2020. április 26., vasárnap

A TÍZÉVES NER LEGFONTOSABB DOKUMENTUMAI

G7.HU
Szerző: KASNYIK MÁRTON
2020.04.26.


A Nemzeti Együttműködés Rendszere éppen tíz éve és néhány órája, a 2010-es választás második fordulójának éjszakáján, április 25-én jött létre, pontosabban ekkor kiáltotta ki Orbán Viktor a kétharmados győzelem örömmámorában, a Vörösmarty téren. Ezzel sokakat meglepett akkor, mivel a Fidesz a választást megelőző, egyébként viszonylag visszafogott kampányban még nem beszélt új rendszerről, a nemzeti ügyek politikája volt az akkori szlogen.*

A Nemzeti Együttműködés Rendszerét mint kifejezést azóta eldobta a Fidesz, mint sok minden mást. Valójában már 2012 óta nem része a kormány és az azzal egybeforrt párt kommunikációjának, inkább csak az ellenzéki politikusok vagy a kormánnyal szemben kritikus véleményeket megfogalmazók használják. A NER ebben az értelmezésben az utóbbi évtizedben létrejött, ellenvéleményeket nem tűrően központosított, monolitikusnak tűnő, mégis ellentmondásos rendszer összefoglaló neve.

Most, hogy a NER hatalomkoncentrációjának eddigi csúcspontjaként Orbán Viktor a koronavírus-járványra hivatkozva gyakorlatilag politikai teljhatalmat kapott (pdf) a parlamenttől, érdemes visszaidézni, hogy mi történt Magyarországon az utóbbi tíz évben. Ehhez azt a módszert választottam, hogy kiválasztok néhány eredeti dokumentumot, amiket – mint olyan ember, akinek az utóbbi tíz év még aránylag frissen él az emlékezetében – a leginkább ajánlanék a jövő történészeinek.

A Nemzeti Együttműködés Programja (pdf), 2010

Miért kell az Országgyűlésnek egy megnyert választás után elfogadnia egy homályos célzásoktól hemzsegő politikai dokumentumot? A 87 oldalas Nemzeti Együttműködés Programját, amit 2010. május 25-én nyújtottak be határozatként, elsőre tényleg nehéz lehetett komolyan venni mint kormányprogramot...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.