2024. május 3., péntek

ELLEHETETLENÍTENÉ A FŐÉPÍTÉSZEK, A VÁROSVEZETŐK ÉS A SAJTÓ MUNKÁJÁT IS A KORMÁNY JOGSZABÁLYTERVEZETE

24.HU
Szerző: VINCZE MIKLÓS
2024.05.02.


Amennyiben hatályba lép a tervezett kormányrendelet, sokáig arról sem szerezhetnénk tudomást, hogy mi folyik az otthonunktól két lépésre.


A múlt hét közepén a semmiből érkezett a hír: egy április 18-án közzétett jogszabálytervezet elfogadása esetén az építési hatósági eljárásokat nyilvántartó online rendszer, az ÉTDR tájékoztatási felülete megszűnik, így az előző évek építési ügyeinek nyilvános anyagai mellett a jövőben tervezett beruházások részletei sem lesznek láthatók.

A változás ötlete első hallásra talán nem tűnik súlyosnak, pedig nagyon is az, hiszen az ÉTDR az elmúlt években számos projektnél volt létfontosságú: sokszor

ennek köszönhetően értesülhettek például az érintett emberek a környezetükben készülő munkákról,

ismerhették meg a részleteket, sőt, olykor akár bele is szólhattak annak alakításába.

A rendszer a magyarországi települések, illetve a budapesti kerületek első embereinek is sokat segített: az építési jogok lényegi részének a kormányhivatalokhoz való áthelyezése után

sokszor a polgármesterek, illetve a helyi főépítészek is csak ezen a módon szerezhettek tudomást

a saját házuk táján várható változásokról, majd kezdhették meg a sokszor szélmalomharccá vált ellenállást.

Az ÉTDR mindezek mellett a sajtó, így főleg az oknyomozó újságírók egyik fő információforrása is, hiszen a szövevényes ingatlanügyekre, a kormányközeli beruházók legújabb lépéseire, valamint az épített örökség pusztításának legfrissebb fejezeteire is hosszú évek óta ezek segítségével tudunk rávilágítani – jó példája ennek az Ismeretlen Budapest-sorozatunk, vagy a pesti belváros már hagyományossá vált ingatlaneladási gyakorlatának köszönhetően gazdát váltó Gerlóczy utcai csonk jövőjéről szóló írásunk, vagy épp a Magyar Rádió egykori épületegyüttesének lehetséges jövőjét érintő hosszú cikksorozatunk is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.