2018. szeptember 26., szerda

TRUMP KIRÖHÖGTETTE MAGÁT NEW YORKBAN, MACRON VISZONT A SZABAD VILÁG VEZETŐJEKÉNT JELENTKEZETT BE - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2018.09.26.


- A francia elnök elítélte a nacionalizmust és közölte, hogy nem kíván engedni az emberi jogok ügyében 

- A magyar illiberalizmus kialakulását bőven elősegítették helyi sajátosságok, így Trumpból aligha lesz az amerikai Orbán Viktor

- Amit az Osztrák Szabadságpárt művel, az veszedelmes az egész liberális Európa szemszögéből, ezért az EU-nak - a magyar esettől eltérően - sürgősen cselekednie kell

Washington Post

Az ENSZ-Közgyűlés ülésszakán elhangzott beszédében Trump úgy méltatta a lengyel változásokat, hogy egy nap nép harcol a függetlenségéért, a biztonságáért és a szuverenitásáért. A lap szerint azonban nyugodtan jellemezhette volna úgy is a fejleményeket, hogy Lengyelország a tekintélyuralom felé tart. Ennek bizonyítására felidézi, hogy Kaczynski milyen meleg szavakkal emlegette a magyar példát, noha Orbán Viktor a fokozott autokráciába vezeti az országot. Normális körülmények között egy amerikai elnök felelősségre vonná azt a kormányt, amely eltávolodik a demokratikus normáktól. A Fehér Ház mostani gazdája azonban kedvezőnek tartja a varsói irányt, mint ahogy rendszeresen dicséri az olyan autokratákat, mint Putyin és Kim Dzsong Un. Továbbá bátorítja az Erdogan-féle politikusokat. A mostani üzenete az: ha saját víziótok alapján fokozatosan feladjátok a demokráciát, mert szuverenitást akartok, akkor csak rajta!

The Times

A francia államfő keményen nekiment amerikai kollégája világszemléletének. Macron New Yorkban, a világszervezet Közgyűlésének éves tanácskozásán támadta Trump bezárkózó doktrináját. Elítélte a nacionalizmust, mint a globális háború okát. Mint mondta, a nacionalizmus mindig vereséget eredményez. Szenvedélyesen védelmébe vette a nemzetközi intézményeket, amelyeket pár órával korábban az amerikai vezető ugyanott igencsak gúnyolt. A francia politikus szerint a jelenlegi kollektív rendszer esik szét, de új, emberarcú világrendet kell kialakítani, hogy kezelni lehessen az egyenlőtlenségeket. Hozzátette, hogy az emberi jogok nem képezik vita tárgyát. A beszédet felállva ünnepelték a jelenlévők. Az újság úgy értékeli, hogy Macron a szabad világ vezetőjeként igyekezett fellépni.

Guardian

Trump nevetség tárgya lett az ENSZ-ben, kikacagták, amikor kormányzata teljesítményét dicsérte, de ha nem mosolyogtak volna rajta, akkor inkább sírni kellett volna azon, amit mondott. Így értékeli vendégkommentárjában Michael Fuchs, korábbi helyettes amerikai külügyi államtitkár, aki jelenleg a Center for American Progress elemző intézetnél dolgozik. Mint írja, sajnos, a beszédben körvonalazott politika cseppet sem vicces, sőt, tartós károkat tud okozni. Amit Iránról szerepelt benne, az csak további viszályt és erőszakot vetít előre. Igencsak sötét képet festett az ellenőrizetlen migrációról, miközben a kérdés megoldását célzó nemzetközi megállapodást csupán az Egyesült Államok és Magyarország nem írta alá. Utóbbi szintén belemerült a saját, migránsellenes szenvedélyébe. De Trumpnak ez a véleménye, ám ezalatt világ a 2. világháború óta a legnagyobb menekültválságot éli át.

De az is jellemző, hogy az elnök dicsérte Szaúd-Arábiát, a brutálisan elnyomó diktatúrát, Lengyelországot, noha annak kormánya a demokratikus intézményeket támadja, és méltatta Izraelt, amely palesztin területeken száll meg katonai erővel. Ha a politikus ilyen államokat kíván örökségül hagyni a gyerekeknek, akkor egészen sötét a jövőképe. De lehet, hogy a teremben kitört nevetés mögött nyugtalanság és rettenet húzódott meg, mert a többiek érzékelték, mennyire veszélyes víziót hallottak a világ leghatalmasabb államának vezetőjétől. Ilyen helyzetben maximum csüggedten kuncogni lehet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.