2020. január 10., péntek

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/2. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2020.01.10.


I N T E R J Ú

Fóti Tamás: Szép új Magyarország
Beszélgetés Kovács János Mátyással, az ELTE tanárával, a Bécsi Egyetem kutatójával

F E U I L L E T O N

Standeisky Éva: Lovak és madarak 
 
K R I T I K A

Hermann Veronika: Régi dicsőségünk éji homálya

Filep Tamás Gusztáv (szerk.): Ün­nep és felejtés – Emlékezet, iden­ti­tás, politika. Kalligram Kiadó, Bu­da­pest, 2019, 278 oldal, 3000 Ft

A bevezető szövegek után négy tematikus egységbe rendeződik a korpusz, az Eseményértelmezés, az Emlékfogalmazás, a Megtalált hagyomány és a Nemzetképek fejezetcímekből pedig a tanulmányok jellegére és megközelítésére is következtethetünk. Miközben az egyes írások nagyon változatos témákat dolgoznak fel – ahogyan erre később még kitérek –, hasonló szakirodalmi mezőt mozgatnak. Ezek közül is a legfontosabbak az Anthony D. Smith nevével összekapcsolódó etnoszimbolista megközelítés, Rogers Brubaker „etnikus vállalkozók” fogalma, Benedict Anderson ismert tanulmánya a nemzet elképzelt közösségéről, Reinhart Kosellecknek a múlt relativitásáról szóló elmélete, Pierre Nora francia történész emlékezetpolitikai írásai, a magyar mezőnyből pedig kiemelkedik Gyáni Gábor neve, akinek Az elveszíthető múlt című kötete a tanulmányok fontos hivatkozási pontjaként van jelen...

A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.

Jeszenszky Géza: Ex libris

Veszprémy László Bernát: Gyilkos irodák
„Törvényes” megszállás
Kunt Gergely: Kipontozva
Stark Tamás: „...akkor aszt mondták kicsi robot”

Bengi László: Régimódi korszerűség


Szajbély Mihály: Csáth Géza élete és munkái. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2019, 558 oldal, 4999 Ft


Szajbély Mihály új, pontosabban jelentősen újraírt és kibővített Csáth-monográfiája, amely pont harminc évvel követte a korábbi kis kötetet, régimódi műfaj és korszerű megszólalás, írói életrajz és irodalmi olvasás, szakmai éleslátás és szélesebb közönséghez szólás kettős szorításában próbál egyensúlyra lelni. Az mégis némi hiányérzetet kelt, hogy Csáth fordulatos utóélete, fogadtatásának érdekfeszítő története inkább csak futólag jelenik meg a monográfiában. Érthetően útját állhatta ennek a terjedelem kötöttsége, mint ahogy az is, hogy a könyvnek vállaltan nem volt célja a Csáth Gézával foglalkozó, szerencsére immár elég bőséges szakirodalommal való részletező számvetés...

Szendi Nóra: „Csak történik”

Mucha Dorka: Puncs. 21. Század Kiadó, Budapest, 2019, 160 oldal, 2990 Ft

Úgy tűnik, a hitelességnél és a következetességnél fontosabb a hatáskeltés. Az elbeszélő a regény felütésében a kapcsolat majdnem teljes történetére visszatekintve leszögezi, hogy nem szerelmi viszonyról lesz szó. Ehhez híven végig lefitymálón nyilatkozik a tanáráról és bármiről, amit együtt csinálnak, mígnem a finálé felé haladva fájdalmasan beleszeret a férfibe. Mintha a szerző, észbe kapva, hogy nincs igazi feszültség és (akár negatív irányú) karakterfejlődés, csak végtelen sivárság és nihil, a kötet végére biggyesztett volna némi szerelmi drámázást, anélkül hogy visszaolvasta volna az elejét.

Keresztes Balázs: A tudás pompás ingatagsága

Umberto Eco: Óriások vállán. Fordította Barna Imre, Sajó Tamás. Kossuth Kiadó, Budapest, 2019, 352 oldal, 6990 Ft

A laza szerkesztési elv tehát nem csak az ismeretterjesztő regiszter és a posztumusz alkalmi kötet műfajának sajátosságaiban keresendő: a könyvet (és reprezentatív jellegéből adódóan: az életművet) olvasva felsejlik Eco vonzódása mindenhez, ami szabálytalan, furcsa és rendkívüli. A szépségről írva automatikusan annak ellentétét is szóba hozza, majd külön fejezetet is szentel a rútnak, és külön kiemeli annak szükségszerűségét, az abszolúttal szemben pedig elsősorban a relatív felé húz. Szintén beszédes, ahogy szemiotikus énjét is az olyan anomáliák foglalkoztatják leginkább, mint a paradoxon, a titok és a hazugság, vagy ahogy kultúrtörténészként kiemelt figyelmet fordít az olyan témákra, mint a miszticizmus, az alkímia vagy az összeesküvéselmélet.

Váncsa István: Budi, tető nélkül

Tódor János: Menekültek, csicskák, közmunkások. Nemzeti konzultáció hét tételben. Dodeskaden Kiadó, Budapest, 2019, 285 oldal, 2650 Ft

A Menekültek, csicskák, közmunkások című riportkötet (és Tódor munkássága általában) arra döbbenti rá az olvasót, hogy valójában Isten tenyerén ül, mert hiszen mit csinál éppen most? Olvas, ami a valaha volt értelmiségi létforma múlt századbeli luxusa. Esetünkben olyan könyvet olvas, amiért előzőleg több mint két és félezer forintot kiadott. Megtehette, ám ez a legkevésbé se magától értetődő, hiszen Isten tenyerén helyet kapni a vak véletlen műve csupán. Ráadásul az a bizonyos tenyér hártyavékony, töredezett, ma még rajta vagyunk, de holnap már a keresztény-nemzeti alvilág bugyraiban, melyeket Tódor amolyan turáni Danteként folyamatosan látogat, amennyire és amíg megengedik.

Körösztös Gergő: A leírás apropói

Szijj Ferenc: Igazi nevek. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2019, 139 oldal 2699 Ft

Szijj a kötet végén megjegyzi, hogy a szövegek és a megidézett műalkotások nem egymás illusztrációi, és valóban elkerüli ezt a leegyszerűsítő viszonyt. Ehelyett minden esetben konkrét és egyedi kapcsolatot teremt adott szöveg és a hozzá adott mű, művész, vagy téma között. A Távolképek című vers alapmotívuma ég és föld viszonyának „nehézkedése” / ”szorítása” és egyszerűsége, a táj 1.0 emberek nélkül. Eme banalitás szétírása odáig jut, hogy „a hólepte föld és az ég egy és ugyanaz, és csak a csupasz / fák tüskerajza választja el őket”, az erről készült képet pedig „meg / is lehetne fordítani, ha a fényképész nem tiltakozna”. Ezt a képet Pecsics Mária készítette, Cultura című fotósorozatához. Pőre szántóföldeket ábrázol, némelyik téli képen pedig valóban eltűnik a határ a két közeg között. Szijj nem pusztán metaforizálja ezt, hanem új attribútumokat és lehetőségeket épít a fotókkal közös motívumra, és ez olyan termékenynek bizonyul, hogy a fotó értelmezéséhez gyakorlati ötletei is támadnak.

Benczi Boglárka: Gallum Nigrum

Kiss Judit Ágnes: Bűbájoskönyv. Athenaeum Kiadó, Budapest, 2019, 288 oldal, 3999 Ft

A könyv finom női bölcsességek tára, mondókák, hiedelmek, ráolvasások gyűjteménye. Megtudjuk, hogy mire jó a fekete kakas, és hogyan lehet befolyásolni azt, hogy mennyit tojjanak a tyúkok. Megismerjük a lidérceket, és képet kapunk a modern boszorkányokról is. Érdekesek a különböző hiedelmekről szóló részek, a Luca székéhez kapcsolódó babonák és azok a hiedelmek, amelyek a boszorkánysághoz féligazságokként rögzültek. Egyfajta hagyományőrzés, amit a szerző elénk tár, de úgy, hogy saját családjaink történeteit hozzátéve majd ezeket mi is továbbadhassuk. A táj, ahol felnőttünk, talán ma már urbanizálódott, talán ma már nem tudunk saját kertet művelni, de mindig megkereshetjük a módját annak, hogy közelebb kerüljünk a gyökereinkhez.

Mélyi József: Banán a boltban

(Szabó Ádám Museum Shop című kiállítása január 31-ig látható az Inda Galériában.)

A múzeumi gyűjtemény és a múzeumshop között azonban igencsak kemény a határ. Amikor pedig egy művész valamennyi művét átlépteti ezen a vonalon, akkor – legyen ez bármennyire ironikus vagy önironikus – az nemcsak az intézménykritika felől nézhető, hanem egyben kétségbeesett gesztus is. Ha jobban belegondolunk, egy jelentős szakmai – művészi és oktatói – múlttal és jelennel rendelkező, középkorú művész számára a mai Magyarországon gyakorlatilag alig nyílik út, hogy művei az elkövetkező években múzeumi gyűjteményekbe jussanak.

Wagner István: A sokarcú A. R. Penck

(A. R. Penck: „Ich aber komme aus Dresden”, Albertinum Dresden, megtekinthető január 12-ig.)

Penck páros, hármas vagy négyes alkotócsoportokban két évtizeden át készített húsz keskenyfilmjéből 2008. március végén került a magyar érdeklődők elé válogatás a Műcsarnok lipcsei undergroundról rendezett előadás- és vetítéssorozatában, a Balázs Béla Stúdió szervezésében. Ő jobbára az ötletet adta vagy hangját kölcsönözte narrátorként, és csak ritkán lépett fel kisebb-nagyobb szerepekben.

László Melinda: Egy élő gyűjtemény

(Élő Gyűjtemény, Magyar Nemzeti Galéria, 2020. január 26-ig.)

Egy gyűjtemény élővé tétele új nézőpontok általi kibillentés révén generátora lehet egy meghatározó revelációnak. A létezés és a mű valósága, az egyéni és globális, a forma és a tartalom, a régi és az új, a régi-új tartalmai, a műtárgy és múzeumi lét, a folytonosság, folytathatóság gondolatkörei fogalmazódnak meg ezáltal az emberben. Tapasztalásainak megélése komoly alakító tényező, érték, így a jelenlét és a kapcsolódás megléte vagy milyensége jelentős, s egyben egy különleges bizonyítvány mindannyiunkról.


(A huszonöt éves Sátántangó. Tarr Béla filmje.)

A Sátántangó, amelyet a szakértők minden idők félszáz legjobb mozgóképe közé szavaztak, ma alighanem élőbb, mint a bemutatója idején volt. Súlya, jelentősége egyre nő az időben, s ez csak nagyon kevés filmről mondható el. Premierje óta negyedszázad telt el, s rajongóinak száma folyamatosan gyarapodik, egy-egy mozivetítése ma is ínyenc esemény, melyre újabb és újabb generációk ülnek be, San Franciscótól Szöulig és Torontótól Amszterdamig.
Molnár Zsófia: Tetemre hívás

(Bánk bán, Katona József Színház, Kamra, december 20.)

De tegyük is félre rögtön az előadás-tapasztalatokon alapuló előítéletet (amelyet, jegyezzük meg, Vidnyánszky Attila 2017-es rendezése a Nemzetiben abszolút pozitív irányba lökött), mert Tarnóczi a Kamrában nem a kötelező kűrt futja, neki saját koreográfiája van, amely mindamellett tiszteletről, fejlett elemzőkészségről és finom humorérzékről árulkodik...

Fáy Miklós: Nincs kit megölni

Úgy 1970-ig egyértelmű volt a helyzet: Beethoven a legnagyobb. Legfeljebb az a kérdés, hogy ő a legnagyobb zeneszerző, vagy ő a legnagyobb géniusz a földiek között. Újító és megőrző, egy halom zenei műfaj elindítója, egy még nagyobb halomnak a csúcsra járatója, mert szimfóniát, zongoraszonátát, vonósnégyest, hegedűszonátát soha senki, sem azelőtt, sem azóta. Aztán eljött az 1970-es év, a bicentenárium, és utána mintha átbuktunk volna a csúcson, hirtelen kiderült, hogy másoknak is helye van a dobogó tetején. Sőt, mintha neki magának nem volna helye a dobogó tetején, mert van két felfoghatatlanabb alkotó is, Mozart és Bach...

Grecsó Krisztián: A három nővér Ibizán

(Szilveszteri szüret: Áder János beszéde, M1; Áder Ibizán, Bödőcs Tibor youtube csatornája; Kulka János köszöntője, RTL Klub)

Ilyen hálával tartozik Áder János Bödőcs Tibornak. Aki Körmendi zsenialitásához és szoros olvasatához méltón érti a kor szavát, a saját szerepét és Áder János teljesítményét. Az már a sors gonoszsága, hogy egy szilveszteri beszéd, még ha olyan feszes is, mint a köztársaság mostanában soros elnökéé szokott lenni, nem lehet csehovi magasság. De Bödőcs Tibor Áder Ibizán című humoreszkje után éppen olyan lelket vidámító képtelenség volt a szilveszteri beszédet nézni, mint Csehovot játszani a magyar színházakban – a legendás jelenetet követő években. És ha érzett is a mai néző némi kulturális romlást, abban mégiscsak volt valami lélekemelő, hogy hasonló prizmák még léteznek: hogy a jó humor képes tökéletesen átszínezni valamit, ami magában elviselhetetlen, hogy az igazi tréfa távcsövén át nézve még léteznek távlatok, ahonnan nézve nem számít korszakosnak, ami ma annak mutatja magát...

Rákai Zsuzsanna: Rendezett keretben

(Borbély László – FUGA Budapesti Építészeti Központ, január 5.)

Persze nehéz a kottahasználat mellett érvelni egy koncertprodukció esetében, mert nagyon is személyfüggő, hogy valaki biztonságosan a kezében érzi-e a műveket, amíg nem tudja azokat emlékezetből végigjátszani, nem beszélve arról, hogy emellett is akadhat számtalan indoka a kotta nélküli előadásnak. De akárhogy is, ebben az esetben csakugyan megzavarta a befogadás élményét az egyre gyakrabban jelentkező memóriazavar. Ha csak néhány rövid, pillanatnyi figyelemkihagyásról lett volna szó, akkor az ilyesmit említeni sem volna érdemes, a probléma azonban határozottan befolyásolta a tételek logikáját és hatását.

I R O D A L O M

Kiss Tibor Noé: Én nem kuncogtam
A férjem a szája szélét rágta, Domján a tévé oldalát döngette, a szovjetek pedig egymás után lőtték a gólokat. Az utolsónál egymásnak futottak a játékosok, úgy borultak fel, mint a kuglibábuk, ami nagyon vicces volt, Domjánné kuncogott is közben, de a férje és a férjem úgy nézett rá, mint a véres rongyra. Én nem kuncogtam, mégis úgy éreztem magam, mintha én is kuncogtam volna, bűnösnek éreztem magam Domjánné kuncogása miatt is, pedig rám nem nézett úgy senki, mint a véres rongyra, legalábbis úgy emlékszem, hogy nem. Már a városban járunk, és a férjem még mindig nem szólalt meg, ami nem jelent jót. Ilyenkor úgy érzem, hogy még az is jobb lenne, ha gúnyolna amiatt, hogy összekeverem a bal kezemet a jobb kezemmel, hogy nem tudom rendesen beállítani az autórádiót, mert mindig serceg. A férjem nem szólal meg, csak néz maga elé, és a szája szélét rágja. A kislányomra gondolok, a legjobb lenne ott feküdni mellette, hallgatni a szuszogását, simogatni a haját, hozzábújni a forró, törékeny testéhez...

