2018. július 18., szerda

FIDESZ-KÖZELI, ÁLLAMI, ÉS MULTINACIONÁLIS CÉGEK ÖNTIK A TAO-PÉNZT A KORMÁNY KEDVENC FUTBALLKLUBJAIBA - ITT VANNAK A NEVEK ÉS A SZÁMOK

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2018.07.18.


Fél év alatt sikerült kiszednünk a Magyar Labdarúgó-szövetségből (MLSZ), hogy az elmúlt három évben melyik cégek nyújtottak TAO-támogatást egyes kormánykedvenc futballkluboknak. Most először kerül nyilvánosságra, mely cégeken keresztül dől a közpénz a Felcsút, a Fradi, a Kisvárda, a Mezőkövesd, és a Videoton kasszájába. Mészáros Lőrinc, Szíjj László, Kuna Tibor és Orbán Győző cégei mellett az OTP, a MOL és a Telekom is nagy összegeket adott a vizsgált focicsapatoknak.

Az Mfor áprilisi összesítése szerint az elmúlt hét évben 526 milliárd forint társasági adót nem fizettek be a cégek az államkasszába, hanem inkább sport- vagy kulturális szervezeteknek adták oda. A kormány végig azt állította, hogy ez nem közpénz, de tavaly novemberben a Kúria véglegesen kimondta, hogy a TAO-támogatás közpénz.

A programra 2011-ben még Brüsszel is rábólintott, mert az Európai Uniónak a kormány úgy érvelt, hogy a TAO közpénz (itthon ezt tagadták), minden adat nyilvános lesz (nem lett), és az utánpótlást támogatják ebből – végül stadionok, teakonyha, külföldi igazolások, meg profi játékosok fizetései lettek belőle.

A legtöbb TAO-támogatás, összesen 128 milliárd forint a labdarúgásba került az MLSZ-en keresztül, ebből a legtöbb pénzt pedig az Orbán Viktor által alapított felcsúti Puskás Akadémia kapta. A TAO 2011-es bevezetése óta összesen 16,29 milliárd forintot.
A végsőkig titkolták a donorok nevét

A TAO-pályázat menete röviden: A sportegyesület beadja a pályázatát az MLSZ-nek, ők elbírálják, de a megítélt összeget az adott egyesületnek kell összeszednie a cégektől. Erről az egyesület és a cég támogatási szerződést köt, amit el kell küldeniük az MLSZ-nek, akik kiadják az igazolást, hogy mehet az utalás, majd ezután az egyesület megkapja a pénzt a cégektől.

2017 márciusában jogerősen pert nyert a Transparency International (TI) két minisztériummal, az EMMI-vel és az NGM-mel szemben. Az ítélet értelmében a minisztériumoknak ki kell adniuk, hogy melyik sportszervezetek mely támogatási időszakokban mely támogatóktól pontosan mekkora összegű támogatásban részesültek.

A támogatások a bíróság szerint közvetett állami támogatásnak minősülnek, a támogató cégek az államtól olyan kedvezményben részesülnek a támogatásért cserébe, ami „közpénzjelleggel bír”. Az ítélet indoklásában azt is kimondták, hogy aki állami támogatást vesz igénybe, vagy közpénzt használ fel a tevékenysége során, annak számolnia kell a nyilvánossággal. Azt is írásba adták, hogy adótitok nem képezheti abszolút korlátját a közérdekű adatok megismerésének, mert az adatok megismeréséhez való jog erősebb, mint a támogatók adótitkának megőrzéséhez fűződő jog.

A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány és a minisztériumok fellebbezése után a Kúrián 2017 októberében és novemberében megszületett a végleges, megfellebbezhetetlen döntés. Előbb októberben a TI, majd novemberben a DK nyert a Kúrián. A Kúria a felülvizsgálati kérelmeket elutasította, és helyben hagyta a jogerős ítéletet.

A kúriai döntés szerint 15 napon belül ki kell adni a kért iratokat, de azóta sem kerültünk közelebb a TAO-pénzekhez. A felcsúti akadémia és a minisztériumok is húzzák az időt a felperesekkel szemben....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.