2025. június 21., szombat

A FIDESZNEK NEM ÉRI MEG ELHALASZTANI A VÁLASZTÁST

KLIKKTV / MÉLYVÍZ
Műsorvezető: SEBES GYÖRGY
2025.06.20.



Vendég: Holoda Attila

KÁLMÁN OLGA: ORBÁN NEM FOGLALKOZIK GAZDASÁGI KÉRDÉSEKKEL, MERT ARRA OTT VANNAK AZ OLIGARCHÁI

KLIKKTV / MÉLYVÍZ
Műsorvezető: NÉMETH PÉTER
2025.06.20.



Orbán Viktor nem foglalkozik gazdasági kérdésekkel, mert erre ott vannak az oligarchái, a strómanjai, és a családtagjai - mondta Kálmán Olga a DK országgyűlési képviselője a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. Arról is beszélt, hogy a fideszes képviselőknek a Parlamentben mindegy, hogy mi hangzik el a miniszterelnök szájából, ők akkor is tapsolnak.

FOGYTÁN A MAGYAR DOLGOZÓ, EGYRE TÖBB GAZDASÁGBAN KÉNYTELENEK VÁNDORBRIGÁDOKAT, ÁZSIAIAKAT FOGADNI A MEZŐGAZDASÁGI IDÉNYMUNKÁKRA

NÉPSZAVA
Szerző: DOROS JUDIT, VAS ANDRÁS
2025.06.21.


Az ország keleti felében napi 12-14, míg a nyugati részen 15-18 ezer forintot keres egy mezőgazdasági idénymunkás. A magyar dolgozó fogytán, így sok helyen vietnámi, Fülöp-szigeteki vagy épp szomszédos országbeli napszámosok hajlonganak a gyümölcsösökben.


– Jelenleg tízen dolgoznak nálam, de még legalább ugyanennyi emberre szükség lenne, hogy mindenhol időben végezzünk a munkával. Az eper ugyan lassan kifut, de már érik a meggy és a cseresznye, aztán jön az áfonya meg a barackok, bár utóbbiból nem lesz nagy termés a fagykárok miatt. Helyben csak időseket találnék, akik nem bírnák a tempót, így kénytelen vagyok vándorbrigádot fogadni immár évek óta – mondta lapunknak egy dél-zalai gazda. A mostani csapat Kelet-Magyarországról érkezett hozzá, internetes hirdetésekben találtak egymásra. Oláh Istvánék jó évtizede járják az országot, a brigád tagjai jellemzően május végétől, június elejétől az ősz közepéig vannak távol a családjuktól, viszont ilyenkor keresik meg az éves bevételük nagy részét.

– Rossz eljönni ilyen messze, viszont errefelé, a Dunántúlon jobb a pénz – állította az ötvenes éveinek elején járó csapatfőnök. – Szabolcsban napi nettó 12-14 ezret kapnánk fejenként, itt most 16 ezerért dolgozunk, de szerintem az őszi szüreti időszakra 18 ezret is megkapunk majd. Általában úgy egyezünk meg, hogy szállás és napi egyszeri meleg étel, a többit magunk álljuk. Ha nincs komoly üresjárat, öt hónap alatt több mint kétmillió forintot félre tudnak tenni az emberek. Nekem a szervezés a feladatom, én tárgyalok a gazdákkal, keresem a következő munkát, s nagyjából napi 3-4 ezer forintra jön ki emberenként a hasznom. Persze mondhatják, hogy ez nem rossz pénz, de enyém a rizikó, ha nincs meló, s én szervezem és fizetem az utazásokat is – tette hozzá...

"POKOLI MÁSFÉL ÉV" KONTRA POKOLI MÁSFÉL ÉVTIZED

FACEBOOK
Szerző: NemHaldoklunk
2025.06.20.


„Pokoli másfél év van mögöttem” – mondta ön "kedves" katalin!

Mi mögöttünk meg pokoli tizenöt év, képzelje el! Ezalatt az idő alatt egy miniszerelnök és családja, haverjai a legnagyobb alapossággal módszeresen szétloptak, bekebeleztek egy komplett országot, sokezer milliárdnyi EU támogatást, az összes létező pozícióba engedelmes kimozdíthatatlan bólogató szolgákat ültettek.

A törvényeket, az alaptörvénynek nevezett förmedvényt ráigazították saját magukra, a magyar gazdaságot padlóra vitték, utolsók lettünk, az államadósságot annak megfelelően az egekbe tornázták, a „magyar” és a „nemzeti” szavakat a szégyennel tették egyenlővé.

Adók garmadát zúdították a nyakunkba, az inflációt illetően is rekorderek lettünk. Csonttá soványodik az átlagember nyugdíja, jövedelme, megtakarítása, miközben egy töredék réteg már el sem tudja költeni mérhetetlen vagyonát.

Közben orbán lázasan tárgyalgat, építi a kapcsolatát a világ legaljasabb diktátoraival. Ebben önben is lelkes és hűséges támogatót nyert.

Sajnos az ön panaszát hallva cserbenhagyott a szokásos empátiakészségem. Tudom, nehéz az élet 5,7 milliós fizetés, ingyen lakhatás, házvezetőnő és magáncélra kapott autó mellett, de azért talán valahogy túléli ezt is.

Mi azért abban bízunk, hogy ez a pokoli tizenöt év nem folytatódik, de még az is lehet, hogy akkor a házvezetőnőjét is el kell küldenie és marad az önállóan végzendő ablaktisztítás.

MENNYIRE SZOMORÚ IS, HOGY ILYEN TÉMÁT KELL A SZÁJÁRA VENNIE EGY KORMÁNYTAGNAK, AMIHEZ MÉG ANNYI KÖZE SINCS, HOGY EGYÁLTALÁN MEGSZÓLALJON RÓLA, DE VALAMIVEL MÉG ROSSZABB, HOGY A SZABADSÁG RÉSZEKÉNT ADJA ELŐ

FACEBOOK
Szerző: BÉNDEK PÉTER
2025.06.20.


Lázár elismételte, hogy mindenki azzal fekszik le este, akivel akar, ebbe a kormány nem akar beleszólni. A Pride azonban nem erről szól szerinte. „A szerelem szabad, a Pride meg sok. Minek felvonulni fonnyadt meztelen férfiaknak, és 3-5 éves gyerekeknek mutogatni magukat? Mondják már meg nekem, hogy egy normális országban minek van erre szükség? Minek vagy kinek jó ez? (…) Erre szerintem az égadta világon semmi szükség nincs.”


Lázár nem ért semmit (?), de egy megválaszolatlan -- egyúttal azonban nem is megválaszolható -- kérdést azért hagy maga mögött a Pride. Lázár rosszul gondolja, hogy itt az "összefekvés" szabadságát kell bizonygatnia (de mennyire szomorú is, hogy ilyen témát kell a szájára vennie egy kormánytagnak, amihez még annyi köze sincs, hogy egyáltalán megszólaljon róla, de valamivel még rosszabb, hogy a szabadság részeként adja elő). A "fonnyadt meztelen férfiak magamutogatása", amely a Pride-okkal szembeni aljas narratíva újabb részlete, nyilvánvalóan nem a szexuális orgazmus kiváltására törekszik a szemlélőkben (és ha már itt tartunk, Lázárban se, akiből egyszer, ha szerencséje lesz, magából is fonnyadt férfi lesz), hanem egy kisebbségi életforma, beállítottság és szubkultúra szabadságra való igényének megmutatkozása, amit kb. mindenki ért már ebben az országban is, aki nem a maffia propagandagépezetének része. Tudjuk, hogy a Pride feletti gyűlölködés egyúttal a Fidesz köreiben és szatelitszervezetiben is tenyésző, részben szervezett pedofília ellennarratívája is (és ha tüzetesebben nézzük a miniszter fenti szavait, akkor a visszafordításának meglehetősen hánynivaló szándéka, amennyiben batidai polgártársunk arra céloz, hogy a szervezők a "3-5 éves gyerekek" számára rendeznék a "fonnyadtak" felvonulását). A maffia nagyon nem szeretné megengedni, hogy mérlegre kerüljön: vajon a gyermekotthonokban és az egyházakban dúló valós visszaélések, az elhíresült Fidesz/KDNP-körüli pedofil partyk és a kegyelmi (valójában pedofil) ügy okozza-e a nagyobb kárt a gyermekek (pláne az áldozatok) fejlődésében, vagy a Lázár által perhorreszkált évi egy felvonulás.

Megmarad azonban a lényegi kérdés, miután a szennyet nagyjából eltakarítottuk a témáról: meddig terjedhet a szabadság és a nyilvánosan képviselt életmódválasztás egy társadalomban? Mitől sérül egy kultúra, nemzet, közösség értékalapú összetartozása? Milyen legyen ez az "összetartozás"? Mitől kit kötelessége megóvni egy közösségnek és a képviseletében eljáró államnak a kisebbségekkel szembeni méltányosság határain? Egyúttal meg is adható a válasz: nem tudható. Az emberi együttélés optimuma nem számítható ki matematikai bizonyossággal, és mindig lesznek (nagyon sokan), akik nem elégedettek az aktuális trendekkel. De a politika arra való, hogy ezt a kárt a társadalmak mérsékeljék, ehhez azonban nyitottnak és argumentatívnak kell lennie, és mint ilyennek eleve nem kizárólag a politikusok, hanem az egész politikai közösség szabadon gyakorolt tevékenységének. Tehát nem a Lázár és haverjai által megnyomorított közegnek.

