2024. április 16., kedd

KICSINEK TALÁLTA AZ OTTHONÁT, EZÉRT KÉRELMEZTE, HOGY ÁTKÖLTÖZHESSEN A ZSIDÓ SZOMSZÉDJAINAK LAKÁSÁBA – 1944-BŐL ELŐKERÜLT LEVÉLTÁRI IRATOK

TELEX
Szerző: KAISER ORSOLYA
2024.04.16.


„Úgy gondoltuk, hogy semmi nem maradt fent. Azt hittük, hogy a lakásügyi hivatal iratanyaga teljes egészében megsemmisült. Egy repedés indította el a lavinát 2015-ben, amikor a budapesti Kossuth Lajos tér egyik bérházában felújítottak egy negyedik emeleti lakást, és 1944-es adatszolgáltatási ívek kerültek elő az egyik fal mögül” – mondta Sipos András történész, a Budapest Főváros Levéltárának főosztálya vezetője a magyar holokauszt áldozatainak emléknapján, április 16-án tartott sajtótájékoztatón. Az esemény apropója az volt, hogy ugyanebben a bérházban 2024 elején ismét találtak iratokat a német megszállás utáni évekből.

A felfedezésről Budapest Főváros Önkormányzata és Budapest Főváros Levéltára egy közös sajtótájékoztatón számolt be. Az eseményen Karácsony Gergely is felszólalt, a főpolgármester azt mondta, ezek az iratok, és az azokban álló történetek „mikroszkópokként” működnek, amiken keresztül bepillantást nyerünk Budapest történelmébe, a főváros egy ínséges és szörnyű időszakába.

Sejteni lehetett, hogy a házban további értékes dokumentumok lehetnek elrejtve

A fővárosi bérházban tehát már kilenc évvel ezelőtt is találtak szintén a német megszállás idején keletkezett dokumentumokat. Akkor 7019 darab adatszolgáltatási ív került elő egy fal mögül, amikor felújítottak egy negyedik emeleti lakást. 1944 júniusában ezen ívek alapján jelölték ki a csillagos házakat, ahova a zsidó családokat költöztették. A szenzációs felfedezésről a hazai és a nemzetközi sajtó is beszámolt. Sipos András történész, Budapest Főváros Levéltárának főosztályvezetője a szerint már akkor sejteni lehetett, hogy a házban további értékes dokumentumok lehetnek elrejtve.

A történész korábban a Telexnek elárulta, hogy az újonnan megtalált iratok január végén láttak napvilágot, amikor egy jelenleg felújítás alatt álló lakás előszobájában lebontottak egy feleslegesen belógó falat. Sipos András hozzátette, hogy a most és a 2015-ben talált iratok is az 1944 júliusában felállított Budapest székesfőváros és környéke lakásügyi kormánybiztosának hivatalához tartoztak, és az derül ki belőlük, hogy milyen ügyek futottak be nap mint nap a hivatalhoz, milyen rutin eljárásokat alkalmaztak, milyen formanyomtatványokat használtak, valamint az is,

milyen öldöklő harc folyt a magyar holokauszt idején a fővárosi lakásokért.

A fal lebontásakor 0,3 folyóméter iratot találtak. Ez azt jelenti, hogy három, 14 centiméter magas dobozba gyűjtötték össze az elrejtett papírokat, amik először átestek egy speciális fertőtlenítésen, mivel penészfertőzöttnek minősítették őket. Majd a levéltár restaurátoraihoz került, akik letisztították, valamint kisimították a falakba zárt papírokat, hogy jó minőségben lehessen azokat szkennelni.

Mint utóbb kiderült, tavasszal újabb anyagokra bukkantak: az első iratköteg mennyiségének legalább a kétszerese került elő egy válaszfal mögül márciusban egy villanyszerelés közben...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.