2018. május 20., vasárnap

ZÁVADA PÁL: NEM TUDOK ÉS NEM IS AKAROK ELMENNI

NÉPSZAVA ONLINE / KULTÚRA
Szerző: BALOGH GYULA
2018.05.19.


A Radnóti Színházban mutatták be Závada Pál Egy piaci nap című regényének színpadi változatát, amely a kunmadarasi zsidók ellen irányuló 1946-os pogrom részleteit dolgozza fel. A Kossuth-díjas író úgy véli, a színdarab piaci hisztériája könnyen eszünkbe juttathatja a kormány uszító plakátjait, az egész médiát elárasztó gyűlöletkeltést – és megfordítva.



- A regény 2016-os, miért éppen most került színpadra az Egy piaci nap?

- Nem mondhatom, hogy sokat kellett várnom. A Magvető kiadó a Radnóti Színházban szokta bemutatni könyvheti újdonságait, és én két éve olvastam föl itt a könyvemből. Kováts Adél pedig mint igazgató még aznap este megkérdezett, hogy volna-e kedvem ebből színdarabot írni. Nekem pedig volt – sőt, a darab-változatnak már korábban nekikezdtem, és a regénnyel párhuzamosan írtam. Amikor pedig Mohácsi János jelezte, hogy szívesen megrendezné, akkor gyakorlatilag minden eldőlt. Az is, hogy Mohácsiék a partitúrát átigazítják és újrahangszerelik majd, de én ezt egyáltalán nem bántam.

- Három szerző jegyzi a színpadi művet, Mohácsi István, Mohácsi János és Ön. Dolgozott már hasonló csapatmunkában?

- Pontosan ilyenben még nem, de nagyon élveztem. Folyamatosan beláttunk egymás lapjaiba, és egyenrangúan voltunk kíváncsiak egymás ötleteire.

- Ez a partnerség megmaradt végig?

- Igen, ott lehettem a kezdeti szakaszban is, amikor még a kreatív szövegfejlesztés színpadi próbái zajlottak. És közben úgy éreztem, respektáljuk egymást, nem folytatunk dominanciaharcot, mert maga az ügy a fontos, hogy ki mihez ért jobban.

- A regényhez képest új dramaturgiai elemek is megjelentek.

- Igen, két olyan változás is volt, amelyek a színpad igényei szerint szorosabban fűzték egybe a szálakat: a kunvadasi pogrom két főkolomposát Mohácsiék például fölléptették a miskolci pogrom szereplőiként is – és a két vetélytársnő magánéletében is történtek izgalmas átigazítások.

- A regény az 1946-os kunmadarasi zsidóellenes pogrom részleteit dolgozza fel. Hogy talált rá a témára?

- Általában olyan témákhoz nyúlok, amelyek nem hagynak békén, amelyekre nincsenek kész válaszaim, amelyek tele vannak hazugságokkal vagy nyugtalanítóan szégyenteljesek. Ezzel a szörnyű esettel először még a nyolcvanas évek elején találkoztam, amikor a Kulákprést írtam, és a korabeli helyi újságokat bújtam.

- Ebben a történetben az is megdöbbentő, hogy a főhősök miként válhatnak a haláltáborok túlélőiből áldozatokká a saját falujukban.

- Emlékszem, először nem akartam hinni a szememnek, azt hittem, hogy ez talán félreértés, csak valami tényként tálalt híresztelés, hiszen ’45 után sokféle zavaros sajtótermék is megjelent.

- Ön szociológus is; készített személyes interjúkat, kutatásokat is a témában?

- Jártam Kunmadarason, és elég szomorú kép fogadott. Beszélgettem helyiekkel, találkoztam olyanokkal, akik gyerekként látták a kerítésen át, hogy az utcán szaladgáltak emberek. De magának a pogromnak az eseményeiről sok újat nem tudtam meg. Nem is azért mentem, nyomozni amúgy sem tudok, és ahhoz már késő is lett volna. Amit a történészek tanulmányaiból, a korabeli sajtóból, a perek idézett jegyzőkönyveiből kiolvastam, az nekem elég volt. Egyébként maguk a lincselések tényleg úgy mentek végbe, ahogyan erről a regény és a színdarab is beszél. Mint ahogy az is igaz, hogy a gyilkos hajszának nemcsak férfiak, hanem nők is részesei voltak – a gyalázkodásoktól az ütlegelésekig, és így jelennek meg a színpadon is.

- Talán az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy a vicces beszólásoktól miként jutnak el a tettlegességig.

- Ez a tömeg viselkedésének valami olyan súlyos pszichózisa, hogy ezt a folyamatot voltaképpen nem is tudom megérteni. Hogy melyik mesterségesen fölkorbácsolt gyűlölet milyen viselkedést vált ki tömegekből – hogy konkrétan mikor, mi hogyan hat. Már javában dolgoztam ezen a könyvemen, amikor menekültválságot övező hisztéria nálunk is kibomlott, és a korszellem persze óhatatlanul is beszűrődik az ember munkájába, miközben nem akarunk, ugye, tandrámát írni. De hát egy színházi előadás akkor is erősen politizál, ha a saját eszközeivel dolgozik, a maga nyelvén beszél, nem pedig politikusokén...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.