2018. július 28., szombat

RADNÓTI SÁNDOR: NEM NAGY DOLOG A DÖGLÖTT OROSZLÁNT RUGDOSNI

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: CSEPREGI EVELYN
2018.07.28.


A magyar kultúra teljes megsemmisítését valószínűtlennek tartja Radnóti Sándor, ugyanakkor úgy véli: a pénzügyi támogatások megítélését az eddigieknél is nagyobb elfogultság jellemzi majd a kormányzati szereplők részéről.

Valóban kultúrharc zajlik jelenleg? Melyek voltak ennek a folyamatnak az eddigi legfontosabb állomásai? 

– A kultúrharc, amely az elmúlt nyolc évben gyakran a (magas) kultúra kontra tömegsport (labdarúgás) ellentétet jelentette, a Magyar Művészeti Akadémia megalapításával elnyerte a maga intézményes kereteit, s világossá vált, hogy a politikai elkötelezettség a művészetek állami elismerésének és jelentős támogatásának kritériumává vált. Ez a pozitív diszkrimináció, amelynek mindenféle más megnyilvánulásai is voltak – például Kerényi Imre giccs-propagandája – időnként nyilvános negatív tüneteket is produkált, Fekete György emlékezetes megjegyzésétől, amely kizárta Konrád Györgyöt a magyar irodalomból, Bayer Zsoltnak a kultúra terén is szélsőségesen hisztérikus átkozódásain keresztül az Alföldi Róbert elleni hecckampányig, és nagyszerű színházának tönkretételéig. Mindez a filozófusok kriminalizálási kísérletével kezdődött, de ott még megbukott. 

Szakács Árpád cikksorozata, a Magyar Idők cikkei vagy Békés Márton megszólalása nagy vihart kavart a kulturális életben. De befolyásolja-e bármennyire is a közgondolkodást mindez? 

– A Fidesz harmadik jelentős győzelme után elérkezett az idő, hogy a pozitív diszkriminációt kiegészítse, és sok tekintetben felváltsa a széles körű negatív diszkrimináció, és valamiféle egyetemes tisztogatás vegye kezdetét a szellemi életben. Erre tesz javaslatot a hivatalos napilap politikai súlyával támogatva, olykor fegyelmezett pártkatonákat vagy szolgálatkész opportunistákat sem kímélve Szakács Árpád rendkívül ostoba és tudatlan cikksorozata. Nem azonosítanám ezzel a kísérlettel Békés Márton fölvetéseit, aki kiragadott és nagy port fölvert negatív kritikai megjegyzései ellenére voltaképpen egy pozitív kérdést vet föl, azt, hogy miképpen lehetne létrehozni egy színvonalas állami, politikailag elkötelezett, hivatalos kultúrát, s ennek érdekében még belső vitákat is javasol, abból a naiv meggyőződésből kiindulva, hogy a létező, független kultúra már halott. 

Megvalósítható egyáltalán e törekvés demokratikus eszközökkel? 

– Valóban, miképp is lehetne? Én ennek jelenleg három akadályát látom. Az első az, hogy az elképzelt kultúrának nincsenek jelöltjei. A második az, hogy a legkülönbözőbb rehabilitálási és újraélesztési kísérletek ellenére a magyar kultúra (amely mindig első sorban irodalmi kultúra volt) lényegi tradíciója vagy liberális, vagy baloldali. Lehet természetesen kulturális forradalmat vagy ellenforradalmat kezdeményezni, de az nem éppen konzervatív gesztus, és önellentmondáshoz vezet. A harmadik akadály pedig eleve lehetetlenné teszi az ilyen törekvéseket, és ez a politikai lojalitás a minden nyilatkozó által vagy nyíltan hangsúlyozott, vagy evidens legelső föltételként értett ismérve. A kritika szabadsága minden modern kultúra előfeltétele. Még a fasisztoid alt-right kultúráé is, amely a fiatalabb, dinamikusabb és olvasottabb kormányhű szellemi alakulatoknak – például a 888.hu körének – nyilvánvaló mintája; teljes joggal, hiszen a mai magyar hivatalos politikai szellemnek három alapja az etnonacionalizmus, a politikai kereszténység és a rasszizmus. De eredeti megjelenési helyén, ahol Donald Trump elnökségével félig-meddig győzött, beleütközik az intézmények és a polgári öntudat erejébe, s ezért megőrzi szubverzív energiáit. Magyarországon ezzel szemben – független intézmények és polgári öntudat híján – a szubverzív energia egy politikailag teljes mértékben legyőzött, s ugyanakkor jelentős, eleven, tartalmas kultúrára irányul: nem nagy dolog a (politikailag) döglött oroszlánt rugdosni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése