2025. június 11., szerda

MIT TENNE NAGY MÁRTON HELYÉBEN? - KLASSZIS KLUB LIVE BÉKESI LÁSZLÓVAL

KLASSZIS MÉDIA
Szerző: Klasszis Média
2025.06.11.



A volt pénzügyminiszter június 11-én, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.

GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI ÖSSZEOMLÁS MAGYARORSZÁGON

PROGRESS ALAPÍTVÁNY
Szerző: PROGESS ALAPÍTVÁNY
2025.06.05.



A Progress Alapítvány vitaestje "Az Orbán-rezsim kudarca az uniós elnökségben" című, most megjelent tanulmánykötet alapján a gazdasági, önkormányzati, pártpolitikai és jogállami összeomlás párhuzamos, összekapcsolódó és egymást felerősítő folyamatait vizsgálja.

Az önkormányzatok hatáskörének csorbítása után jelenleg a gazdasági válság és a költségvetés fokozódó összeomlása miatt az erőforrások radikális elvonása került előtérbe, ami kiegészült manapság az önkormányzatok jogainak további megvonására irányuló törvénytervezettel, amit Szegvári Péter elemez.

Ezt követi a pártpolitikai átalakulás izgalmas terepének, a Tisza Párt előretörésének jellemzése Nagy Attila Tibor előadásában.

Végül, tetőponként, a program a jogállamiság megsértésének legújabb megnyilvánulásával, az „átláthatósági törvénnyel” zárul, Ligeti Miklós előadásában, ami „Transparency Bill” elnevezéssel már az Európai Unióban is a jogviták középpontjába került. 

Bevezető előadó és vitavezető: Katona Tamás 

Meghívott előadók: 
Bod Péter Ákos 
Ligeti Miklós 
Nagy Attila Tibor 
Szegvári Péter

ORBÁN ÖSSZEOMLÁSÁNAK VAGYUNK SZEMTANÚI

KLIKKTV / MÉLYVÍZ
Műsorvezető: NÉMETH PÉTER
2025.06.11.



Orbán összeomlásának vagyunk szemtanúi...

SURÁNYI GYÖRGY: A MAGYAR GAZDASÁG HELYZETE

BELVÁROSI SZABADEGYETEM
Moderátor: KARDOS PÉTER
2025.05.06.



A magyar gazdaság helyzete, jellemzői, különös tekintettel a költségvetési és monetáris politikára Vendég: Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke.

INOTAI ANDRÁS: A KORMÁNY REPÜLŐRAJTJA EGY PÉNZÜGYI MOCSÁRBÓL INDULT

KLIKKTV / MÉLYVÍZ
Műsorvezető: SEBES GYÖRGY
2025.06.03.



Az Orbán Viktor által év elején beharangozott repülőrajttal az a probléma, hogy a repülő nagyon kezdetleges és egy struktúrális, valamint pénzügyi mocsárban van. Egy repülő innen nem tud felemelkedni, sőt ha sokat mozgatják csak még mélyebbre süllyed. Ráadásul a motorok beindításához nagyon sok pénz kellene - mondta Inotai András közgazdász a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. Úgy gondolja már annak is örülni kell, ha a GDP nulla százalék lesz idén, de ahhoz is komoly gazdaságpolitikai fordulat szükséges.

DEMJÁN SÁNDORT TISZTELTÉK A TELJESÍTMÉNYE MIATT, MÉSZÁROS LŐRINCET NEM

KLIKKTV / MÉLYVÍZ
Műsorvezető: BALOGH JUDIT
2025.06.11.



Vendég: Dávid Ferenc.

AKKOR ÉS MOST...

FACEBOOK
Szerző: BÉNDEK PÉTER
2025.06.11.


A kádárista társadalom tele volt néma szocdemekkel, liberálisokkal, keresztényekkel, akik nem tudtak azonosulni a pártállammal és az MSZMP-vel -- de úgymond, nem tehettek semmit, mert a rendszer diktatúra volt. A véleményük a négy fal közé szorult, a bátorságuk egymás pillantásainak fürkészésében merült ki, az ellenállásuk a cinizmus és a "kibekkelés" volt. Bizalmas kis köreikben akár gúnyos megjegyzésekre is ragadtathatták magukat.

Mai szocdemek, liberálisok és keresztények százezrei inkább választanák a diktatúrát és ezt a fajta, négy fal közötti politikai bátorságot (vagyis a hallgatást és az elfojtást), minthogy hatalomra segítsenek egy olyan pártot, amely ugyan nem mondja magát szocdemnek, liberálisnak vagy kereszténynek, viszont elejét venné a diktatúra újabb, hosszú időre való berendezkedésének, visszahozná a politikai cselekvés lehetőségét jelentő demokráciát. Ezek a szocdemek stb. összetévesztik a politikai identitást (amely szükségképpen igényelné a politikai cselekvést) a pótcselekvésként választott antipolitikai moralizálással. Szocdemnek stb. lenni a négy fal között igazi értelmiségi csemege, fából vaskarika. Írni a fióknak, politizálni a szabadság ellenében, ellenállni a négy fal között. Szocdemnek stb. maradni mindhalálig, amikor se a szocnak, se a demnek nincsen referenciája. Az Orbán-rendszert választani.

A szocdem stb. identitásőrzésnek van értelme a jövő év elejéig. Utána semmi -- ha ennek az ára a keleti élet.

ORBÁN ÉS AZ EU VISZONYA VISSZAFORDÍTHATATLAN

KLIKKTV / MÉLYVÍZ
Műsorvezető: NÉMETH PÉTER
2025.06.11.



Vendég: Győrffy Dóra közgazdász professzor.

ZSIDAY VIKTOR: A LAKOSSÁG FÉL, TART A JÖVŐTŐL | 24.HU

24.HU / DELLA
Műsorvezető: BAKA F. ZOLTÁN
2025.06.11.



Ha marad a költekezés, már csak devizaforrásból tud érdemben új finanszírozást bevonni a kormány, a belföldi szereplőktől - a lakosságtól és intézményi befektetőktől - erre csak mérsékelten van módja, ezért törvényszerű, hogy az adósságon belül tovább emelkedjen a deviza aránya, bőven 30 százalék fölé - reagált Zsiday Viktor befektetési alapkezelő a Dellában a keddi bejelentésre, mely szerint idén terv feletti devizakibocsátásra készül az állam. A szakértő szerint a későbbiekben sem lesz más választása a kormánynak, így nem tudja majd tartani magát a 30 százalékos limithez. Nyilvánvalóan a választással áll összefüggésben az extra forrásbevonás: vendégünk szerint az év végén, a jövő év elején indulhat be az osztogatás.


A VÍZ LESZ MAGYARORSZÁG FŐ KÉRDÉSE – BEMUTATTUK AZ ÚJ VÁLASZ OFFLINE-T

VÁLASZ ONLINE
Szerző: BORBÁS BARNA
2025.06.11.


