2018. december 5., szerda

ÁLDOZATHIBÁZTATÁS, MÍTOSZOK, #METOO - FACEBOOK-VITÁINK TANULSÁGAI

MÉRCE
Szerző: NAGY ZSÓFIA
2018.12.05.


- Miért szállt be az autóba?
- Miért nem szállt ki az autóból?
- Miért hallgatott az esetről húsz éven át?
- Miért szólalt meg most?
- Miért ment egyáltalán színésznőnek?

Valamivel több mint egy évvel ezelőtt robbant be a köztudatba az a zaklatási ügy, amely Marton László színházi rendező által évtizedek során elkövetett hatalmi visszaélések sorára derített fényt, elsősorban Schilling Árpád felesége, Sárosdi Lilla saját története alapján.

Az alábbi írásnak nem célja feleleveníteni a tavalyi vita fontosabb sarokpontjait. Magától értetődőnek tartom, hogy az elmesélt történet, a többi áldozat előállása, a rendező bocsánatkérése egyértelművé teszi, hogy Marton évtizedeken keresztül élt vissza hatalmával. Ahogyan azt is, hogy az eset – a többi hasonló üggyel együtt olvasva – egyértelművé teszi, hogy a felszínre került problémák korántsem egyedi esetek lenyomatai, hanem társadalmi gyakorlatok napvilágra került példái.

Véleménycikktől némileg szokatlan módon az alábbi írásnak az sem célja, hogy válaszokat fogalmazzon meg ezekkel a társadalmi gyakorlatokkal kapcsolatban. Sokkal inkább néhány olyan kérdés feltevése, amelyek a vitára önreflektíven tekintenek, és azt vizsgálják, hogy az esetet követő közönség hogyan értelmezte a kialakult helyzetet, hogyan fogalmazott meg érveket és kérdéseket a maga számára.

A #metoo-kampány célja a magántörténetek társadalmivá, a nagyközönség számára ismeretlen, részben elhallgatott történetek láthatóvá tétele volt. Éppen ezért az ilyen ügyek többet jelentenek az áldozat-elkövető szembenállásnál; szólnak arról a közönségről is, amely értelmezi azokat.

A szexuális zaklatás társadalmon belüli előfordulásának gyakorisága és a napvilágra kerülő történetek száma között hatalmas űr tátong – a különböző feminista mozgalmak évtizedek óta törekszenek ennek a szakadéknak a betemetésére, ezt szolgálták a hetvenes évek speakoutjai, ahogyan a tavalyi #metoo-kampány is.

Az áldozatok „hallgatása” nem azt jelenti, hogy közeli hozzátartozókkal vagy barátokkal ne osztanák meg történeteiket. Az erőszak, a zaklatások nyilvánosságra hozása azonban az esetek jelentős többségében elmarad. A hallgatás hálója ezekben az esetekben szövevényesebb, mint gondolnánk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése