2017. augusztus 21., hétfő

ÁTÖRÖKÍTÉS

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. Ritók Nóra
2017.08.20.


A múltkor egy kedves követőm, aki figyeli az írásaimat, az egyik blogom után írt nekem, hogy szerinte nem helyes az átörökített szocializáció kifejezést használnom. Mert pongyola és félreérthető az örökítés szó, ami genetikai alapú, míg ez egy bizonyos kulturális közegtől függő. Bár használják a kulturális öröklődés kifejezést, de szerinte ez sem helyes.

Nyilván elfogadom ezt, bár sokszor elmondom azt is, hogy nem tudományos alapú, hanem tapasztalati a kép, amit mutatok erről az egészről, de természetesen olvasok én is szakirodalmat, és mindig figyelembe veszem, ha valaki új nézőpontból szemléli a közlendőmet. Keresem hát a jó kifejezést arra, amit takar ez az egész, ami számomra bonyolultabb, mint a kulturális öröklődés, mert összetettebb, és az élet minden területét meghatározza. De semmiképp sem genetikai párhuzammal használom, itt inkább a meghatározottságra utal a szóhasználat. Amit nagyon erősnek érzek.

A tudomány képes kimutatni a személyiségben a meghatározó genetikai alapokat, és a környezeti hatások befolyásoló tényezőit, százalékosan is. Sokszor kapom magam azon, hogy ezt túlzónak tartom, és a tapasztalati kép bennem sokkal erősebb a környezeti hatások esetében. Pl. az, hogy a jó iskola 50%-ot is képes lefaragni a szocializáció okozta hátrányokból, hiába tudományosan igazolt tény, napjaink magyar oktatásában értelmezhetetlen. Ma az iskola nem foglalkozik ezzel, egyszerűen kikerült ez a képből, az oktatási trend ma másfele mutat, fokozva a szegregálódó, vagy szegregált iskolákban tanulók és tanítók kilátástalan helyzetét.

Szóval, azt hiszem, azért nyom nálam többet a latba a szocializációs hatás, mert nem látok semmit a rendszerben, ami az ebből adódó problémák kezelésére, megelőzésére irányulna. És ez a probléma már generációs, így még nyomasztóbb. Próbálok persze mást is, pl. szakemberrel elkezdtük mérni a gyerekek IQ-ját, területenként is a képességeiket. Ilyenkor meg az válik világossá, mennyit jelent az a közeg, amiben a gyerekeket észleljük. Mert pl. a csoportban kiemelkedően éles eszű gyerekről így kiderül, hogy a feltételezett magas IQ helyett az átlag alsó szélénél van, csupán a viszonyítás csapdájában túlértékeltük. Próbálunk méréseket a szülőknél is, itt világosan látszik az elmaradt fejlesztések hiánya, a figyelemkoncentráció, rövid távú memória, logikai gondolkodás terén, indokolva az alacsony munkavállalói kompetenciákat.

Érdekes egyébként ez is. Mivel régóta dolgozom ebben az egészben, van egy tapasztalati képem arról is, hogy szerintem folyamatosan csökken a szegregátumokban élők képességeinek szintje. Sőt, talán a falvakra is kiterjeszthetem ezt, a leszakadó térségekben. Jó összehasonlítást adott az a falu pl., ahol elkezdtem tanítani, még a rendszerváltás előtt, és visszakerültem már a művészeti iskolával, jó néhány évvel később. Addigra azok a gyerekek, akiket akkor nagyon jó képességűnek értékeltem, már felnőttek, és jellemzően nem éltek a településen, sokan családostól elköltöztek. Azoknak a gyerekeivel találkoztam az iskolában, akiknek szülei, ha be is fejezték, nagyon gyenge eredménnyel zárták az életük tanulással töltött részét, bukdácsolók, “kegyelem kettest” kapók voltak („csak menjen már, szabaduljunk tőle”) és jellemzően szakmát nem tanulók, korai családalapítók lettek. Akik most közmunkából élnek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.