2020. április 23., csütörtök

GIGABIZNISZ A BALATONNÁL: LEPASSZOLJA VITORLÁSKIKÖTŐIT AZ ÁLLAMI HAJÓZÁSI CÉG

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: VAS ANDRÁS
2020.04.23.


Eladná a balatoni vitorláskikötők üzemeltetési jogát a Balatoni Hajózási Zrt., a cég emellett kikötőket zárna be, kempingeket, szállodát és hajókat adna el, valamint elbocsátásokra is készül, derült ki a lapunk birtokába került dokumentumból.

Május 6-ig kell véleményeznie a Bahart Zrt. részvényeseinek a hajózási cég reorganizációs tervét. A lapunk birtokába került, az igazgatóság elnöke, Szabadics Zoltán által kiküldött anyagból kiderül, komoly változások előtt áll a balatoni hajózás, mely profiltisztítás címén megválna a vitorláskikötői üzemeltetésétől. Az ötlet nem új: korábban már többször írtunk róla, az állam tavaly év elején került a Bahart tulajdonosai közé, majd augusztusban egy 6,6 milliárd forintos tőkeemelésel elérte, hogy többségbe kerüljön, s így a tóparti tulajdonos önkormányzatok érdemben már nem tudnak beleszólni a társaság működésébe. A települések a tőkeemelés után attól tartottak, hogy a fejük felett értékesíthetik a Bahart legértékesebb vagyonelemeit, például egyes jachtkikötőket vagy értékes vízparti területeket. S hogy aggodalmuk nem volt alaptalan, jól mutatja a cég 2020-tól érvényes reorganizációs terve. 

A lapunk birtokába jutott dokumentum készítői arra hivatkoznak a cég teljes átszabása kapcsán, hogy az új tulajdonosi struktúra, valamint a dokumentumban többször is hivatkozott koronavírus-járvány miatt a tevékenység, a működés és az alapcélok teljes átértékelésére lesz szükség: a Bahart profiljába a jövőben a személy- és ipari hajózás, a révközlekedés és a közforgalmú kikötők üzemeltetése fér bele, emiatt nem üzemelteti tovább szállodáját, kempingjeit és vitorláskikötőit. 

A cég 11 vitorláskikötőt üzemeltet a Balatonon összesen 1800 férőhellyel, ám a tervezet szerint „az elmaradt karbantartási munkák következtében szinte minden kikötő felújításra, fejlesztésre szorul”. A rekonstrukció helyett azonban a Bahart nyilvános pályázatot ír ki a vitorláskikötők üzemeltetésére. 

A szerződések megkötése után a hajózási cég alapít egy kft.-t, ebbe apportálja a vitorláskikötőket, s csak a működtetéshez szükséges vagyont adja majd át a majdani bérlőknek. Vagyis a terület elvileg a cég tulajdona marad, de az azon lévő kiszolgáló létesítmények, vendéglátóhelyek és minden egyéb a bérlőké lesznek. A Bahart 2023-ig 2,2-2,8 milliárd forint bevételt remél a bérleti jogok értékesítéséből. A dokumentum egyik mellékletéből az is kiderül, hogy a vitorláságazattól az idén 967 millió forintos bevételt remél a cég. A személyhajózás optimalizálásaként megszűnik hat menetrendi és négy sétahajójárat, három pedig módosul, négy pénztárt – Balatonkenese, Csopak, Balatonszemes, Szigliget – bezárnak, öt hajót pedig kivonnak a forgalomból, s ezek közül hármat értékesítenek. A kompközlekedést fejleszteni akarja a cég, s az ipari flottára is szükség lesz a balatoni műszaki feladatok ellátásához...
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.