TALPRA MAGYAROK! - TISZA / KÖZÖSSÉGE
Szerző: GABI FODI
2025.06.12.
Orbán, ez a politikai szélkakas ezúttal megásta a saját sírját.
Már régen nem kérdés az értelmes, logikai alapon gondolkodásra képes rétegnek, hogy
Orbán nem elvek, hanem hozam alapján dönt. Minden tettére talál igazolást. Bárkin átgázol a hatalomért. Bárkit elárul, ha úgy tartja önös érdeke.
- Ami „nemzeti érdek”, az a számára, és NER- re vonatkozó adott pillanat üzleti érdeke.
- Ami „szuverenitás”, az a saját mozgásterük kitágítása, a velük egyet nem értők ellehetetlenítése.
- Ami „brüsszeli nyomás”, az csak addig jelent problémát, amíg nem abból jön a pénz. És valahogy mindig jön, ha kell.
Na persze nem az országnak, csak nekik.
Az ország csak díszlet, emögött az országot kiszipolyozó, jogtipró, pökhendi hatalom színjátéka mögött.
Milyen csapnivaló színi társulat is jött itt össze!
Csupa piperkőc, sztárallűrös primadonnák, és nagybetűs RIPACSOK.
Papírizű párbeszédeket láthatunk a színpadon a NER üdvöskéitől különböző platformokon.
Életben tartják ezt a társulatot a sikertelenség ellenére. Néznünk kell, hallgatnunk kell, ha akarjuk ha nem. Bejön a mindennapjainkba, beeszi magát a munkahelyünkbe, a családi életünkbe. Mintha nem lenne elég, hogy megnehezítik a mindennapi életet.
Még az orrunk alá is dögölik. És elvárják, hogy tapsoljunk hozzá. Sőt! Az várják el, hogy egy kiadós vastapssal vissza is tapsoljuk őket a színpadra.
Mi viszont azt akarjuk, hogy vándor színészek módjára szálljon fel a por a karavánjuk után. Aki meg az előadás közben bámészkodó tömeget zsebelte ki, az nézzen szembe a törvénnyel!
Nem akarjuk látni ezeket, mert a rendezés botrányos. A társulat tehetségtelenül játszik, hamisan énekel. Szereposztó díványon dől el, ki játszhat. A színdarab se nem aktuális, se nem személyre szóló. Egy olyan tragédia, amiben ők a főszereplők, a nézőket meg kirabolják már a pénztárnál, és a végén még nekik is kell kínok között elvérezni.
Mi meg végre élménnyel akarunk távozni. Független színházakban akarunk látni olyan színdarabot, amelyik örömmel tölt el bennünket. Ami megfizethető. Amiben a színpadon megjelenő szereplők tehetségesek, hitelesek, hozzánk szólnak, és értünk vannak.
De az Orbán társulat nem képes erre.
Nem céljuk a közönség kiszolgálása.
Azt játsszák, amihez nekik van kedvük. Tesznek is ők a közönség igényeire. Szolgálóként pedig tesznek a közre is. Teljesen megfordult a szereposztás. A polgárok próbálnak politizálni, szolgálják azt a közösséget akinek ez lenne a feladata. Ezért ez már nem politizálás, amit művelnek, hiszen a politikai jelentése "közügyekkel való foglalkozás" a politikus jelentése pedig "közszolga" hanem egy államnak álcázott feudális profitrendszer, ahol nem törvények és közérdek irányít, hanem szűk körű gazdasági hatalomtechnika. Mindenki más csak néző.
Hadiipar, című legújabb előadás
A forgatókönyv a következőként szól:
A világ egyik legjövedelmezőbb iparága a háború.
És lám, a NER sem akar kimaradni belőle.
Magyarországon jelenleg négy, stratégiai jelentőségű hadiipari üzemet készülnek magánkézbe adni.
Ezeket korábban még „nemzetbiztonsági jelentőségűnek” minősítették, most viszont eladásra kínálják – épp akkor, amikor az Európai Unió és a NATO több tízmilliárd eurós védelmi alapokat nyit meg.
És kik a lehetséges vásárlók? Úgy is kérdezhetném, hogy kik kapják meg a főszerepet?
Teljesen mindegy kik pályáznak. Van itt egy olyan cég, amely már eddig is a kormányzati stratégia láthatatlan keze volt: digitális infrastruktúra, hírszerzés, űripar, most pedig hadiipar. Ne legyenek kétségeink, hogy a 4iG lesz a szereposztó dívány üdvöskéje.
Egyik nap szerver, másik nap szoftver, harmadik nap tüzérségi eszköz. Nincs lehetetlen – ha jó helyen állsz a hatalmi sávban.
Az állam gyakorlatilag átruházza az állami kapacitást a hozzá közel álló gazdasági szereplőkre, majd ezek a cégek, már mint „versenypiaci partnerek”, beszállítói lehetnek a NATO-nak, Ukrajnának, vagy épp bármelyik uniós haderőfejlesztésnek.
Eddig is voltak arra utaló jelek, hogy amennyiben az oroszok sikerrel veszik az ukrajnai offenzívát, úgy gazdasági és fegyverkezési erőgyüjtést követően visszacsatolják a régi Szovjetunió tagországait, sőt tovább terjeszkednek nyugat felé. Ez el is hangzott kompetens orosz tisztviselők szájából. Ezt az időszakot legkorábban 2030-re teszi az Unió. Addig komoly hadiipari fejlesztésre, fegyverkezésre, egy esetleges közös európai hadsereg felállítására készül. Ezzel nincs is baj, viszont ez már megint Orbán malmára hajtja a vizet, és már megint csak a pénz lebeg a szeme előtt.
Lássuk, milyen változások előtt állnak az Európai Uniós és a NATO erők:
1. EU-nagykövetek májusban zöld utat adtak egy új, 150 milliárd eurós hitelalapnak, amely haditechnikai és fegyverbeszerzést finanszírozhat a tagállamoknak.
2. Readiness 2030 (korábban ReArm Europe)
Az EU bizottság márciusban mutatta be ezt a nagyvonalú, akár 800 milliárd eurós biztonsági összefogást – hitelalapon toborzva forrást a hadiipari kapacitás és infrastruktúra fejlesztésére.
3. Költségvetés-módosítás a hadiipari befektetések ösztönzésére
Áprilisban új szabályozás lépett életbe az EU-s költségvetésben, amellyel gyorsabb, rugalmasabb és koordináltabb védelmi befektetések előtt nyílik meg az út (lásd EDTIB reformok).
4. EIB defenzív finanszírozás bővítése
Az EIB idén júniusban bejelentette, hogy 3 milliárd euróra emeli a védelmi és biztonsági szektor finanszírozását (eddig 1 milliárd volt), támogatva az SME-k hadiipari szereplőit.
+1. pedig a NATO terve, amiben az új védelmi finanszírozási cél: 5 % GDP
A jelenlegi 2 %-ról kétlépcsős rendszer felé mozdulnak: 3,5 % közvetlen katonai költés + 1,5 % infrastruktúra/cyber/broader security.
Ez jelenleg ma Magyarországon 1.800 milliárd forint körüli összeg. Ehhez még a mai GDP-vel számolva jönne egy újabb 2.600 milliárd forintos összeg. Összesen tehát 4.400 milliárd forintról beszélünk. Nyilván ezért kellett a kaszinó minisztert a hadsereg élére kinevezni. Ez lehet az indíttatás amiért bevásárolták magukat különböző hadászati fejlesztésekkel, gyártásokkal foglalkozó üzletekbe.
A pénz természetesen Brüsszelből, és a magyar adófizetőktől jön. A haszon a NER-nél marad.
Ez nem együttműködés.
Ez rafinált szivattyútechnika. A nemzeti szuverenitás nevében, de valójában szuverenitás ellenében.
A szuverenitásvédelmi hallgatás
És miközben ez zajlik, a Szuverenitásvédelmi Hivatal – ez az új, politikai érzékenységre hangolt állami szűrőintézmény – néma marad.
Nem aggódik azon, hogy stratégiai jelentőségű magyar hadiipari üzemek kerülnek magántulajdonba.
Nem zavarja, hogy a tulajdonosi hálóban külföldi érdekeltségek is felbukkannak (legalábbis papíron).
Miközben diákok e-mailjeit olvasgatják, újságírók forrásai után szimatolnak, a független sajtót számolnák fel intézményesítve, addig ez a valódi, rendszerszintű idegen érdekösszefonódás nem tűnik fel nekik.
Mert nem az ország érdeke számít.
Csak az, ki áll a lánc végén, és ki húzza a zsírosabb falatot.
Elmondom én nektek, ha nem tudnátok; a lánc végén mi állunk. De nem a jó végén.
Meddig mehetnek el? Még meddig vezethetik az országot rövid száron?
Hová akartok még hátrálni?
Mikor akartok megszabadulni attól békjótól, ami a saját országotokban ejtett rabul titeket?
Itt az a pont, ahol meg kell állni!
Nem csak valahol random megállni egy percre és siratni a múltat és a jövőnket, hanem szervezetten, szisztematikusan eléjük állni! Meghúzni a vonalat és nem ott kitartani, hanem visszaszorítani ezeket!
Az embereknek, a népnek szembe kell néznie a hatalommal és kierőszakolni a jogait. A valódi cselekvés ideje jött el, mert nem adják ingyen. Amíg nem érzik, hogy következményei vannak a tetteiknek, a rossz színjátékuknak, addig igenis tovább fogják csináni.
Amíg nem állnak szemben egy feldühödött, egy tettre kész tömeggel, addig a nép csak asszisztálni fog ebben a játékban.
Ez már nem a politikai ízlés kérdése.
Ez már nem „kinek szimpatikus Orbán, kinek nem”.
Ez történelmi felelősség.
Most már pártzászlók, programok se kellenek, hanem társadalmi minimumra van szükség. Cselekvő közösség kell, amelyik felismeri: az ország nem adható bérbe! Nem adhatsz el védelmi ipart egy baráti körnek, miközben nemzeti érdekről prédikálsz!
Ez nem a tüntetés ideje.
Ez a rendszerbírálat ideje.
Ez közös fellépés ideje.
Ez a pillanat, amikor nem hazamenni kell a végén, hanem ott maradni, kitartani, és kimondani:
ELÉG VOLT!
Mit is mondott Bayer Zsolt?
A rendszer házi-tahója, a szócső, akinek bármilyen kijelentését boldogan tűri a hatalom, egyszer azt mondta:
„Ha taknyukon és vérükön kell kirángatni őket, akkor taknyukon és vérükön.”
Csak kérdezem:
Ez lenne a közéleti mérce? Ez a színvonal?
És vajon mit mondana Bayer, ha ezt egyszer valaki rá és a rendszerére olvasná rá, ugyanilyen nyelvezettel, ugyanilyen erővel?
Nem, mi nem ezt mondjuk.
Mi csak emlékeztetjük az elvtársakat.
Ők vezették be ezt a nyelvet.
Most ideje, hogy megértsék: nem maradhatnak következmények nélkül.
TALPRA MAGYAR, de most komolyan!
Nem ünnepi vers kell, nem Himnusz, nem tavaszi szél.
Most Petőfi kell!
"Talpra magyar" kell!
És talpon is maradni kell!
Nem romantikus pátosz, hanem szívós, polgári ellenállás!
Az utcán, a bíróságon, a médiában, a munkahelyeken, az iskolákban.
Mindenhol, ahol még van bátorság kimondani: ez nem egy szabad ország.
De lehetne.
És lehet is, ha most nem csak beszélünk róla, hanem el is kezdjük, mert bizony eljött az idő, a cselekvés ideje!
A szlogen pedig már:
ELÉG VOLT!
TALPRA MAGYAR!
ITT AZ IDŐ!