FACEBOOKSzerző: ÁGOSTON LÁSZLÓ2025.06.15.
Szentkirályi Alexandrában semmi szent vagy királyi nincs. Egyébként meg egyszerre szomorú és undorító, amikor egy nő lesz a Fidesz ökle.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf felesége (a "kaszinóminiszter", hej, micsoda keresztény értékek!) most elment Bécsbe, hogy fotókat készítsen a helyi Prideon, hogy azzal riogassa Manci nénit.
Hadd lássa szegénykém, mitől védik meg a magyar gyerekeket!
És a Fidesz se nem szent se nem királyi Alexandrája sikeresen teljesítette is a feladatot: megkereste azokat az arcokat, akik a legmegosztóbban néztek ki és
jól megmutatta őket.
Jár a buksisimi: Menczer Tamás női verziója megadta Manci néninek Mezőfarháton a hápognivalót.
Három dolgot jegyezzünk meg ezzel kapcsolatban.
Egyrészt minden tömegben fogsz találni szélsőségeket. A hivatalos számok szerint kb. 250-300 000 ember vett részt a bécsi Prideon. Ha ennek az egy ezreléke, azaz minden ezerből egy ember, megbotránkoztató volt a szent és királyi értékrendet követők számára, már az is 250 kiváló fénykép-lehetőség!
Gratulálok a sosemvoltkatona honvédelmi miniszter feleségének, hogy sikerült objektíven és felelősen beszámolnia az eseményről.
Amire ugye minek is ment el? Külföldi ügynöknek? Hagyjuk...
Szóval a második dolog: milyen érdekes, hogy az erkölcsnek esztétikája van. A hernyót eltapossuk, a pillangót mutogatjuk a gyerekeinknek.
Ha valaki a Budapest Parádén (nem a Prideon, hanem a húsz évvel ezelőtti "heteró" rendezvényen) fiatal, "ropogós" nőként mutogatta a melleit, az ugye azt jelenti, jó volt a buli.
Ha valaki idősödő, ráncos férfiként tesz hasonlót, az biztosan gyerekeket er@$zakol és a Sátánt szolgálja (igaz-e, Jeszy?).
A "mások által szépnek mondott" se nem szent se nem királyi Alexandra például Varga Judithoz hasonlóan élvezi ezt az előnyt: ha ráncos, idősödő férfiként lenne ugyanilyen tenyérbemászó, sokkal jobban kibújna a szög a zsákból.
Szerencsére ő kívül pillangó, csak belül maradt meg a hernyó állapotban.
De vigyáznom kell, mit írok, nehogy én is "nőgyalázóvá" váljak, mint Molnár Áron. Gyorsan meg is nézem, hány gyereke van, hogy elbújjon mögéjük.
A harmadik megjegyzésem pedig se nem szent se nem királyi Alexandra tévedéséről szól. Ő ugye arról beszél, hogy megmutatja, mitől védik meg a magyar gyerekeket.
De mitől is? Azt ugye tudjuk, hogy a nevelőotthonokban VALÓBAN gyerekeket er0$zakoló hernyótestű bácsiktól vagy az őket pr0$tituáltként kiközvetítő igazgatóktól nem.
Azt is tudjuk, hogy a nőket a családon belüli erőszaktól szintén nem (erről nem kéne poszt, drága Alexandra?). Még tényleg mindig vizsgálják, hogy a lúgos orvos a társadalom szemétje-e?
Azt is tudjuk, hogy a magyar gyerek nem cigány, mert a cigány gyerekeket valahogy nem látom, ahogy védené a Fidesz. Nem látom a felzárkóztatási programokat, Alexandra. Az elköltött pénzt igen... de az eredményt?
A magyar oktatás már a családbarát Magyarország része? Egy barátom lányának évekig nem volt kémiaórája, mert a tanár elment Bécsbe árufeltöltőnek - de gyakorlatozott katonásdit játszva.
Ez lenne, amit képviseltek a férjeddel?
Menj, és csinálj fotókat Bécsben arról, hogy milyen állatok élnek ott! Hogy milyen BORZALMAS dolog a szabadság, aminek akár vadhajtásai is lehetnek.
Menj, és játszd el a szerepet, amit rád osztottak Manci néni riogatásában!
Csak arra kérlek, ha esetleg tényleg fordulna a kocka, az összekereszténykaszinózott pénzből majd Volgográdba meneküljetek, véletlenül se New Yorkba vagy vissza Londonba, ahol a férjed volt a nagykövet!
Hagyjátok a bűnökben fürdő Babilont és oda menjetek, ahol eljátszhatod, hogy Szent és Királyi vagy, mert lesz az a pénz, amiért a szolgák együtt játszanak veletek.