2025. június 22., vasárnap

"NA, KITŰNŐ LESZ?"

ALTERNATÍV PEDAGÓGIÁK - SZABADTANULÁS - DIGITÁLIS OKTATÁS
Szerző: Orvos-Tóth Noémi
2025.06.22.


Ahogy nem teszünk ki nyilvános fotókat és információkat a gyerekünkről - és más gyerekéről sem, úgy a bizonyítványát is tartsd meg a családnak és a közeli barátoknak!

Egyrészt mert 'érzékeny adatok' vannak rajta, másrészt senki mást nem érdekel... Nagyon jó ha büszke vagy rá: MONDD EL NEKI, és ne kikényszerített lájkokat gyűjtögess!

"Na, kitűnő lesz?

Hallgatom a szülőket. Hetek óta másról sem esik szó, mint az év végi jegyekről, a várható dicséretek számáról. Aztán, az évzárókat követően a közösségi portálokat elárasztják a gyerek kitűnő bizonyítványáról, okleveléről készült képek. Én pedig azt gondolom, micsoda szorongáson ment keresztül szülő és gyerek azért a fránya bizonyítványért. Pedig olyan sokszor, olyan sok fórumon elmondták már komoly szakemberek, hogy ne tessék túlértékelni az iskolai bizonyítvány jelentését! Egyszerűen azért:

1. mert NEM azon múlik, hogy sikeres lesz-e a gyerek az életben,
2. mert egyáltalán NEM jelzi előre, vajon boldog és harmonikus élete lesz-e a gyerekünknek,
3. mert sok kiváló tudós, sikeres ember az iskolában kifejezetten rosszul teljesített,
4. mert nem mérhetjük a saját gyerekünket érdemjegyek alapján,
5. mert végtelenül SZUBJEKTÍV értékelést jelent,
6. mert semmit nem mond a gyerek valódi képességeiről,
7. mert HAMIS képet nyújt a gyerekünkről,
8. mert az iskola a 8 féle intelligenciából hétre nem kíváncsi,
9. mert még az értelmi intelligenciát sem képes teljes egészében visszatükrözni,
10. mert egyáltalán nem tükrözi a gyerek SZEMÉLYISÉGÉT, ami pedig meghatározza majd az életét,
11. mert éppen elég ideje lesz még szorongani a gyerekünknek, ha felnő, legalább most HAGYJUK BÉKÉN,
12. mert ha elfogadjuk, szeretjük és büszkék vagyunk rá az érdemjegyeitől függetlenül, többet adunk neki minden kitűnő bizonyítványnál –
azt az ÉRZELMI BIZTONSÁGOT, ami az értelmi és pszichés fejlődés nélkülözhetetlen alapja!

Ez a poszt NEM szól:
1. a kitűnő bizonyítványt lazán, szorongásmentesen elérő gyerekekről
2. a lazán, szorongásmentesen elért kitünő bizonyítványt postoló szülőkről
3. NEM szól azokról a szülőkről, akik NEM szorongják meg a gyerek iskolai teljesítményét
4. NEM szól azokról, akik NEM a bizonyítvány alapján adnak elfogadást a gyereküknek
5. NEM szól azoknak, akik a helyén kezelik az iskolai érdemjegyeket

Ez a post SZÓL:
1. a szorongó szülőknek, aki úgy érzik, ha nem kitünő a gyerek, valami végzetes dolog történik
2. a szorongó gyerekeknek, akik esténként titokban rettegve alszanak el, hogy kitűnő lesz-e a bizonyítvány
3. a szülőknek, akik azt hiszik a bizonyítvány dönti el, hogy lehetnek-e büszkék a gyerekükre
4. azoknak, akik túlzott jelentőséget tulajdonítanak az iskolai érdemjegyeknek
5. a teljesítményszorongás miatt tikkelő gyerekek szüleinek
6. a teljesítményszorongás miatt körömrágós gyerekek szüleinek
7. a teljesítményszorongás miatt évközbeni alvásproblémákkal küzdő gyerekek szüleinek
8. a NEM kitünő gyerekek szüleinek, hogy: nyugi, a gyerek és végső soron az élet sokkal bonyolultabb annál, mint hogy lefordítható lenne 5 darab számjegyre
9. a feltétel nélküli elfogadásról, amire mindannyian vágyunk!"

