2025. június 30., hétfő

A FŐVÁROSI KÖZGYŰLÉS RENDKÍVÜLI ÜLÉSE

KONTROLL
Szerző: KONTROLL
2025.06.30.



A kerületi polgármesterekkel tartott konzultációk után este hatra hívta össze Karácsony Gergely a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését. A kormánypártok szerdán azt akarták elérni, hogy minden szombati Budapest Büszkeség rendezvényről szóljon, hogy az összes előterjesztéshez – annak témájától függetlenül – beadtak módosítást a Pride elítélésére. Ezért a Tisza nem jelent meg az ülésen, és végül a Fidesz sem. Így nem mentek át az idei fővárosi költségvetés megmaradásához szükséges javaslatok, és ha az előterjesztéseket nem fogadják el, keddtől nincsen büdzséje Budapestnek.

ORBÁN VIKTOR EGY MEGVÁSÁROLT ÉS MEGZSAROLT EMBER

KLIKKTV / MÉLYVÍZ
Műsorvezető: NÉMETH PÉTER
2025.06.27.



Ha az oroszokhoz való viszonyt nézzük, akkor Orbán Viktor egy megzsarolt vagy megvásárolt ember, aki lényegében egy csatlósa az oroszoknak – mondta Magyar Bálint szociológus a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. 

Magyar Bálint szerint – ahogy azt már többször elmondta - a rendszer bűnszervezetként működik, ezért Orbán Viktornak nincs más menekülési útja, mint autokratákkal barátkozni, létrehozni egy kvázi „autokrata internacionálét”, ahol én sem kérdezem, hogy hogyan nyomod el és lopod meg a saját néped és te sem kérdezed tőlem. 

Az Európai Unió nagyon lassan ismeri föl, hogy van egy áruló közöttük. Az az eljárás, amit már régen lehetett volna kezdeményezni, ami a szavazat felfüggesztését eredményezi Magyarország vonatkozásában, soha nem történt meg. A 7. cikkely alkalmazásának folyamatában is még az első lépés előtt vannak, arról kell majd dönteniük, hogy veszélyben van-e a magyar demokrácia, miközben – fogalmaz Magyar Bálint - 2010 óta egy önkényuralmi rendszerben élünk. Úgy véli, Oroszország birodalmi terjeszkedését látva, elkerülhetetlen a szembenézés. Magyar Bálint szerint egy bűnszervezetnél, mint amilyen az Orbán-kormány, a legfontosabb a büntethetetlenség biztosítsa hazai és nemzetközi vonalon. Hazai vonalon az önkényuralmi rendszert minden eszközzel megpróbálja fenttartani, nemzetközi vonalon pedig lehetetlenné teszi, hogy nemzetközi bíróság, uniós bíróság gyakoroljon felette bármilyen ellenőrzést. Ehhez támogatók kellenek, ezért egy „belaruszizáló rendszerben” Orbán bevonja az országot Putyin védőernyője alá.

BP PRIDE: LEGNAGYOBB BETILTOTT TÜNTETÉS VALAHA / ORBÁN VIKTOR AZ ÖNGÓLKIRÁLY / PROPAGANDA BAYERREL

L1
Szerző: L1
2025.06.30.



BP Pride: Legnagyobb betiltott tüntetés valaha / Orbán Viktor az öngólkirály / Propaganda Bayerrel.

ÍGY LETT TÖRTÉNELMI RENDSZERELLENES MEGMOZDULÁS A PRIDE BETILTÁSÁBÓL

444.HU
Szerző: 444.hu
2025.06.29.



Orbán vastaps mellett jelentette be a Pride betiltását, Gulyás Gergely a Kincsem Parkba száműzte volna a felvonulókat. Az eredmény: soha nem látott tömeg jött össze egy olyan eseményen, ami már sokkal többről szólt, mint a korábbi Pride-ok. A NER-ben utólag megpróbálják mindezt mestertervnek beállítani.

A GYEREKEKET AKARJÁK HASZNÁLNI INDOKNAK, HOGY NE LEHESSEN GYÜLEKEZNI – VIDEÓNK A PRIDE-RÓL

MAGYAR HANG
Szerző: MAGYAR HANG
2025.06.29.



Orbán Viktor idén megpróbálta a gyerekek védelmére hivatkozva betiltani a Budapest Pride-ot – ennek ellenére soha ennyien nem vettek részt a rendezvényen, mint szombaton. Ugyan a Mi Hazánk néhány tagja és a 64 vármegyések megpróbálták megzavarni az eseményt, blokkolva a Szabadság hidat, a több százezres tömeg így még látványosabb úton, az Erzsébet hídon vonult át Budára. A tömegben rengetegen voltak olyanok, akik életükben először vettek részt egy ilyen eseményen.

A Magyar Hang újságírói és fotóriporterei szombaton percről percre tudósítottak az eseményről: https://bit.ly/40pqX5c

Lukács Csaba véleménycikke: https://bit.ly/40qqFuS

"EZ NEM A KISEBBSÉG, EZ A TÖBBSÉG" - A FIDESZ ÖSSZEHOZTA AZ EDDIGI LEGNAGYOBB PRIDE-OT 🌈🌈🌈

HVG VIDEÓ
Szerző: HVG
2025.06.29.



Februárban Orbán Viktor még azt üzente a Pride szervezőinek, hogy ne is bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével, júniusban ennek ellenére több százezer ember vonult fel a Budapest Büszkeség napján. A helyszínen beszélgettünk olyanokkal, akik most voltak először a felvonuláson, de még elbizonytalanodott Mi Hazánk-szavazóval is.

NÉMASÁGBA BURKOLÓZTAK A SZÉLSŐJOBBOLDALI ELLENTÜNTETŐK

PARTIZÁN
Riporter: GULYÁS MARCI
2025.06.29.



A Budapest Pride-on Gulyás Márton az ellentüntető szélsőjobboldaliakkal próbált meg interjút készíteni.

ORBÁN MEGCSINÁLTA AZ ORSZÁG LEGNAGYOBB PRIDE-JÁT, EZT ÜZENTÉK NEKI A RÉSZTVEVŐK

TOPIK - MINDIG TÉMÁBAN
Szerző: TOPIK
2025.06.29.



Minden eddiginél többen vettek részt a 2025-ös Budapest Pride felvonuláson, amit a Fidesz és Orbán Viktor szeretett volna betiltani. A résztvevőket arról kérdeztük, mit üzennek Magyar Péternek, Bese Gergőnek vagy épp Lázár Jánosnak.

A FIDESZ EDDIGI LEGNAGYOBB VERGŐDÉSE ❗😂

MI EZ AZ ORSZÁG?!
Szerző: MI EZ AZ ORSZÁG?!
2025.06.29.



00:00
Kezdés és Bencsik András vergődése 
15:02 Kocsis Máté vergődése... 
22:15 Lázár János vergődése ... 
24:30 Takács Péter vergődése ... 
27:35 Orbán Viktor vergődése...