Már kapható, csomagban és szólóban korlátlanul rendelhető nyomtatott lapsorozatunk, a Válasz Offline negyedik száma, melyet telt házzal, százfős közönség előtt, lapismertetővel és pódiumbeszélgetéssel ünnepeltünk kedden a budai B32-ben. Vendégünk volt Jakab Gusztáv biológus, természetfotós és Rácz Lajos környezettörténész, akik fontos nyilatkozatokkal járultak hozzá lapunk elkészüléséhez. A beszélgetésben – melyről hang- és videófelvételt készítettünk, és pár nap múlva közre is adjuk – mindkét kutató egyetértett abban, hogy a klímaváltozás és a totális folyószabályozási, lecsapolási gyakorlat együttes hatása miatt hazánk következő évtizedeinek fő kérdése a víz(hiány) lesz.

„Ez a kiadvány nem »zöld«, nem »klímarealista«, pláne nem »-alarmista«. A létkérdések az ideológia felett és előtt állnak. Márpedig mi létkérdésekkel foglalkozunk” – hangzott el a Válasz Offline negyedik számának bemutatóján, a köszöntőbeszédben. Hat nagy témablokk a magyar táj átalakulásától a vízügyön át energetikai ügyekig, 44 megszólaló kutató, gazdálkodó és szakértő, 200 oldalon – dióhéjban ez lett az új nyomtatott Válasz. Belesürítettük az elmúlt hat évünk ökológiai cikkeinek legjavát, és hozzátettünk sok-sok új tartalmat, többek között az óceáni áramlások megváltozása körüli vitákról, a Velencei-tóról és a mediterrán Magyarország jelenségeiről.

Utóbbi szóba került a pódiumbeszélgetésen a Jakab Gusztáv biológussal és Rácz Lajos környezettörténésszel. Jakab a tudományos kutatásaival párhuzamosan harminc éve figyeli és fotózza az Alföld változásait Hortobágytól Szegedig, évi 200–300 km-nyi területet jár be gyalogosan, és a ’22-es nagy aszály óta szisztematikusan dokumentálja a klímaváltozás hatásait. A lapbemutatón megosztotta ezzel kapcsolatos tapasztalatait valamint azt is, hogy hazánkban nem a felmelegedés a fő baj, hanem a csapadékeloszlás – és ebből következően a vízegyensúly – felborulása...

OROSZ JÓZSEF: "BESZÉLGETÉS EGY BÁTOR HARCOSSAL”

FACEBOOK
Szerző: OROSZ JÓZSEF
2025.06.10.


A politikai nyelv sosem pusztán leírás: minden megszólalás egyben teremtés. Aki nevet ad, világot formál. A politikai beszéd nemcsak rámutat a valóságra, hanem kijelöli annak koordinátarendszerét: a szereplők helyét, az értékek rendjét, a legitim és illegitim pozíciókat. Ebben az értelemben minden nyelvi aktus hatalomgyakorlás, még akkor is, ha látszólag annak kritikáját célozza. Éppen ezért különös felelősség terheli azt, aki e nyelvi térbe belép – még inkább azt, aki alternatívát hirdet.

Magyar Péter videóüzenetében nem pusztán új hangot ígér, hanem új nyelvet is – legalábbis deklaratív szinten. Ám amikor a miniszterelnököt „bátor harcosként” szólítja meg, nem új nyelvi univerzumot nyit, hanem belép a régibe, és annak szótárából emel ki paneleket. Ez nem egyszerű retorikai botlás, hanem súlyos politikai kollaboráció: a hatalom önmitológiájának visszhangzása az ellenzéki térfélen. E gesztus nem ironikus, nem dekonstruktív, hanem konfirmáló. A „bátor harcos” szófordulat nem távolságot képez, hanem azonosul. Nem a szobrot dönti le, hanem új posztamenset emel alá, ahogy Gábor György helyesen értelmezi.

Mindez tünete annak a mélyebb válságnak, amely a nyelv szintjén már régen bekövetkezett. Az autoriter berendezkedések egyik legfinomabb technikája nem az elnémítás, hanem a nyelvi kolonizáció. A szavak elfoglalása, jelentéseik kiüresítése és újratöltése. Bibó István világított rá először e folyamat korai fázisaira: amikor a zsarnokság még nem géppisztolyokkal, hanem metaforákkal vonul be a közéletbe. Amikor a párbeszéd nem a közös értelemkeresés terepe, hanem előre kiosztott szerepek színpadává válik.

E kontextusban különösen problematikus, amikor most éppen Magyar Péter – ahelyett, hogy megkérdőjelezné a hatalom nyelvét – inkább beépül annak retorikai világába. Az általa használt kifejezések nem a politikai imagináció felszabadítását szolgálják, hanem jelzik, annak továbbra is foglyai. Nem új jelentéshorizontokat nyitnak, hanem konzerválják a régieket. Ez a nyelvi alávetettség nem véletlen, nem naivitás – hanem tudatos stratégia: a rendszer logikáján belüli váltópárttá válás programja.

Mindez különösen rémületes akkor, amikor Pokol Béla, az Alkotmánybíróság volt tagja, a Magyar Nemzet hasábjain már nyíltan felveti egy „rendkívüli alkotmányos rend” lehetőségét – amely a végrehajtó hatalom átvételét vizionálja egy esetleges ellenzéki győzelem esetén. Ez nem egyszerű retorikai kicsapongás, hanem a mélyállam önvédelmi mechanizmusának intézményes előkészítése. A rendszer nem csupán uralkodik, hanem már preemptív módon gondoskodik önmaga túléléséről. Ez a jövő antitézise.

Ebben a térben Magyar Péter a következő mondatokkal fordul a miniszterelnökhöz:
„Nem pártok nevében hívom beszélgetni. Nem oligarchák nevében. Nem pártközpontok nevében. Hanem azok nevében, akiknek nincs hatalmuk, akiknek nincs stúdiójuk, nincs médiahálózatuk és nincs hátsó szándékuk – csak kérdéseik vannak, meg tisztességük. A magyar emberek többségének a nevében hívom egy nyilvános beszélgetésre.”

Majd így folytatja:

„Kérem, miniszterelnök úr, hogy mielőbb jelezze a helyszínt és az időpontot, ahol letehetik a békés, emberséges Magyarország alapjait, és beszélhetnek végre közös dolgainkról.”

De mi ez, ha nem politikai naivitás retorikai szentimentalizmusba csomagolva? Miféle „közös dolgokról” kívánna beszélgetni egy autokratával, akinek egész politikai pályája az antagonizmusra, a kontrollra, a cinikus kizárásra épül? Hogyan lehet „békés, emberséges Magyarország” alapjait egy olyan hatalom képviselőjével letenni, amely épp e békét és emberséget számolta fel módszeresen az elmúlt másfél évtizedben?

Ez az ajánlat nem meghaladja a rendszert, hanem annak retorikai túlélőcsomagját bontja ki új csomagolásban. A „beszélgetés” ebben az értelemben nem közéleti áttörés, hanem annak szimulálása. Aki azt hiszi, hogy az autokrata meggyőzhető, hogy az igazság párbeszédből születik ott, ahol a diskurzus maga a legitimáció eszköze, az nem kritikát gyakorol, hanem asszisztál.

A rezsim nem beszélget, hanem elnyel – és aki a rendszer szótárából válogat, már nem kívülről kritizál, hanem belülről tartja fenn. Az ilyen ellenzékiség nem veszélyes a hatalomra – csak a reményre.

Orbán Viktor nem fog beszélgetésbe bocsátkozni – nem gyávaságból, hanem mert a hatalmi logikája szerint semmi szüksége rá. Az autoriter rendszer természeténél fogva nem vitázik, hanem ural, és a párbeszéd színlelését is csak akkor engedi meg, ha az kontrollált és kockázatmentes. Magyar Péter pedig hiába próbálná az elmaradó vitát úgy beállítani, mintha ő lenne az egyenes és bátor kihívó, szemben a megfutamodó miniszterelnökkel – ezzel csak a saját szerepét heroizálja, semmint a rendszer lényegét érinti.

A „bátor harcos”, a „beszélgetés”, a „közös dolgok”, a „békés Magyarország” mind olyan kulcsszavak, amelyek első hallásra konszolidáló, sőt reményteli üzenetet hordoznak – valójában azonban retorikai díszletek, amelyek nem kérdőjelezik meg az autoriter struktúra lényegét, csak új színt húznak a régire.

Magyar Péter a hatalom ellenében ígér fellépést, de annak nyelvén szólal meg. A rendszert bírálja, de annak önképeit használja. Ez a retorikai kettősség nem felszabadít, hanem elfed: egy ismerős struktúra átcsomagolt változatát kínálja, új tartalom nélkül. A támogatók pedig – ha nem is tudatosan – ennek a csapdának válnak áldozataivá.

PÁR DOLOG KEZD ELTŰNNI A MAGYAR VENDÉGLÁTÁSBÓL, PÉLDÁUL A VENDÉG, A PÉNZTÁRCÁJA ÉS A SZAKÁCS

G7.HU
Szerző: VÁMOSI ÁGOSTON
2025.06.11.


Szegedi halászcsárda, Most bisztró, Lehel Íze – néhány ismertebb név az elmúlt hónapokban bezárt budapesti éttermek közül. Először a tavalyi szezon végén, szeptember-október környékén tűnt fel, hogy a városok korábban meghatározó helyei sorra jelentik be a bezárást. A pesti belvárosi Keksz, a gyulai Várkert bisztró és a Tokaj történelmi óvárosában működő LaBor is lehúzta a rolót, aztán jött a budai Nemo, a debreceni Roncsbár és a pesti Bálna terasz bezárása. Utóbb derült ki, hogy a balatonfüredi Vasüzletnek, és a pesti belvárosi Mika Tivadar kertnek is azok voltak az utolsó hetei, mert az idei szezonra már nem nyitottak ki.

A kereskedelmi vendéglátóhelyek számának csökkenése hosszabb távú trend. 2013 és 2024 között 25 százalékkal csökkent a számuk Budapesten, és tavaly először nyolcezer alá esett. Az éttermek száma szintén 25 százalékkal, 7095-ről 5339-re csökkent ebben a tizenegy évben a fővárosban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint...

PUZSÉR RÓBERT BESZÉDE A POLGÁRI ELLENÁLLÁS KOSSUTH TÉRI DEMONSTRÁCIÓJÁN

FACEBOOK
Szerző: PUZSÉR RÓBERT
2025.06.11.


Az ellenállás elkezdődött. Ti vagytok az ellenállás. Azért vagyunk ma itt a Kossuth téren, mert érezzük, hogy nekünk, polgároknak dolgunk és felelősségünk van Magyarországgal. Az ellenállás legfőbb célja, hogy kivezesse a politikát a pillanatból. Kocsis Máté a maffiaállam szolgálatában azt képzeli, hogy ha őszre halasztja az állampárt legutolsó mocskos törvénytervezetének a szavazását, azzal eloszlathatja a pillanatot, és a nyugatos elkötelezettségű magyarság majd békésen várja otthon az őszi nagytakarítást. Na, ennek van vége. Ez a pillanat majd akkor múlik el, ha Orbán Viktor visszaadta Magyarországot.

Kocsis Máté, Rogán Antal és Orbán Viktor úgy fárasztja a magyar társadalmat, ahogy a horgász a halat: enged a zsinóron, feszít a zsinóron – és amikor épp enged a zsinóron, a hiszékeny magyar ember mindig azt képzeli, hogy meg van oldva az ügye, hogy talán mégse Minszk felé vezet a következő lépés. De igen. Minden lépésük Minszkbe vezet. Az is, amit elhalasztanak. Ideje, hogy a hal fogja ki a horgászt. Mi teremtjük a pillanatot, nem követjük többé.

Az utcai politizálást meg kell változtatni. Vége van annak a korszaknak, amikor a nyugatos identitású magyarok azzal az elvárással járultak a magasságos hatalomhoz, hogy legyen szíves, ne listázza a bírókat, fizesse meg a tanárokat, ne kösse röghöz az egészségügyi dolgozókat, járjanak a vonatok, ne üldözzenek el egyetemeket, ne korlátozzák a gyülekezési jogot. Ezek mind csak tünetek. Mi, magyarok jól ismerjük ezt a betegséget. Tizenöt éve nyögjük. Ideje, hogy végre kigyógyítsuk magunkat belőle. A betegség neve: illiberalizmus. Nem azért akarunk kigyógyulni az illiberalizmusból, mert liberálisok vagyunk, hanem mert az egyikünk konzervatív, a másikunk liberális, a harmadikunk meg szocialista. Az illiberalizmus ugyanis nem a liberalizmussal áll szemben, hiába hazudja ezt. Az illiberalizmus a polgári társadalmat üldözi, és a feudalizmust restaurálja.

Nem azért kell kivezetni a politikát a napi ügyek mögül, mert az ügyeink ne lennének igaz ügyek, hanem azért, mert az illiberális elit ezekkel manipulálja a pillanatot, ezekbe zárja bele, és így zárja el tőlünk, állampolgároktól a politikát. Ezért halasztja Kocsis Máté őszre a szavazást, hogy abba a hazugságba ringassa a magyarokat, hogy a rendszerfüggetlen nyilvánosság felszámolása mégsem fenyeget. Hogy a rezsim időt nyerjen, a polgárság pedig erőt veszítsen. Ideje átvenni a kezdeményezést.

