2024. március 27., szerda

EGYSÉGESEK VOLTAK, SIKERESEK LETTEK AZ OPERAHÁZ DOLGOZÓI

HÍRKLIKK
Szerző: SOMFAI PÉTER
2024.03.27.


A Magyar Állami Operaház dolgozóiban évek óta gyűlt az elégedetlenség és most egyetlen olyan részleg sem volt, amelyet szembe lehetett volna állítani a többivel. Ebben látja a múlt héten kezdődött és végül megállapodással zárult sztrájk sikerét Bárány Balázs Péter, az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke, a sztrájk egyik vezetője. A Hírklikknek elmondta, a zenészeknek, az énekkarnak, a műszaki dolgozóknak elegük lett abból, hogy sok éven át érdemben nem emelkedett a fizetésük, méltatlanok a munkakörülményeik, de a főigazgató tárgyalni sem volt hajlandó a – szerinte – „arcpirító” követeléseikről. Vasárnap estére Ókovács Szilveszter kapitulált.


A főigazgató elbízta magát? Minden fórumon arról beszélt, hogy a szakszervezetek 13 éve nem tudtak eredményes sztrájkot összehozni, és ez most sem lesz másként.

Egy percet sem aggódott, pedig ezúttal kellett volna.

Már 2013-ben is sztrájkhangulat volt a színházban, 2017-ben és 2919-ben ismét nekifutottak, igen csekély eredménnyel. Mi változott azóta?

Felismertük, hogy a mostani életünket általánosan jellemző nehéz gazdasági helyzetben a munkavállalói rétegek egyre kiszolgáltatottabbá válnak, ami nemcsak az Operán kívüli világra vonatkozik, hanem a ház falain belül is ez a helyzet. Most alaposan felkészültünk, sorra vettünk minden olyan problémát, amely mellé nemcsak az egyik, vagy a másik munkaterület dolgozói, hanem a színház meghatározó számú munkatársa hajlandó kiállni. Kialakult egy olyan követeléscsomag, amiben nem volt olyasmi, ami alkalmas lehetett volna a sztrájkolók megosztására.

Mennyi időre volt szükség ehhez?

Évek óta gyűlt bennünk az elégedetlenség. 2014-ben Ókovács Szilveszter, aki már akkor is a színház főigazgatója volt, hosszas tárgyalások után végre hajlandó volt megkötni a kollektív szerződést, de alig három év elteltével váratlanul, álnokul, fel is mondta. Úgy érezte, túlságosan megköti a kezét. Önmaga „sajátos munkajogi szabályai” szerint akarta működtetni a házat, amibe belefért az is, hogy a dolgozók bérét illetően sem volt hajlandó engedményekre, átlépett minden olyan foglalkoztatási szabályt is, amit az előadóművészekre vonatkozó törvények pedig előírtak volna számára...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.