2025. július 1., kedd

MA ISMÉT MÓDOSUL A GYERMEKVÉDELMI TÖRVÉNY, KÖNNYEBBEN MONDHATJÁK MAJD EGY CSALÁDRA, HOGY ALKALMATLAN A GYERMEKNEVELÉSRE

NÉPSZAVA
Szerző: MUHARI JUDIT
2025.07.01.


A megvalósításhoz szükséges személyi, pénzbeli és tárgyi erőforrásokat továbbra sem biztosítja, de új gyermekvédelmi szabályt alkotott a kormány: a születendő gyermekek haza nem adhatóságáról rendelkezett.


- Egy újabb gyermekvédelmi jogszabály, aminek önmagában semmi értelme, sőt veszélyes is lehet. Nem a törvényt kellene foltozni, hanem a meglévőt kellene alkalmazni a személyi és tárgyi feltételeket biztosításával - fogalmazott lapunknak a Társaság a Szabadságjogokért jogásza. Boros Ilonát azzal összefüggésben kerestük, hogy mától ismét módosul a gyermekvédelmi törvény, a gyámhatóság jogköre bővül a születendő gyermek haza nem adhatóságának megállapításával. (Eddig csak a már megszületett babákról dönthetett a gyermekvédelem).

A „Magyarország versenyképességének javítása érdekében” született egyes törvények módosítása között rendelkeztek arról, hogy amennyiben a gyermekjóléti alapellátás szakembere a születendő gyermeket veszélyeztető körülményeket tár fel, és a problémákat az alapellátás keretében nem sikerül megszüntetni, akkor a gyermekjóléti központ javaslatára a gyámhatóság hivatalból vizsgálatot indít. Ha a gyámhatóság megállapítja, hogy a szülők veszélyeztetik majd a csecsemő testi, értelmi, érzelmi, erkölcsi fejlődését, a magzat haza nem adhatóságáról dönthet, és megvizsgálja a gyámnak jelölt személy alkalmasságát is...

EZ ORBÁN KERESZTÉNYSÉGE...

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖGY
2025.07.01.


Orbán Viktor bejelentette, hogy büntetésekre számíthatnak a Pride résztvevői: „A gyermekvédelmi népszavazáson a magyarok egyértelmű döntést hoztak. A törvényekről ennek megfelelően döntöttünk. Mindenkit tájékoztattunk, a jogszabályokat mindenki ismeri. A többi a hatóságok feladata, a politikának itt már nincs dolga” – mondta, majd a mestertervet követően ment, hogy megmossa kezeit.

Pilátus ehhez képest egy túlképzett humanista volt, aki legalább rosszul aludt éjszakánként. Elvégre Jézus kivégzése is jogszerű volt, minthogy tevékenysége államellenesnek minősült: a „zsidók királya” titulust viselte, ami a Római Birodalomban potenciális politikai lázadást jelentett. Továbbá zavart keltett a közrend elleni cselekedetével és a status quo megingatásával, amikor a templomot megtisztította, vagy amikor a tanításaival a hatalommal szemben lépett fel. Jogilag ez is rendben volt.

És persze jogszerű volt a keresztények üldözése is, hiszen nem tisztelték a császárt isteni személyként, ami impietasnak, istentelenségnek számított, s nem vettek részt a közösségi áldozatokban, vagyis bomlasztották a társadalmi rendet. Ráadásul titkos összejöveteleiken gyanús dolgokat műveltek, s elutasították a római többistenhitet, minthogy csak egy Istent ismertek el, azaz ateisták voltak.

A hatalom szemszögéből tehát „jogszerűen” üldözhetők voltak. Megszegték az uralkodó normarendszert, nem integrálódtak a közrendbe. Jog szerint üldözték őket, még ha az erkölcsi igazság őket igazolta.

Orbán most ugyanezt a jogi abszurditást és morális képmutatást játssza újra, amikor a Pride résztvevőit fenyegeti. Megteheti, hogy a jog nyelvén bünteti azokat, akik másként éreznek, szeretnek, gondolkodnak. Ahogy a rómaiak is megtehették.

De amikor mindezt „kereszténységként” állítja be, akkor nem csupán megcsúfolja, hanem elárulja a kereszténység legmélyebb igazságát. Mert kereszténynek lenni – a kereszténység saját önértelmezése szerint – nem az erkölcsi többség nevében való uralkodást jelenti (ahogy azt a hatalom önelégülten állítja, miközben a valódi erkölcsi normákat következetesen megsérti és lábbal tiporja), hanem az üldözöttek, megalázottak, kiszorítottak melletti tanúságtételt. Pont azt, amit Jézussal és az első keresztény mártírokkal szemben megtagadtak, kétségtelenül jogszerűen, de megkérdőjelezhetetlen módon igazságtalanul.

Pedig éppen a Pride előtti napon, a pénteki rádióinterjújában Orbán még így szólt: „Nem azért vagyunk a világon, hogy nehezebbé tegyük egymás életét, hanem azért, hogy könnyebbé tegyük. Ez a kereszténység lényege, a szeretet mindennapi lefordítása. A keresztény törvény ezt jelenti. Ez a szeresd felebarátod elv prózai megfogalmazása.”

Vagyis Orbán keresztényi üzenete az, hogy az egyik ember nem megnehezíti, hanem megkönnyíti a másik ember életét. De kik tartoznak bele az orbáni antropológia ember-fogalmába, akiknek nem megnehezítették, hanem megkönnyítették az életét?

A pedagógus, aki évekig egy fillér méltóságot sem kapott? Az egészségügyi dolgozó? A független kutató? A kórházi fertőzésben elhunyt? A műtétre éveken át váró? A magánnyugdíjpénztári vagyonától megfosztott? A gyermekvédelem nevében kiszolgáltatottá tett gyerek? A MÁV-járaton zötykölődő? Az, akinek a háza mellé az állam akkumulátorgyárat telepít? Az újságíró, aki választ nem kap, csak belépési tilalmat? A rendező? A sztrájkoló diák? A bíró, aki még emlékszik a jog méltóságára? A kritikus hang? A hajléktalan? A rokkantnyugdíjas? A filmes (kivéve, ha állami propagandát forgat)? Az egyetemi oktató, akitől elvették az autonómiát?

Ők nem emberek. Ők illetéktelenek. Zavaró tényezők. Ideológiai zárványok. Nekik nem stadion épül, csak adminisztratív jogszabály.

De legyünk igazságosak: van, akiknek Orbán tényleg megkönnyítette az életét. A saját családjának, vejének, barátainak, üzlettársainak. Azoknak, akik az EU-s pénzekből stadiont építenek, szállodákat vesznek, kastélyt újítanak. Azoknak, akikre nem vonatkozik sem törvény, sem erkölcs, csak az, amit a vezér reggel, kávé mellett kigondol. Ráhelnek és Tiborcznak, Mészárosnak és Rogánnak, Lázárnak és a Matolcsy-klánnak. Azoknak, akik már nem is köszönnek vissza a tükörképüknek, csak az offshore számlájuknak.

Ez Orbán kereszténysége.

Ez a „szeresd felebarátodat” gyakorlata: a család, a hű vazallus, a pártkatona – az ember. A többiek: statiszták a hatalom színjátékában.

Ez nem kereszténység, ez a kádárizmus klientúralistája, liturgikus köntösben. Ez nem a felebaráti szeretet, hanem az állami szívverés, amely csak a kiválasztottak felé ver.

Boldogok a csókosok, mert övék az állami megbízás. Boldogok a kiváltságosok, mert rájuk nem esik a törvény. Boldogtalanok a kérdezők, mert a válasz helyett idézést kapnak.

A keresztény tanítás nem azt mondja, hogy „könnyítsd meg a saját embereid életét, és tipord meg a többieket.” A szeretet „prózai formája” nem ez – ez a hipokrita igéje, aki a Szentírást kampánybeszédre, a hitet hatalmi cementté silányítja.

Ha ez lenne a kereszténység, akkor Jézus a vámszedők között ülne, stadionok VIP-páholyaiban, közbeszerzési szerződésekkel a hóna alatt.

Jézus nem a páholyban ül. Orbán pedig nem a tanítványa – legfeljebb a vámszedője.

ÉLŐ: TÜNTETÉS A FERENCIEK TERÉN

KONTROLL
Szerző: KONTROLL
2025.07.01.



Ismét a gyülekezési jog korlátozása ellen, a következő betiltott tüntetésekre hivatkozva hirdetett demonstrációt a fővárosi Ferenciek terére Hadházy Ákos.

A független országgyűlési képviselő szerint a szombati Budapest Pride-on megjelenő tömeg nevetségessé tette a hatalmat, ami azt ígérte, hogy megakadályozza a megmozdulást. A politikus azonban úgy látja, hogy a Pride sikere még nem elegendő válasz arra, hogy a kormány csorbította a gyülekezési jogot, valamint engedélyezte a kínai arcfelismerő rendszer használatát a tüntetők ellen, ezért folytatja a szokásossá vált keddi tüntetéssorozatot. A Kontroll ezúttal is élőben közvetíti az eseményeket!

ORBÁN VIKTOR FÉNYE TELJESEN MEGKOPOTT

KLIKKTV / MÉLYVÍZ
Műsorvezető: NÉMETH PÉTER
2025.07.01.



Orbán Viktor fénye teljesen megkopott...

BIRKÁS GYÖRGY: MATEKLECKE 5899. - A RACIONALITÁS KORLÁTAI

FACEBOOK
Szerző: BIRKÁS GYÖRGY
2025.06.30.


Két hét szünet lesz a matekleckékben, hogy kibírjátok, a legújabb sorozatom részeit összeszedtem, hátha valamelyik kimaradt:

BRUCK ANDRÁS: PRIDE – GYÁVA VOLT-E MAGYAR PÉTER?

FACEBOOK
Szerző: BRUCK ANDRÁS
2025.06.30.


Jóllehet, a közvéleménykutatási adatokból levonható következtetéseket én rábízom a szakértőkre, egy friss mérés egyik adata láttán ezúttal kivételt teszek. A 21 Kutatóközpont ma kijött mérése szerint az elmúlt két hónapban 25-ről 32 százalékpontra, tehát jelentősen nőtt a pártot választani nem tudók száma. A többi adatot is figyelembe véve, úgy vélem, ezek zömét a Fidesz korábbi szavazói teszik ki, ami, tekintve a párt és Orbán Viktor folytatódó és egyre szaporodó abnormális ügyeit, az ő elbizonytalanodásuk abszolút logikus volna.

Márpedig Magyar Péternek, a Tisza Pártnak és persze a rezsim bukásában reménykedő millióknak pont ezekre a szavazókra lenne szüksége a biztos ’26-os ellenzéki győzelemhez. Számottevően több szavazó a már amúgy is amortizálódott ellenzéki pártoktól aligha fog átállni a Tiszához, így annak legfőbb tartaléka a Fidesz. Az ő szavazóik nyilván nem voltak ott a Pride-on, mert a szabadság, az állampolgári jogegyenlőség legminimálisabb megnyilvánulásától is az ájulás környékezi őket. Sajnálatos, hogy a rezsim bukásához az ő szavazataikra is szükség lesz, de ez van, Magyarország ma ilyen hely. Tőlünk lett ilyen. Tőlünk, akik ilyen tömegben csak egy már meggyengült hatalom láttán merészkedtünk ki az utcára. Szép volt, felemelő volt, de ne ámítsuk magunkat, már nem kellett különösebb bátorság hozzá.

Magyar Péter pedig jól tette, hogy nem vett részt személyesen a Pride-on, ellenkező esetben most azzal lenne tele a kormánymédia, és esélye se lenne megszerezni az elbizonytalanodott fideszeseket. Ugyanakkor, ha a demokratikus ellenzéki pártok tizenöt év után nem 0-5 között állnának – nem kis részben a saját hibáik, vétkeik, bűneik miatt – hanem, mondjuk, 5-10 között, akkor Magyar Péternek sem lenne szüksége ezekre a szavazókra.

Kell-e mondani, szombat óta azzal van tele a fész, hogy bezzeg Magyar, a gyáva patkány direkt elmenekült. És kell-e mondani, kik írják ezeket a förmedvényeket? Nekik nem elég a Tisza elnökének elmúlt tizenhat hónapi teljesítménye, nem elég, hogy emberi ésszel felfoghatatlan mennyiségű és intenzitású munkával, kitartással és nem kis politikai tehetséggel egymaga megteremtette az ellenzéki győzelem lehetőségét. Nem, ez nyilván csak úgy jött magától, bátorság sem kellett hozzá, az őt gyalázók viszont saját magukat a demokrácia egyik csúcstermékének tartják. Egyikük, a DK közismert influenszere odáig ment, hogy szerinte Magyar Péter „gyáván lapított és kivárt, most meg megpróbálja átkeretezni a történetet, és odatolakodjon osztozni a bátrakkal a sikerben”.

Na igen. Egynek lenni a százezrek között bátorság, kockáztatás, de egyes egyedül szembefordulni egy önkényuralmi rendszerrel, kihívni „élet-halál” harcra, elviselni a hatalom médiájának minden gonoszságát, támadását, gyáva lapítás. Mondom, ezek a dékások a demokrácia csúcstermékei. És persze Magyar Péter Pride-ügyben is megtette, ami tőle elvárható volt: nem többet és nem kevesebbet. A Pride napján, szombat reggel, amikor még volt egy minimális esélye annak, hogy a hatalom keménykedni fog, világos állásfoglalást tett közzé: „A bukott hatalom célja, hogy magyart a magyar ellen fordítson, hogy félelmet keltsen és megosszon bennünket… Ha ma Budapesten bárki megsérül, bárkinek bántódása esik, azért egyedül Orbán Viktor lesz a felelős”.

Nem keretezett hát át semmit, nem tolakodott oda sehova, nem mondta, hogy ő szervezte a Pride-ot, viszont minden józan, ép erkölcsű ember tisztában van vele, hogy a szombat hatalmas sikere mögött ott volt a Tisza elnökének elmúlt tizenhat hónapja is.

A MAGYAR TEMUS PUTYIN NEM LEESETT A BICIKLIRŐL - Ő ÍGY SZÁLL LE

FACEBOOK
Szerző: ÁGOSTON LÁSZLÓ
2025.07.01.


A magyar temus Putyin nem leesett a bicikliről - ő így száll le. Akármennyire elcsépelt az agresszív kismalacos vicc, mindennél jobban írja le azt, ami történik.

Fordítva ült a dakota lovon Viktor, amikor azt gondolta, a haza nem lehet kisebbségben. 

Ahogyan minden egyes közvéleménykutatáson meggyalázzák, felvetődik, hogy igaza volt:
Magyarország többségét, aki már szivárványosat hány a Fidesztől, nem lehet többé kisebbségbe kényszeríteni.

Egyre nyilvánvalóbb, hogy nem a Fidesz a haza, már a korábbi rajongók szemében sem.

Eddig arról volt szó, hogy a Fidesz próbálja meg otthon tartani a kiábrándult ellenzéki szavazókat - most az a kérdés, hány korábbi Fidesz-szavazó megy majd el hitet tenni Magyarország teljes szétrohasztása mellett.

Az ellenzék aktív lesz, az emberek sorba fognak állni, hogy Orbánra és a sleppjére léphessen a negyvenhatos Tisza-cipő. És komoly probléma lehet a számukra, hogy önszántukból sokan nem akarnak majd a talp alá kerülni.

A hatalmi gőg helyét átveszi az adaddadadada, a bizonytalanság, a "nem akarok én lenni az utolsó, aki a vesztes mellett marad". Ezért volt fontos a Pride: megmutatta, hogy van kihez csatlakozni.

A NER pedig szenved, minden labdaérintésük öngól, a csapatkapitány pedig kiöregedett, beteg, futni már régen nem tud, de már nem is lát a pályán.

Az edző Moszkvában pedig elsősorban azzal van elfoglalva, hogy hogyan ne pusztuljon bele a "nem működő" szankciókba.

Nem tudom eldönteni, hogy a Kárpátok Nerója az őrület melyik fázisában van, de úgy látom, ha kiadná a parancsot, hogy gyújtsák fel Budapestet, nem lenne, aki megtegye.

Neki lassan lövetni kéne ahhoz, hogy ne dobják ki az ablakon, mint egy orosz rúzsfoltos, használt csikket, de ez MÉG nem Fehéroroszország. Nincsen, aki meghúzza a ravaszt.

Persze a nagy kérdés nem Budapest. A tanultabb és fiatalabb rétegek már 8 éve is a pokolba kívánták az indigós Kádárt. Az én köreim környékén Fideszest már csak elvétve találni, ők is leginkább titokban, fű alatt hungaropannon hazafiak.

Mert szégyen lett, na! Amikor Rezsiszilárdot követed Iványi Gábor meg L. Ritók Nóra helyett és ellen, az rólad mond el sokat.

Hát nem érdekes például, hogy régen még minden kormányellenes kommentet töröltek a Betiltós Tito posztjai alól, ma meg már nincsen rá kapacitás?

Akkora a zakó, hogy az űrből is látszik.

A nagy kérdés, hogy a háromhatvanas kenyér iránt nosztalgiázók és a zsákfalvak krumpliért megvehető páriái mit húznak be.

Előbbiek nem hiszem, hogy megingathatók, de utóbbiak azt a keresztséget veszik majd fel, amit a földesúr mond.

És a földesúr most bizonyára gondolkodik, hogy a hatalma átmentése hogyan a leghatékonyabb.

Azok, akik elvtelenül mindig a győztesek mellé állnak, nem hiszem, hogy nagyon sok lehetőséget látnának ebben a koszhadt bagázsban.

Amikor a népedet árulod el, ne csodálkozz, ha a végén téged is elárulnak.

Arról, hogy valójában mit lehet elérni egy kormányváltással az adott kulturális környezetben természetesen érdemes visszafogottan gondolkodni. A korlát nem csak a vezetésben, magában a tásadalomban is benne van.

De egy pohár pezsgővel a kézben végignézni, ahogy a Pannon Seneca Kósa Lajos megpróbálja összetett mondatokban megválaszolni, mit is tett évtizedeken keresztül...
... elsőrangú 2026-os nyári programnak ígérkezik!

HASÍT A PRIDE; ORBÁN DADOG; KARÁCSONY SZÁRNYAL; MAGYAR TAKTIKÁZIK; NOVÁK ELŐD MEG NOVÁK ELŐD

POTTYONDY EDINA VISZONYA
Szerző: POTTYONDY EDINA
2025.07.01.



Hasít a Pride; Orbán dadog; Karácsony szárnyal; Magyar taktikázik; Novák Előd meg Novák Előd...

PUZSÉR RÓBERT: „NEM KELL ÚJABB MESSIÁS – ELÉG LENNE EGY MŰKÖDŐ KÖZTÁRSASÁG”

SZABAD EURÓPA
Műsorvezető: BENYÓ RITA
2025.07.01.



„A Pride nem a melegjogokról szólt. A Pride arról szólt, hogy sok százezer ember kimondja: ebből elég volt!” – mondja Puzsér Róbert, aki szerint a Polgári Ellenállás nem a Tisza Párt alternatívája, hanem a feltételrendszer, amely kontrollálni tudja az új hatalmat. Egy beszélgetés a kétharmad illúziójáról, az eufória veszélyeiről, a nemzeti minimumról és arról, mitől nem lesz elitista egy új rendszerváltási kiáltvány.

00:43 A Pride-ról: érzelmi kérés lett, Orbán szimbolikus kérdéssé tette 
10:31 Miért puhult fel a kormány álláspontja az átláthatóságinak nevezett törvénnyel vagy a Pride-dal kapcsolatban 
24:53 Karácsony Gergely megvalósította pár órára a "Sétáló Budapest" programot, azaz Karácsony szerepe a hétvégi felvonulásban 
38:25 A Polgári Ellenállás tematikus tüntetés-sorozatba kezd szeptembertől 
51:36 A tüntetések eredménye, avagy mitől lesz erős a civil társadalom hangja

KÁOSZ, SZÉTESÉS, ÖSSZEOMLÁS, HAZUGSÁG, LOPÁS ÉS USZÍTÁS. EZ ORBÁN VIKTOR KORMÁNYA. MÉG 285 NAP

MAGYAR PÉTER HIVATALOS
Szerző: MAGYAR PÉTER HIVATALOS
2025.07.01.


Miközben Orbán a saját fizetését 30 %-kal emeli, épp megszorító csomagot vezet be és a többi állami alkalmazottét csökkenti.

A hazugság kormánya kifelé cirkuszt játszik és gyűlöletet kelt, de eközben éppen totális megszorításokat vezet be és folytatja az ipari mértékű lopást.

Európa legmagasabb inflációs számai mellett 5 %-os bérköltség-csökkentést rendelt el Orbán Viktor, mivel pár hónap alatt összeomlott a költségvetés. Ez azt jelenti, hogy pont a köztisztviselők napján sikerült óriási leépítést bejelenteni az állami vállalatoknál. Mindezt már az egyébként is széteső közszolgáltatások mellett.

Miközben épp leállt a Szent János Kórház teljes baleseti sebészeti ellátása és megdöbbentő képsorok érkeznek szinte minden kórházból, Takács Péter bukott egészségügyi államtitkár propaganda hazugságokkal igyekszik hergelni.

Miközben Lázár János bukott közlekedési miniszter uszít és fűt-fát megígér, már nemcsak leáll a vasút és még a budi sem működik az InterCity járatokon, hanem már lezuhanó lámpa okozott súlyos sérülést egy Szombathelyre utazó idős hölgynek.

Káosz, szétesés, összeomlás, hazugság, lopás és uszítás. Ez Orbán Viktor kormánya. Még 285 nap.

MATEKLECKE 2233. - KÉRDŐÍV

FACEBOOK
Szerző: BIRKÁS GYÖRGY
2025.07.01.


Tudom, hogy nyár van, ma elkezdődött a tanárok szabadsága, de ez most fontos, kérlek, segíts a belügyminisztériumnak a kérdőív kitöltésével.

Te hogyan oldanád meg az oktatás problémáit?

A.) Felmondási tilalmat vezetnék be a pedagógusoknál.

B.) A 2014-es euróárfolyamhoz kötném a tanárbéreket.

C.) Stratégiailag kiemelt jelentőségűvé tenném a krétabeszerzéseket.

D.) Minden iskolát átadnék az egyházaknak (na jó, a tegnapi hírek után a gyerekeket mégsem).

E.) Bevezetném a napi öt testnevelésórát, heti egy-egy matematika, irodalom és történelemórával.

F.) Megnövelném az adminisztrációt, hogy a tanításra már ne maradjon idő, a tanulók otthon maradnának, a tanárok az iskolában lepapíroznák az egészet (a közbeszerzéseknél is bevált módszer).

G.) A felsősök taníthatnának alsóban, a középiskolások felsőben, az alsósok középiskolában.

H.) Az órát akkor is meg kellene tartani, ha nincs tanár a teremben, ilyenkor a tanulók M1-et néznének.

I.) "Honvédelmi ismeretek", "Helyes fegyverhasználat", "Rend és fegyelem" órákat vezetnék be a természettudományok helyett, ezeket akár az iskolaőrök is taníthatnák.

J.) Új Nemzeti Alaptantervet íratnék Kósa Lajossal.

K.) Visszaadnám az iskolákat az önkormányzatoknak, miközben még több pénzt vonok el tőlük.

L.) Tízezer fős osztályokat alakítanék ki, az órákat egy tanárral meg lehetne oldani a stadionokban.

M.) Családonként egy gyermek járhat iskolába, a többiek dolgozzanak.

N.) A kötelező óraszámot felemelném 168 órára, ezzel a pedagógusok lakhatási gondjai is megoldódnának.

M.) Előjegyzést vezetnék be: ugyanúgy, mint az egészségügyben, várólistán lehetne jelentkezni, testnevelésre néhány nap, matematikára néhány hét, kémiaórára néhány év múlva lehetne menni.

O.) A jobb iskolákat Bécsbe üldözném, így megvalósulhatna az egyenlő színvonalú oktatás mindenhol.

P.) Bevezetném az ingyenes parkolást, az a járvány ellen is bevált.

R.) Ausztráliából hívnék télen tanárokat, ott akkor úgyis nyár van.

S.) Duplájára emelném a pedagógusok fizetését, de közben felére értékelném le a forintot.

T.) A kötelező sorkatonaság mintájára mindenkinek egy évet tanítania kellene.

U.) A Pénzügyminisztériumnak adnám a felügyeletet, mert már csak ott nem volt.

V.) Újra csinálnék Oktatási Minisztériumot, de egy 35 évre titkosított határozattal rögtön meg is szüntetném, valószínűleg észre sem vennék.

Z.) Egyéb használható ötlet:...

ORBÁN, A BÖLCS VEZÉR

BEREND T. IVÁN JEGYZETEI
Szerző: BEREND T. IVÁN
2025.06.28.


Könyves Kálmán, de legalábbis Rákosi Mátyás óta először Orbán Viktor személyében végre újra bölcs vezér kormányozza Magyarország hajóját. Mindent lát és tud, sőt, mindent előre lát és tud. “Tavaly itt álltam, és azt mondtam: Donald Trump fogja megnyerni az amerikai választásokat. Megnyerte. Jövőre Magyarországon lesznek választások. Van-e több kérdés?” Hát nem sziporkázóan szellemes? Orbán Viktor a politika nagymestere. A legtapasztaltabb vezér, hiszen nem sokan vannak hasonlóak, akik, mint ő, mindent kipróbáltak, volt kommunista, majd liberális demokrata, hogy végül antiliberális szélsőjobboldalivá verekedje le magát.

Az alábbiakban azonban hadd tallózzak Orbán Viktor gondolkodását pőrén bemutató egyetlen beszédében. Ez még többet elárul, s alig kíván kommentárt. Orbán Viktor nagyon meg van elégedve - önmagával. Nemcsak – finoman szólva - telt alakú, de öntelt is. Kiderül, hogy küldetéséhez vállalnia kell a megpróbáltatásokat is. “Szenvedés nélkül nincs győzelem… a győzelemért nemcsak meg kell dolgozni, de meg is kell érte szenvedni. Éppen úgy, ahogy Trump elnök úr példája mutatja”. Ez speciel igaz. Trumpot nem is egyszer biróság elé rángatták és megbüntették. Miért? Semmiségekért. 34 vádpontban találták bűnösnek üzleti adatok meghamisításáért azzal összefüggésben, hogy egy porno-sztárt akart lefizetni hallgatásáert, Egy esetben azért indult ellene eljárás, mert szigorúan titkos, sokszor katonai dokumentumok tömegét hazavitte és hanyagul, a szabályoknak nem megfelelően kezelte. Egy esetben törvénytelenül avatkozott bele (többekkel együtt) a választási folyamatokba. Ha ehhez még a szexuális molesztálásért indított eljárást is hozzávesszük, amit egy Jean Carroll nevű nő indított ellene, joggal merül fel a kérdés: mindezek után hogy vonulhatott be a – Fehér Házba? Orbán szerint persze mindezek csak ok néküli szenvedést okoztak neki.

“Az európai liberálisok és progresszívek - folytatta Orbán - a felét sem bírnák ki annak, amit a mi vezetőink elviseltek… Az európai liberálisok feleannyi támadástól sírva fakadnának, elszaladnának, és a progresszív újságírók szoknyája mögé bújnának”. Ha majd találkozom a miniszterelnök úrral feltétlenül megkérdezem, hogy neki mi mindent kellett kiállnia és mikor, hiszen politikai pályafutása előtt egy teljes évet dolgozott is.

“A konzervatív szellemi megújulás forrásvidéke – állítja büszkén Orbán Viktor - Közép-Európában van”. Ez nemcsak igaz, de - hadd tegyem hozzá - nem kicsiny hagyományai is vannak az 1930-as évekből. Micsoda szellemi megújulást hozott a nemzeti szocializmus! “Amit mi itt kicsiben, Magyarország méretben megcsinálunk, azt meg lehet csinálni nagyban, Amerikában is”. De a patrióta erőknek rettenetes szenvedéseket kell kiállni. “Barátaim, ma Spanyolországban kell elszenvednünk a legbrutálisabb elnyomást. Igaz, a franciák és a németek sem panaszkodhatnak, de ami Spanyolországban folyik, az példátlan!” Ebben is van igazság, hiszen 264 ezer spanyolt megöltek, 450 ezret pedig emigrációba üldöztek. (Bocsánat, összekevertem, ez utóbbi nem a mai, hanem a közép- európaihoz valamelyest hasonló autokratikus Franco Spanyolországban történt a két világháború között.)

De a hazafias erők nem hagyják magukat. Orbán valóságos örömmámorban úszik Trump újraválasztása után: ”Micsoda változás egy év alatt! Valódi civilizációs fordulat!” Megvallom, erre nem gondoltam volna. Eddig ‘civilizációs’ fordulatnak a Római Birodalom bukását, Amerika felfedzését, a Francia Forradalmat, vagy az Ipari Forradalmat tartottam. Ehhez az esemény sorozathoz, mint halljuk, hozzá kell adni Trump elnökké választását is. Orbán Viktor gyönyörű hasonlattal beszél a “Trump-tornádóról, amely végigsöpört a világon, és teljesen megváltoztatta azt. Visszaadta a reményt a világnak… Nem lepnek el bennünket a migránsok. Ő visszaadta a normális élet reményét. Visszaadta a béke reményét… Ez a nyugati világ valaha volt legnagyobb visszatérése”. És Trumppal együtt “visszatért a béke reménye is. Reméljük, hamarosan nem kell naponta százaknak meghalniuk a frontvonalon. Reméljük, nem kell szétlőni városokat. És reméljük, hogy nem kell dollármilliárdokat beleölni egy megnyerhetetlen háborúba”. Ebben ugyancsak nagy igazság van: ha hagyják veszni Ukrajnát, akkor Putyin békésen elfoglalhatja az egész országot. Ezzel valóban milliárdokat lehetne megtakarítani, s még ennél is többel gazdagítani az Ukrajnát benyelő Putyint, aki vérszemet kapva utána elindulhat Moldova, esetleg Finnország ellen.

Trump, most ezt is megtudtuk Orbántól, “leleplezte a globális liberális hálózatot. Kiderült, minden igaz, amit gondoltunk: fedett ügynökök, árnyékintézmények, pénzmosó gépezetek, politika és politikusok pénzelése idegen országban, így Magyarországon is. Itt áll előttünk meztelenül az egész Soros-birodalom! A király meztelen! Elég ronda látvány”. Megértem a felháborodást hiszen Soros György annak idején Orbánt támogatta – akkor, igaz, még felöltözve. Viszont “Donald Trump győzelme és a liberálisok bukása olyan, mint egy álom… a fény végre bevilágít a legsötétebb zugokba is”. Trump – tudjuk meg lelkendező szavaiból - “a józan ész embere”.

A miniszterelnök lejárt régi lemeze, ami visszatérően ismételgeti magát, újra elrecsegi, hogy “a legnagyobb baj az, hogy Brüsszel háborúpárti. Brüsszel beleragadt a háborúba... A liberális terv egy háborús, centralizált és eladósodott Európához vezet, ahol nincs szabadság, de van engedelmesség”. Nem úgy, mint a békepárti Oroszországban, amire Orbán Viktor épít, ahol jóbarátja, Vlagyimir Putyin a demokrácia, a szabadság és a béke őre. Orbán szótárában ugyanis az a háború párti, aki ellenállást hirdet Putyin agressziója ellen és az a békepárti, aki tolerálja az agressziót és behódol neki.

“Csak győzni kell. A többi megy magától, mint a karikacsapás. Amerika után mi, európaiak is visszaszerezzük az álmainkat, és el fogjuk foglalni Brüsszelt”. Ez létkérdés, hiszen – tessék megkapaszkodni Kedves Olvasó – Európa a végét járja, “Kommunista-baloldali verőlegények támadnak a jobboldaliakra”. JD Vance amerikai alelnöknek igaza van: “ma Európában nem kívülről fenyegetik a szabadságot, hanem belülről akarják megdönteni”.

