2018. december 6., csütörtök

NÉGY OK, AMIÉRT NEM MEGYÜNK KÜLFÖLDRE

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: HATÁRÁTKELŐ
2018.12.06.


Számtalan oka lehet annak, hogy valakiből nem lesz határátkelő. Nyilvánvalóan a kérdés (miért nem megyünk külföldre?) nem is azokra vonatkozik, akik egyébként sem mennének, mert jól érzik magukat, megtalálták a számításukat, esetleg el sem tudják képzelni, hogy Magyarországon kívül máshol éljenek. Sokkal inkább azokra, akiket akár vonzana is a dolog, lehetőségük is lenne, mégsem mennek.

A téma onnan jutott eszembe, hogy a minap volt egy beszélgetés a Corvinus Egyetemen az immár 30 éves Erasmus hallgatói és oktatói mobilitás tapasztalatairól (nem mellesleg ekkor mutatták be Vágó Péter Erasmus and Co.: Bevezetés a hallgatói és oktatói mobilitás világába című ingyenes könyvét, amiről már én is írtam).

A beszélgetésről kaptam egy rövid beszámolót Pétől, most ebből is idéznék, különösen, mert annak egyik központi felvetése az volt, hogy jó lenne, ha a diákok közel száz százaléka számára adott lenne a lehetőség, hogy külföldön töltsenek el egy félévet a tanulmányaik ideje alatt, akár tanulás, akár szakmai gyakorlat céljából. (Innentől tehát Pé beszámolója következik.)

Mi az, ami visszatart?


A pénz

A sok lehetséges visszatartó tényező egyike az anyagi feltételek hiánya. Erasmus-mobilitásban részt venni, különösen nyugat-európai országokban nem mindenki számára finanszírozható.

Természetesen lehet a tanulmányok célországát ez alapján (is) kiválasztani, ám ez értelemszerűen az elsődleges preferenciákkal összeegyeztethetetlen lehet.

Itt szerintem érdemes idézni a fent említett könyvből, nem minden tanulság nélkül való.

„Sokan szeretik ezt hinni, és így („nekem erre nincs pénzem sajnos”) rögtön fel is menteni magukat az alól, hogy egyáltalán átgondolják a lehetőségeiket.

Természetesen van is bizonyos igazság a dologban, de azért a helyzet nem ilyen egyszerű: az anyagi „felkészületlenség” ugyanis nem szempont akkor, ha szakmailag olyan jó valaki, hogy egy különösen kedvező kondíciókat kínáló ösztöndíjat tud elnyerni és/vagy tudatosan olyan intézménybe, illetve országba pályázik, ahol biztosan ki tud jönni önerő nélkül is a kapott ösztöndíjból.

Egyetlen eset van szerintem, amikor az anyagiak miatt egyértelműen lehetetlennek mondhatjuk valakinek a mobilitásban való részvételét: ha a családja nem tud megélni az ő munkájából származó jövedelem nélkül, és kintről sincs lehetősége az ösztöndíjából vagy kinti munkavégzésből eleget hazautalni.

Minden más esetben kellő mérlegeléssel, illetve bizonyos kompromisszumokkal eredményesen megoldható kérdésről van szó. Ha valaki nem ragaszkodik bizonyos országok bizonyos intézményeihez és a tartózkodása alatt egy elfogadható minimumnál jóval magasabb életszínvonalhoz, akkor akár 0 Ft saját ráfordítással is reális eséllyel vehet részt valamilyen mobilitási programban.

Egy stockholmi business school valóban sokaknak túl drága lehet, de egy prágai már nem feltétlenül: az igényeket kell a lehetőségekhez igazítani, a mobilitás kapcsán felmerülő költségek túlnyomó része ugyanis attól függ, hogy valaki konkrétan hova szándékozik menni.”
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése