2018. december 5., szerda

HA SZERENCSÉD VAN, AZ UTCÁN VERNEK MEG, ÉS NEM OTTHON

MÉRCE
Szerző: DÉS FANNI
2018.12.04.


A cikksorozat bevezető cikkében már szó volt az intézményi árulás[1] fogalmáról, arról a jelenségről, amikor a nők elleni erőszak áldozatai abban a reményben fordulnak a hatóságokhoz, intézményekhez, hogy azok majd elítélik a megtörtént erőszakot, igazságot szolgáltatnak. Azonban ehelyett a túlélőknek az élményeik folyamatos megkérdőjelezésével és azzal kell szembesülniük, hogy az ellenük elkövetett erőszaknak nagyon gyakran nincs következménye...


2018 tavaszán, a Patent Egyesülettel végzett kutatásunkban többek között a hatóságok, állami intézmények attitűdjeit, az információszolgáltatás és támogatás hatékonyságát vizsgáltuk, nők elleni erőszak ügyekben. A nők elleni erőszak és a jogrendszer kapcsolatáról szóló szakirodalom kiemeli, hogy a joggyakorlat nem veszi figyelembe a nők valóságát, a középosztálybeli férfit tekinti alanyának, még ha jogok szintjén a nők és férfiak elviekben egyenlőek is Magyarországon.

Tehát a nők valósága, társadalmi hátrányai, elnyomása, nincsenek tekintetbe véve még a nők elleni erőszak ügyek esetében sem, miközben olyan társadalmi problémáról beszélünk, amelynek léte nyilvánvalóan a nők társadalmi hátrányain, elnyomásán alapszik.

A kutatás a következőkre jutott: az ügyek iszonyatos mértékben elhúzódnak, miközben a túlélők biztonsága egyáltalán nincs garantálva a folyamat során. Tehát a legtöbb esetben az elkövető semmilyen módon nincs akadályoztatva abban, hogy újabb erőszakot, bűncselekményt kövessen el a sértett ellen.

Még ha el is rendelik a távoltartást az ügyben (tehát a rendőrség, bíróság megtiltja, hogy az elkövető az áldozat közelébe menjen), az nem működik hatékonyan, és rövid időre szól. Miközben pontosan tudható, hogy az elkövetők sokszor akkor válnak a legveszélyesebbé, amikor az áldozatuk ott hagyja őket. Sok olyan üggyel találkoztunk, amely 2015-ben kezdődött, és 2018 tavaszán még mindig folyamatban volt.

A túlélők, amikor feljelentést szeretnének tenni az ellenük elkövetett bűncselekmény miatt, sokszor kénytelenek többször visszamenni a rendőrségre, hogy ezt megtehessék, és az is gyakran előfordul, hogy megpróbálják őket lebeszélni a feljelentésről – sokszor épp annak tudatában, hiszen ezzel a rendőrségen is sokszor tisztában vannak, hogy a bírósági eljárás hosszú, megterhelő és sokszor újratraumatizáló folyamat, ellenben a nők elleni erőszak ügyeknek sokszor nincs következménye. Emellett problémát okozhat az erőszakot igazoló bizonyítékok elfogadása is: hiába nagyon egyértelmű sokszor a bizonyíték az erőszakra, azt gyakran mégsem fogadják el az ügyek során.

Az állam, jogrendszer, de az állami intézmények, hatóságok működésének is elviekben fontos alapja a pártatlanság. A pártatlanság fogalma legitimálja többek között a bürokráciáinkat, a hierarchizált döntéshozatalt, amely elvileg megalapozza, hogy semmiképpen se egyetlen (vagy több) ember szubjektív attitűdjének következményei legyenek a fontos döntések – hanem objektívek, és a „köz” érdekeit szolgálják.

A pártatlanság lényege az lenne, hogy a bíróságok, hatóságok, állami intézmények (egyéni) elfogultság nélkül döntenek adott helyzetekben, például érdekellentétek, konfliktusok és bűncselekmények kapcsán. Mindez szép gondolat, azonban illúzió: hiszen a társadalom, amiben élünk, egyenlőtlen struktúrák mentén épül fel, és a domináns társadalmi csoportok érdekeit helyezi középpontba...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése