2019. december 4., szerda

BÁNKI GYÖRGY: SZÉTSZAGGATJA A NEMZETET A NER

24.HU
Szerző: BALAVÁNY GYÖRGY
2019.12.04. 


Ha úgy tekintünk az országra, mint „anyaföldre”, ha a hazának anyafunkciót tulajdonítunk, akkor az van, hogy az anyánk nem figyel ránk, és ez óriási csalódás – mondja Bánki György pszichiáter, a nárcisztikus személyiségzavar ismert kutatója, akivel a többi között arról beszélgettünk, hogy a szenvedéstörténeteink versenyben állnak egymással, hogy legtöbbször a saját meggyőződéseinkhez keresünk társakat és megerősítő információkat, de arról is szót ejtettünk, miért durvul a politika és a közbeszéd.

A közbeszéd radikalizálódása már-már közhely: a véleménytáborok tagjai nem vitapartnernek, hanem ellenségnek tekintik egymást. Sokan már nem is mernek kommenteket olvasni egy kényesebb kérdésről szóló cikk vagy poszt alatt, olyan mértékűre duzzadt a verbális agresszivitás.

Ezt részben a mai technológia teszi lehetővé, hiszen képesek vagyunk úgy kommunikálni, hogy nem az arcunkat adjuk valamihez, hanem a „profilunkat”. Elbújhatunk akár álnév mögé, vagy lehet az arcképünk egy koalás bögre. Ez csökkenti a személyes felelősségvállalás súlyát, és ahogy az egyéni jellemzőink jelenléte csökken, úgy enyészik el a kritikai érzék és a megfontoltság is. A Legyek Urában akkor tudják megölni a gyerekek a malackát, amikor befestik az arcukat. A másik ok, hogy gyorsan teszünk meg dolgokat, mert gyorsan lehet. Amikor egy kommentcunami közepén találjuk magunkat, kapkodunk, nincs idő megállni, lehiggadni. Lehetetlen ilyenkor megítélni, hogyan hatottunk a résztvevőkre, és sokszor nem is figyeljük a másik ember érzéseit.

Ugyanez nagyban: az amerikai elnök csípőből tweetel, és közli a pillanatnyi hangulatát tükröző álláspontját. Nincs belső fékrendszere, minden felbukkanó ötletéről azt hiszi, meg is kell cselekednie. Felteszem, régebben egy elnöki nyilatkozatot hosszas, közös töprengések előztek meg. Az igazán demokratikus működések valójában lassúak: egyezkedéseket igényelnek, a tények részletes megismerését, a vélemények összevetését és alapos vitát. Ezt tanulni kell. Nehezebb út, de jobb helyre visz, mint az ilyen rövidzárlatok.

A házelnök mondta nemrég, hogy „a fékek és ellensúlyok rendszere hülyeség”, vagyis nem kell ilyesmivel pepecselni.

Az autokrácia egyik csábítása az erő, a hatékonyság. A választók egy részének ez kellemes, mert helyettük gondolkoznak, és azt hiszik, értük. Nincs pepecselés. Ez rövid távon működik is. De hosszú távon a közösség fejlődésképessége látja kárát, hiszen autonóm elmék és óriási csoportok maradnak ki a döntések befolyásolásából. De ez nemcsak nálunk van így, mindenfelé erősödik a radikális populizmus, ami a tömegek csalódottságát, biztonságvágyát meg az egyszerű világértelmezések iránti igényét lovagolja meg. S ahogy erősödik a nyugtalanság, úgy nő az úgynevezett toxikus vezetők és a nyers, harci megoldások iránti vonzódás. Olyan hatalmak diktálnak, mint Oroszország, vagy a másik barátunk, Kína, amely Auschwitz-szerű táborokban tart egy amúgy türk népet, és ahol körömletépés, erőszaktevés és gyilkosság folyik. Közben össze vagyunk kötve: ha egy amerikai kosaras rosszat szól Kínára, összeomolhat a csapata szponzorációja. Az erkölcs és a messzebb mutató cél tehát a pillanatnyi működőképesség áldozata lesz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése