2018. szeptember 26., szerda

ELSŐRE FELÉPÜLT EGY NYERESÉGESEN ÜZEMELTETHETŐ MINTASTADION, AZ ÖSSZES TÖBBIT MÉGIS MEGCSINÁLTÁK PÉNZNYELŐNEK

444
Szerző: haszanz
2018.09.26.


Debrecenben megoldották, hogy az alacsony nézőszám ellenére a stadion üzemeltetése mostanra nyereséges lett . A többi városban mégsem ezt az utat járták, így aztán évente vagyonokat kell majd költeni a stadionok fenntartására is.

A magyar stadionépítési láz még annál is abszurdabb, mint elsőre látszik. Az alapkérdésen - minek országszerte ennyi stadiont építeni, ilyen sok pénzért, ilyen színvonalú foci díszletének - lehet ugyan vitatkozni, de visszabontani nem fogják ezeket, és a tervekben szereplőket is felhúzzák majd. Az igazán érthetetlen, hogy miért nem olyan stadionokat építettek, amelyek üzemeltetésre nem kell további vagyonokat költeni. 

Volt egy minta, de nem azt követték

A 2010 utáni nagy stadionátadásépítési hullám első kedvezményezettje a Debrecen volt. Logikus helyszínválasztás, a Debrecen ekkor abszolút uralta a magyar bajnokságot, 2004 és 2010 között ötször voltak bajnokok, egyetlen egyszer szorultak csak a második helyre. Ehhez lényegében elég volt annyi, hogy a klub tulajdonosa, a játékgépek üzemeltetésével hatalmasat kaszáló Szima Gábor abban az időben merőben szokatlanul pontosan utalta a fizetéseket a játékosoknak, ezért könnyű volt jobb focistákat a csapathoz csábítani. Ezzel a háttérrel Fradi után a Debrecen volt a második magyar csapat, amelyik bejutott a Bajnokok Ligája (2009), majd az Európa-liga csoportkörébe (2010) is. Csakhogy ezeket a kiemelt meccseket az UEFA nem engedte Debrecenben lejátszani, annyira lerobbant volt a tízezres befogadóképességű stadion. A régi Puskásban voltak a BL- és EL-meccsek, a csapatnak és a Loki-szurkolóknak oda-vissza majdnem 500 kilométert kellett utazniuk. Így is összejött 40 ezer néző a Puskásban, becslések szerint a szurkolók fele Debrecenből túrázott egy nagyot...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.