2019. december 30., hétfő

A PÓKEMBER VISSZAVÁG – REAKCIÓK A MARÓTH-INTERJÚRA

HVG ONLINE / KULT
Szerző: hvg.hu
2019.12.29.


Tegnap az állami kutatóhálózat élére kinevezett akadémikus arról osztotta meg a nézeteit, hogy azért van veszélyben a magyar identitás, mert a fiatalok Harry Pottert és Pókembert olvasnak.

A Pesti Srácoknak adott interjúban még más érdekeset is mondott az amúgy orientalista Maróth. Szerinte például a kézmosás a keresztény kultúrára jellemző csak, és a keresztények a csodák felemlegetésével térítenek, míg a muszlimok fegyverrel. Mondott valamit arról is, hogy az „LMBT-ideológia bajnokai” muzulmánok lesznek. Föltette továbbá a kérdést, hogy minek kell elolvastatni egy magyar és egy európai mesét az alsó tagozatban. „Miért nem két magyart?” – tette föl a kérdést Maróth, és a már idézett módon válaszolt is:
"a kisgyerek magába szívja az Egri Csillagokból a haza védelmének példáját a törökökkel szemben, a kereszténység védelmét az iszlámmal szemben. A Pókemberből nem fogja ezt megtanulni. Ha elolvassa az Egri Csillagokat, akkor nem kell magyarázni, miért beszél Orbán Viktor arról, hogy meg kell őriznünk a keresztény identitásunkat, országunkat".

Személyes példával is előhozakodott a NER főtudósa. „Mi gyerekkorunkban a hetvenhét magyar népmesét olvastuk, ami erkölcsi kiállást sugall. De a Harry Potterből mit tanul?” – hasonlította össze Maróth az egykori és a jelenlegi fiatalságot.

Mint várható volt, az interjú nem maradt visszhang nélkül. A közösségi médiában tanárok, újságírók és politikusok kommentálták Maróth okfejtését. A hvg.hu megkereste Arató Lászlót a Magyartanárok Egyesülete elnökét, hogy véleményezze a kutatóhálózat elnökének gondolatait. Arató szerint Maróth Miklósnak kicsit naiv elképzelése van az irodalom hatásáról. „Mivel az Egri csillagok a Rákosi-korszakban és a Kádár-korszakban is kötelező olvasmány volt, ezek szerint akkor is mindenki magába szívta a haza és a kereszténység védelmének gondolatát. Jól meg is védték a vonatkozó korokban felcseperedett ifjak a hazát a Szovjetuniótól és az ateizmustól” – jegyzi meg epésen a tanár.

Arató úgy véli, hogy amúgy Gárdonyi regényének nyelve és világképe valóban egyszerű, „például megtudjuk belőle, hogy a magyarok mind jók, a törökök mind rosszak, a cigányok pedig többnyire komikusak”. Az egyesület elnöke ugyanakkor leszögezi, hogy ennek ellenére ma is gyakorlatilag mindenütt kötelező olvasmány Az egri csillagok, amit ő személy szerint a könyv szórakoztató és sok helyütt bájos mivolta miatt nem bán. Sztereotípiáit, történelemszemléletének gyermekdedségét pedig a tanítás során „gyengéden megvilágítandónak” tartja. A Harry Potter nem Egri csillagok helyére kerül ott, ahol tanítják.

Egyszerű értékeket, erkölcsi tartást, hűséget, bátorságot, közösségi szolidaritást vagy akár antirasszizmust pedig Rowling regényéből is lehet tanulni – állítja Arató. Másfelől viszont nagyon szomorúnak gondolja, hogy vezető pozíciókat viselő, illetve viselni kívánó akadémikus a világháborús katonadalokat akarja kulturális mintává avatni, illetve a haza fegyveres védelmét nevezi meg 2019 végén mint a hazafiság legfontosabb, illetve legaktuálisabb tartalmát...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.