2024. április 12., péntek

MANDÁTUMSZERZÉSI ESÉLYEK AZ EURÓPAI VÁLASZTÁSON A NOVÁK-GATE ELŐTT ÉS UTÁN

VOX POPULI
Szerző: TÓKA GÁBOR
2024.02.15.


...A magyar képviselők megválasztása a közös európai szabályok által megengedett legnagyobb mértékben kedvez a nagyobb pártoknak. Ám még így is csak egy öt százalékos mandátumszerzési küszöböt és a d’Hondt algoritmus érvényesítését engedi meg. Ez lényegesen kedvezőbb terep a kisebb pártok számára, mint országgyűlési választásaink. Utóbbiakon ugyanis zömében a többségi elv szerint zajlik a mandátumelosztás, és két párt közös listájára már egy tíz, három és több pártéra pedig 15 százalékos mandátumszerzési küszöb vonatkozik. Utóbbi Európában páratlan egyébként. (Hogy már a fülkeforradalom előtti választási szabályaink is mennyire kilógtak a kortárs nemzetközi normákból, azt jól mutatja, hogy az Európa Tanács egy maximum három százalékos küszöb elfogadását javasolta a tagállamoknak, a német alkotmánybíróság pedig jogellenesnek találta egy ilyen küszöb alkalmazását az európai választásokon.) Az EP-választás ehhez képest nagyvonalú a kis pártokkal, hiszen 20 ezer aláírás elég egy lista indulásához és a listát alkotó pártok számától függetlenül 5.01% szavazat egész biztosan elég a mandátumok 4,7%-ának (tehát egy mandátum) megszerzéséhez. Ezért akár még a Novák-gate hullámain is felállhat valami új párt.

A szavazat-arányos mandátumszerzésnek hála soha nem is szerzett még senki kétharmadot egy európai választáson. A Fidesz se, pedig 2004-től 2019-ig mindig jóval magasabb szavazatarányt ért el az európai, mint az eggyel megelőző országgyűlési választáson, méghozzá százezernyi romániai levélszavazat nélkül (lásd alább a táblázatomat). Hiába volt az európai választásokon rendre 6, 14, 7 és legutoljára 4%-kal magasabb a szavazataránya, mint a megelőző országgyűlési választáson, az európai választásokon elért mandátumaránya a folyamatos parlamenti kétharmadok időszakában is "csak" hatvan százalék körül mozgott.

Idei kilátások: rekordalacsony Fidesz-szavazat

A hozzá hasonló ideológiai profilú európai pártok között egészen különleges kivételként a Fidesz jelentős szavazatveszteségre számíthat most mind a 2019-es európai, mind pedig a 2022-es nemzeti választáshoz képest. Ám ennek ellenére éppen most jöhet össze nekik a mandátum-kétharmad. Mint alább bemutatom, ennek most éppen 31% a valószínűsége, ha az aktuális közvélemény-kutatásokból indulok ki. Nem utolsósorban azért, mert még a Momentumnak is 33%-os esélye mutatkozik arra, hogy egyetlen képviselői helyet sem szerez az idei európai választáson. Legfőképpen pedig azért, mert míg az eddigi négy magyarországi EP-választáson rendre 5, 5, 1 és 9 százalék táján maradt az európai képviselet nélkül maradó kisebb pártok összesített szavazataránya, addig most 16%-ot is meghaladja ugyanez az arány a közvélemény-kutatásokban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.