2019. március 16., szombat

AZ UZSORÁSTÓL FÉLNEK, A MENTOROKBAN MEGBÍZNAK A BEDŐLT LAKÁSHITEL MIATT SZENVEDŐ CSALÁDOK

HVG ONLINE / GAZDASÁG
Szerző: KOVÁCS GÁBOR
2019.03.16.


Több mint kétezer, bedőlt lakáshiteles család még az állami bérletet sem tudta rendesen fizetni. 90 százalékuk sorsát sikerült egyenesbe hozni, családonként átlagosan 160 ezer forintból.

Orbán Viktor kormányai az elmúlt nyolc évben leépítették a szociális hálót, befagyasztották és csökkentették a szociális juttatásokat, cserébe főleg a magas keresetűek által kihasználható kedvezményeket adtak – aligha lehet a Nemzeti Együttműködés Rendszerét azzal vádolni, hogy különösebben törné magát a legszegényebb vagy akár csak ideiglenesen nehéz helyzetbe jutott magyarok megsegítéséért.

Üdítő kivétel a Nemzeti Eszközkezelő (NET Zrt.) felállítása és működtetése, amely bedőlt lakáshiteles ingatlanokat vásárolt fel és adott ki kedvezményes bérletbe a volt tulajdonosoknak, sok ezer családot megmentve így az utcára kerüléstől. A program részben lezárult, bekerülni már nem lehet, a bérlőknek most kell eldönteniük, hogy megvásárolják-e – egy összegben, kedvezményes áron vagy részletfizetéssel – az ingatlant, esetleg maradnak-e bérlők az eddigi feltételek mellett.

A programban fontos szerepet játszottak, játszanak a Máltai és a Református Szeretetszolgálat mentorai. Őket az eszközkezelő azokhoz a bérlőkhöz küldi ki segíteni, akik nagy bérletidíj-hátralékot halmoztak fel, ezért (türelmi idővel és részletekben) rendezniük kell a tartozásukat, ha nem akarják elveszteni a lakásukat.

A két szervezet 2016 óta összesen 2231 háztartást mentorált – közölte a NET Zrt. a HVG-vel. „Az intézkedéseknek köszönhetően a családok 90 százalékánál sikerült elérni, hogy rendszeresen tudják fizetni a lakbért és egyéb, a lakásfenntartással összefüggő költségeiket.” A cég 2016-ban kötött szerződést a két szeretetszolgálattal, a közbeszerzésbe 790 millió forintot írtak, de bevallottan hasraütésszerűen, mivel nem tudták pontosan, mennyi mentorálásra lesz szükség. 2019 elejéig a jellemzően egy–három éves segítési időszak alatt egy családra 160 ezer forintnyi költség jutott. Ez eddig 357 millió forintos összköltséget jelent, a szerződés 2021 végéig él.

Felvethető, hogy ezt a pénzt akár oda is lehetett volna adni a bajba jutott családoknak. Ez azonban nem lett volna igazságos azokkal szemben, akik nem szorultak hátralékrendezésre. Ráadásul a mentorálási programban részt vevő bérlők nemcsak a hátralékuk lefaragásához kaptak segítséget, hanem ahhoz is, hogyan tudják önállóan egyenesbe hozni a pénzügyeiket, és olyan állapotban is tartani, sőt esetleg tovább javítani...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.