2019. január 12., szombat

PÉTERFY GERGELY: A KULTÚRHARC AZ ÁLLAMI PÉNZEKKEL KITÖMÖTT LOJÁLIS KÖZÉPSZER ÉS A DILETTÁNSOK BOSSZÚJA

168 ÓRA ONLINE
Szerző: SÁNDOR ZSUZSANNA
2019.01.12.



A József Attila- és Aegon művészeti díjas író 2017 nyarán vállalta el a Magyar Könyvterjesztők és Könyvkereskedők Egyesületének (MKKE) igazgatását, de nemrég megvált a posztjától. Jelenleg a Klubrádióban csütörtökönként az Ötöst vezeti, februárban bemutatója lesz a Vígszínházban, Majgull Axelsson Nem vagyok Miriam című holokausztdrámájának színpadi adaptációját készítette el. Új regénye is megjelenik idén. Arról is beszélgettünk, vajon az „ellenállás éve” hozhat-e megújulást a hazai szellemi életben.

Másfél éve adott interjút nekünk, akkor nevezték ki az MKKE igazgatójává. Noha megbízatása öt évre szólt, novemberben lemondott a posztjáról. Mi történt?

– Közös megegyezéssel jöttem el az MKKE-től, az elnökség tagjaival továbbra is nagyon jó viszonyban vagyok. Már amikor elvállaltam a feladatot, tudtam, az öt év túl sok nekem. Ugyanakkor a magam elé tűzött céljaimat így is elértem. Igazgatói munkám kezdetekor az egyik legfőbb probléma az volt, hogy a könyvpiac negyven százalékát uraló Libri Kiadó nem volt tagja az MKKE-nek, de ez azóta változott: a Libri is belépett az egyesületünkbe. Az MKKE-nek rossz volt a kapcsolata a Margó irodalmi fesztivállal. Sikerült békét, sőt barátságot teremtenem. Író vagyok, tehát közben is folytattam az írást, és a véletlen úgy hozta, hogy egy csomó megbízást kaptam. Befejeztem a svéd Majgull Axelsson Nem vagyok Miriam című holokausztdrámájának színpadi adaptációját, a bemutatója februárban lesz a Vígszínházban. Dolgozom egy nagyregényen is, amely a 2019-es könyvhéten fog megjelenni. Tavasszal jelent meg a feleségemmel közösen írt kínai útinaplónk, A panda ölelése. Emellett rengeteget utaztam, irodalmi ösztöndíjakkal hónapokat töltöttem Kínában, sokat jártam Németországba. Mindez már nem volt összeegyeztethető az MKKE igazgatásával járó feszes hivatali munkarenddel. Ráadásul nem voltam hajlandó befogni a számat, amit pedig többen ajánlottak, és továbbra is elmondtam nyilvánosan is, hogy nem tetszik a rendszer.

Az elmúlt időszakban több botrány is megrázta a könyves szakmát. Matyi Dezső cége, az Alexandra becsődölt, hárommilliárd forint tartozást halmozott fel, ezzel főleg a kis kiadókat sodorta veszélybe. Az állam, ahelyett hogy segített volna a csődkezelésben, két kézzel szórta a közpénzt a Nemzeti Könyvtár sorozat köteteire. A Kerényi Imre által indított sorozat tavaly márciusban zárult le. Nyereséggel?

– Kezdjük az Alexandrával: Matyi cégei ellen korábban több rendőrségi eljárás is indult, az ügy bírósági szakaszban van. A hárommilliárdos hiány sajnos továbbra is fennáll. A Nemzeti Könyvtár sorozat pedig egy sokszorosan túlfizetett és túltámogatott állami vállalkozás, amely elsősorban kultúrpolitikai reprezentációs célokat szolgál. A könyvek zöme kormányhivatalok és önkormányzati irodák polcaira került: irodadekorációra és ideológiai porhintésre jók. Meg porfogónak. Bár a példányok kereskedelmi forgalomba is kerültek, nyereséges piaci termékről nem beszélhetünk, mivel a művek többsége más kiadásokban eddig is kapható volt a könyvesboltokban. Vagyis úgy lett elherdálva sok száz millió forint közpénz, hogy a megtérülésre semmi esély...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.