Géczi János: Nagyjából hat

A falvakban pusztán férfiakkal futunk össze, mások ostáblát játszva üldögélnek az apró boltok előtt vagy a teaházak teraszán, és életre-halálra dominóznak, olykor az útpadkához állított széken, fa alá emelt agyagpadon pöfékelnek, szúrós szeműek és hajlott hátúak. Az öregeknek sosincs foguk. Mintha asszonyirtóval permetezték volna le a síkság falvait.

Pápká szidja a léhűtőket, ő bizony keményen dolgozik. Én mások ügyét alakítom. Én fullajtár vagyok, ha kell. Én paprikajancsi. Én diótörőként vigyorgok bárkire.

Én ölök. Egy-egy jól szemügyre vehető, távoli sziklát választok ki, minél barnábbat, az a megfelelő, ha messzebbről keresem, a messziségben találok rá, s minél barnább. Nem szükséges, hogy magas legyen, az se, hogy széles, nem szükséges alak szerint választani, bármilyen lehet a formája, mammutfog, tojás, piramis, kizárólag a színe a fontos. Türelmesen várok, hogy a közelébe érjünk. Lőtávolságba. Ha kiválasztom, célkeresztbe fogom, ügyelek, hogy a szememmel fogva tartsam. Nem kell ahhoz egyéb, mint pislogás nélkül, kigúvadó szemmel figyelni. Ha lecsukódik az ember szeme, annyi idő éppen elég ahhoz, hogy megugorjon avagy a földre hasaljon a zsákmány...

Varsányi Gyula: Interjú, 2019

Aha. És maga virtuálisan akar velem interjút készíteni.

Dehogy. Én a valóságban akarok önnel interjút készíteni. Mondjuk, találkozzunk egy kávézóban, amelyik önnek megfelel.

És aztán?

Aztán én kérdezek, ön válaszol, és mindezt leírom. Ahogy szokás.

És mi lesz azzal, amit leír?

Elteszem.

Elteszi? És akkor hogyan jut el az olvasókhoz?

Kántor Zsolt: Kati

A szállodában sem ment le róla a nyomás. A fürdőszoba kádja megöregedett. A lefolyónál olyan volt, mint a farmer a trafikos nő fenekén. Törülköző. Nézegeti a vízcseppeket a lábszárán. Minek felitatni azt, ami olyan helyes? Jól néznek ki, igaza van Virginiának. A vízcseppek versenyt futnak. Majd a fogasról lerántotta a köpenyét. Belebújt a szövetbe. Most múltnak gondolta a ruhát. Amibe visszamászunk, amikor menni akarunk valahová. Nincs idő fölvarrni a lefittyent gombokat. Csak konstatáljuk a renyheségét a cérnának. Majd elfelejtjük, amikor hazaérkezve levesszük. S egyszer csak: eltűnik a gomb...

Rubin Eszter: Apátlan világban ébredni

A tejhabosító. Reggel képtelen voltam kávét főzni, mert a tejhabosító apámat jelentette. Ugyanilyen szerkezettel habosította a tejet a balatoni házban. Forróság ígéretét hordozó langyos nyári reggeleken, az aligai ház konyhájában, ahol már hajnal óta folyt az élet, marhapörköltet főzött, előtte nagy bögre kávét ivott, fekete kenyérre kente a francia vajat, házi lekvárral és sajttal ette, saját termesztésű ökörszív paradicsomot szeletelve hozzá, amelynek csodájára jártak a faluban. Reggeli előtt jógázott, s azelőtt a pirkadat már kint találta a veteményesben.

A tejhabosító. A mozdulat, ahogy a tejhabosítóba ujjnyi tejet töltök, megnyomom a gombot, és nézem, amint a tej átlényegül. Forog, levegővel telik meg, és csúcsokat vet. A férjem kávéjára öntöm a habot. Ezzel a mozdulattal én is átlényegülök. Apámmá válok. Én vagyok ő...

Csuday Csaba: Triptichon
Weiner Sennyei Tibor: Istenes vers

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése