, ahogy az lenni szokott. Kicsit zavart, hogy fizetett hazautazás (500 km autóval) csupán évente négyszer volt engedve, miközben én Európa más területeiről 5-6 hetente haza szoktam látogatni a mindenkori projekt terhére…

Nem volt nehéz megszokni az életet, elkezdtem csehül tanulni, egyébként mindenkivel angolul beszéltem. A cseh emberek kedvesek, bár a munkához való hozzáállásuk speciális (*), de most nem ez a téma.

Én igen jelentős térfogattal :) és súllyal bíró ember vagyok, ezért nem csodálkoztam rajta, hogy a 4. emeleti lakásba való mindennapi le-föl járkálás igénybe vette a szervezetemet. Ugyanakkor föltűnt, hogy fölfelé menet egyre gyakrabban van légszomjam. De ezt a testsúly számlájára írtam.

Egyik alkalommal egy igen komoly csőtörés volt a házban, az első emeleti (és alatti) lakás, valamint a lépcsőház elázott, és a lépcsőház falát hamarosan vastagon beborította a penész.

A kárelhárítás bár működött, de így is hetekig (!) ebben a lépcsőházban járkáltam, így amikor a levegővétel egyre és egyre nehezebb lett, a penészgombák és spóráik elleni allergiás reakcióra fogtam a dolgot.

Egyik nap azonban minden megváltozott


A munkahelyemre menet az utcai céges parkolóban álltam meg minden nap, ez kb. 200 méterre volt a bejárattól. Ahogy mentem a bejárat felé, kb. félúton gyakorlatilag elfogyott (!) a levegőm. meg kellett állni, mert valami olyan fulladás jött rám, ami döbbenetesen ijesztő volt, nem kívánom senkinek"...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése