Szerző: VÍGSZÍNHÁZ
2025.06.14.
„Ha csak egyetlen embert sikerült minőségileg megváltoztatnom, ha elértem, hogy egy színházban töltött este után a tudata már nem a régi, helyet kapott benne egy olyan gondolat, cél, eszme, amely eddig számára ismeretlen volt, már nem éltem hiába.”
Száz éve, 1925. június 14-én született Darvas Iván – a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, Érdemes és Kiváló Művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
A 20. századi magyar színházművészet egyik legkarizmatikusabb színészegyénisége. Páratlan eleganciája, utánozhatatlan sármja, intellektusa, fanyar humora és szikár tartása igazi ikonná avatta. Jellegzetes beszédmódja, különös hanghordozása szinte védjegyévé vált. Játékának belső izzása, ahogy a legapróbb rezdülésekből is sorsot tudott formálni, egyszerre volt zavarba ejtően személyes és elemi erejű. 1965 és 1989 között volt a Vígszínház tagja.
Felvidéken született, Prágában nőtt fel. Édesanyja orosz származása révén oroszul, és mivel német iskolába járt, németül is megtanult. Szintén jól beszélt angolul és csehül. Otthon és egymás között magyarul beszéltek – melyről sokáig azt hitte, ez valamiféle titkos nyelv, amit csak ők értenek.
Felvidéken született, Prágában nőtt fel. Édesanyja orosz származása révén oroszul, és mivel német iskolába járt, németül is megtanult. Szintén jól beszélt angolul és csehül. Otthon és egymás között magyarul beszéltek – melyről sokáig azt hitte, ez valamiféle titkos nyelv, amit csak ők értenek.
1939-ben költözött Magyarországra. A Színiakadémiát – ahol évfolyamtársa volt Kállai Ferenc – nem fejezte be. 1946-ban Várkonyi Zoltán fedezte fel tehetségét, és az akkor 21 éves fiúnak főszerepet adott a Művész Színházban. Jean Anouilh Eurüdikéjének Orfeuszaként Darvas Iván azonnal a figyelem középpontjába került. Partnere, az akkor már befutott és népszerű Tolnay Klári volt, akivel hosszú éveken át éltek szerelemben és házasságban.
Várkonyi Zoltán a Víg későbbi igazgatója ezt jegyezte fel a huszonéves pályakezdő Darvasról: „Ügyetlen. De rendelkezik a 'presence', a jelenlét tudományával. Szívesebben nézem zavart kezeit, összeakadó lábait, mint valamely 'szürke' biztos és megvesztegető technikáját. [...] Ezzel a fiatalemberrel pillanatok alatt születik meg a legjobb színpadi kapcsolat.”
Darvas Iván 1949-ig, az államosításig Várkonyi Művész Színházának tagja volt, majd a Madách társulatához szegődött, ahol 1956-ig játszott. A színház mellett egymás után kapta a filmszerepeket: Erkel (1952), Föltámadott a tenger (1953), Liliomfi (1954), Rokonok (1954), Budapesti tavasz (1955), Dollárpapa (1956), Mese a 12 találatról (1956).
Felívelő pályáját derékba törte az 1956-os forradalom, melynek forrongó napjaiban Darvas Iván a Művészeti Szövetség forradalmi bizottságának tagjaként kihozta bátyját, Darvas Attilát – és vele együtt több mint száz politikai foglyot a Gyűjtőfogházból. Ezután huszonkét hónapot töltött börtönben, majd „kisamnesztiával” 1959. április 4-én szabadult. Másfél hónapig az Astoriánál dolgozott a metróépítkezésen, majd egy Damjanich utcai fröccsöntő üzemben robotolt.
1962-ben térhetett vissza a színpadra – nem Budapesten, hanem Miskolcon. A Horvai István által rendezett Ványa bácsiban ő alakította Asztrovot. A visszatérés felért egy új berobbanással: mesteri dikció, pompás lélekrajz, mély intellektus jellemezte játékát. "Olyan múlt századvégi orosz értelmiségi az ő Asztrov doktora, aki aggódik hazájának sorsa fölött és évszázadokra előre gondolkodik, mégis mindenből kiábrándult, keserű. Jó adag cinizmus is jelentkezik Darvas Asztrovjában. "Egészében: kitűnően felépített, nagyon sok jó emberi megfigyelésen alapuló szerepformálás.” Vagyis mint egy pilóta, aki a négy fal között gyarapítja a repüléssel töltött órái számát, Darvas a színpadtól távol, a táborban, a börtönben, a fröccsöntő üzemben gyűjtötte a színészi tapasztalatokat, és vált generációjának meghatározó, érett férfiszínészévé.
Pályája innentől kezdve üstökösként ívelt felfelé. Várkonyi 1965-ben hívta a Vígszínházhoz, ahol főszerepek sora várt rá. „A Várkonyi Zoltán köré szerveződött társulatban töltött 19 évet színészi pályám legszebb és legjelentősebb korszakaként tartom számon. Akkor és ott olyan játszótársaim voltak, akikkel sok titkot megtudtunk a bennünk rejlő és a körülöttünk lévő világról.”
Ő Newton a Fizikusokban, a címszereplő A Testőrben, Brick a Macska a forró bádogtetőn-ben, Harry a Szerelem, ó!-ban. És ő volt Asztrov, Versinyin, Firsz, Warwick, Antonius, Rezeda Kázmér, Stomil, Molière és báró Tarpataky…
A legemblematikusabb szerepe mégis Popriscsin volt, Gogol regényéből készült monodrámában, az Egy őrült naplójában, amit több mint egy évtizeden át játszott a Pesti Színházban. A Horvai István rendezte előadás műfajteremtő, színháztörténeti jelentőségű produkcióvá vált. Ez az alakítás nemcsak Darvas művészi diadala volt, hanem személyes vallomás is: egy megtört, vívódó, mégis emberi méltóságához ragaszkodó lélek pontos és megrendítő rajza. Estéről estére végigjárta az őrület határvidékét – egyszerre volt fegyelmezett, pontos és végtelenül szabad. Az előadást 454 alkalommal játszotta, a Vígszínház örökranglistáján az 5. legtöbbet játszott produkcióként tartják számon.
A Várkonyi-éra után azonban fokozatosan háttérbe szorult, és már nem érezte otthonának a Víget. 1984-ben távozott a társulatból. „Amíg Várkonyi élt – számomra – ünnepi másfél évtized volt az ő kisugárzásában. Hiszem, hogy a Vígszínház akkor az ország legjobb színháza volt. Jó volt egyik jelentős tagjaként élni, érezni, hogy az emberre szükség van, és hogy örömmel fogadják, amikor belép.”
Pályája utolsó éveiben egyre ritkábban állt színpadra. 1990 és 1994 között országgyűlési képviselőként vállalt közéleti szerepet, a rendszerváltás utáni első parlament tagjaként. Időskorában megírta önéletrajzi kötetét, a Lábjegyzetek című könyvet, amely éppolyan higgadt, pontos és elegáns, mint ő maga volt.
2007-ben hunyt el, nyolcvankét éves korában. Nemcsak a Vígszínház, hanem a 20. századi magyar színháztörténet egyik legendás alakja volt. Emlékét szeretettel őrizzük.
A videóban látható archív anyagok felhasználását az MTVA engedélyezte.
