2024. május 3., péntek

ORBÁN ELŐRE KORLÁTOZNÁ A MEGGYŐZŐ TÖBBSÉGGEL MEGVÁLASZTOTT JÖVENDŐ KORMÁNYOK SZUVERENITÁSÁT

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2024.05.03.


Az alaptörvény újabb módosítása nyilvánvalóan politikai akció, amivel az Orbán-kormány jogi muníciót akar teremteni magának alapvetően az Ukrajnának szánt támogatások megakadályozásához – véli Jávor Benedek. Sommás véleményét azzal egészítette ki, hogy ezzel egyébiránt az agresszor Oroszország érdekeit képviseli Európában. A Párbeszéd uniós ügyekben jártas politikusa szerint aggodalmát fejezte ki amiatt is, „hogy Orbán Viktor beásta magát a lövészárokba, és egyre mélyebben, egyre szorosabban köti az országot Európával szemben Oroszországhoz és Kínához – ez a politika pedig elképesztő kockázatokat jelent Magyarország számára”.


A Fidesztől már megszokhattuk, hogy úgy szabja át, úgy toldozgatja-foldozgatja az eredetileg gránitszilárdságúnak kikiáltott (copyright Orbán Viktor) alaptörvényt, mint más az alakja változása miatt a kedvenc ruháját. Ezúttal egyszerre három változtatást is elhatároztak, ezek egyike T/7105/3 sorszámmal került fel az Országgyűlés honlapjára. A fideszes Tessely Zoltán által benyújt(at)ott módosítás arról intézkedik, hogy (amúgy egészen elképesztő módon) az alaptörvénybe – boldogabb országokban ezt alkotmánynak nevezik – belefoglalják: kizárólag kétharmados többséggel egyezhet bele a mindenkori kormány abba, hogy az Európai Unió közös hitelt vegyen fel, illetve ahhoz kapcsolódóan vállaljon garanciát.

Több olvasata is lehet ennek a húzásnak. Vajon ezzel Orbán megpróbál előremenekülni és a saját hatalmon maradására, akár az esetleges bukása utáni időkre gondolva? Az előbbi esetben olyan helyzetet teremtve magának, hogy széttárhassa a kezét Brüsszelben, amikor vétóz például az Ukrajnának szánt közös uniós hitelfelvételhez, illetve, ha bukna, ezzel megkösse az új kormány kezét? Egyáltalán alkalmas-e ez arra, hogy egy magyar kormány meg tudjon akadályozni közös uniós hitelfelvételt és garanciavállalást? Jávor Benedek korábbi európai parlamenti képviselőt, a Párbeszéd uniós szakértőjét kérdeztük...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.