2022. november 2., szerda

A ROSSZABBUL KERESŐ MAGYAROKNAK SZEPTEMBERBEN MÁR KÖZEL 30 SZÁZALÉK VOLT AZ INFLÁCIÓ

G7.HU
Szerző: STUBNYA BENCE
2022.11.01.


Az előzetes várakozásokat is meghaladta a szeptemberi 20,1 százalékos magyarországi infláció, azonban egy friss felmérés szerint európai összehasonlításban nézve is jelentős különbség volt ezen belül a drágulás mértékében attól függően, hogy valaki jól vagy rosszabbul keresőnek számít.

Amikor a Központi Statisztikai Hivatal egy adott hónapban közli az előző hónapra vonatkozó inflációt, egy olyan számot közöl, amit egy ún. fogyasztói kosár alapján mér. Ez a fogyasztói kosár egy átlagos magyar fogyasztását próbálja leképezni, figyelembe véve a valódi fogyasztói trendeket.

Az árindex úgy jön létre, hogy a hivatal munkatársai minden hónapban boltok és szolgáltatásokat nyújtó vállalatok adott körében jegyzik fel a kosárban szereplő termékek (és szolgáltatások) árait. A múltbeli fogyasztás alapján előre megadott súlyok mentén így jön ki az átlagos infláció szintje egy adott hónapra vonatkozóan.

Az árindexszel kapcsolatban gyakori visszajelzés – különösen mostanában, amikor nagy az infláció -, hogy az alulbecsli a drágulás szintjét. Ezt a benyomást erősítheti, hogy az árindex az átlagos drágulást próbálja megmutatni, de különböző jövedelmi szinteken az emberek egészen máshogy fogyasztanak. Ezért ha valaki a jövedelméből arányosan többet költ az éppen aktuálisan jobban dráguló dolgokra, például élelmiszerre, akkor a saját árindexe valójában sokkal magasabb is lehet, mint a hivatalosan publikált. De ugyanez fordítva is igaz: ha például valaki nem jár autóval, amikor az üzemanyag drágul, akkor az ő árindexe kevésbé érzi meg ezt a hatást.

Ezek miatt is különösen érdekes a brüsszeli Bruegel Intézet nemrég közölt adatbázisa. Ebben különféle jövedelmi szintekre jellemző fogyasztói kosarak alapján számították ki a havi infláció szintjét minden uniós tagállamaban 2019 eleje és idén szeptember között. A jövedelmi csoportokat az adatbázis kvintilisenként tartalmazza. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ha a lakosságot sorba állítanánk, és öt egyenlő nagyságú csoportra osztanánk fel a jövedelem nagysága alapján, akkor ezeket az ötödöket kapnánk meg. Ebben a cikkben leginkább a legalsó és a legfelső ötödről lesz szó. Viszonyításként, ők azok emberek voltak 2020-ban, amikorra a statisztikai hivatal erre vonatkozó legfrissebb adatai vonatkoznak, akiknek a havi nettó jövedelme kevesebb volt, mint 73 523 forint (alsó ötöd), illetve meghaladta a 212 290 ezer forintot (felső ötöd).

Az alábbi ábrán az látszik, hogy Magyarországon hogyan alakult ezeknek a csoportoknak a fogyasztása szerint a 2021 második felétől gyorsuló drágulás. Az látszik, hogy 2022 elején az alsó ötöd kisebb infláció tapasztalhatott, mint a felső, majd a különbség az év első felében folyamatosan eltűnt. Nyár végétől pedig már az alsó ötöd szenvedte meg jobban az inflációt, ami viszont minden jövedelmi szinten sokkal magasabb lett ekkorra...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.