2020. április 23., csütörtök

KÖNNYEBB LENNE ÉLETBEN TARTANI A FULDOKLÓ KÖNYVPIACOT, MINT KÉSŐBB ÚJRAÉLESZTENI

24.HU
Szerző: JANKOVICS MÁRTON
2020.04.23.


Egy járvány nélküli világban április 23-án, vagyis épp a mai napon nyitná meg kapuit a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, de a színházakhoz, mozikhoz és koncerttermekhez hasonlóan természetesen a Millenáris is üresen áll, a roskadásig rakott könyves standok és a dedikálásért kígyózó hosszú sorok csak távoli, valószínűtlen emléknek tűnnek. A kiadóknak így nem a tömegrohamra kell felkészülniük, hanem arra, miként éljék túl a válságot.

Életmentő csomagra lenne szüksége a magyar könyviparnak – írtuk április elején, amikor annak jártunk utána, mennyi és milyen olvasnivalót vesznek a magyarok a könyvesboltok bezárása után.

A szakma által javasolt intézkedésekből az elmúlt hetekben gyakorlatilag semmi nem valósult meg, de azért vannak remények, hogy a Kurzarbeit-rendelet eheti módosítása nyomán a könyvszakmai foglalkoztatottak is jogosulttá válhatnak a munkahelyvédelmi bértámogatásra. Legalábbis Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója és miniszteri biztos erről tájékoztatta lapunkat. Minden szereplő azt reméli, hogy legkésőbb őszre visszatérhetünk a normális kerékvágásba. A karácsonyi könyvszezon kiesése ugyanis végképp összeomlással fenyegetné a könyvpiacot, ami amúgy is éppen csak kilábalt egy jókora válságból. A szakmai szervezetek mellett ezúttal a különböző méretű és profilú kiadókat kérdeztük arról, mennyire borította fel stratégiájukat a koronavírus-járvány, és mivel jár az elmélyülő válság számukra, valamint az olvasóik számára...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.