Ha a magyar állampolgárok nem veszik kezükbe a politikát, és nem gyakorolnak tényleges nyomást a közgondolkodásra, a közhangulatra, és ezáltal a közhatalomra, akkor a jövőben is minden rendszerváltás gengszterváltás lesz, pont olyan, mint a kilencvenes meg a tizes volt. A politikusok nem lesznek jobbak, de lehet Magyarországon egy erős és cselekvőképes polgárság, amelyik kikényszeríti belőlük az alapvető kulturális és erkölcsi normák, az európai és a nemzeti minimumok teljesítését.

Az a rossz hír, hogy senki nem fogja felszabadítani a magyarságot, ha a magyarság nem szabadítja fel magát. Diktálni kell a pillantot, diktálni kell a politikát, és diktálni kell a jövőt. Elég abból, hogy a politikus legyen az úr, a polgár meg az alattvató. A miniszter magyarul azt jelenti: szolga. Ideje, hogy szolgáljanak.

Két tucatnyi polgártársam szólalt fel ma este: újságírók, véleményformálók, előadóművészek. Egy polgári társadalomban nem az utcán lépnének fel. Azért léptek fel ma este, hogy egy nap Magyarország polgári társadalom legyen, és ne kényszerüljenek fel erre a színpadra többé. Azért léptek fel ma este, hogy végre a hatalom fenyegetése nélkül írhassanak újságokat, formálhassanak véleményeket, és játszhassanak színműveket. Elég a tekintélyuralomból.

A feudális önkény elragadta, túszul ejtette, kisajátította, kifosztotta, és keletre hurcolja Magyarországot. Nincs hova hátrálnunk: ha nem lépünk közbe, a hazánk elveszett. Elég a szabadságellenes és zsákmányra éhes teljhatalomból. Elég abból, hogy az illiberális elit tagjai kisajátítják a nemzet fogalmát, elég abból, hogy a hazával azonosítják magukat. Ők nem a haza. A haza a zsákmányuk. Ők egy gyűlöletkeltő hajlamú és mélyen korszerűtlen uralom, amivel nem lehet kiegyezni, és amit nem lehet megjavítani: csak meghódolni lehet neki, vagy megdönteni.

Az ország kifosztására, a nemzeti önazonosság megrablására, a magyar történelem kisiklatására összeesküdött koleszszoba nem a haza. A haza mi vagyunk – mi, magyarok. Minket ejtettek túszul, minket fosztottak ki, a mi három nemzeti tradíciónkat gyalázzák meg tizenöt éve nap mint nap: augusztus 20-át, Géza fejedelem és István király döntését, amely az országot a Nyugathoz rendelte; március 15-ét, mert összeesküdtek a magyar társadalom polgári átalakulása ellen, és október 23-át, mert az egyeduralmukat orosz szuronyokra támasztották, és Moszkvával léptek szövetségre. Az illiberális uralom tizenöt évnyi, összefüggő nemzetgyalázat. Ugyan kit hat meg, hogy elhalasztottak egy szavazást?

Ne higgyetek a hazugságnak: az Oroszországhoz való közeledés nem Puskinhoz, Tolsztojhoz meg Dosztojevszkijhez való közeledést jelent. A keleti fordulat Sztálinhoz, Brezsnyevhez és Putyinhoz fordulást jelent. Tényleg Oroszország védelmezi meg az európai kereszténységet? Akkor miért állított fel Putyin Oroszország-szerte száztíz Sztálin-szobrot? Oroszország nem a kereszténységet védelmezi, hanem a Szovjetuniót építi újjá politikai, katonai és titkosszolgálati eszközökkel. Csakhogy mi, magyarok nem kérünk az új keleti blokkból. Nem akarunk visszatérni Moszkva szövetségébe. Negyven év is túl sok volt. Harmincöt éve azt skandáltuk, hogy „ruszkik haza”, és most ugyanott tartunk.

Tizenöt éve volt a nyugatos érzelmű magyarságnak arra, hogy megtapasztalja: az illiberális pártmaffiával nincs konszenzus, mert tűzzel és vassal írtják a kompromisszum írmagvát is, mert a szellemiségük és a világnézetük a nemzeti megbékélés tagadására épül. Mindössze három élvezetük van: a hatalom, a luxus, és hogy visítsanak a lipsik. Ők ezzel a hárommal már beérik. Csakhogy fordul a kocka, és aki ma visít, nem visít örökké.

A ne írd alá Jánosozás kora lejárt. A szabad ország, szabad egyetemezés kora lejárt. A tanítani akarunkozás kora lejárt. Már csak egyetlen érvényes követelés van: takarodjanak. Az országunkat adják vissza, az offshore-számláikra kimentett közvagyont már úgyis mind ellopták, de István király népe, Kossuth Lajos népe, Angyal István népe nem engedi Kelethez csatolni a hazát.

Az illiberális trollrezsim az utolsókat rúgja, azt is belénk, magyarokba. Az ideje lassan kitelik, és átadja a helyét valami másnak. Ez vagy a polgári társadalom megteremtésének újabb kísérlete, vagy egy orosz titkosszolgálat által fenntartott, nyílt zsarnokság lesz. A magyarság vagy új esélyt kap a nyugatos történelmi fejlődésre, vagy Oroszország csatlósnépévé válik.

Rákosi és Kádár politikájára nincs mentség, de van magyarázat: Magyarország nem volt független állam, hanem orosz fegyveres megszállás alatt állt. Orbán ezzel szemben önként adja fel a nemzeti autonómiát, és csatolja Moszkvához Magyarországot, mert önkényuralmának Putyintól remél stabilitást. Nincs bocsánat erre a nemzetárulásra.

Magyarok, ideje sorsot választani: Európa vagy Eurázsia? Hogy melyik vár ránk, az rajtunk, mai magyarokon múlik. Az ellenállás célja, hogy Magyarország Kelethez csatolásának nemzetkatasztrófáját megakadályozza, és a magyar történelmet a nyugati társadalomfejlődés medrébe visszavezesse. Ez a rendszer nem juthat el Minszkig, mert ha muszáj, mindegyikünknek keresztbe kell feküdnünk a síneken, hogy megállítsuk.

Nem hiszem, hogy pusztán ennek a két tucatnyi magyarnak a hívására jöttetek ma ide. Abban hiszek, hogy azért vagytok itt, mert tudjátok, hogy közös tennivalónk van a politikával, mert mind felelősek vagyunk a hazánk sorsáért. Elég a kiszolgáltatottságból. Elég a politikai marketinghazugságokból. Elég a kígyónyelvű elit lelkek és elmék felett gyakorolt uralmából. Elég az alattvalói létből. A politikát mi, állampolgárok kell, hogy diktáljuk a politikusoknak. A mi felelősségünk, hogy kikényszerítsük és megformáljuk a rendszerváltást.

Eljött a cselekvés ideje. Informálódjatok és informáljatok, szerveződjetek és tiltakozzatok, hallassátok a hangotokat az értékeitek és az érdekeitek mentén, mert senki nem teszi meg helyettetek. Legyetek jelen az utcán, hogy ezzel üzenjetek felfelé és lefelé: felfelé azt, hogy a következménytelenség kora lejárt; és lefelé azt, hogy Magyarország sorsa így nem mehet tovább. A nyugatos fordulat nem valósul meg magától: ki kell küzdenünk.

Büszke vagyok erre a két tucatnyi magyarra, akik felemelték a szavukat ma este ezen a színpadon. Fontos példát mutatnak a magyar értelmiségnek. Polgári Ellenállás néven nem egy epizódot írunk, hanem egy évadot. Ez a pillanat nem múlik el, amíg a feudális önkény rendszere fennáll. Az ellenállás folytatódik. Csatlakozz. Jó éjszakát. Még találkozunk.

MI LESZ A GYÜLEKEZÉSI JOGUNKKAL ÉS A VÁLASZTÁSOKKAL? – A TASZ ELŐADÁSA | MKKP NÉPFŐISKOLA

MKKP NÉPFŐISKOLA
Szerző: TASZ
2025.06.10.



1. Hogyan vegyél részt idén a Pride-felvonuláson? 
Törvényileg betiltotta Magyarország a Pride-felvonulást - 2025-ben!? Igen, az 1848-as forradalom 177. évfordulóján azzal örvendeztette meg a NER a magyar népet, hogy betiltott egy hagyományos, békés, jogegyenlőségért tartott tüntetést. Évek óta felvonulsz vagy éppen sose voltál, de most csakazértis mennél - mire számíts, ha ott leszel? Tömegoszlatás lesz vagy arcfelismerés? Melyik mit jelent, melyik hogyan zajlik? Milyen jogorvoslatra van lehetőség, ha megbüntetnek?

2. Mit tehetsz a jövő évi parlamenti választás tisztaságáért? 
Kevesebb mint egy év múlva országgyűlési választás lesz, hosszú ideje először forró a talaj a kormánypártok lába alatt. Minél nagyobb a tét, annál nagyobb a kockázata, hogy a hatalom drasztikusabb eszközökhöz nyúl. Mit tehet a hatalom a jog eszközével visszaélve, hogy megtartsa a hatalmat, és mennyire reálisak a félelmek attól, hogy ezeket az eszközöket használni is fogják? Mi a különbség ezügyben a szavazás előtti időszak, a kampány és a szavazás napja között? És mit tehetnek a polgárok - főleg a szavazás napján, de addig is - a tiszta választásokért?

AZ ELŐADÓKRÓL: Döbrentey Dániel, jogász, politológus, a Társaság a Szabadságjogokért munkatársa, jelenleg a szervezet Közéleti Részvételi Programját vezeti, a politikai szabadságjogok teljes spektrumával foglalkozik, fő területe a választások tisztasága. Hegyi Szabolcs, jogász, filozófus, tizenöt éve a Társaság a Szabadságjogokért munkatársa, szakterülete a gyülekezési jog, a szólásszabadság és a közadatok nyilvánossága, korábban húsz éven át oktatott jog- és államelméletet a miskolci jogi karon. 

A felvétel Érden készült 2025. május 15-én. Vágó: Kasper Dániel

KI KELL MONDANUNK, HOGY DIKTATÚRA VAN

MÉLYVÍZ / KLIKKTV
Műsorvezető: BALOGH JUDIT
2025.06.10.



Az egész hazai jogrendszer inog, nem lehet tudni, hogyha az ember valalhova lép mi fog megbillenni - mondta Bárándy Péter korábbi igazságügyi miniszter a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. Úgy gondolja, az ellehetetlenítési törvény benyújtása egy határátlépés volt a kormánytól, ha a véleménynyilvánítás már nem szabad, akkor ott diktatúra van.

TÓTH ZOLTÁN | MINDEN DIKTATÚRÁBAN VAN VÁLASZTÁS - A KÉRDÉS, HOGY A KÖVETKEZŐ MILYEN LESZ

KLUBRÁDIÓ / REGGELI SZEMÉLY
Műsorvezető: DÉSI JÁNOS
2025.06.10.



A Reggeli személy 2025. június 10-i adásában Dési János Tóth Zoltán egykori államtitkárral, választási szakértővel beszélgetett.

AMERIKAI NÉPSZAVA: A „LUXIZÁS” AZÉRT PROBLÉMA, MERT LOPOTT PÉNZBŐL VAN

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2025.06.04.


Lázár János látszólag Orbánt támadja azzal, hogy a „luxizásról” és a NER „kullancsairól” beszél, valójában Orbántól választja el a NER élősködőit és lopásait, mintha semmi köze nem lenne hozzá, miközben Orbánhoz kapcsolódik, mindent Orbán hozott létre és ő engedi meg.

Lázár úgy beszél a NER „kullancsairól”, mintha azok nem lennéne a NER részei, nem a NER lényegét mutatnák meg, hanem valamiféle „betolakodók”. Mészáros Lőrinc, Tiborcz István és Orbán Ráhel nem betolakodók, nem „kullancsai” a NER-nek, hanem maga a NER.

A NER-ben nincsenek „betolakodók”, a NER-be nem lehet csak úgy bekerülni. Ahhoz nagy gazembernek kell lenni, bizonyítéka ennek maga Lázár János és a cimborája, Magyar Péter. Ezért a NER-en belül nincsenek kullancsok, a NER maga a kullancs.

Aki belül van, az mind kullancs, jó példa erre Lázár János, aki úgy indított harcot a NER megtisztításáért (ami önmagában lehetetlen, mert a NER-t nem lehet megtiszítani, a NER maga a mocsok), hogy közben ő maga is egy kastély tulajdonosa, csak ő nem „luxizik”.

Ez meg is mutatja a probléma lényegét: a baj nem azzal van, hogy lopnak a polgártársak, mint a szarka, hanem azzal, hogy ez látszik. A „luxizás” láthatóvá teszi az ellopott irdatlan mennyiségű pénz és vagyon nagyságrendjét. Az ebből fakadó életmód az, ami már irritál.

A „luxizás” kifogásolása az egyértelmű bizonyíték arra, hogy lopott pénzről van szó. A tisztességesen, becsületesen, törvényesen szerzett pénzből bárki olyan luxus életmódot folytat, amilyet akar. Ez legfeljebb ízlés és jó modor kérdése.

A fideszes „luxizás” azért probléma, mert lopott pénzből történik, s leginkább ezért irritáló. Lázárnak ez a baja: nem a lopással van problémája, mert akkor azt kellene szóvá tennie, hanem azzal, hogy a „luxizás” miatt ez látszik, s ez már árt az érdekeiknek.

Az érdekeik pedig azonosak. Ez pedig a hatalomban maradás és a további büntetlen lopás. Mert ha Lázárt a lopás zavarná, akkor nem lehetne a NER része és minisztere, s nem lenne az a bődületes vagyona, amit közszolga becsületes úton nem szedhet össze.

Ha Lázárt a lopás zavarná, akkor maga ellen is fel kellene szólalnia, de fel is kellene magát jelentenie, a saját gazdagodása és a trafikmutyi levezénylése miatt is. De nem teszi, csak a „luxizó” életmódot ostorozza, ami bőszíti az embereket, veszélyezteti a lopott vagyonaikat...

MIÉRT BESZÉL TOVÁBBRA IS VALÓTLANSÁGOKAT AZ OROSZ VESZÉLYRŐL ORBÁN VIKTOR?

BUDA PÉTER - IDŐ VAN
Szerző: BUDA PÉTER
2025.06.10.


“Ismerjük a történelemből az értéktelen nagyság fogalmát, amely olykor mély nyomokat szánt az emberiségbe. Ezek azonban olyan barázdák, amelyekből nem terem kalász.” (Konrad Heiden)


A magyar miniszterelnök egy francia tévécsatornának adott interjújában kijelentette, hogy az ukrajnai háború nem fenyegeti Európát, mert „az oroszok túl gyengék ehhez, még Ukrajnát sem tudják legyőzni, így a NATO-t sem tudnák igazán megtámadni”. Értsd: nem kell aggódnunk amiatt, ha engedünk Moszkva katonai nyomásának Ukrajna kérdésében.

Orbán nem először próbálja meg elhessegetni Oroszország esetleges ukrajnai háborús sikere miatti aggodalmakat azzal, hogy Moszkva úgysem jelent veszélyt Európára és a NATO-ra. Az orosz háborús követelésekkel szembeni nyugati elzárkózás oka ugyanis az a stratégiai számítás, miszerint ezek után nem lesz megállás: elindul egy olyan biztonságpolitikai erózió, amelynek vége egy katonai konfliktus kirobbanása lehet Moszkva és a Nyugat között. Orbán ezt a valós kockázatot - tehát más szóval Ukrajna megvédésének szükségességét - cáfolja magabiztosan, de mindenekelőtt hamis alapon érvelve. A probléma Orbán érvelésével ugyanis az, hogy senki nem állítja, hogy egy katonai konfliktus a két fél között annak az eredményeként robbanna ki, hogy Oroszország direkt módon “megtámadja a NATO-t.” Orbán tehát vagy szakmai felkészületlenségből beszél valótlanságokat, vagy tudatosan. Utóbbi esetben nem lehet kérdés, kinek áll ez érdekében.

Az elmúlt évtizedben számos olyan elemzés készült a NATO tagországainak állami szervei vagy jelentős agytrösztjei részéről, amely egy esetleges konfliktus lehetséges forgatókönyveit vázolja. Ezen anyagokban az elsőszámú forgatókönyvek mind azzal számolnak, hogy Oroszország abban bízva próbálkozhat néhány éven belül területi hódítással például a Baltikumban vagy Moldovában, hogy a nyugati szövetségesi rendszer nem kockáztatna egy nagyobb konfliktust a kész tényeket teremtő Moszkvával, egy távoli kis ország védelmében.

A NATO 2022-ben kiadott Stratégiai Koncepciója a következőképpen fogalmaz az orosz veszély kapcsán:

“Az Orosz Föderáció a legjelentősebb és legközvetlenebb fenyegetést jelenti a szövetségesek biztonságára, valamint az euroatlanti térség békéjére és stabilitására. Kényszerítés, felforgatás, agresszió és annexió révén befolyási szférák és közvetlen ellenőrzés létrehozására törekszik. Hagyományos, kiber- és hibrid eszközöket használ ellenünk és partnereink ellen. Kényszerítő katonai magatartása, retorikája és bizonyított készsége az erő alkalmazására politikai céljai elérése érdekében aláássa a szabályokon alapuló nemzetközi rendet. Az Orosz Föderáció modernizálja nukleáris erőit és bővíti újszerű és bomlasztó hatású kettős hordozórendszereit, miközben nukleáris erejének bevetésével való fenyegetést alkalmaz. Célja a tőlünk keletre és délre fekvő országok destabilizálása.”

A fenti orosz módszerekre jellemző konkrét példa az a szervezkedés, amelynek elkövetőit nemrég állították igazságszolgáltatás elé az észt hatóságok. A szervezkedés résztvevői az orosz katonai titkosszolgálattal együttműködve, karitatív csoportnak álcázott “árnyékhadsereg” létrehozásán ügyködtek, amelynek szerepe lett volna egy hatalomátvételben az észt kormány megdöntését követően.

Nem véletlen hát az sem, hogy nemrég, májusban tartották Észtországban az ország éves legnagyobb hadgyakorlatát (Exercise Hedgehog) mindezek jegyében, amely hadgyakorlat egyébként része a NATO Griffin Lightning 25 elnevezésű, több ország részvételével zajló gyakorlatának a térségben.

És mintegy “slusszpoénként”, e poszt megírását követően érkezett az a hír, miszerint Szergej Rjabkov, orosz külügyminiszter-helyettes kijelentette: Oroszország addig nem hagyja abba a háborút Ukrajnában, amíg a NATO ki nem vonul a Balti országokból. Rjabkov hozzátette:

„Tekintettel az ukrán válság jellegére és keletkezésére, amelyet az előző amerikai adminisztráció és a Nyugat egésze idézett elő, ez a konfliktus természetesen, ha úgy tetszik, egyfajta kísérletként működik, amely teszteli Washington szándékainak komolyságát a kapcsolataink rendezésére.”

A hír tulajdonképpen nem kellett volna, hogy meglepetésként hasson, ugyanis az a követelés, hogy a NATO vonuljon ki a kelet-európai országokból, már a februári szaúd-arábiai orosz-amerikai tárgyalásokon is terítékre került orosz részről. Teljes összhangban egyébként azzal a feltétellel, amelyet Putyin még Ukrajna megtámadása előtt megfogalmazott, amely szerint a katonai védelmi szervezetnek vissza kellene vonulnia az 1997 májusa előtt területre, vagyis amikor a katonai szervezetnek nem volt még tagja Magyarország, Lengyelország és Csehország sem...

A TANÁRI PÁLYA PRESZTÍZSÉNEK ALÁÁSÁSA – A KÉRDŐÍVES ÉRTÉKELÉSI RENDSZER ÁRNYÉKÁBAN

PDSZ BLOG
Szerző: PDSZ
2025.06.10.


Egy túlterhelt tanév végén, amit az oktatási rendszer újabb és újabb elvárásai tettek nehézzé, és amikor már mindenki kimerült – tanár, diák, szülő egyaránt –, megérkezett a Krétába az értesítés: itt a tanulói és szülői kérdőív a pedagógus teljesítményértékeléshez. Elsőre talán úgy tűnhet, hogy a visszajelzés hasznos és értékes – azonban amikor a kérdőíveket végigolvasták, sokan nem megnyugvást vagy elégedettséget éreztek, hanem méltánytalanságot, megalázottságot, keserűséget.

Nem az a probléma, hogy ne lenne szükség visszajelzésre – hanem az, hogy hogyan és kitől érkezik, és mi a célja. Azzal az állítással, hogy „statisztikailag is értelmezhető, valós kép fog kialakulni a pedagógusok munkájáról”, szakmai és gyakorlati szempontból is komoly problémák vannak.

A pedagógus nem droid
A pedagógus nem egyenletesen teljesítő gép, aki minden órán azonos teljesítményt nyújt, minden helyzetre ugyanúgy reagál. A tanárok emberek, reakciókkal, fáradtsággal, érzésekkel. A gyerekek sem egyformák: a hangulatuk, a figyelmük, a motivációjuk is változik. Az osztályközösségek dinamikája is ingadozik: van, amikor nyugodt, együttműködő a légkör, máskor feszült, figyelmetlen, vagy ellenálló. Előfordulhat, hogy valaki éppen érzelmileg kibillen, vagy a pedagógus maga küzd valamilyen problémával.

A „viselkedése kiszámítható, nem a pillanatnyi hangulattól függ” típusú kérdések mögött ott húzódik egy kegyetlen elvárás: hogy mindig, minden körülmények között, minden osztályban ugyanazt kell nyújtani. Ez nemcsak irreális, de embertelen is.

Ráadásul a kérdőívet kitöltő gyerek egy-egy kérdésnél nem egy év munkáját mérlegeli, hanem az utolsó egy-két órát veszi alapul. Talán akkor volt szigorúbb, fáradtabb a pedagógus, vagy valami miatt másképp zajlott az óra. A pontozás így pillanatnyi benyomásokra épül, nem pedig valós értékelésre – ez torzítja a pedagógus egész éves munkájáról kialakított képet.

A figyelmen kívül hagyott tényezők
Nem mindegy, hogy egy tantárgyat heti hány órában tanítanak. Nem mindegy, hogy a gyerekekkel hetente egyszer vagy ötször találkozik egy pedagógus. Nem lehet ugyanolyan mélységű kapcsolatot kialakítani egy heti 1 órás etika órán, mint egy heti 5 órás magyarórán – mégis ugyanazokkal a kérdésekkel „méretik meg” a tanulókkal és szülőkkel a munkát.

A kérdőívek nem veszik figyelembe sem az óraszámokat, sem a pedagógus-diák kapcsolat jellegét, sem a tantárgy sajátosságait. Emellett az iskola típusa is számít, ugyanakkor a Kréta rendszerben a 6 és 8 osztályos gimnáziumok nem választhatnak kategóriát, ami már önmagában szakmai figyelmetlenség. Az eredmény: nem illeszkedő kérdések, hátrányos helyzetbe kerülő pedagógusok és nem reprezentatív adatok.

A kapcsolat és a kölcsönösség

A diák és a pedagógus kapcsolata bizalmon alapul. Az anonim, egyoldalú kérdőíves értékelés azonban torzíthatja ezt a kapcsolatot. Mert ha a tanár bármikor „leértékelhető”, a tanóra elveszítheti nevelő, emberi jellegét. A jó osztálytermi légkör nem ellenőrzés alatt, hanem párbeszédben, kölcsönösségben születik. Ez a kölcsönösség sérül, ha egy fentről, távolról, gépies módon működő rendszer „ítélkezik” a tanári munkáról.

Lelki teher és torzítás
Egy ilyen kérdőíves értékelés pszichológiai hatása messzire nyúlhat. Az alacsony pontszám, különösen a tanév végén, amikor a pedagógus fizikailag és lelkileg is kimerült, komoly lelki terhet jelenthet – akkor is, ha az nem tükrözi a valós munkát. Egy-egy rosszindulatú vagy impulzív értékelés rombolhatja a pedagógus önbizalmát és motivációját. A diák számára pedig túl nagy felelősséget jelenthet, ha azt érzi: ő „ítélkezik” egy felnőtt fölött. Ez különösen torzíthatja a kapcsolatot, ha nincs valódi visszacsatolás, nincs párbeszéd.

A gyermekek (és sokszor a szülők is) a személyes élményeik alapján válaszolnak: egy szigorúbb fegyelmezés, egy rosszabb nap, vagy egy „unalmasabbnak” érzett óra befolyásolhatja a pontozást. Ez nem a tanári munka valódi minőségét tükrözi, hanem pillanatnyi benyomásokat. Ez a rendszer így nemcsak értékel, hanem torzítja is a pedagógus-diák-szülő hármas kapcsolatát...


Lásd még:

„AKI 100 SZÁZALÉKRA ÉRTÉKELI ÖNMAGÁT, AZ KERESSEN MÁSIK MUNKAHELYET, MERT NEKI ITT MÁR NINCSENEK KIHÍVÁSOK”

QUBIT+ / OKTATÁS
Szerző: KENDE ÁGNES
2025.06.11.


„Nálunk szerencsére nagyon laza az igazgató. Nem csinál belőle nagy ügyet. Nehéz kerületben dolgozunk, az is csoda, ha tanít itt bárki. Igyekszik legalább a lehetőségekhez képest jó hangulatot teremteni. Annyit mondott szeptemberben: olyat vállaljunk, amit amúgy is csinálunk. Ne spilázzuk túl! Ő sem teszi. Órát nem látogat, nem nyaggat minket a TÉR-rel (pedagógusok teljesítményértékelési rendszere). Töltsünk fel valamit a Kréta felületére, igazolandó, hogy megcsináltuk a vállalást, de semmi táblázat, semmi esszéírás, semmi óralátogatás. Ki-ki lelkiismerete szerint amúgy is teszi a dolgát. Az igazgató pontosan tudja TÉR nélkül is, hogy kik a húzóerők a tantestületben. Nem tudom, lesz-e elbeszélgetés mindenkivel, idő sincs rá igazán. A legbuzgóbbakon kívül a többieknek az értékelése kb. azonos lesz. De erről még nem szól a fáma. Hogy a 80 százalékon felüliek jutalma mi lesz? Azt balladai homály fedi. Félő, hogy semmi, szóval mire fel hajtsunk?”

Az idézet egy névtelenséget kérő pedagógustól származik és ha az olvasó úgy érzi, hogy már itt elvesztette a fonalat, a hiba nem benne van, hanem abban az egyelőre elég zavarosnak tűnő rendszerben, amit a pedagógusok teljesítményértékelésére vezetett be a Pintér Sándor által irányított belügyminisztérium, ahová az oktatásügy tartozik. A TÉR-ről korábban többször is írtunk (itt és itt), és az idei tanév végén élesedik először.

A gyerekeket agyonmérik, a tanárokat agyonértékelik

Már 2022-ben kiszivárgott egy tervezet, amiben az szerepelt, hogy be fognak vezetni egy, a pedagógusok teljesítményének értékelésére hivatott rendszert, aminek lényege, hogy a külső minősítés mellé elindítanának egy évente elvégzendő belső értékelési folyamatot is. A magyar oktatáspolitikáról folyó diskurzusban kevésbé van jelen a világ fejlett országaiban már bő két évtizede zajló, az oktatási rendszerek neoliberális fordulatával szemben kialakult kritikai szemlélet, amely szerint – ahogy Stephen J. Ball egyik tanulmányában fogalmaz – eltűnőben van az a „régi” szakmaiság, ami a tanárt még értelmiségi szereplőként kezelte, aki felelősen gondolkodik az oktatás társadalmi céljairól. Ezzel szemben megjelent egy újfajta, a piaci logika által működtetett szakmaiság, ami a tanárt elsősorban mérhető készségek birtokosaként és mérhető teljesítmények előállítójaként értelmezi és eszerint is értékeli, a siker mércéje pedig a gyerekből kiképzett jó munkaerő. És ha az elmúlt években szinte minden évfolyamra kiterjesztett és egyre több tantárgyat lefedő hazai kompetenciaméréseket vagy az idén élesben debütáló TÉR-t nézzük, akár értelmezhetnénk őket a magyar oktatáspolitika neoliberális fordulataként is...

ÁCS DÁNIEL: EGYRE SŰRŰBB LETT MAGYARORSZÁGON A SÖTÉTSÉG

444.HU
Szerző: ÁCS DÁNIEL
2025.06.10.



Nagyszabású tüntetést tartottak a Kossuth téren az ország putyinizálódása ellen Puzsér Róbert szervezésében a civil szervezetek és a független sajtó elleni leszámolást lehetővé tevő, cinikusan átláthatóságinak nevezett törvénytervezet ellen (amelyet vissza nem vont, de a megszavazását őszre halasztotta a Fidesz). A tiltakozáson Ács Dániel is beszédet mondott. 

Részlet a Szélsőközép élő közvetítéséből.

RADICS PÉTER: A CÉL, HOGY A VALÓDI HAZAÁRULÓKAT KÜLDJÜK EL A BÚS, BÜDÖS PICSÁBA

NÉPSZAVA
Szerző: MIZSUR ANDRÁS
2025.06.10.



A youtuber Radics Péter is felszólalt a kedd esti Kossuth téri tüntetésen, ahol arról beszélt, igaza van Orbán Viktornak abban, hogy háború van. Háború van Oroszországban, Ukrajnában, és itt Magyarországon is, és ezt Radics szerint mind neki köszönhetjük. „Magyar magyar ellen, testvér a testvér ellen. Hazaárulók vagytok mind, ez a Fidesz logika bazmeg” – mondta.

Radics szerint ez már nem csupán propaganda, hanem a közösségi agresszió rendszerszintre emelve. „Ez polgárháborús uszítás. Ez a modern diktatúra, kimondhatod, amit gondolsz, elmondhatod a véleményedet, csak éppen ellehetetlenítenek.” Azt mondta a tüntetőknek: ti vagytok az igazi harcosok, akik kijöttök, és „kimondjátok a frankót”. Beszédét így zárta:

„És a cél? Hogy a valódi hazaárulókat küldjük el a bús, büdös picsába.”

„AKKOR ÉRÜNK CÉLT, HA ORBÁN VIKTOR VISSZAADTA MAGYARORSZÁGOT” – PUZSÉRÉK TÜNTETÉSE A KOSSUTH TÉREN

24.HU / VIDEÓ
Szerző: 24.HU
2025.06.11.



A szabadságjogokért, nyugatos, polgári társadalomért tüntetett kedd este Puzsér Róbert számos felszólaló társaságában a Kossuth téren. A Polgári Ellenállás címet viselő demonstrációt nem sokkal azelőtt hirdették meg, hogy a Fidesz őszre tolta volna az átláthatósági/ellehetetlenítési törvényt. De mit takar pontosan a polgári ellenállás, mi a fő cél, és mire alkalmasak az ilyen tüntetések?

„A BETEGSÉG NEVE: ILLIBERALIZMUS”

444.HU / VIDEÓ
Szerző: 444.HU
2025.06.11.



- Kedden több ezren tüntettek az átláthatóságinak nevezett törvényjavaslat ellen a Kossuth téren, hiába lett a „direkt diktatúra őszig elhalasztva”.

- Puzsér Róbert, a tüntetés ötletgazdája polgári ellenállást hirdetett, szerinte a hatalom minden lépése Minszkbe vezet.

- Az eseményen számos infuenszer, politikus és újságíró is felszólalt, többek között Ács Dániel, a 444 újságírója, Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, Pankotai Lili diákaktivista és Radics Peti zenész. Élő közvetítésünket az eseményről itt lehet visszaolvasni.

Arról kérdeztük a tüntetőket többek között, hogy miről szól számukra ez a tüntetés, és mit gondolnak arról, hogy több mint egy évvel a kegyelmi botrány után ismét megmondóemberek és youtuberek szerveznek tüntetést egy politikai ügyben.

„A RENDSZER GRÁNITSZILÁRDSÁGÚNAK MUTATJA MAGÁT, DE VÉCÉPAPÍRBÓL VAN"

TELEX.HU
Szerző: TELEX
2025.06.11.



Bár az ellehetetlenítési törvény szavazását elhalasztották, így is megtartották a szavazás napjára szervezett tüntetést. Puzsér Róbert főszervező szerint Magyarország kelethez csatolásának nemzetkatasztrófáját kell megakadályozni. A három óra hosszú tüntetésen több mint 20 felszólaló volt, youtuberek, írók, költők és újságírók is beszéltek.

DICSŐSÉG MAGYARORSZÁGNAK, IRÁNY FEHÉROROSZORSZÁG! - A 444 NAPINDÍTÓ HÍRLEVELE

444.HU
Szerző: BÓDOG BÁLINT
2025.06.11.


Felborult magyar költségvetés, iskolai lövöldözés Grazban, újabb támadás az MTA ellen és a bizonyítványát magyarázó Lázár János a 444 napindító hírlevelében.

Jó reggelt! Itt a 444 napindító (korántsem egyetlen hírlevele) benne az elmúlt nap legfontosabb híreivel, nagyobb anyagaival.