2020. június 11., csütörtök

A TÖBBSÉG PUCÉR SEGGEL SZÜLETIK, ÉL ÉS HAL MEG

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2020.06.11.



Magyar Anomália nem emlékszik a születése évére, sem annak körülményeire. Már akkor is felnőtt volt, amikor a más népeket fosztogató, össze-vissza lődörgő, rablásból éldegélő eleink idemigráltak, majd mivel kiirtották volna őket a régebben itt élő népek, maguk is felvették a keresztény vallást. Nem volt persze egyszerű  a felvétel, hiszen ahhoz a jó, első és szent királynak igen sok rokonát és alattvalóját le kellett gyilkoltatnia, de a történelemben ez csak egy szempillantásnyi idő. Anomália alig vette észre, egyik nap lefeküdt aludni a természeti erőket imádó szomszédai mellett, másnap már olyan keresztények között ébredt, akik ölni is képesek voltak a hitükért. Sőt, élvezték is a kedélyes kerékbetöréseket, kibelezéseket, boszorkányégetéseket.
Eltelt egy kis idő, az ország határai hol itt, hol ott húzódtak, hol az Oszmán Birodalom részeként, hol Osztrák-Magyar Monarchiaként, hol német, hol szovjet csatlósként fityegett valahol, de Anomália mindig otthon érezte magát benne, bármilyen zászló lengett és bármilyen nyelven karattyoltak, az ország magja, a kéményen dolgozó kisember mindig ott volt, ahol lennie kellett. Ott volt, és húzta az igát, szántott, vetett, eltartotta az egyházat, az államot, az aktuális megszállókat, az állandó élősködőket, fizette a sarcokat, nyögött, panaszkodott, de azért soha nem tett semmit, hogy változtasson a dolgokon. Minek is tett volna valamit? Egyrészt nem volt rá ideje a munka mellett, másrészt féltette azt a zsák krumplit, kevés gabonát, amit megtarthatott, harmadrészt meg egyedül mire is ment volna? Mert egyedül maradt volna, ezt tökéletesen és pontosan tudta. Mégpedig onnan tudta, hogy ő sem állt volna oda a szomszédja mellé, ha úgy hozta volna az élet, ezért bizton számíthatott rá, hogy a szomszéd sem fog mellé állni.
Anomália végignézte a háborúkat, a kicsi forradalmakat (általában akkor észre sem vette, hogy forradalom valami, sokkal később tudta csak meg, hogy az volt, legalábbis azt mesélték, hogy az volt), a változásokat az országot vezető urak között – akik többnyire egyáltalán nem voltak urak, de mindenesetre többségében férfiak voltak, nem nők -, a különféle rendszereket és rendszerváltásokat. Már meg sem lepődött, amikor egy napon a templomok tornyai csillogni, a papok hízni kezdtek, amikor a királyi udvart elárasztották a hűségükért megjutalmazott földesurak és amikor zsoldosok védték a királyi vár népét. Látott ő már ilyet, semmi új nem volt benne. Éppen ugyanazok termelték meg a csillogást és a pompát, ami a kiváltságosoknak jutott, akik mindig is. A rongyosok, a kéményen dolgozó kisemberek, az igavonók, a magvetők, az aratók, a csöndben zúgolódók, a magukban morgolódók, az összefogni képtelenek.
Anomália egyáltalán nem számított semmi változásra, és tökéletesen igaza is lett, mert a világon semmi nem változott. Legfeljebb csak az elnevezések, a királyt nem királynak, a hóhért nem hóhérnak hívták, de továbbra sem lehetett vándorolni a társadalmi csoportok között. Vagy beleszületett valaki a főúri kasztba, vagy beházasodott. Több mód nem volt bekerülni, aki szorgos nyalással és könyökléssel eljut is az udvarig, az nem oda, nem a csúcsra, csak az udvaroncok közé kerülhet be. A többség pucér seggel születik, él és hal meg. Éppen úgy, mint bármikor abban az időszakban, amire Anomália vissza tudott emlékezni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése