2021. július 5., hétfő

MIKÖZBEN KEVESEBB PÉNZ JUT A FELSŐOKTATÁSRA, A KÜLFÖLDI EGYETEMISTÁK ÖSZTÖNDÍJKERETE EMELKEDIK

G7.HU
Szerző: BUCSKY PÉTER
2021.07.05.


Magyarországon 2010-be minden huszadik egyetemista és főiskolás volt külföldi, 2020-ban viszont már minden hatodik.


A külföldiek magyarországi oktatás iránti érdeklődése természetesen siker, hiszen igen kemény nemzetközi verseny folyik a diákokért, számos fejlett országban igazán nagy üzlet az oktatás. Az Egyesült Államokban úgy becsülték, hogy a 2019/2020-as tanévben egymillió külföldi iratkozott be az ottani felsőoktatási képzésekre, ami a valaha volt legnagyobb érték.

A külföldi diákok a legtöbb esetben tandíjat fizetnek, és jelentős mennyiségű pénzt költenek – becslések szerint abban a tanévben összesen 45 milliárd dollárért vittek az amerikai gazdaságba. Ez óriási összeg, de persze az amerikai gazdaság egészéhez képest nem számottevő, hiszen a GDP 0,2 százalékát tette ki.

A koronavírus-járvány azonban erre az iparágra is jelentős hatással volt: a 2020/2021-es tanévben 16 százalékkal csökkent Amerikában a külföldi diákok száma, és ez 1,2 milliárd dolláros bevételcsökkenéshez vezetett.

Ehhez képest is érdekes jelenség azonban, hogy Magyarországon nincs érdemi nyoma a koronavírus-járványnak. Sőt, a külföldi diákok száma összességében még 5 százalékkal nőtt is. Igaz ugyan, hogy a nappali tagozatos tanulók száma 9 százalékkal csökkent, és az alapképzésben is 33 142-ről 30 382-re mérséklődött a számuk, ám főként a doktori képzésben növekedés volt.

Magyarországon a Tempus Közalapítvány felmérése szerint a 2019/2020-as tanévben 180 milliárd forintot költöttek a külföldi diákok, ami a magyar GDP 0,4 százaléka – vagyis nálunk jóval fontosabb a külföldi egyetemisták gazdasági hatása, mint az Egyesült Államokban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.