Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2023.10.05.
a mi magánadományainkról és felajánlásainkról sürgősen vegyék el a piszkos mancsukat!
Kedves Olvasó! Tegyünk közös kísérletet a lehetetlenre, s próbáljuk felvilágosítani a hazánkban élő vadakat és barbárokat, hogy a földi civilizációk – valamennyi ismert civilizáció – működésének és sikerességének egyik meghatározó eleme és alapja volt és maradt, hogy a különféle társadalmak, eltérő szinten ugyan, de felismerték a kölcsönös egymásrautaltság kényszerét, s ebből következően azt, hogy megkerülhetetlen feladat a közösségen belül (akármilyen legyen is az a közösség) a szolidaritás valamely formájának gyakorlása, az egymásról való gondoskodás ilyen-olyan rutinjának működtetése.
Nagyszerű kulturantropológiai művek születtek az elmúlt évtizedek során, amelyek az általunk ismert, s a történelemben valaha is létezett civilizációk működését a koegzisztencia, azaz az együttélés különféle alakzatain belül kialakult kölcsönös segítségvállalás eltérő, de mindenhol gyakorolt formáit írták le: az önzetlen, jószándékú törődés divergáló, ám valamennyi ember lakta közösségben meglévő praxisát, nevezzék azt az istenek kedvében járó szakrális rítusoknak, családi, nemzetbéli kötődésnek, közérdeknek, felebaráti szeretetnek vagy testvériségnek stb., aminek csak akarják.
Mondjuk el a hazánkban élő vadaknak és barbároknak, hogy a mi civilizációnkban, amelynek meghatározó elemeit ők bántóan nem ismerik, avagy egyenesen tagadják azokat, jóllehet sűrűn hivatkoznak rájuk, vagyis a zsidó-keresztény civilizációban a társadalmi igazságosságra törekvő jótékonyság mindig is létezett. A zsidók ezt nevezték és nevezik cedákának, jótékonyságnak, az igazság törvényének, mivel minden "az igazság által szilárdul meg" (Jesája 54,14). Az igazságosságot gyakorolni kell, s "az igazságot és a jogot cselekedni becsesebb az Örökkévaló előtt az áldozatnál" (Példabeszédek 21,3). Ám ami a legfontosabb: titokban kell adni, nem dicsekedve azzal, mert az adomány igazi értékét, s az önzetlenség legvalóságosabb meglétét az anonimitás biztosítja.
A jótékonyság (agapé, caritas) gyakorlása hasonlóképpen meghatározó elvárás a keresztény hagyományban is: Pál apostol több ízben gyűjtést rendez a szegényeknek (Gal 2,10; Róm 15,25; 2Kor 8,1), s Jézus maga is az adakozás fontosságát emeli ki, hangsúlyozva annak anonim jellegét: "a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek", s "amikor alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt… te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. Így alamizsnád titokban marad" (Máté 6,1-3).
Mindehhez képest a hazánkban élő vadak és barbárok, mit sem tudva a zsidó-keresztény civilizáció egyik legmeghatározóbb eleméről, most épp azt találták ki, hogy úgy lesz teljes és kiterjedt az általuk megvalósított vadság és barbárság állapota, ha mindent eltulajdonítanak, mindent felzabálnak, mindent maguk alá söpörnek, még a saját jószántunkból, meggyőződésünkből és belső morális késztetésünkből nyújtott adományainkat is, legyenek azok korábbiakban leadózott pénzbeli juttatások, avagy önkéntes munkán alapuló "természetbeni" hozzájárulások.
Próbáljuk elmondani a hazánkat barbár vidékké letaroló vadaknak, hogy törvényes keretek között azt teszünk a saját pénzünkkel és munkaerőnkkel, amit csak akarunk, s arra a törvényes célra ajánljuk fel mindkettőt, amire kedvünk kerekedik. A tankerületek irányítói, a Klebelsberg Központ vezetője vagy a rendőrminiszter kizárólag saját pénzének elköltéséről rendelkezzék, de a mi magánadományainkról és felajánlásainkról sürgősen vegyék el a piszkos mancsukat! Szemben velük, az egyes iskolák vezetői és mi magunk is, szülők, nagyszülők, vagy csak egyszerű állampolgárok, akik a vadakkal és barbárokkal ellentétben valóban aggódnak az ország jövőjéért, vagyis az iskolák és az oktatás jelenéért, felnőtt, ivarérett állampolgárok vagyunk, vagyis arra képesek, hogy értelmes, okos és hasznos célokra adományozzunk, nem úgy, mint ők, akik vezényszóra tapsikolnak kisvasútnak, pszeudo-lombkorona sétánynak, stadionoknak és a vadak és barbárok magabiztos strómanjainak.
Ellentétben a vadakkal és barbárokkal, én – a civilizáltakhoz hasonlóan – nem értek a lopáshoz, s fogalmam sincs, hogy milyen rájuk jellemző és tőlük megszokott lepapírozási technikák sunyi célokból történő alkalmazását tervezik, ám abban biztos vagyok, hogy a civilizációs normákat és az emberi alapjogokat semmibe vevő, az adományozást megnehezítő és az adományozási kedvet elfojtó szándék alapvetően a beteges és diktatórikus ellenőrizhetőséget, a félelemből és rettegésből fakadóan állandósult és fokozatosan kiterjesztett kontrollt, az egyre pofátlanabbá és megalázóbbá váló nyilvántartásba vételeket és az újabb Kubatov-listák összeállítását szolgálja.
És vajon a vadak és barbárok sűrűn hangoztatott keresztény-nemzeti értékrendjén belül miként viszonyul egymáshoz a folyamatos ellenőrzési és nyilvántartási kedv a zsidó-keresztény adományozás legalapvetőbb és legmagasabb rendű formájához, az anonimitáshoz? A tankerületek irányítói, a Klebelsberg Központ vezetője, a belügyminiszter és a kormány, a vadak és barbárok elit különítményesei írnák felül a biblikus hagyományt, a mózesi törvényeket, s a próféták és Jézus tanítását?
Tényleg végleg átengedjük az országot az egyre vadabb, egyre primitívebb és egyre agresszívabb barbároknak?
És vajon mi következik ezután? Mikor számíthatunk a nemzeti-keresztény első éjszaka jogának (ius primae noctis) Alaptörvénybe iktatásával?
Kedves Olvasó! Tegyünk közös kísérletet a lehetetlenre, s próbáljuk felvilágosítani a hazánkban élő vadakat és barbárokat, hogy a földi civilizációk – valamennyi ismert civilizáció – működésének és sikerességének egyik meghatározó eleme és alapja volt és maradt, hogy a különféle társadalmak, eltérő szinten ugyan, de felismerték a kölcsönös egymásrautaltság kényszerét, s ebből következően azt, hogy megkerülhetetlen feladat a közösségen belül (akármilyen legyen is az a közösség) a szolidaritás valamely formájának gyakorlása, az egymásról való gondoskodás ilyen-olyan rutinjának működtetése.
Nagyszerű kulturantropológiai művek születtek az elmúlt évtizedek során, amelyek az általunk ismert, s a történelemben valaha is létezett civilizációk működését a koegzisztencia, azaz az együttélés különféle alakzatain belül kialakult kölcsönös segítségvállalás eltérő, de mindenhol gyakorolt formáit írták le: az önzetlen, jószándékú törődés divergáló, ám valamennyi ember lakta közösségben meglévő praxisát, nevezzék azt az istenek kedvében járó szakrális rítusoknak, családi, nemzetbéli kötődésnek, közérdeknek, felebaráti szeretetnek vagy testvériségnek stb., aminek csak akarják.
Mondjuk el a hazánkban élő vadaknak és barbároknak, hogy a mi civilizációnkban, amelynek meghatározó elemeit ők bántóan nem ismerik, avagy egyenesen tagadják azokat, jóllehet sűrűn hivatkoznak rájuk, vagyis a zsidó-keresztény civilizációban a társadalmi igazságosságra törekvő jótékonyság mindig is létezett. A zsidók ezt nevezték és nevezik cedákának, jótékonyságnak, az igazság törvényének, mivel minden "az igazság által szilárdul meg" (Jesája 54,14). Az igazságosságot gyakorolni kell, s "az igazságot és a jogot cselekedni becsesebb az Örökkévaló előtt az áldozatnál" (Példabeszédek 21,3). Ám ami a legfontosabb: titokban kell adni, nem dicsekedve azzal, mert az adomány igazi értékét, s az önzetlenség legvalóságosabb meglétét az anonimitás biztosítja.
A jótékonyság (agapé, caritas) gyakorlása hasonlóképpen meghatározó elvárás a keresztény hagyományban is: Pál apostol több ízben gyűjtést rendez a szegényeknek (Gal 2,10; Róm 15,25; 2Kor 8,1), s Jézus maga is az adakozás fontosságát emeli ki, hangsúlyozva annak anonim jellegét: "a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek", s "amikor alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt… te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. Így alamizsnád titokban marad" (Máté 6,1-3).
Mindehhez képest a hazánkban élő vadak és barbárok, mit sem tudva a zsidó-keresztény civilizáció egyik legmeghatározóbb eleméről, most épp azt találták ki, hogy úgy lesz teljes és kiterjedt az általuk megvalósított vadság és barbárság állapota, ha mindent eltulajdonítanak, mindent felzabálnak, mindent maguk alá söpörnek, még a saját jószántunkból, meggyőződésünkből és belső morális késztetésünkből nyújtott adományainkat is, legyenek azok korábbiakban leadózott pénzbeli juttatások, avagy önkéntes munkán alapuló "természetbeni" hozzájárulások.
Próbáljuk elmondani a hazánkat barbár vidékké letaroló vadaknak, hogy törvényes keretek között azt teszünk a saját pénzünkkel és munkaerőnkkel, amit csak akarunk, s arra a törvényes célra ajánljuk fel mindkettőt, amire kedvünk kerekedik. A tankerületek irányítói, a Klebelsberg Központ vezetője vagy a rendőrminiszter kizárólag saját pénzének elköltéséről rendelkezzék, de a mi magánadományainkról és felajánlásainkról sürgősen vegyék el a piszkos mancsukat! Szemben velük, az egyes iskolák vezetői és mi magunk is, szülők, nagyszülők, vagy csak egyszerű állampolgárok, akik a vadakkal és barbárokkal ellentétben valóban aggódnak az ország jövőjéért, vagyis az iskolák és az oktatás jelenéért, felnőtt, ivarérett állampolgárok vagyunk, vagyis arra képesek, hogy értelmes, okos és hasznos célokra adományozzunk, nem úgy, mint ők, akik vezényszóra tapsikolnak kisvasútnak, pszeudo-lombkorona sétánynak, stadionoknak és a vadak és barbárok magabiztos strómanjainak.
Ellentétben a vadakkal és barbárokkal, én – a civilizáltakhoz hasonlóan – nem értek a lopáshoz, s fogalmam sincs, hogy milyen rájuk jellemző és tőlük megszokott lepapírozási technikák sunyi célokból történő alkalmazását tervezik, ám abban biztos vagyok, hogy a civilizációs normákat és az emberi alapjogokat semmibe vevő, az adományozást megnehezítő és az adományozási kedvet elfojtó szándék alapvetően a beteges és diktatórikus ellenőrizhetőséget, a félelemből és rettegésből fakadóan állandósult és fokozatosan kiterjesztett kontrollt, az egyre pofátlanabbá és megalázóbbá váló nyilvántartásba vételeket és az újabb Kubatov-listák összeállítását szolgálja.
És vajon a vadak és barbárok sűrűn hangoztatott keresztény-nemzeti értékrendjén belül miként viszonyul egymáshoz a folyamatos ellenőrzési és nyilvántartási kedv a zsidó-keresztény adományozás legalapvetőbb és legmagasabb rendű formájához, az anonimitáshoz? A tankerületek irányítói, a Klebelsberg Központ vezetője, a belügyminiszter és a kormány, a vadak és barbárok elit különítményesei írnák felül a biblikus hagyományt, a mózesi törvényeket, s a próféták és Jézus tanítását?
Tényleg végleg átengedjük az országot az egyre vadabb, egyre primitívebb és egyre agresszívabb barbároknak?
És vajon mi következik ezután? Mikor számíthatunk a nemzeti-keresztény első éjszaka jogának (ius primae noctis) Alaptörvénybe iktatásával?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.