2022. október 20., csütörtök

BESZÉLJÜNK VILÁGOSAN!

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: KOVÁCS ZOLTÁN
2022.10.14.


Orbán Viktort és legfontosabb embereit azért nem érdemes korábbi nyilatkozataikkal szembesíteni, mert gyakorlatilag nincs már olyan, amelyiknek ne mondtak volna ellent. A párt liberálisból konzervatív lett, internacionalistából nemzeti. A múlt héten megjelent egy fotó a szárnyát bontogató Kövérről, nyakában transzparenssel: „A rendőrállamban egy rendőr fizetése magasabb, mint egy tanáré, a jogállamban fordítva.” Ez igaz. Mostanában már épp közelített volna egymáshoz a kettő, amikor a tüntetések hírére a kormány gyorsan megemelte 30-40 százalékkal a rendőrök fizetését, helyreállítva mindent: a rendőrök fizetése nőtt, a tanároké nem. De a legjobb, amit talán a Partizánmédia elevenített föl, amikor az orosz hadsereg Grúzia területén hajtott végre akciókat. Akkor, 2008-ban a kormányzásra már erősen készülődő Fidesz-pártelnök egy szárszói rendezvényen ezt mondta Oroszországról: „Beszéljünk világosan, ami katonai agresszió, az katonai agresszió. – Majd így folytatta: – A ma bennünket körülvevő konfliktus lényegi ténye pedig úgy hangzik, hogy Oroszország egy másik független állam, Grúzia területén katonai akciókat hajt végre. Ez az a tény, amiről nekünk véleményt kell kialakítani, minden más csak mellébeszélés, önfelmentés és a szocializmusból itt maradt erkölcsi relativizmus maradványa. Azt javaslom, beszéljünk világosan: ami katonai agresszió, az katonai agresszió” – fogalmazott Orbán, az orosz nagykövetség előtti tüntetők között pedig Szijjártó, Deutsch és további szájhősök, akik akkor még nem gondolták, hogy nem kell tizenöt év, és az agresszor oldalán találják magukat. Sőt, heves kirohanásokat intéznek azok ellen, akik szolidárisak az ukránokkal. De ha még ez sem lenne elég, az akkor gyújtó hangú oroszellenes beszédet tartó Szijjártó és Lavrov orosz külügyminiszter New Yorkban találkoztak, hogy kétoldalú megbeszélést folytassanak. Erre már bőven az orosz–ukrán háború kitörése után került sor, szeptemberben, mégpedig úgy, hogy az Európai Unió kifejezetten kérte a tagállamokat, ne tartsanak kétoldalú megbeszéléseket az orosz féllel. A magyar külügyminiszter nyilatkozott is erről: „Persze leírta mindenki, hogy micsoda egy szar alak vagyok, hogy a Lavrovval találkoztam New Yorkban” – mondta a műsorban Szijjártó. Majd hozzátette: „De az a kérdésem, hogy ha én ott nem találkozom vele, akkor ki tudja garantálni, hogy a késleltetett fizetést meg tudjuk oldani a Gazprommal?” Ez indokolt kérdés, de volt tíz év, hogy ilyennel ne szembesüljön az ország, a függőség talán lazítható lett volna, különösen, hogy 2010-ben ennek ígéretével nyert a Fidesz választást...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.