L. RITÓK NÓRA: NYUGDÍJKORHATÁR

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L.RITÓK NÓRA
2025.06.20.


Ez most egy kicsit más blog lesz, szubjektívabb, visszatekintőbb. Most lettem ugyanis 65 éves, elérve az öregségi nyugdíj évét, ami akárhogy is van, de mérföldkőnek számít sokunk életében.

A munkával töltött életem kisebbik felét az állami rendszerben töltöttem, nagyobbikat a civil szférában. Sokáig csak az oktatásban, majd 16 éve a szociális munkában is, folyamatosan tanulva ezt az egészet, keresve az összefüggéseket, a megoldási utakat. Mindezt a terepről nézve, a generációs szegénységben élő családok, gyerekek szintjétől egészen a szakpolitikai szintig. Az összefüggések pedig lassan kiadtak egy mintázatot, ami más, mint ami kívülről, felülről történő ránézéssel körvonalazódik.

A tanulás folyamatos volt, és az ma is. Lassan mutatta meg magát a társadalmi leszakadás mélysége, a kudarcok és a sikerek folyamatosan váltogatták egymást, és kirajzolódott sok olyan pont, amit az elméleti megközelítésekben nem találtam meg. Szereztem tudást a hazai és nemzetközi hálózatokban is, aminek megint megvoltak a tanulságai, pl. hogy minden nemzet maga alakítja a társadalmi problémáit, és nincsenek egy az egyben áttehető megoldások, mindenhol más a probléma beágyazottsága. Vagy, hogy mennyire csapdában van a civil szféra a sikerkommunikáció kényszere miatt, és milyen nehézségei vannak ma a hiteles kép megmutatásának.

Amit látok magamban visszanézve, és ami talán pozitív, hogy a naiv, romantikus elképzelések, a más szocializáción alapuló attitűdből adódó viszonyulások elengedését korán megélhettem. Hamar eltűnt belőlem a glóriával a fején megjelenő segítő szerep, és a romantikus “engem elfogadnak a cigánysoron” érzés is, mint ahogy azt is elég hamar felismertem, hogy nincs jogom megmondani nekik, hogy éljenek “jól”, mert ezt az én életem viszonyulatában mondanám ki, az én szocializációmmal, ami nem az övéké.

A sorsok, élethelyzetek megértése viszont kijelölte az utat, ami alázattal viszonyul hozzájuk, de nem azzal az attitűddel, hogy nekik nem kell változni, változtatni, csak nekünk. Mert ebben az integrációs útban az én tudásom is fontos, hiszen én meg azt tudom, mi segítené az elfogadást a többségi társadalomban. Szóval, megértettem, hogy csak a kettős változás hozhat létre egy befogadó társadalmat.

Fontos mérföldkő volt, amikor elengedtem a kérdés értelmezéséből a roma identitást. Vagyis nem engedtem el teljesen, hiszen tény, hogy a generációs szegénységben élő családok zöme roma, de nem mindegy, hogy ez van fókuszban, vagy a generációkon átörökített szocializáció, amiben a szegénység a meghatározó.

Ha elfogadjuk azt a tényt, hogy az integráció/inklúzió könnyebben megvalósul az azonos társadalmi státuszú emberek között, világos, hogy az első lépés a társadalmi szakadék csökkentése, a szegénységből való kitörés. Ezt igazolja az is, hogy ha valaki pl. egy megfelelő munkahelyen dolgozva roma munkatárssal kerül kapcsolatba, akkor gyakran hallani: “nekem is van roma munkatársam (barátom), de az nem “olyan”. És az “olyan”, az azoknak a mintáknak a hozadéka, melyet a szegénység túlélési stratégiái eredményeznek.

És ezek gyakran nem “integráció-barátok”. Persze fontos az identitás is, és nyitottan támogatjuk a tőlük jövő kezdeményezéseket. De a hiteles identitásképet csak ők tudják építeni. Mi nem építhetjük helyettük. Szóval, a munka fókuszába a szegénység elleni küzdelem került.

Azt hiszem, itt, a terepen tanultam a legtöbbet. Azóta is keresem az ösztönös megoldáskereséseim tudományos alátámasztásait, és nagy öröm, mikor valahol azt olvasom, hogy jók voltak a megérzéseim.

Ilyen volt a közösségfejlesztés szükségességének felismerése. Hamar beláttam, hogy közösségi értékrend nélkül marad a túlélés egyéni útja, amiben egymás kihasználása a legdurvább szintekig mehet. Megértettem, hogy a legfontosabb a közösség képessé tevése önmaga megszervezésére. És milyen öröm volt, mikor azt olvashattam, hogy a közösségi attitűd megváltoztatása könnyebb, mint az egyéné, ugyanakkor hatása az egyénre világosan látszik.

Megtanultam elviselni a kudarcokat, sokáig ismételtem magamban az elején, hogy ne várjak hálát semmiért, nem azért csinálom. De voltak mélypontok nálam, hiszen sokszor ért (és ér ma is) méltatlan támadás azoktól is, akikért dolgozom. De megértettem az okokat, a manipulálhatóságukat, és maradtam az eligazodást támogatni a számukra értelmezhetetlen világban, csendesen, türelemmel, de nagyon következetesen.

Persze van ma is, hogy az én igazságérzetem és az övéké nem illeszkedik. De keressük a közelítést, és ebben ma már mindenki türelmesebb. Lassan, de érzékelhetően vezetődött ki az indulat az egyet nem értésekből.

Szóval, biztosan tudom, hogy ezen az úton el lehet indulni, mert nem zsákutca. Nem mondom, hogy az egyetlen jó út, hiszen sokan, sokfélével próbálkoznak, de ez is egy lehetőség egy jobb, élhetőbb világra.

A legtöbb konfliktusom valahogy nem is velük volt…hanem a rendszerrel. Azt hamar felismertem, hogy ha ellenséggé teszem az intézményrendszert, nem lesz eredmény. Hiszen az energiánk arra fordítódik, hogy egymással harcoljunk… és nem arra, ami mindkettőnknek a célja, hogy a családokon segítsünk. Azt hiszem, az intézményrendszert partnerré tenni nem kisebb kihívás volt, mint a családokat. Ez a mérgező politikai klíma pedig naponta nehezítette és nehezíti ma is a helyzetet.

De helyileg sikerült egy folyamatosan épülő beágyazottságot kialakítani, ahol partneri viszonyban működhetünk. Ezen is van még mit csiszolni, és valahogy pont az a mintázat, mint a családokkal. Mikor velünk vannak, megfelelő a kommunikáció, nincs már egymást alázó, sértő ordibálás, tiszteletlen beszéd sem velünk, sem egymással. De ott még nem tartunk, hogy ez a családokon belül is ilyen legyen, vagy reggel, a buszmegállóban, mikor fellángol egy-egy konfliktus.

Az intézményrendszer is ilyen. Szemtől szembe együttműködést mutató, ennek megfelelőan kommunikáló, de zárt ajtók mögött már nem pozitív a hang rólunk. Dolgozik a kormányzati ellenségképgyártás, rendszeresen hallok vissza történeteket, onnan, ahol felbukkan a nevünk, legyen az egy meghívás, vagy egy támogatási lehetőség, melyeket rendre elkaszálnak, ha rólunk van szó.

De eredmény az is a mintázatban, amikor szemtől szembe más a kommunikáció. Majd alakul a többi is. Az értékrend a legfontosabb, amit mi sugallunk, minden ténykedésünkkel. Ami marad humánus, problémamegoldó, sosem gyűlölködő, átlátható, és a gyerekek érdekében működtetett. A családokkal és az intézményrendszerrel is.

Nos, ebben a munkában töltöttem az aktív éveket. Most majd egy másik időszak következik, amiben az operatív feladatokat átadom, de maradok azokban a feladatokban, amiben még szükség van rám. A kommunikációban, forrásteremtésben, stratégiai tervezésben, ügy-képviseletben. És várom, nagyon várom, hogy változzon a világ. Szeretném megélni, hogy más értékek kerüljenek fókuszba. Olyanok, melyek nekem fontosak. Pl. az esélyegyenlőség.

Mert a gyerekek egy jobb világot érdemelnek. Jobbat, mint amit nekünk sikerült teremtenünk.

TÖRÖK GÁBOR: NEM VOLT ILYEN AZ ELMÚLT 15 ÉVBEN | 24.HU

TÖRÖKÜLÉS / 24.HU
Szerző: 24.HU
2025.06.21.



A Medián közvélemény-kutatásának eredményeiről is szó volt a Törökülés legújabb adásában. A teljes egészében a 24 Extra Közép és Csúcs csomagjának előfizetői számára hozzáférhető beszélgetésben a politikai elemző azt mondta, az elmúlt másfél évtizedben nem volt olyan, hogy annyira bíztak volna az ellenzéki választók abban, hogy a hatalom legyőzhető, mint most.

NE ADD FEL LAPOSA ŐRMESTER!

FACEBOOK
Szerző: VIRÁNYI ANDRÁS (BANDITA)
2025.06.21.


Ne add fel Laposa őrmester.

Most azt érzed az élet igazságtalan veled mert kiálltál magadért mint ember és rendőr.

Igazad van az élet igazságtalan most veled de erről kizárólag a politikailag olyan száz éve irányított rendőrségi szakma hatalmat kiszolgáló rétege tehet, meg a hatalom amelyik az uralma alá rendelte a szervezetet.

Te csak rendőr akartál lenni, és remélem leszel is, aki betartatja a törvényt.

De sajnos beleszaladtál egy olyan helyzetbe 
ahol azt láthattad a törvény nem vonatkozik mindenkire egyformán.

Te ráadásul egy államtitkárba álltál bele, aki egy igazi gerinctelen faszi akinek most pont a belügyben kell ártania az országnak.

Szóval a főnököd is egyben.

Biztos te is találkoztál már, vagy hallottál olyan szituációról a rendőrség kötelékében, hogy ezt inkább ne nyomozzuk le, ne büntessük meg, hagyjuk békén mert ez valaki aki bár emberileg selejt, de a hatalom csicskája és csak neki lesz igaza ellentétben akár a jőzan ésszel és a becsülettel meg a törvénnyel.

Így nem lehet hozzáérni, még hozzá szólni is veszélyes lehet az ilyen emberhez.
Mert csak leszól a lehet nem is készséges parancsnokodnak, aki lehet nem szívesen de elvágja a nyakad csak mert kiálltál magadért.

A rendszer sajnos elég régóta úgy működik, hogy a rendőrség nem az államot óvja a bűnözőktől, hanem a bűnözőket engedi az állam ellen akik most pont politikusok, így nekik szolgáltat elégtételt vagy rosszabb esetben még védi is őket.

Ne add fel, egyszer minden rémálom véget ér.

Az országban is rend lesz, a rendőrség pedig fel fog szabadulni abból a számára is kényelmetlen helyzetből, hogy ne végezhesse a munkáját, tartóztasson le bűnözőket még ha azok korábban, most, vagy később államtitkárok, miniszterek, vagy csak strómanok akik egykor gázszerelőnek mondták magukat.

Te is tudod mi lenne a rendőrség dolga, csak már régóta pórázon rángatják az állományt.

Szóval bármi is történik tartsál ki, szükség lesz olyan rendőrre aki ismeri a bilincs használatát, és tudja kire kell azt kattintani mert az nem tartotta, tartja be a törvényeket.

Hamarosan minden a helyére kerül, és sokan a hűvösre.

Ne a bosszú vezéreljen majd akkor, hanem a szolgálati szabályzat.

Erőt egészséget őrmester.

NEM LEHETNE KAPU TIBOR HELYETT ORBÁN VIKTORT KILŐNI AZ ŰRBE? HALLGASS MEG, VANNAK ÉRVEIM!

FACEBOOK
Szerző: ÁGOSTON LÁSZLÓ
2025.06.21.


Nem lehetne Kapu Tibor helyett Orbán Viktort kilőni az űrbe? Hallgass meg, vannak érveim!

Most, hogy a Magyar Nemzeti Űrprogram végre gyümölcsöt hozó fázisába lép, fel kell hívnom az illetékesek figyelmét néhány hibára.

Egyrészt a nyomorult lelkű libernyákok, akik már a felcsúti stadionépítésben se voltak képesek meglátni a Nemzeti érdeket, most sírhatnak újra. De az igazi szerintem az volna, azzal mutatnánk meg igazán Brüsszelnek, ha nem egy űrhajóst küldenénk,
hanem egyből a felcsúti kisvasutat hosszabbítanánk meg a Holdig!

Kínai hitelből Mészáros megépíti ezt is, hiszen okosabb ő, mint bármilyen űrügynökség. 

A tervezett megállók lehetnének:

Alcsúti arborétum
Ópusztaszer
Fehéroroszország
Szentpétervár
21-es holdkráter (később átnevezendő Magyarlyukra, avagy angolul Hungarian Hole)

Nade a kisvasutat valakinek vezetnie is kéne, hát ki legyen az?

Kéne tartani egy nyílt pályázatot, amire sorban állnának a világ legjobb tudósai és mérnökei. 

Kéne egy elbíráló bizottság nagy nevekkel sok pénzért, akik hozhatnának egy szakmai döntést...

...amit aztán le se szarva, megkerülve és kacagva kiröhögve, egyhangú szavazással (mert elég lenne, ha egyetlen hang mondja ki) megválaszthatnánk Viktort a masinisztának!

Kibővítenénk a vezetőfülkét, hogy beférjen, tennénk be egy szotyiköpet-tartót (hosszú ám az az út!), és ha minden magyar család csak pármilliót adna bele, már indulhatna is a dolog.

Persze kellene egy miniszteri biztos, aki havi 4 millióért szavatolja a projekt szakmaiságát, néhány kisebb kiegészítő közbeszerzés, például aluljáró az űrállomásra, és már csak utazóközönség kell.

Szerintem egy ekkora tisztességet, mint amit az első magyar... Magyar Űrkisvasúton való utazás jelent, csak a legnagyobbak, hazánk... Hazánk legkiválóbbjai érdemelnek.

Ültessük fel hát rá a teljes magyar... Magyar kormányt államtitkárostul, Habonyostul, Rogánostul, és persze a családjaikat, kismatolcsystól, vivienestől, táskástól, szandálostól, gyémánt sebváltógombostól.

Mivel ez közlekedés, Lázár alá tartozhatna.
Mivel ez közlekedés, nem működne.

Úgyhogy be kéne állítani néhány megbízható jó kádert, akarom mondani szekértolót, akarom mondani széltolót, akarom mondani... űrkisvasutast.

Nyilván a Harcosok Klubja lenne erre a legalkalmasabb!

És akkor készen is lennénk! Viktor, a masiniszta, belenézne a visszapillantóba, belefújna sípjába (tudom, az a kalauz dolga, de biztosan élvezné), és elindulna a Nagy Magyar Nemzeti Űrmenet.

Elől ülne a Vezető, mögötte a slepp, és tolná, tolná, teljes erőből, a Kossuth-nótát dalolva a sokezer lelkes Nemzethy Hazafi.

Lelkendező cikkeket posztolna a sajtónak fenntartott kocsiból a Mandíner, lelkesítően gyalázkodna Bayer Zsolt és a csomagtartóban utazna Szentkirályi Alexandra.

Szájer lógna a kocsi oldalán, Mészáros is menne valahogy... nem is tudom, hogyan... neked van ötleted?

Mi pedig néznénk, álmélkodva, csodálkozva, hitetlenkedve... díszsorfalat állna egy egész ország nekik...

Aztán eltűnnének a ködben.

És csönd lenne. Lélegzetvisszafojtott, áhítatos csönd.

Aztán egyszercsak valaki felkiáltana, hogy "Éljen, sikerült!", és a magyar atyafiak és anyalányok hetekig tartó ünneplésbe kezdenének.

Folyna a bor, éjjel-nappal tartana a mulatság, hogy megünnepeljük a Magyar Nemzeti Űrkisvasút sikerét.

Aztán, ha kiörömködtük magunkat, újjáépítenénk az országot.

BRUCK GÁBOR: GYŐZHET MAGYAR PÉTER – DE FEL KELL KÉSZÜLNÜNK A HATALOM TRÜKKJEIRE

FACEBOOK
Szerző: BRUCK GÁBOR
2025.06.19.


A Fidesz lépéseit nem mi irányítjuk – de a saját válaszainkat igen. Ezért kezdjük el a felkészülést: hogyan védjük meg a jogainkat – és a győzelmet, amit elérhetünk.
2026-ban Magyar Péter legyőzheti Orbán rendszerét. Elvben egy tisztább és emberibb korszak kezdődhet. Eközben teljesen normális, ha megkérdezed: 


Mi történik, ha a hatalom nem akar távozni?

- Elhalasztják a választást?
- Betiltják a TISZA pártot?
- Eljárás indul Magyar Péter ellen?
- Buknak, de nem adják át a hatalmat?

Ha erre gondolsz, nem vagy paranoid – csak előrelátó. És ahogy más országokban, nálunk is érdemes felkészülni a hatalom barátságtalan lépéseire. A felkészülés azt jelenti, hogy már most ellenállási forgatókönyveket készítünk. Van előttünk néhány jó példa:

Szerbia, 2000
Slobodan Milošević nem ismerte el a vereségét. De a belgrádi fiatalok, civilek és munkások megszervezték az Otpor! mozgalmat. Tudták, mi a dolguk – és győztek.

Ukrajna, 2004
A választást elcsalták. A kijevi diákok és értelmiségiek heteken át kitartottak az utcán. Nem hátráltak meg. Végül új választást írtak ki.

Grúzia, 2003 – Rózsák forradalma
Eduard Shevardnadze csalással akarta megtartani a hatalmát. De a Kmara! mozgalom előre kidolgozott, békés stratégiával lépett fel. A civil társadalom fegyelmezetten és bátran kényszerítette távozásra a rezsimet.

Örményország, 2018 – Bársonyos forradalom
Az ellenzéki vezetők időben készültek. Amikor eljött a pillanat, tömegek mozdultak meg – egyetemisták, orvosok, tanárok, buszvezetők. Mindenki tudta, mi a dolga. A hatalom végül meghátrált.

Chile, 1988 – NO! kampány
A Pinochet elleni népszavazáskor egy bátor, derűs, kreatív civil kampány indult: a félelem falát nem erővel, hanem örömmel és bátorsággal törték át. A rendszer megingott, és békés átmenet kezdődött.

Ezekben az országokban nem a hadsereg, nem egy új párt, nem a megmentő vezető hozta el a változást – hanem az, hogy a civilek előre felkészültek.

Készülnünk kell

Nem kiabálással. Nem fenyegetéssel. Hanem kulturált és meglepő emberi erővel. Ahogy 1989-ben Prágában a bársonyos forradalom idején történt. A Vencel téren az összegyűlt tömeg csak a kulcsait rázta – és a rendszer ebből csak annyit értett: végünk van.

Lehetünk olyanok, amilyenek még nem voltunk.

Lehet virág a kezünkben. Állhatunk totális csendben a Kossuth téren. Énekelhetjük az Örömódát. Vicsorgás helyett mosolyoghatunk. Lehetnek tanárok, lelkészek, zenészek, pszichológusok a felvonulók első sorában.

A látszólag „soft” ellenállás nem gyengeség – ez stratégia. Nem naivitás – hanem felnőttség. Nem a rezsim kiszolgálása – hanem a jövő védelme.

A forgatókönyvek hangulata: nem katonai, hanem emberi. Nem parancsokat ad – hanem tartást, és megmutatja a felkészülés lépéseit:

1. Ne lepődjünk meg.
Bármit is lép Orbán, az ne legyen váratlan. Már most gondoljuk végig a lehetséges lépéseit – és készüljünk a válaszokra.

2. Hozzunk létre civil védelmi hálót.
Ne formálisan – bizalmi alapon. Jogászok, tanárok, szervezők, véleményformálók. Az ő kiállásuk elég lehet ahhoz, hogy hatékonyan reagáljunk, ha jön a baj – és ne bénuljunk le.

3. Készítsünk egyszerű és nyilvános forgatókönyveket.
Mit teszünk, ha...? Ki, mikor szólal meg? Hol gyűlünk össze? Mi legyen a fő üzenet?

4. Tanuljunk a civil ellenállás tapasztalataiból.
A fegyelem, a kreativitás és a béke erősebb, mint az erőszak. És arról is beszéljünk, hogyan védjük meg a győzelmet. Az okos tiltakozásnak lehet méltósága és zeneisége.

Valamilyen válság jön.

Ilyenkor az érett társadalom nem kapkod. Nem dühöng. Nem ad ki indulatos közleményeket. Mert időben felkészült. És a felkészülésben részt vesznek a Tisza Szigeteket, a civilek, és a sok tucat, sokszáz kisközösség is. Minden közösség előre eldöntheti, hogy mit vállal. Kik beszélnek, kik nyilatkoznak. Kik vigasztalnak. Kik tájékoztatnak. Az ilyen szervezettségtől nehéz elvenni a jövőt.

Néhány forgatókönyvet érdemes kipróbálni. Képzeld el, hogy szeptember 20-án, pontosan 90 nap múlva, eljárás indul Magyar Péter ellen. Jó, ha előre tudjuk, mi mozdít meg tömeget? Milyen felhívás viszi ki őket az utcára?

Jó esetben az elkészített útmutató elmondja, hogy másnap mit tegyen egy diák, tanár, orvos vagy taxis. Hol lesz a tüntetés? Ki beszél ott? Milyen más nyomásgyakorlási eszközünk van?

A forgatókönyv széles körben hozzáférhető. Tartalmazza a kommunikációs paneleket, a „társadalmi narratívát”, amely nemcsak védekezésből és sopánkodásból áll. Megvannak a világnak, a médiának elküldhető háttéranyagok. A teljes ellenzéki szféra tájékoztatását pedig ismert influenszerek végzik.

Mozgósítási gyakorlat is van.
Előre összeállt a „társadalmi tanítók” listája: tanárok, lelkészek, pszichológusok – akik képesek csökkenteni a félelmet és erősíteni a reményt. Azért, hogy a nyugalom megmaradjon – és az ellenzéket könnyebb legyen mozgósítani.

Zárás:
A legvégén nem az a kérdés, hogy mit tesz Orbán. Hanem az, hogy mit teszünk mi.
Ha jön a pillanat, amikor utcára kell menni – álljunk ki másként, mint ahogy megszokta tőlünk a hatalom.
Ne fáradtan. Ne megszokásból. Hanem úgy, mint akik tényleg egy új korszakot akarnak.
Legyen ez a mi csendes forradalmunk.

És ha ezt jól csináljuk – akkor nemcsak a választást nyerjük meg, hanem azt a világot is, ami lényegesen jobb, mint amiben eddig éltünk.

MEDDIG LEHET BÜNTETLENÜL NÖVELNI AZ ÁLLAMADÓSSÁGOT?

G7.HU
Szerző: ELEK PÉTER
2025.06.21.


(A szerző független pénzügyi szakértő. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)


Az elmúlt hónapok turbulens gazdasági, gazdaságpolitikai és geopolitikai fejleményei sok témát dobtak fel. Az új amerikai elnök által kirobbantott vámháború sok esetben követhetetlenül alakult, voltak időszakok, hogy naponta változtak a fejlemények, nem kevés fejtörést okozva a befektetőknek. A világ tőkeipiacai az elmúlt évek legvolatilisebb időszakán vannak túl, a vámtarifák bejelentésének első körében méretes zakót szenvedtek el a tőzsdék, majd a vámok bevezetésének 90 napos eltolása gyakorlatilag a korábbi szintekre emelte vissza az amerikai indexeket, sőt az európai piacokon a német tőzsdeindex új történelmi csúcsra emelkedett. Most ugyan kezd kibontakozni egy kisebb csörte az EU és az USA között, de a korábbiakhoz képest ez egyelőre szinte csöndes szájkaraténak tűnik csak.

Az elmúlt hetekben a háttérben azonban több olyan gazdasági fejlemény is történt, amelyek ugyan nem kaptak akkora publicitást, de jóval túlmutatnak holmi vámmegállapodáson. Mindkettő a nemzetközi kötvénypiacokhoz kapcsolódik, és rámutat egy olyan problémára, amellyel részben már itt a G7-en is foglalkoztak. Nevezetesen, mi lesz az elmúlt évtizedben, évtizedekben felgyülemlett államadósságokkal, hogyan és milyen eszközökkel próbálják meg a fejlett országok annak mértékét csökkenteni. Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy az államadósság, annak szerkezete, lejárata, hozamszintje és még számos más tényezője rendkívül bonyolult rendszer, ennek teljes leírására nem vállalkoznék, de igyekszem érthetően leírni a jelenlegi folyamatokat.

A két említésre méltó esemény az volt, hogy előbb május 22-én az amerikai piacon a 20 éves államkötvényt nem jegyezték le a befektetők, a tervezett 20 milliárd dolláros kibocsátásra csak 16 milliárdnyi vételi szándék érkezett a befektetők részéről. Hasonló sikertelen kötvényaukcióra utoljára 2007-ben volt példa. Május 28-án pedig a japán, szintén 20 éves állampapír aukciója lett sikertelen, a befektetők az elmúlt évekhez képest magasabb hozamszinteken sem voltak hajlandók elég vételi megbízást az aukcióra bevinni. A japánok esetében ugyan „csak” ötéves sikeres periódus szakadt meg, de mindkét esetben erős jelzés az állampapírok kibocsátóinak, hogy a kötvénybefektetők szeretnének egy kicsit konkrétabb elképzeléseket látni arra vonatkozólag, hogyan képzelik el az adott kormányok lefaragni az államadósság mértékét.

A két említett ország közül az USA a világ legnagyobb gazdasága, Japán a harmadik. Mindkét ország hírhedt arról, hogy ugyan más dinamikával, de hatalmas deficitet sikerült összelapátolniuk az elmúlt évtizedekben. Előbbi teljes adóssága a bruttó hazai termék (GDP) 123 százalékra nőtt, utóbbié a GDP 235 százalékára. (Ennek ellenére egyébként nem Japán a világ legeladósottabb országa, hanem Szudán, az afrikai ország teljes adóssága a GDP 252 százalékára rúg.)

Az amerikai aukció sikertelenségéhez kétségkívül hozzájárult Donald Trump adócsökkentési törvényjavaslata* (amelyet a szenátusnak még jóvá kell hagynia): a következő tíz évben csak az új törvény miatt közel 3000 milliárd dollárral fog nőni az amerikai államadósság. Mindez persze nem túlzottan érdekelte az amerikai elnököt, mindent a máért, a matek amúgy sem tartozhatott kedvenc tantárgyai közé, korábban magánemberként, ha jól olvastam utána, hat céget sikerült bedöntenie (de legalábbis csődvédelmet kérnie). Ráadásul közben Elon Musk is lelécelt – majd jól össze is veszett az elnökkel -, a kormányzati költséglefaragásokat koordináló DOGE jövője ezzel erősen kétségessé vált...

ISMÉT INFLÁCIÓS DOBOGÓN MAGYARORSZÁG – MÉLYREPÜLÉSBEN A HITELEZÉS | TÖBB-KEVESEBB

TÖBB-KEVESEBB PODCAST
Műsorvezető: RÓNAI EGON
2025.06.21.



Vendégek: 

00:00 Évtizedes mélységben a vállalati hitelezés - Büttl Ferenc, közgazdász 

16:59 Még mindig dobogós Európában a magyar infláció - Bod Péter Ákos, közgazdász, az MNB korábbi elnöke 

32:03 Pörög a használtautó-piac - Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója

MIÉRT KELL EBBE BELEKEVERNI A GYEREKEKET?

FACEBOOK
Szerző: ÁGOSTON LÁSZLÓ
2025.06.20.


Nem lehetne, hogy tököt növesszenek a Pride ellenzői és a gyerekek mögé bújás helyett egyszerűen azt mondják, hogy ők nem fogadják el az LMBTQ-embereket? Csak mert ezzel lehetne kezdeni valamit.

Azzal, hogy "jajénnemvagyokszalonnáci, deagyerekekmiatttudod"... ezzel nem, mert nincsen benne felelősségvállalás.

Pont mint amikor neraszzonyné kiáll az Instára, beszél baromságokat, aztán azt mondja "szültem hatot, nem ér a nevem"!

Miért nem lehet egyszerűen azt mondani, hogy 40 év szocializmus után mindenkit, aki nem lefelé néz és nem bólogat, azt kinézi a magyar.

Miért nem lehet azt mondani, hogy 15 évnyi neokádárizmus után a hízott házmesterek nem akarnak ribilliót.

Mindenki soroljon be, mindenki kushadjon és hagyja, hogy azt tegyék vele, amit a tekintetes úrék akarnak!

Miért kell ebbe belekeverni a gyerekeket, akiknek a jövőjét annyira védik meg, hogy se egészségügyet se oktatást nem biztosítanak nekik közép-nyenyecföldi színvonal felett?

Miért kell mindig hazudozni... miért nem lehet egyszerűen azt mondani, hogy nem kell a demokrácia, nem kell a sokszínűség, nem kell az egyéniség, mi alattvalók, hűbéresek, vazallusok, szolgák, cselédek, jobbágyok vagyunk és a gyerekeinknek is pontosan ezt akarjuk?!

Hiszen "mi is felnőttünk valahogy".

Aztán ha valaki nem akarja azt, amibe mi belegebedtünk, ami miatt gyomorfekélyünk, magasvérnyomásunk és migrénünk van, ami miatt egész nap panaszkodunk, kesergünk a piacon meg a kocsmában, akkor menjen a fenébe külföldre!

Ne kelljen látnunk, hogy bárkinek is jobb, hogy bárki is többre viszi, hogy bárkinek a gyereke boldogabb, fejlettebb, okosabb, mint a miénk!

Rohadjon meg mindenki, aki elfogadást akar, meg tiszta vizet a pohárba!

Régen nem volt meleg-probléma, mert vagy beidomultak vagy felkötötték magukat. Hát nem jól volt úgy?

Nem.

És nem, embereket nem megnyomorítani nem "nézőpont kérdése". Meg Gyurcsány meg Soros...

Undorító, amikor azok hivatkoznak gyermekvédelmere, akiktől a leginkább meg kéne védeni a gyerekeket.

Mert a szabadságtól egyetlen gyerek se nyomorodik meg, de ettől... ettől a szolgalelkűségre neveléstől nagyon nehéz egészségesnek maradni. Főleg, ha nem felnőtten kialakult értekrenddel ér.

Nonszensz.

Inkább lásson a gyerekem százezer csókolózó egynemű párt, mint egyetlen embert, aki meg akarja mondani neki ki és mi LEHET.

"Családbarát" Magyarország... az...

Kár, hogy ez annyit tesz, tudjuk, melyik családokkal kell barátkozni ahhoz, hogy jól élhess. 
Mely családok szólhatnak, amíg a többinek kuss.

Ahogy a Keresztapa mondta: Benvenuto alla famiglia!

HARDY MIHÁLY: MOST OLYAN, MINTHA A TANÚ CÍMŰ FILM MEGVALÓSULT VOLNA / AMI A CSÖVÖN BEFÉR

AMI A CSÖVÖN BEFÉR PODCAST 
/ KONTROLL
Szerző: KONTROLL / TÓTVÁRADI ZSOLT
2025.06.18.



A Magyar Újságírók Szövetségének szerepéről, a propagandáról, a média finanszírozásról és az „átláthatósági” törvény hatásáról kérdeztük Hardy Mihály újságírót az AMI A CSÖVÖN BEFÉR című műsorunkban. Az egykori moszkvai tudósító szerint a pártállami időket idézi a jelenlegi közmédia, a sajtó működésének korlátozása pedig beláthatatlan következményei lesznek. A médiaszakértő szerint a kormány kétségbeesett kísérletei a hatalom megtartására véres utcai jelenetekhez fognak vezetni.

A FIDESZ ÉS A HATALOMGYAKORLÁS LEGPERVERZEBB SZINTJE: A NYELV MEGHÓDÍTÁSA

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2025.06.20.


Az Orbán-rezsim nemcsak az alkotmány újraradírozásával volt elfoglalva, nemcsak az intézményeket gyarmatosította, nemcsak az ország vagyonát családiasította: mindez belépő volt a hatalomgyakorlás legperverzebb szintjére: a nyelv meghódítására.

Mert ha a valóság kiszámíthatatlanul viselkedik, ha a tények makacs dolgok, ha az események nem kérnek a propagandából, akkor a beszédet kell kisajátítani. Nem a világot kell irányítani, hanem azt, hogyan nevezzük el.

A legordenárébb hazugságok helyett a rendszer új szavakat talál ki. Eufemizmusokat, becézgető formákat, erkölcsi jelmezeket. A nyelv megszépítő hatása alá von mindent, ami más körülmények között büntetőjogi kategória lenne. Victor Klemperer szerint a diktatúrák nemcsak a törvényt, de a nyelvet is bűntárssá teszik. És a szavak egy idő után önmaguktól is képesek hazudni.

Luxizás – a bűnszövetkezetben elkövetett és állami rangra emelt bűnözés kicsinyitő képzője. Régi világokban ezt úgy nevezték: fosztogatás, lopás, korrupció, hűtlen kezelés, gazdasági bűnözés. Ha azonban manapság valaki a közösből milliárdokat visz ki magáncélra, offshore-alapítványokba, kastélyokba, helikopterekbe, luxusjachtokba, egyéb közpénzszublimált luxuscikkekbe, az a hatalom nyelvén nem fosztogat, nem rabol, nem bűnszövetkezik, csak luxizik. Egy kedélyes kis becéző ige, van benne valami játékosság, valami életöröm. Olyan, mint amikor a kamasz meglép a családi autóval, vagy a macska ellop egy falat sonkát. A luxizás már-már életstílus, karakterjegy: a sikeres ember nyelve. Nagymama szülnapi tortájának tetejére helyezett apró finomság, amit már a spájzban lelop róla az ünnepelt. Csakhogy itt a spájz maga a nemzeti vagyon. Aki pedig nem luxizik, az nem ért a világhoz: ő a lúzer.

Békepártiság – az egyoldalú szent igazság. A kormány újbeszélül „békepártinak” becézgeti saját magát, és ez önmagában elegendő ahhoz, hogy minden más álláspont automatikusan háborúpártivá minősüljön. A logika zártsága hibátlan: ha a kormány békét akar, akkor aki nem ért vele egyet, nyilván háborút óhajt. Kérdések, árnyalatok, történelmi tapasztalatok itt szóba sem jöhetnek. Békeidőben ezek csak zavarják a kommunikációs rendet. Itt a nyelv nem a gondolatok cseréjének eszköze, hanem a vitán kívüli erkölcsi fölény kinyilvánítása. A „békepárti” nem viselkedés, nem törekvés, nem tárgyalási stratégia – önmeghatározás, amely mindenkit kizár, aki nem ugyanazt szajkózza. Ahogy Orwell írta: „A háború: béke”. S hogy mi a béke, azt ők mondják meg.

Pokoljárás, a volt köztársasági elnök szenvedéstörténete. Amikor Novák Katalin arról beszélt, hogy az elmúlt másfél év számára „pokol volt”, egyszerre sértette meg a keresztény teológiai hagyományt, a közéleti realitást és a józan ítélőképességet. A keresztény kultúrában a pokoljárás megváltó tett. Krisztus alászállása nem önsajnálat, hanem a bűn feletti győzelem. Novák pokoljárása azonban nem alászállás volt, hanem a legközönségesebb lebukás. És nem a bűnt győzte le, hanem a bűn győzte le őt, s tette a hatalom szolgálólányává. Ő volt az, aki a „gyermekvédelem” címkéje alatt politikailag hasznosított pocsék bűnelkövetők fedezéséhez és kimentéséhez járult hozzá. És most, hogy mindez lelepleződött, úgy adja elő, mintha ő maga lenne az áldozat. Ez a típusú „pokol” nem megváltás, hanem önimádatba oltott politikai kármentés. Mintha Júdás könnyezve ecsetelné, milyen lelki teher volt a harminc ezüst, és várná, hogy ezért még karácsonyi különkiadás is készüljön róla.

Gyermekvédelem – a kiüresített fogalom leggusztustalanabb felhasználása. A nyelv itt már nem pusztán manipuláció, hanem tömörített cinizmus. A „gyermekvédelem” fogalma az elmúlt években elvesztette eredeti erkölcsi és jogi tartalmát, és a hatalom ehelyett páncélozott fogalommá alakította, amely mögé bármi elrejthető. A „gyermekvédelem” nem jelent többé gyermekvédelmet, hanem a hatalom önvédelmét, ha a botrány már eléri az intézményi szinteket. Itt a nyelv már nem védelmez, hanem leplez. Nem tisztít, hanem elfed. Miközben állami vezetők a gyermekvédelmi törvény mögé bújva indítanak keresztes hadjáratot a szivárványos hátterű mesekönyvek, melegek, civilek, felvonulók ellen, a tényleges bűncselekményeket elkövetők a politikai és egyházi (!) kapcsolataik védelmét élvezik. Ilyenkor a nyelv elárulja önmagát: a gyermekvédelem itt nem védelmet jelent, hanem fedőnevet.
Klemperer jegyezte meg: „A szavak nem ártatlanok. A szavak háborút nyernek vagy veszítenek.” De ennél is tovább mehetünk. A szavak nemcsak nem ártatlanok, hanem egy idő után öntudatra ébrednek, és helyetted kezdenek gondolkodni. És amikor a hatalom ezt felismeri, akkor nem a gondolkodást tiltja be, hanem a szókészletet írja át. A szabadság nem tűnik el – csak más jelentést kap. A bűn nem szűnik meg – csak becézett lesz. A vita nem tiltott – csak erkölcsi gyanú övezi.

A totalitarizmus nem feltétlenül tankkal jön. Jöhet szlogennel. Vagy becézéssel. Vagy egy kis luxival. Immár nincs szükség totalitárius rendőrállamra. Elég, ha a nyelv rendőrségi szolgálatba lép.

A kérdés csak az, mikor vesszük észre, hogy már nem mi beszélünk, hanem a nyelv beszél helyettünk. Egy olyan nyelven, ami nem a miénk többé.

KÉRI LÁSZLÓ ÉS PETSCHING MÁRIA ZITA KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS -TELJES

SZIGETRENDEZVENYEK.HU
Szerző: SZIGETRENDEZVENYEK.HU
2025.06.15.



Kéri László és Petsching Mária Zita kerekasztal beszélgetés -TELJES 2025. május 26.

BIRKÁS GYÖRGY: MATEKLECKE 5858. - A RACIONALITÁS KORLÁTAI 9. RÉSZ: A SZOMORÚSÁG HATÁSA A GONDOLKODÁSRA

FACEBOOK
Szerző: BIRKÁS GYÖRGY
2025.06.21.


Amikor bal lábbal kelünk fel, a világ szürkébbnek, az akadályok magasabbnak tűnnek. A szomorúság és lehangoltság alapvetően negatív érzelmi állapotok, amelyek az
elmúlt veszteségekre vagy csalódásokra reagálnak. Evolúciós értelmezésben a szomorúság jelzés lehet a közösség többi tagja felé, hogy támogatásra van szükségünk (sírás, mint segélykérés), illetve egyfajta energiatakarékos, visszahúzódó üzemmód, ami időt ad a feldolgozásra.

Kognitív hatásait tekintve a szomorú hangulat gyakran ellentétes módon befolyásolja gondolkodásunkat, mint a pozitív érzelmek (előző rész). Paradox módon a mérsékelt szomorúság növelheti az analitikus gondolkodást, mert ilyenkor hajlamosak vagyunk kritikusabban és részletezőbben feldolgozni az információkat. Mint az előző részben láttuk, a boldog résztvevők több mentális rövidítést (heurisztikát) alkalmaztak (például gyakrabban dőltek be sztereotípiáknak vagy hamis emlékeknek), míg a szomorú hangulatúak kevésbé voltak hiszékenyek és pontatlanok, és inkább aprólékosan megvizsgálták a részleteket. A jókedv tehát hajlamosít a gondtalanságra, míg a levertség sokszor együtt jár egyfajta óvatossággal és kritikai élességgel.

Nem azt mondom, hogy jó szomorúnak lenni, csak azt, hogy a pszichés mechanizmusaink ilyenkor az óvatosság és alapos mérlegelés felé tolódnak. A szomorú alanyok ítéletei kevésbé torzítottak önkényes tényezők által, például kevésbé hat rájuk a fizikai vonzerő vagy a beszélő karizmatikussága. Mintha a lehangolt elme kevésbé hagyatkozna intuitív benyomásokra, és inkább a nyers tényekre figyelne.

Ez a jelenség kapcsolódik a pszichológiában tárgyalt „depresszív realizmus” fogalmához. Lauren Alloy és Lyn Abramson klasszikus kutatásai szerint az enyhén depressziós egyének bizonyos helyzetekben reálisabban ítélik meg saját kontrolljuk mértékét, mint az optimista társaik, akik hajlamosak túlbecsülni azt. Például egy olyan feladatban, ahol a résztvevőknek egy gombnyomással kellett lámpát felkapcsolniuk, és véletlenszerűen hol sikerült, hol nem (valójában a gomb nem befolyásolta a lámpát), a nem depressziós egyének illuzórikus kontrollt éreztek (azt hitték, van némi ráhatásuk). Ezzel szemben a depressziósok pontosan felismerték, hogy nincs befolyásuk a lámpára.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a depresszió kívánatos állapot volna az igazság meglátásához, inkább arra utal, hogy a pozitív illúziók hiánya néha közelebb vihet a valósághoz. A mérsékelt szomorúság tehát bizonyos helyzetekben kritikusabb gondolkodáshoz vezethet, csökkentve a kognitív torzításokat.

Másfelől azonban a tartós vagy mély szomorúság (különösen a klinikai depresszió) súlyosan rontja a kognitív funkciókat. A depressziós emberek gyakran tapasztalnak koncentrációs nehézséget, memóriazavarokat, lassú gondolkodást. A depresszió egyik fő tünete a reménytelenség és negatív gondolkodás: az illető torzítottan, mindenben a rosszat látva értelmezi a világot (ún. negatív kognitív triád: önmagát, a jövőt és a világot is negatívan). Ez a gondolkodási minta önbeteljesítő módon fenntartja a lehangolt hangulatot, és leszűkíti a problémamegoldó képességet (a depressziós ember gyakran csapdába esettnek érzi magát, nem lát kiutat, emiatt valóban nehezebben is talál kreatív megoldásokat). Biológiai szinten ilyenkor is a prefrontális kéreg alulműködése és a jutalmazó rendszer (striatum) eltompulása figyelhető meg, ami motiválatlanságot és tanulási nehézségeket eredményez.

A mesterséges intelligencia nézőpontjából ismét érdekes párhuzamot vonhatunk. Egy MI-nek nincsenek hangulatingadozásai: nem lesz depressziós vagy kedvetlen, nem unja meg a feladatot. Állapota konzisztens, így minden adatot ugyanazzal a hozzáállással dolgoz fel, függetlenül attól, hogy rossz napja van-e. Ez előnyös abból a szempontból, hogy egy számítógép mindig egyformán teljesít (leszámítva a technikai hibákat), míg az emberi munkavégzés minősége ingadozhat a hangulat függvényében. Az MI nem fogja motiváció hiányában abbahagyni a számolást vagy kevésbé figyelni a részletekre, mert sosem fárad bele érzelmileg a tevékenységébe.

Ugyanakkor a szomorúságból fakadó mélyebb empatikus vagy morális gondolatok is idegenek számára. Például egy emberi bíró esetén előfordul, hogy átérzi a vádlott tragédiáját és emiatt enyhébb ítéletet hoz (vagy éppen saját rosszkedve miatt szigorúbbat). Egy mesterséges bíró ilyen hangulati torzításokat nem ismer, de kegyelmet sem (hacsak nem programozták bele). Az érzelemmentes MI-k így egyfajta állandó, de rideg racionalitással bírnak.

Az emberi gondolkodás viszont egyensúlyozik: a szomorúság olykor bölcsebbé és körültekintőbbé tehet, máskor viszont bénítólag hat. Ezt a kettősséget egy gép nem osztja, de éppen ezért az emberi lét gazdagságának egy szelete hiányzik belőle.

ELÍTÉLTEK PÁR PARKOLÁSI MAFFIÓZÓT, JÖHET A KORLÁTLAN KAMPÁNYKÖLTÉS - AZ ÁTLÁTSZÓ HETI LAPSZEMLÉJE

ÁTLÁTSZÓ / MUTYIMONDÓ
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2025.06.20.


Népszava: Megszavazta a fideszes kétharmad, jöhet a korlátlan kampányköltés


133 igennel, 46 nem és 1 tartózkodás mellett megszavazta a parlament az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló törvény módosítását, amely kiveszi a 2013-as jogszabályból a parlamenti választási kampány költségeinek korlátozására vonatkozó rendelkezéseket. Már az is cinikus volt, hogy eddig is a kampányköltségek átláthatóságáról szólt a törvény, amiről mindenki tudta, hogy nem tartják be, de mindent visz Panyi Miklós miniszterelnökségi államtitkár magyarázata, hogy a korlátok eltörlése „az egyenlő verseny megteremtését” jelenti.

Mfor: Pintér Sándorék kiadták a kórházak listáját, ahol tavaly klímafejlesztések történtek

Az elmúlt napokban ismét fellángolt kórházi klímahelyzet miatt a lap megkérdezte a Belügyminisztériumtól, hogy mely egészségügyi intézményekben történtek tavaly légtechnikai beruházások vagy fejlesztések. 2024-ben 31 intézményben végzett a kormány hűtésrekonstrukciót 5,04 milliárd forintért, míg 22 helyszínen új berendezéseket állítottak üzembe, amire 2,3 milliárd forintot költöttek – írta válaszul a Belügyminisztérium.

444: Kilenc évbe telt, de elítéltek egy halom parkolási maffiózót


A lap információi szerint május 29-én a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen hat év hat hónap letöltendő börtönre és 25 millió forint pénzbüntetésre ítélte Fürst Györgyöt a 2016 óta zajló Centrum-perben. A Centrum birodalom 2010 előtt a legjelentősebb parkolási cég volt a fővárosban, ők üzemeltették a fizetős parkolást az I., II., VI., VII., VIII., XI. és XII. kerületben. Fürstöt és majd két tucat társát különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt ítélték el. A lap úgy tudja, hogy a bíróság azt állapította meg, hogy az okozott összkár, ideértve az elcsalt adót is, meghaladja a tízmilliárd forintot.

Telex: Gyanús összejátszások, ellenőrizhetetlen munkák – így működött a zuglói céghálózat az MSZP-s vezetés idején

Éveken át egy szűk vállalkozói kör kapott csak megbízásokat Budapest XIV. kerületében. Új szereplőknek esélyük sem volt, és a sokszor színlelt versenyben előfordult olyan is, hogy egy pályázatra olyan céget javasoltak nyertesnek, ami valójában el sem indult. Az egyik kertészeti feladatokat vállaló cégnek a hivatalos iratok szerint se munkaeszközei, se munkavállalói nem voltak, a legtöbb szerződésnél pedig ellenőrizhetetlen, hogy valójában elvégezték-e a kifizetett munkát. Változatos trükkökkel játszották ki a közbeszerzési szabályokat, és hozták helyzetbe a favorizált cégeket. Többek között ez derült ki a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató (ZVK) Zrt. átvilágításából, amelynek záródokumentumát elküldte a lapnak Rózsa András, Zugló polgármestere.

Hvg.hu: Különleges feladatok várnak Rogán Antalra honvédelmi válsághelyzet és hadiállapot idején egy rendelettervezet szerint

A kormány honlapjára felkerült rendelettervezet a Miniszterelnöki Kabinetiroda számára sokrétű feladatokat határoz meg az általa felügyelt háttérintézmények, gazdasági társaságok és a feladatkörébe tartozó ágazat „honvédelmi felkészültségének biztosítása érdekében”. Meglehetősen szabad kezet kapna rendkívüli helyzetekben a miniszter, például a honvédelmi munkakötelezettséggel, a közmédia célzott használatával és a nemzetgazdaság hadigazdasággá történő átállításával kapcsolatos feladatoknál.

KÁTAI ISTVÁN: "A TIHANYI BESZÉDDEL A FIDESZ LÁBON LŐTTE SAJÁT MAGÁT – ÉS MINKET, ERDÉLYIEKET IS”

KLUBRÁDIÓ / REGGELI SZEMÉLY
Műsorvezető: DÉSI JÁNOS
2025.06.17.



A Reggeli személy 2025. június 17-i adásában Dési János Kátai István színésszel beszélgetett.

MÉSZÁROS ONASSZISZ

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: KOVÁCS ZOLTÁN
2025.06.20.


A hét elején az Országgyűlés azonnali kérdések órájában Kálmán Olga is feltette azt a kérdést, amit évtizede fogalmaznak meg ellenzéki képviselők: mi a véleménye arról, hogy kormányzása idején gyakorlatilag az összes cselekvőképes családtagja milliárdos lett? A miniszterelnök pedig pontosan azt válaszolta, amit ilyen tartalmú kérdésekre vagy tíz éve mindig, „tartom a korábbi elveimet: üzleti ügyekkel a magyar miniszterelnök nem foglalkozik”. Ezt mondta Orbán, ebből azonban csak az derül ki, hogy meg sem értette a kérdést, mert itt közgazdasági értelemben szó sincs üzletről: családtagjainak és barátainak arra az eszelős mértékű gazdagodására vonatkozik, ami normális országban el sem képzelhető. Azt kérte a képviselő, legalább valószínűsítse, hogy ehhez neki nincs semmi köze. És felsorolta, hogy az Orbán család hány céggel és érdekeltséggel rendelkezik. Közismert, hogy közvetlen családtagjai tavaly több mint 2 milliárd forint osztalékot vettek ki a cégeikből.

Orbán úgy beszél, mintha minden milliárdossá lett rokona, barátja valamiféle onassziszi pályát futott volna be, hatvan dollárral kezdte jó mélyen, de húsz évvel később már övé volt a világ egyik legnagyobb tengeri flottája. Mészáros Onassziszé nem kifejezetten ilyen pálya, de Orbán vejéé sem, apjáé sem, meg senkié sem a rokoni körből. „Üzleti ügyekkel a jövőben sem kívánok foglalkozni” – zárta válaszát a kormányfő, aki pontosan tudja, miről van szó, de amíg százharmincvalahány parlamenti képviselője egy emberként hajlandó vakot és tájékozatlant játszani, addig bármit mondhat, százharmincvalahány vak és tájékozatlan ember fogadja el, amit Orbán mond. „Rendületlenül” – írta 2024-ben a Szabad György emlékére készült videofelvételre Orbán, de amikor megrendülten nézi a sírt, vajon hogyan él emlékezetében Szabad? Az Orbán-féle társasággal egyébként szimpatizáló politikus ugyanis annak idején „hivatalából fakadó erkölcsi többletigényről” beszélt. Ismerve Orbánék hivatalgyakorlását, nincs, ami távolabb állna tőlük, mint az erkölcsi többletigény. Semmi sem számít már, csak a hatalom erős birtoklása és a szerzés végtelen vágya, ez köreikben úgyszólván mindennapos. A Matolcsy család gazdagodása is a családfő jegybankelnöki kinevezése után lódult meg, vagyis a tapasztalatok szerint ebben a társaságban a pénz és a hatalom súlyos személyiségváltozást okoz vagy hoz felszínre, ezzel nem képes megbirkózni senki, aki ebbe a körbe kerül. Az utolsó kaparjkurtának is jut egy balatoni szupervilla, jól osztó céges kifizetőhely, szinte mindennap van egy hír, legutóbb például arról, hogy Orbán Ráhel több mint 320 millió forintért kíván megvásárolni 120 hektár földet Dél-Somogyban, írja a Somogyi Hírközlő Facebook-oldala a magyarorszag.hu-n megjelent hirdetmény alapján. Orbán Ráhelt még 2021-ben vették nyilvántartásba mint földművest. Az ember ilyeneket olvasva a saját meg a saját országa nyomorúságán kínjában röhög, de talán nem is az elszabadult szerzési láz a legnagyobb baj, hanem hogy közben mintha nem történne kormányzás. Kedden leállt a Jahn Ferenc Kórház klímarendszere, amit a főigazgató vitat, mondván, ez igaz, de a betegek nincsenek veszélyben. A szen­tesi kórház krónikus-belgyógyászati osztályán elviselhetetlen a hőség, a hozzátartozók hoznak ventilátort, klíma nincs, a nagy méretű ablakok pedig fokozzák a meleget. A dolgozók szerint a nyár előrehaladtával a helyzet tovább romolhat. Az államtitkár értelmezhetetlen számokat sorol, mennyit költött az ágazat a bázishoz képest. Cikluson áthúzódó gondok vannak – mondja, és valami effélét magyaráz a vasút illetékese, Lázár János is a pünkösdi vasúti összeomláskor: „A vasút akkor sem lesz jobb holnaptól, ha Magyar Péter lesz a miniszterelnök.” Ez utóbbi gondolat a tizenöt évvel ezelőtti féktelen gyurcsányozást idézi emlékezetbe: akkoriban jobboldali elemzők és publicisták kipirult arccal magyarázták, hogy mindennek oka az elmúlt nyolc év, mert semmi sem történt az egészségügyben, meg az oktatásban, meg a közlekedésben sem, meg úgy általában sehol. Nem akarom megvédeni Gyurcsány kormányzását, de vajon az elmúlt tizenöt évben (ez gyakorlatilag kétszer annyi, mint a Gyurcsány-éra) mi történt a kórházi ellátásban meg mondjuk a közlekedésben?
...

KIBORULTAK MATOLCSY ÁDÁMÉK ÚJ SZOMSZÉDAI, MERT ENGEDÉLYEK NÉLKÜL SZEDTÉK SZÉT A LEGÚJABB LAKÁSUKAT

444.HU
Szerző: SZÉKELY SAROLTA
2025.06.21.


- Életszagú történet következik arról, milyen az, amikor hirtelen a szomszédoddá válik a NER egyik prominens tagja.

- Most nem milliárdokról, kastélyokról és irodaházakról van szó, hanem egy lakásról egy helyi örökségvédelem alatt álló épületben a budapesti belváros közepén.

- A lakóközösség előzetes tájékoztatása nélkül álltak neki a megvásárolt lakás szétbontásához, sőt még a födémet is megbontották, ami viszont társasházi közös tulajdonnak számít.

- Mivel örökségvédelmi ingatlanról van szó, már a bontáshoz is engedélyt kellett volna kérni, ahogy a társasház hozzájárulását is kérniük kellett volna.

- Tevékenységükkel jelentős károkat is okozhattak az épületben.

Matolcsy Ádám és felesége tavaly év végén újabb ingatlannal növelte vagyonát, egy V. kerületi, közel 150 négyzetméteres lakással egy helyi építési örökségvédelem alatt álló ingatlanban. A lakás a Matolcsy Ádám tulajdonában lévő Magyar Stratégiai Zrt. és a felesége, Matolcsy-Meloche Nicole nevére került. A tulajdonszerzésről először beszámoló Hadházy Ákos még a cég 2023-as beszámolójára hivatkozva írt a zrt. anyagi helyzetéről, azóta viszont már a legfrissebb adatok is napvilágot láttak, amelyek ismeretében még nagyobb kérdés, hogy miből finanszírozhatta a vásárlást. A dokumentumok szerint ugyanis bár volt bő 400 millió forintos bevétele a cégnek, a fizetendő kamatok és kamatjellegű kiadások minden korábbinál nagyobb tételt jelentettek, így 2,7 milliárd forintos veszteséggel zárt Matolcsy zrt.-je.

Egy ilyen lakás a hirdetések alapján Hadházy szerint 300 millió forintot érhet, információink szerint azonban ennél jóval kedvezőbb árat fizethettek érte Matolcsyék,mélyen a piaci ár alatt, 150 millió forintért juthattak hozzá az ingatlanhoz.

A vásárlás után nem sokkal felújításba kezdtek Matolcsyék, ami rögtön egy igen jelentős bontással kezdődött. Ez az egész pedig alaposan felháborította a lakóközösséget...

ORBÁN VIKTOR ÉS AZ ABLAK-ZSIRÁF – SZÁGULDÁS A BEHOZHATATLAN AI-LEMARADÁS KORÁBA

VÁLASZ ONLINE
Szerző: HUSZÁR FERENC
2025.06.21.


Félő, hogy behozhatatlanul a vesztesek között találja magát Magyarország mesterségesintelligencia-fronton, hiszen nálunk „a 7-10 éves gyerekek tudásvágyának kielégítésére 2025-ben ugyanúgy az Ablak-Zsiráf szolgál, mint a vezetékes telefon bevezetése előtt” – írja lapunknak küldött elemzésében Huszár Ferenc. A Cambridge-i Egyetem docense, az egyik legidézettebb magyar AI-kutató egy májusi szimpóziumon elhangzottakkal vitatkozva fejti ki, hol tartunk most, de lehetséges kitörési pontot is mutat. Ahhoz persze többek között az kellene, hogy a világ vezető kutatóinak ne az autokrata Orbán Viktor jusson először eszébe Magyarország nevének hallatán.

„Arról, hogy hogy kell nyerni a mesterséges intelligenciában, a tankönyvet még csak most írják. Néhány ország már a huszonhatodik fejezetet írja, mások még csak a második oldalnál járnak” – mondta beszédében egy Magyarország mesterségesintelligencia-stratégiájáért felelős vezető egy májusban megrendezett AI-szimpóziumon. Az nem hangzott el a beszédben, hogy Magyarország hol tart ebben a tankönyvben, de a bevezető előadások alapvetően optimista hangnemet ütöttek meg.

Bár az elhangzott beszédek legalábbis címszavak szintjén fején találták a szöget a technológia transzformatív jellegét illetően, kevésbé voltak meggyőzőek számomra a Magyarország ütőképességét, felkészültségét, és a magyarországi kutatóhálózat ebben játszott szerepét hirdető részek.

A szimpózium egyik kitűzött célja volt, hogy nemzetközi szinten karriert építő kutatókat csábítson a most ismét frissen modellt váltó HUN-REN hálózat berkeibe. Nem sokan állunk sorba. Elég, ha ránézünk Európa akadémiai szabadság-index (AFI) szerint színkódolt térképére, hogy kiderüljön, miért. Magyarország a tudományos élet függetlenségét mérő 0-tól 1-ig terjedő skálán 0,3-as értékelést kapott, egy ligába jutva Ukrajnával, Fehéroroszországgal, Oroszországgal és Törökországgal. Az EU-ban nemhogy sereghajtó Magyarország, de minden egyes EU-s ország, beleértve a balkáni országokat és Romániát is, legalább kétszer akkora, 0,6 feletti pontszámot kapott. Lehet természetesen vitatni, hogy a berlini intézet módszertana elfogult-e, objektív-e, a valóságot tükrözi-e. Szerencsére le lehet tölteni az adatokat, reprodukálni a módszertant, és lehet ezt az esetleges elfogultságot kutatni. Egy Magyarországon ma ezt tanulmányozó kutató vajon mivel tesz jobbat a karrierjének: ha kutatása közelebb visz az igazsághoz, vagy ha a konklúziója erősíti az elvárt narratívát? Vagy esetleg, ha inkább csak olyan kérdéseket tesz fel, amivel radar alatt marad? Ez a fajta öncenzúra-kényszer teljesen lehetetlenné teszi a például az AI társadalmi hatásainak objektív kutatását is...

JOGTALANUL VÁLASZTOTTÁK EL BARBARÁTÓL PÁR NAPOS CSECSEMŐJÉT, TÍZ ÉV UTÁN DÖNTÖTT A STRASBOURGI BÍRÓSÁG

TELEX
Szerző: HALÁSZ NIKOLETT
2025.06.21.


Egy anyának nem engedték, hogy hazavigye újszülött gyerekét a kórházból, mert a gyámhivatal úgy döntött, a gyereket nevelőszülőknél kell elhelyezni. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága tíz év után mondta ki: jogszerűtlenül szakították el a gyereket a családtól – tudta meg a Telex.

Barbara több mint tíz éve, 2014. május 3-án adott életet hatodik gyerekének, Bencének. A kórházban két napig szoptatta az újszülöttet, együtt aludt vele, aztán egyszer csak jöttek, és elvitték a fiát. Az anya arra panaszkodott, hogy ennek okait nem mondták el neki. Erről az időszakról még most is nehezen tud beszélni, szerinte nem is volt magánál a történtekkor.

Barbarának öt gyereke született 1997 és 2010 között. Az öt gyereket 2011. június 21-én különböző gyermekvédelmi intézményekben és nevelőszülőknél helyezték el. Ezt a hatóságok többek között azzal indokolták, hogy nem voltak megfelelőek a körülmények, az idősebb gyerekek nem jártak iskolába, a két kisebb gyerek pedig nem kapta meg a szükséges orvosi ellátást. Barbara lapunknak azt mondta: szerinte megfelelőek voltak a körülményeik, de akkor egy nagyon nehéz időszakon ment keresztül.

Barbara ezután minden hónapban egyszer, szombaton találkozhatott egy órára a gyerekeivel. „Erre úgy emlékszem, mintha most történt volna. Mindig sírva jöttem el, folyton azt kérdezték tőlem, hogy anya, mikor hozol már minket haza?” – mondta...

NOVÁK KATALIN BOTRÁNYA ÓTA A GYEREKEK MAGYARORSZÁGON MÉG KISZOLGÁLTATOTTABBAK LETTEK

NÉPSZAVA / HOL ÉLÜNK? PODCAST
Műsorvezető: BATKA ZOLTÁN
2025.06.21.



Az Orbán-kormány átvilágítás címén elkergette a gyermekvédelmi szakemberek egy jó részét, ugyanakkor az igazi, súlyos bűnözők továbbra simán bent maradtak a rendszerben. Podcast.


A volt köztársasági elnök bukása óta eltelt másfél évben az Orbán-kormány átvilágítás címén elkergette a gyermekvédelmi szakemberek egy jó részét, ugyanakkor az igazi, súlyos bűnözők továbbra simán bent maradtak a rendszerben – mondta el a Népszava közéleti podcastje, a Hol élünk? friss adásában Muhari Judit szakújságíró. Gál Mária külpolitikai újságíró pedig úgy látja: a kilencvenes évek ciánszennyezésénél is komolyabb lehet a parajdi bányakatasztrófa hatása, ami Magyarországot is igen súlyosan érintheti.

A műsorban Batka Zoltán műsorvezető emellett az izraeli-iráni háborúról is kérdezte Gál Máriát, hogy lehetséges-e a konfliktusnak rövid távú katonai kifutása vagy a Közel-Keleten is egy elhúzódó, hosszú háborúra kell majd berendezkednie a világnak.

„HA ÜGYNÖKÖK LENNÉNK, MÁR RÉG TALÁLTAK VOLNA VALAMIT” - ÍGY MŰKÖDIK AZ ÁLLAMI MEGBÉLYEGZÉS RENDSZER

SZABAD EURÓPA
Szerző: BENYÓ RITA
2025.06.15.



„Ha mi lennénk az ügynökök, már rég találtak volna egy e-mailt, egy utalást, egy nevet, bármilyen konkrétumot. De mivel nincs ilyen, marad az ellenséggyártó narratíva” - mondja Tóth Balázs a Helsinki jogásza, az Átlátszó egyik alapítója. A Címlapban Polyák Gábor médiajogásszal és Tóth Balázzsal arról beszélgettünk, hogyan vált a magyar médiapiac egyoldalúvá, miként szorultak rá a szerkesztőségek a külföldi forrásokra, és hogyan működik ma a politikai hűségen alapuló állami támogatási rendszer.