A miniszterelnök mintha minden régi, lejárt lemezét, Brüsszel elfoglalásáig, újra feltette volna. Becsületére váljon, hogy a “kommunista verőlegények” bevetése, ha érthetetlen is mire utal ezzel, de legalább színes új elem. A végtelenségig ismételgeti, mert Hitler óta jól tudjuk, hogy akkor egyre többen elhiszik, hogy “oda az európai szabadság. Európában eldurvultak a dolgok… Nem ismernek se Istent, se embert. Mindenki látja, hogy baj van. Az egész kóceráj inog és roskadozik. Változtatni kell. Ez így nem mehet tovább!” Az Európai Unió, mint ‘kóceráj’ majdhogynem költői szépségű kifejezés. Orbán már amúgy is bejelentette, hogy, ha úgy látja, kilépteti Magyarországot az Európai Unióból. Végülis ez az ő magánügye. Talán vissza kellene mennie a Vereckei Hágóra, onnan nagyobb hitelességgel mondhatná, lépteit Ázsia felé irányítva.

De nem ez a legnagyobb baj. Sokkal inkább az amit a már őszülő Bródy János énekelt meg az Orbán Viktor beszédére utaló “Évértékelő” című dalában: “„Láttam a rajongó arcokat, mikor beszélt a bölcs vezér és mindenki elhitte, hogy boldog jövőt ígér/És nem volt sehol egy apró betűs figyelmeztető/hogy nem kell mindent bevenni, ami könnyen emészthető”.

Hadd ismételjem meg Orbán Viktorral: “Isten óvja Magyarországot!” Ez utóbbira valóban egyre nagyobb szükség van.

TÖBB HEKTÁRON ÉPÍTKEZIK MÉSZÁROS LŐRINC ÉS VÁRKONYI ANDREA FELCSÚT HATÁRÁBAN

G7.HU
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2025.07.01.


Magányos daru áll a Sósi értől egy köpésre Felcsút határában. A szerkezet lábánál egy félig kész épületszerkezet magasodik, egyelőre csak néhány méterrel a föld fölé. Nem ez azonban az egyetlen épület, ami az itteni telkeken elkezdett kinőni a földből. A környéken alsó hangon 5, de inkább 8-10 hektáron zajlik az építkezés, minden jel szerint az ország leggazdagabb embere és felesége számára.


Hova kerül a pénz a közös bankszámláról?

Hétfőn részletes cikkben mutattuk be, hogyan gyarapodott Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea közös cégének vagyona az elmúlt években. Az Ekho Belvedere Kft. lett a tulajdonosa a házaspár Széchenyi-hegyi luxusvillájának, de bepakoltak a cégbe egy százmilliós elektromos jachtot és több ingatlant is. Legutóbb pedig két részletben összesen 1,6 milliárd forintot fizetettek be közös számlájukról a cég kasszájába.

Bár Mészáros Lőrinc 1400 milliárdosra becsült vagyonához képest ez az összeg nem jelentős, a vállalat számára azonban egyértelműen az. A cég eszközeinek összesített értéke ugyanis még 2024 végén is csak pár száz millióval haladta meg ezt az összeget, azaz Mészáros és Várkonyi néhány hét alatt szinte megduplázta a vállalatban lévő vagyont.

A Mészáros-csoportot kérdeztük arról, hogy mi a tulajdonosok célja a hatalmas összeggel, de nem kaptunk választ a kérdésre. Mivel a cég főtevékenysége saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása és üzemeltetése, ezért végigjártuk a vállalat ismert ingatlanjait, hogy nem ezeknél terveznek-e valamilyen fejlesztést. Azt már korábbi cikkünkben is jeleztük, hogy a Széchenyi-hegyi luxusvillánál semmi jele nincs építkezésnek. Felcsúton azonban más a helyzet. A Fejér megyei településen ráadásul nem csak azon az ingatlanon építkeznek, amelyeket a Mészáros-Várkonyi kettős bepakolt a cégbe, hanem a környező telkeken is...

A JELLEM TEFLONOS BÚTORDARABJAI MINDIG TUDJÁK, MERRE FÚJ A HATALMI HUZAT

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2025.06.30.


Ott volt például Joseph Fouché, Napóleon rendőrfőnöke, aki előbb jakobinusként Robespierre barátja volt, majd buzgón szervezte annak kivégzését, később Bonaparte császári híveként irtotta a köztársaságiakat, majd a Bourbonok visszatérésekor elsőként csókolt kezet a királynak. A jellem teflonos bútordarabjai mindig tudják, merre fúj a hatalmi huzat.

Van valami különösen megejtő abban, amikor valaki saját erkölcsi süllyedésének állít emléket egy nyilvános megszólalásban, mintha csak önként diktálná saját jellemrajzát az utókornak. Takács Péter egészségügyi államtitkár, akit a történelem minden bizonnyal a fonendoszkópos szervilizmus klinikai eseteként fog lajstromozni, a Szegedi Tudományegyetem orvosavatásán elhangzott kritikus beszéd után nem cáfolt, nem érvelt, nem vitatkozott, hanem nosztalgiázott egyet. Mélyről. Zavarba ejtő őszinteséggel.

A frissen diplomázott fiatal orvos ugyanis kíméletlen pontossággal írta le a magyar egészségügy valós állapotát: egy diszfunkcionális, az összedőlés szélén billegő rendszert, ahol az anyagi és humán erőforrás-hiány napi rutin, a bérszakadék szakadékosabb, mint valaha, és ahol maga a rendszer vezetője – vagyis Takács Péter – a kórházi fertőzések ellen vívott harc helyett Facebook-kommentekkel hadakozik. Takács erre csak annyit felelt: „Amikor én ennyi idős voltam, mint ez a kedves fiatal kolléga, én is hasonlókat mondtam az egyetemi eseményeken. Csak akkor épp ti voltatok hatalmon, Gyula… és egy 90 nettós kezdő orvosi fizu várt rám” – pörkölte oda Kincses Gyulának, a Magyar Orvosi Kamara volt vezetőjének.
Tehát ő is volt egyszer fiatal. Ő is mondott igazakat. Aztán múlott az idő, telt a bankszámla, nőtt a hivatali rang, s a szó fokozatosan kihalt belőle. Mert ma már nem az igazságot mondja, hanem a párt által engedélyezett valóságot. Nem is mondja igazán, inkább csak utal rá, ha lehet, múlt időben. És közben véletlenül sem keresztezi a hatalom komfortzónáját. Igaz, ma már a fizetése sem annyi, mint egy kezdő orvosé.

Joseph Fouché is egyre jobban élt.

Takács Péter tehát már nem a fiatal, dühös orvostanhallgató. Hanem az, aki szétírta volna magát felháborodásában, ha húszévesen látja azt, amit ma higgadtan mosolyog végig az államtitkári páholyból. Aki akkor még tudta, mit jelent küzdeni, ma már pontosan tudja, mit jelent időben hallgatni. Mert ahogy az már lenni szokott, a volt forradalmárokból lesznek a legprecízebb cenzorok. Aki tegnap kiabált, az ma csendre int. Aki tegnap még változást követelt, az ma szolgálatkészen magyarázza, miért nincs itt az ideje.

Takács tehát nem botlott meg. Ő megérkezett. Békésen, hivatalosan, jól megfizetve. A rendszer pedig pontosan ilyen embereket szeret: akiknek volt valaha lelkiismeretük, hogy aztán legyen mit elárulniuk. Mert az igazán értékes lojalitás nem a született talpnyalóké, hanem azoké, akik tudják, mit árulnak el, amikor végleg elhallgatnak.

Az igazi tragédia pedig nem az, hogy egy fiatal orvos nyilvánosan kimondja, ez a rendszer haldoklik. Hanem az, hogy azok, akik egykor ugyanezt mondták, ma már asszisztálnak az új haláltusához, államtitkári minőségben, steril kesztyűben, de fertőző cinizmussal.
Mert a hatalom – ahogy Karl Popper mondta – a legrosszabbakat vonzza. És tényleg: a hatalom nem megrontja a jellemet. Csak láthatóvá teszi, milyen kevés volt belőle kezdettől fogva.

A bizalom a kezelés első lépése. És én, ha választanom kellene, habozás nélkül ahhoz a frissen diplomázott fiatal szegedi orvoshoz fordulnék, aki még diagnosztizálni meri a valóságot, szemben Takács Péter államtitkárral, aki húsz éve a diplomáját adminisztratív szolgalelkületre váltotta át, s csupán egyetlen reflexe maradt: lehajtani a fejét, ha jön a főorvos a Karmelitából.

CSÓKOSOK ELŐNYBEN – MEGALÁZÓ TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉSEK A PEDAGÓGUSOKNÁL

VÁLASZ ONLINE
Szerző: MIKLÓSI LÁSZLÓ
2025.06.30.


Múlt héten már rávilágított a sajtó azokra az anomáliákra, amelyek a tanárok teljesítményértékelését kísérik, most azonban Miklósi László belülről mutatja meg a rendszert olvasóinknak. A Történelemtanárok Egyletének elnökeként Miklósi országosan is alighanem a legaktívabb tanárok egyike, mégis kegyelemkettest kapott az értékelésen. Amit aztán feljavítottak kegyelemhármasra. Hogyan lehetséges ez? 
Az alábbi írásból kiderül.

Ha átváltom a Pedagógus Teljesítményértékelési Rendszerben (TÉR) az iskolavezetés által adott 59 pontomat dolgozatíráskor adható osztályzatra, akkor a munkám kettest ér. Egy hosszas egyeztető megbeszélés eredményeként 70 pontra (osztályzattal kifejezve hármasra) módosították az értékelésemet. Eközben az igen kritikus, kamasz diákjaimtól kapott átlagom 4,3. A tanítványaim tévednek, vagy a TÉR nem megfelelő? Az alábbi írás nem rólam, hanem a rendszerről szól.

Rossz vicc vagy komolyan kell venni a pedagógusértékelést? Ezzel a mondattal indítottam a kötelező egyeztetést az igazgatómmal. Amennyiben ez a rendszer megmarad, nem lehet vállat rántani, mert meghatározó eleme lesz a tanári „előmenetelnek”, sőt, a fizetésünkre is kihathat.

A TÉR-ben rendszerint az kap jó értékelést, aki határidőre adminisztrál, pontosan, ellenvetés nélkül teljesíti az utasításokat, megfelelően igazodik. A kreatív, kritikus, más szakmai felfogást képviselő pedagógusokat könnyen leértékelhetik. A szempontsort úgy alkották meg, hogy egy kategóriába több meghatározás tartozik, így bármikor, bárkitől levonhatóak pontok, bárki elmarasztalható.

Egy igazgató véleménye szerint senki sem érhet el 100 pontot. Jó példa erre, hogy nincs olyan ember, aki ismerhetné valamennyi oktatásra vonatkozó jogszabályt, így az erre vonatkozó pontszám sem lehet maximális. (Amikor a diákjaim munkáját értékelem, azt nézem, mit tudnak. Bennem lenne a hiba?)

A TÉR-ben bőséges tere van a szakmai érvekbe bújtatott szubjektív döntésnek, a rendszer a csókosoknak kedvez. Ha valaki a főnökhöz dörgölődzik, információkkal látja el, körön belül van, kiemelhető, példaként állítható. Aki pedig kilóg, netán a hivatalostól eltérő véleményt fogalmaz meg, megregulázható, ezáltal példa statuálható.

Divide et impera! Ismerős a helyzet, a sztrájkok idején is szembefordítottak bennünket. Most ismét sikerült megosztani a tanárokat. Számos kolléga fölháborodva szólt a méltatlan eljárásról, volt, aki sírt a megaláztatás miatt...

TIBORCZ LEGALÁBB HÁROMSZOR GAZDAGABB LEHET, MINT AHOGY EDDIG TUDTUK

VÁLASZ ONLINE
Szerző: BÓDIS ANDRÁS
2025.06.30.


Sokan felhördültek, amikor a papíron szinte nincstelen Matolcsy Ádám köreihez került New York egyik legfényűzőbb lakása. Azon viszont már senki nem lepődik meg, amikor a Mészáros Lőrincnél majd’ nyolcszor „szegényebb” Tiborcz István hirtelen a portfoliójához csatolja a Marriott Hotelt vagy a volt tévészékházat – a Duna-korzó más szállodái, a Szabadság tér egyéb palotái, a Svábhegy fejlesztési területei, a belgrádi irodapiac egytizede és több tőzsdei óriásvállalat mellé. Azért nem lepődik meg senki, mert érzi, hogy a kormányfő veje nem csak a neki tulajdonított 188 milliárd forint fölött rendelkezik. A Válasz Online most friss pénzügyi beszámolók alapján igazolja, hogy a reális összeg ennek legalább a triplája – Tiborcz tehát mára a három leggazdagabb magyar közé tartozhat...

A PRIDE MEGSZÉGYENÍTŐ VOLT ORBÁN VIKTOR SZÁMÁRA, ÉS AZ EURÓPAI ÉRTÉKEK GYŐZELMÉT JELENTETTE - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ / VILÁGTÜKÖR
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2025.07.01.


– írja a Guardian, amely párhuzamot von az 1980-as évek végének Magyarországával, azzal, hogy annak idején a népszerűtlen vízlépcsőprojekt ellen fellépő bátor környezetvédők milyen szerepet játszottak a kommunista rendszer összeomlásában.


A Politico – arról szóló beszámolójában,


hogy az Európai Bizottság megállapodott Ukrajnával a meglévő szabadkereskedelmi megállapodásnak az új körülményekhez igazításáról – Maroš Šefčovič EU-biztos tájékoztatása alapján megállapítja: az új feltételek javítanak az uniós piachoz való ukrán hozzájutás lehetőségein, de nem jelentik a kereskedelmi liberalizálás teljes mértékű helyreállítását.

A portál emlékeztet arra: az EU-ba irányuló ukrán export szárnyalni kezdett annak nyomán, hogy az orosz invázió miatt lebontották az akadályokat, de az intézkedés politikai ellenhatást váltott ki az Ukrajnával szomszédos országokban, ahol a gazdák arra panaszkodtak, hogy az olcsó ukrán termékek lenyomják az árakat. Ennek folytán nemzeti szintű tilalmak, illetve engedélyezési előírások rendszerét vezették be Lengyelországban, Magyarországon, Szlovákiában és Romániában. Ezek továbbra is érvényben maradnak. A mostani megállapodás a jelenlegi, bonyolult geopolitikai helyzetben elérhető legjobb kimenetelt jelenti – idézi a Politico a történetesen szlovák Šefčovič uniós biztost, aki szerint a megkötött alku kiegyensúlyozott, tisztességes és realista, amennyiben tükrözi Ukrajna erős politikai támogatását, és ugyanakkor figyelembe veszi egyes tagállamok, e tagállamok gazdáinak és élelmiszer-előállítóinak az aggályait. A megállapodás a kereskedelmi korlátok bevezetését a piac súlyos megzavarásának az esetén teszi lehetővé.

Az EU által a háború miatt ideiglenes intézkedésként eredetileg bevezetett teljes piacnyitás – amit aztán az érzékeny mezőgazdasági termékek vonatkozásában újra elrendelt mennyiségi korlátozások módosítottak – idén június 6-án járt le, és ehelyett volt szükség új megállapodásra. A most létrejött alku politikai szintű egyezséget jelent, és a technikai részleteket a két fél szakértői még további egyeztetéseken fogják úgymond finomhangolni, jogi formába önteni.

Térjünk még vissza a szombati budapesti Büszkeség-felvonulásra:

a The Guardian című, baloldali liberális irányultságú londoni lap szerkesztőségi véleménycikke szerint az esemény megszégyenítő volt Orbán Viktor számára, és az európai értékek győzelmét jelentette. A magyar miniszterelnök, a lemaradását jelző közvélemény-kutatási eredmények hatására azt a megosztó forgatókönyvet választotta, hogy megpróbálja betiltani a felvonulást. Az, hogy ezzel tömegesen szálltak szembe, a „politikai korszellem” változására utal – fogalmaz a Guardian. A szerkesztőségi cikk párhuzamot von az 1980-as évek végének Magyarországával, azzal, hogy annak idején a népszerűtlen vízlépcsőprojekt ellen fellépő bátor környezetvédők milyen szerepet játszottak a kommunista rendszer összeomlásában. Az eredetileg a vízminőség védelmét célzó demonstrációk az egypárti politikai uralom elutasításának a kifejeződésévé váltak. A lap szerint ma még idő előtti lenne az a jóslat, hogy hasonló sors vár az Orbán által illiberálisnak, az Európai Parlament által hibrid rendszernek, választási autokráciának nevezett kormányzatra. Orbán, miután 2010-ben kormányfő lett, könyörtelenül megszilárdította a hatalmát, nem utolsó sorban azzal, hogy fokozatosan fojtogatni kezdte a médiát és a civil társadalmat. A minapi hétvége rendkívüli eseményei azonban a miniszterelnök hatalmának újkeletű sérülékenységére utalnak.

Orbán – írja a Guardian – az egész jobboldal támogatását akarta megnyerni magának azzal, hogy az EU-tagállami vezetők közül elsőként megpróbálja betiltani a Pride-ot, és csapdát állít Magyar Péternek. Az eredmény azonban 2010 óta a legnagyobb kormányellenes demonstráció lett, miközben a TISZA Párt vezetője nem jelent meg a tüntetésen, hanem azzal bírálta Orbánt, hogy magyart a magyar ellen próbál fordítani, félelmet akar kelteni. A TISZA a kampányában következetesen az életszínvonalra, az egészségügyre és a korrupcióra helyezi a hangsúlyt, és ez abban az országban, amely Orbán alatt az Európai Unió egyik legszegényebbike lett, józan megközelítésre utal – állapítja meg a brit lap.

A konzervatív bécsi Die Presse

a budapesti és a belgrádi tömegdemonstrációkról egyaránt szól abban a cikkében, amelyben tudósítója, Thomas Roser azt hangoztatja, hogy a magyarok és a szerbek elkeseredetten igyekeznek megvédeni szabadságukat. Ezt nem tudta megállítani sem a tilalmazás, sem a büntetéssel való fenyegetés, sem – Szerbiában - a vonat- és buszközlekedés leállítása, illetve a rendőri erőszak. Roser szerint közös pont a jogállami viszonyok utáni vágyakozás - az autoriter tendenciák, az Oroszország-barát populizmus és a korrupció ellenzése, a hatalmi ágak megosztásának a követelése. Ez mindkét országban százezreket képes megmozgatni – írja a tudósító, de figyelmeztet arra, hogy sokan az Európai Unió eddigi magatartásában is csalódtak.

ÜTÖTT A PRIDE, DADOG A RENDSZER, FARHÁT SZÍVATÁS BY SAPKÁS PIRÉZ, 18 SZÁZALÉKOS TISZA ELŐNY

DAVE VILÁGA
Szerző: Dave
2025.06.30.



A Budapest Pride sosem ba..ott még ennyire oda. Az Orbán rendszer pedig még sosem dadogott ennyire. Sapkás Piréz szabotálta Farhátot. A Tiszának meg 18 százalékos előnyt mértek. Vége van kicsi!