Orvos-Tóth Noémi
klinikai szakpszichológus

BIRKÁS GYÖRGY: MATEKLECKE 5864. - ELVESZTETTE KÖZPÉNZ JELLEGÉT

FACEBOOK
Szerző: BIRKÁS GYÖRGY
2025.06.22.


Az esti telex-videó előtt egy kis összefoglaló a világ egyik legnagyobb rablásáról.




ÍGY BESZÉLHETSZ ANGOLUL A CHATGPT-VEL – MÉG HA TELJESEN KEZDŐ IS VAGY!

StepWithUs Online Angol
Szerző: DÓRI / StepWithUs
2025.06.16.



📌 Lefagysz, ha angolul kell megszólalni? Akkor ez a videó neked szól! Teljesen kezdő vagy újrakezdő vagy? Egy csomó mindent értesz már angolul, de amikor beszélni kellene, leblokkolsz? Ebben a videóban megmutatom, hogyan gyakorolj angol beszédet teljesen kezdőként is – a saját tempódban, biztonságban, otthon, akár pizsamában. 🛋️🎙️ A megoldás? 

👉 ChatGPT + napi 5 perc hangos gyakorlás = hatalmas lépés a magabiztos angol beszéd felé! 

📥 A videóhoz tartozó INGYENES PDF-et itt találod a videó alatt: 👉 https://stepwithus.hu/lessons/igy-bes... 


GOOGLE GEMINI: CSÚCSKATEGÓRIÁS AI INGYEN (TELJES ÚTMUTATÓ)

AILUMINATION
Szerző: SZÉPLAKI ÁDÁM
2025.06.20.



Ebben a videóban lépésről lépésre bemutatom, hogyan hozhatod ki a legtöbbet a Google Gemini-ből – az egyik legerősebb, mégis teljesen ingyenesen használható AI-ból. Megmutatom a valós idejű kereséstől a képgenerálásig az összes kulcsfunkciót, és hogy ezek miként gyorsíthatják fel a mindennapjaidat vagy akár a vállalkozásodat. 

Téma 
0:00 Bevezető – miért érdemes Geminit kipróbálni? 
1:09 Alkalmazás-elérés bekapcsolása 
2:40 Élő keresés + térkép funkció 
3:59 Google-naptár használat 
6:01 YouTube-videó összefoglalás + kérdések a tartalomról 
8:33 Fájl összefoglalás, értelmezés, magyarázat 
11:01 Podcast-stílusú „hangos áttekintés” generálása 
13:24 Deep Research – internetes háttér/mélykutatás 
15:20 Canvas/Vászon – közös dokumentumépítés az AI-val 
16:36 Képgenerálás 
19:25 Valós idejű beszélgetés + kamera 
21:32 Valós idejű beszélgetés + képernyőmegosztás 
23:14 Elköszönés



🔔 Iratkozz fel az AiLumination csatornára, hogy ne maradj le a következő AI-tippekről és eszköz-bemutatókról! 
💬 Van kérdésed? Írd meg kommentben – válaszolok! 
📩 Vedd fel velünk a kapcsolatot: https://ailumination.eu/kapcsolat 
⏱️ Időbélyegek Idő 

TISZA PÁRT - AZ EURÓPAI PARLAMENT HÍREI - 2025.06.20.

TISZA PÁRT - EURÓPA PARLAMENT
Szerző: TISZA PÁRT
2025.06.20.



A héten Gerzsenyi Gabriella, Dávid Dóra, Lakos Eszter, Kollár Kinga és Magyar Péter beszélték át az Európai Parlament legfontosabb történéseit. 

❗Íme a főbb témák: 

🌍 Ukrajna EU-csatlakozása 
Magyar Péter tárgyalt Manfred Weberrel, aki elfogadta, hogy a TISZA nem támogatja Ukrajna gyorsított csatlakozását. 
📌 A Weber-levél itt olvasható: 
⚖️ Jogállamisági jelentés A TISZA nem vett részt a szavazáson. A beszélgetésből kiderül, hogy miért. 

🧒 Gyermekvédelem 
Az EP egyik kiemelt témája volt ezen a héten. Magyar Péter felszólalása: 
📌 Dávid Dóra videója a témában: 👉 https://fb.watch/AliM7nUtk1/ 

💶 Helyreállítási alap 
Dolgozunk azért, hogy Magyarország végre hozzájusson az uniós forrásokhoz. 
📌 Kollár Kinga felszólalása: 

🚆 Közlekedésfejlesztés 
Magyar Péter és egy kevésbé ismert fideszes képviselő csörtéje. 
📌 Magyar Péter vs Vicsek Annamária: 

Mi az a "kék kártya"? 
Gerzsenyi Gabriella a héten megnyerte a kék kártyázás bajnoka címet. 
📌 Gerzsenyi Gabriella vs Győri Enikő: 

🛡️ NATO-csúcs és védelempolitika
 Lakos Eszter beszélt a NATO csúcsról, és hogy magyarországi kontextusban miért fontos kérdés a védelmi kiadások emelése. 
📌 Felszólalása: 

👥 Fiatalok az EYE eseményen 
100 magyar fiatal vehetett részt az Európai Ifjúsági Találkozón a TISZA EP-képviselőinek támogatásával. 

📌 Összefoglaló: 

„NEM AKARTAM HÍRHAMISÍTÓ LENNI”– BALOGH KRISZTINA, AZ MTVA KORÁBBI MUNKATÁRSA

SZABAD EURÓPA
Riporter: HORN GABRIELLA
2025.06.20.



„Volt, hogy azt mondták: nevetségessé kell tenni az ellenzéket”: visszaéléseket feltáró „közérdekű bejelentőkkel” készített sorozatunk negyedik részében Balogh Krisztinával, az MTV korábbi munkatársával készítettünk interjút.


PANKOTAI LILI: HA NEM LESZ KÉTHARMAD, MŰKÖDÉSKÉPTELEN LEHET AZ ÚJ KORMÁNY

MÉLYVÍZ / KLIKKTV
Műsorvezető: NÉMETH PÉTER
2025.06.22.



Ha nem lesz kétharmad, működésképtelen lehet az új kormány...

DR. RUSZIN-SZENDI ROMULUSZ: KINEK A PÁRTJÁN VAN A MAGYAR KORMÁNY?

FACEBOOK
Szerző: DR. RUSZIN-SZENDI ROMULUSZ
2025.06.22.


Kinek a pártján van a magyar kormány?

Egy biztos, nem a magyar emberek biztonsága a legfontosabb nekik!!!

Péter mai, Karmelita pánikját érintő 10 pontjából a biztonságot és hadiipart érintő dilettantizmust emelem ki:

Csak tényeket sorolok fel kommentár nélkül.

- Az USA csapást mér Irán nukleáris létesítményeire június 21-én.

- Iràn és Kína együttműködése nyílvánvaló tény.

- A kínai kémfőnököt Budapesten fogadja Orbán Viktor május végén.

- Oroszország kiáll Irán mellett az izraeli csapást követően.

- A magyar külügyminiszter az orosz külügyminisztertől kér telefonos segítséget a magyar védelmi tanács ülése előtt.

- Június elején a magyar külügyminiszter Oroszországban tárgyal a szankciós listán lévő orosz üzletemberekkel és még kitudja kivel.

- 2017-ben megszületik a magyar-iráni nukleáris megállapodás

- Június 06-án a volt iràni elnök Mahmud Ahmadinedzsád újra Magyarországra látogat, aki az iráni atomprogram atyja. Szinte évente tart előadást a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

- A magyar külügyminiszter helyettes azt mondja: “ORBÁN AKKOR SEM SZAKÍT PEKINGGEL, HA AZ USA EZT KÖVETELNÉ TŐLE!”

Szóval elvtársak!!!
Hol van a magyar védelem- és biztonságpolitikát meghatározó Nemzeti Biztonsági Stratégiában megfogalmazott irányelvek gyakorlati alkalmazása?

Segítek: SEHOL!!!

Világos még, hogy az USA a NATO tagokkal együtt elkötelezett az Észak-Atlanti térség - benne a mi Hazánk - biztonságának szavatolásáért, és senki más?

Fejezzék be a magyar emberek biztonságának veszélyeztetését!!! Ne árulják ki a magyar hadiipart, hogy nyomonkövethetetlenül adjanak el fegyvert bárkinek!

Ne árulják el a magyar embereket kicsinyes egyéni és gazdasági érdekek mentén!

Megint bebizonyosodik, hogy ez a “Hazugság és háború kormánya”

🥸MEGLÁTOGATTAM EGY TISZA SZIGETET, 🥸KIKÉRDEZTEM ŐKET! | 😢NÉMETH BALÁZS AZ AI MIATT AGGÓDIK

CSILLAGBRIGÁD
Szerző: CSILLAG ÁDÁM
2025.06.22.



00:00
- Bevezetés 
01:18 - 15 százalékkal vezet a Medián szerint a Tisza a Fidesz előtt 
01:48 - A '22-es hatpárti összefogás felidézése 
05:44 - Meglátogattam egy Tisza szigetet, kikérdeztem őket 
08:31 - Mi egy Tisza sziget feladata? 
10:02 - Tisza sziget: egy más megközelítés, mint az eddig megszokottak 
12:44 - A Fidesz rémálma, hogy az egyszerű emberek elkezdenek közélettel foglalkozni 
15:18 - Jámbor András nem indul újra, mi lesz a baloldal megújulásával? 
19:44 - A Tisza szigetek nem egyenlőek Magyar Péterrel és sok van belőlük, lokális programokkal 
20:38 - Képbe kerülés olyan szereplőkkel, mint pl. Kéri László, Lakner Zoltán 
24:17 - Bayer Zsolt reakciója a Tisza előnyére: Voks2025, fiktív számok 
28:10 - A HVG megerősíti Ruszin-Szendi állítását: a magyar katonákat is vegzálták, hogy szavazzanak 
32:45 - Fideszes aggodalom, hogy az AI befolyásolja majd a '26-os választásokat | Németh Balázs okoskodik 
42:43 - Elköszönés

A NAGY MŰ - MIÉRT FÚJTA LE PRESSER A PADLÁS LONDONI BEMUTATÓJÁT? /PRESSER GÁBOR, UPOR LÁSZLÓ/

A NAGY MŰ / KLUBRÁDIÓ
Szerző: KADARKAI ENDRE
2025.06.21.



A NAGY MŰ - Miért fújta le Presser a Padlás londoni bemutatóját? /Presser Gábor, Upor László/


SPIRÓ GYÖRGGYEL PADMALY CÍMŰ ÚJ REGÉNYÉRŐL BESZÉLGETTÜNK

LITERATV
Műsorvezető: JÁNOSSY LAJOS
2025.06.15.



Spiró Györggyel Padmaly című új regényéről Jánossy Lajos beszélgetett a 96. Ünnepi Könyvhéten.

HETÉNYI ZSUZSA BESZÉLGETÉSE SZ. BÍRÓ ZOLTÁNNAL - VESZTES GYŐZTESEK ÉS TÚLÉLŐ ÁLDOZATOK

VÁROSMAJOR 48 ALAPÍTVÁNY
Szerző: VÁROSMAJOR 48 IRODALMI ALAPÍTVÁNY
2025.06.21.



A Városmajor 48 Irodalmi Alapítvány pódiumbeszélgetésére 2025. június 16-án 18 órakor élőben került sor. 
Címe: Vesztes győztesek és túlélő áldozatok 
Résztvevők: 
Hetényi Zsuzsa irodalomtörténész, műfordító, esszéíró 
Sz. Bíró Zoltán történész, ruszista 

Helyszín: Art Department, 1064 Budapest, Paulay Ede u. 19. 
Rajk Juditnak köszönet érte!



NEKIK LETT KIADVA, HOGY RÖVID PÓRÁZON TARTSÁK A BECSICSKULÁSRA KÉNYSZERÍTETT EGYHÁZAKAT. ÉS EZT NEM LÉTEZŐ PÁRTKÉNT, SZOLGA EB MÓDJÁRA MEG IS TESZIK

FACEBOOK
Szerző: PERINTFALVI RITA
2025.06.22.


NAVRACSICS FELESÉGE BESZÓLT NAVRACSICSNAK!

Navracsicsné Prevoz Anikó, akitől 2 éve külön él a férje, mert gondolom a Karmelitában még nem engedélyezték a válást, a következőket írta férje KDNP-és gyűlésről tájékoztató Fb posztja alá:

Őszintén szeretnénk, ha újra méltóvá válhatnál arra, hogy a keresztény értékek hiteles képviselőjeként vehess részt a közéletben. Ezen az úton a gyerekek is, és én is nagy szeretettel fogunk támogatni.

Na, kemény csaj ez az Anikó! Innen is üdvözlöm. Azért a kommentet kiegészíteném azzal, hogy sem Navracsics, sem Semjèn, sem a KDNP nem volt soha keresztény! Magánemberi mivoltukat tekintve, persze nem tisztem megítélni azt az erkölcsi nívót, amin élnek, de az biztos, hogy a KDNP mint politikai párt egész léte bűnben fogant. Mert az, amit képviselnek, nem kereszténység, hanem becstelenség! Ráadásul nekik lett kiadva, hogy rövid pórázon tartsák a becsicskulásra kényszerített egyházakat. És ezt nem létező pártként, szolga eb módjára meg is teszik. Hiszen, ha már konkrétan 0 %-ot hoznak a gazdának, legalább az egyházakat térdre kényszerítsék. Vagy konkrétan foglyul ejtsék. Persze, az egyházakat sem kell sajnálni, hiszen szinte hangosan könyörögnek azért, hogy becsicskítcsák őket. Mert a többség számára a Mammon az Isten és a lényeg az, ami csurran és cseppen. Az meg, hogy a názáreti szamáron, foltozott ruhában vonult be Jeruzsálembe, senkit nem érdekel!

Valószínű, hogy magukban titkon egy vesztes lúzernak gondolják, aki még azt a ziccer protekciót is kihagyta, hogy ő az Isten fia. Na, ők ilyen hibát soha nem követnek el! Csak arra nem gondolnak, ha bukik az istenük, akkor vele buknak ők is! 
Pedig már itt lenne az ideje felfogni fiúk, hogy lejárt az idő!
295 nap!

NOVÁK KATALIN POKOLI MÁSFÉL ÉVE! 😭 / MAGYAR PÉTER UTÁN FUTÓ BOGI 😍 / TÓTH GABI ÖSSZEFOGNA ❤️

L1
Szerző: L1
2025.06.22.



Szijjártó virslit tol. 
Kedves vezetőnk 
Viktor szobrot kapott Washingtonban. 
Voksod is milyen. 
Ráhel csapata. 
Gyere már Gábor.


PUZSÉR RÓBERT: NEM MAGYAR PÉTER A CÉL, HANEM A RENDSZERVÁLTÁS!

KLASSZIS PODCAST
Szerző: KLASSZIS PODCAST
2025.06.21.



A Medián szerint a Tisza Párt előnye a teljes szavazókorú népességben már 10, a választani tudó biztos szavazók között pedig 15 százalékpont a Fidesszel szemben. Vége az Orbán-rendszernek? Mi fán terem a Polgári Ellenállás? A Klasszis Podcast vendége Puzsér Róbert publicista volt. 

Fejezetek: 
00:00 Intró 
00:19: Beköszönés 
00:51: Már a falvakban is verhető a Fidesz 
16:40 Még nőhet is a különbség a Tisza és a Fidesz között? 
26:00 Jön a kétpárti parlament? 
33:20 Mi a Polgári Ellenállás? 
57:00 Betiltott Pride

NOVÁK KATALIN POKOLI MÁSFÉL ÉVE! MARIKA FOR PREZIDENT NO.63.

MARIKA FOR PREZIDENT
Szerző: MARIKA FOR PREZIDENT
2025.06.22.



NOVÁK Katalin pokoli másfél éve!

BRUTI - ÁJTATOS KATALIN DALA

BRUTI VIDEÓ
Szerző: BRUTI
2025.06.21.



Ájtatos Katalin dala 

5,7 milliós fizetés, ingyen lakhatás, 
házvezetőnő és a magáncélra kapott autó, 
Három fős titkárság és még néhány juttatás, 
Mióta visszavonultam, nem érzem magam túl jól. 

Ez a másfél év, embert próbáló időszak volt, 
Kemény világ, de valahogy kitartottam. 
Szelíd a hangom, az arcom tiszta, mint a Hold, 
Tartsátok tiszteletben, hogy visszavonultam. 

Itt nem segít már más, csak a Balog Püspök! 
Mi már eltettünk minden, aranyat, ezüstöt. 
Itt már nem segíthet más, csak a Tízparancsolat! 
Ne keressetek, nem fogadok már parasztokat! 

Én már visszavonultam a világtól, 
Nem csinálok szájat a picsámból, 
Nem jövök vissza, hiába is hívtok! 
Én már eltengődőm a pénzeteken, 
Életfogytig fizettek nekem, 
Palival, Janival leléptünk, hiába sírtok! 

Én kiléptem ebből a mocsokból, 
Helyettem Szatyor Fing már a golyóstoll. 
Nem jövök vissza, én megtettem mindent! 
Védtem pedofil segítőt, a maffiát, 
Meghurcoltatok, mint a messiást, 
Most már hagyjatok, csak hadd szeressem Istent!


„EZ SIKKASZTÁS VOLT” – LIGETI MIKLÓS VOLT A KECSUP EST VENDÉGE

KECSUP / CIVILLA
Szerző: KECSUP
2025.06.21.



Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója volt a 2025. június 19-ei KecsUP Est vendége, akit Alter Róbert, a KecsUP Hírek lapigazgatója a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványi botrányáról, a folyamatban levő Állami Számvevőszéki (ÁSZ) vizsgálatról, és természetesen az ügy kecskeméti vonatkozásairól, a Neumann János Egyetemért Alapítvány (NJEA) "ismeretlen helyen tartózkodó" 127,5 milliárd forintjáról is kérdezett.

ZÖLD DOSSZIÉS NAV-OS: POJÁCÁSKODÁS, AMIT MAGYAR PÉTER CSINÁL

FÜLKE / HVG VIDEÓ
Szerző: HVG
2025.06.22.



Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr, aki elmondása szerint egy esetleges új kormányban csupán bizonyos feltételek teljesülése esetén vállalna munkát. Horváth Andrást Gergely Zsófia kérdezte.

Tartalom: 
00:00 Intro 
01:12 Mi lett a zöld dossziéval? Hogy is volt ez a sztori? 
22:52 „Egészségügyileg is megviseli az embert” 
29:45 Azellen indul eljárás, aki felszólal a lopás ellen 
44:52 Megrettent az Integritás Hatóság? 
51:03 Mit hozhat Magyar Péter?

POTTYONDY EDINA: NOVÁK KATALIN POKOLBELI VÍG NAPJAI

POTTYONDY EDINA VIDEÓ
Szerző: POTTYONDY EDINA
2025.06.22.



Novák Katalin pokolbeli víg napjai...


ÍGY NYOMUL A YOUTUBE-ON A KORMÁNYPROPAGANDA

TOPIK - MINDIG TÉMÁBAN
Szerző: TOPIK
2025.06.22.



Megnézzük, hogyan alakult át a nyomulós Megafon után a kormánypropaganda, milyen csatornák vannak és mi várható a jövőben.

ITT VAGY MÁSHOL

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: GADÓ GÁBOR
2025.06.20.


„Itt éljünk, vagy inkább máshol?” – tíz hónappal a parlamenti választások előtt ideje, hogy válaszoljunk a kérdésre. A kérdésre, amely nem annyira a maradás vagy távozás dilemmáját vetíti elénk, hanem hogy miként módosítsunk az életünket meghatározó, kívülről ránk szabott feltételeken. A válaszhoz tisztázandó, hogy hol élünk jelenleg, és melyek azok a törvények, kötelező erővel fölruházott szokások, amelyekkel szakítanánk. Van, aki azt mondja, most már egy nappal sem bírja tovább, hogy büntetlenül szétlopják az országot, és álszent tolvajok prédikáljanak jogról és igazságról. Mások tisztességes bért szeretnének, és a kereslethez igazodó kínálatot Nagy Márton rendeleti úton irányított államkapitalizmusa helyett. Az idősebbek öregségi nyugdíjuk mértékét igazítanák hozzá az életmentő gyógyszerek inflációjához. És magától értetődően sokan vannak, kik a MÁV kötelező szolgáltatásai közé sorolnák, hogy útban a célállomás felé, dolgukat végzendő, az erre rendszeresített fülkékbe húzódhassanak. Anélkül, hogy kétségbe vonnám az említett állampolgári elvárások jogosságát, meg kell kérdeznem, bízhatunk-e a teljesülésükben, ha a rezsim „filozófiai” megalapozása változatlan marad.

Az Orbán-korszak leváltásához annak rendszeralkotó sajátosságait kell megérteni és megváltoztatni. A Fidesz-uralom lényege ugyanis nem a korrupcióban, a magas inflációban vagy az ellátórendszerek rossz állapotában érhető tetten. Ezek „csupán” következményei annak, hogy a Fidesz–KDNP-pártszövetség 2010-ben egy olyan rendszer mellett kötelezte el magát, amely felszámolta a jogállam „formális” és „materiális” (az emberi jogok tiszteletén alapuló) jellemzőit. A „formális” jogállamon az állami önkényt féken tartó alkotmányos rend értendő, a jogbiztonság, amely kizárja a törvények visszaható hatályú alkalmazását, a jogszabályi fogalmak pillanatnyi politikai érdekeknek megfelelő értelmezését, amely nem ismeri el, hogy a közjogi pozíciók a politikai zsákmányszerzés áldozatául essenek. (Stabil demokráciákban például elképzelhetetlen, hogy a kormánypártok egyetlen nappal parlamenti megválasztása előtt jelentsék be az Alkotmánybíróság elnöki posztjára jelölt személy nevét.)...

INFLÁCIÓ: ŐRÜLET, AMI A BUDAPESTI NAGYBANI PIACON ZAJLIK

24.HU
Szerző: 24.HU
2025.06.19.


Az árrésstop ellenére az átlagos inflációs felett drágulnak az élelmiszerek, de a Budapesti Nagybani Piac árai még ezt az ütemet is lekörözik. Alig akad szezonális zöldség és gyümölcs, ami 10 százalék alatt drágult volna az elmúlt év azonos időszakához képest. Nem ritka a 20-30-40 százalékos áremelkedés sem. A hazai meggy és málna pedig még ennél is jóval nagyobb mértékben drágult – hívja fel a figyelmet a Blikk.


Még az élelmiszerek átlagos inflációját is bőven meghaladja a szezonális zöldségek és gyümölcsök drágulása. Ennek oka a béremelkedések, a szállítás, az energia-, és egyéb költségek növekedése, nem utolsó sorban pedig az időjárás, ami áprilisban fagyokat, májusban pedig hűvös időt és kevés napsütést hozott.

Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb fagykárát szenvedték el a hazai gyümölcsösök április elején. Tönkrement a termés kétharmad-háromnegyed része, de az őszibarackban, a kajsziban és a cseresznyében 80-90 százalékos a kiesés – emlékeztetnek a lapban...

Ekkora a drágulás egy év alatt

Az Agrárközgazdasági Intézet Piaci Árinformációs Rendszere (AKI PÁIR) összegyűjtötte, mennyiért árulták a múlt héten a szezonális zöldségeket és gyümölcsöket a Budapesti Nagybani Piacon. Ezek persze még nem azok az árak, amikkel mi a zöldségesnél találkozhatunk, de az itten árváltozás jelenik meg aztán a végső fogyasztói árakban is. Ha egy zöldség vagy gyümölcs most sokkal drágább a nagybanin, mint egy éve, akkor a sarki zöldségesnél is az lesz...

...Ezek a rekorderek

Vannak olyan zöldségek és gyümölcsök, amelyeknek az ára jóval 20 százalék fölött emelkedett egy év alatt. A drágulásban a határ csillagos ég.

- A zöldbab ára 29 százalékkal ment fel, 2000 forint kilója.

- A fejes saláta ára 23,6 százalékkal lett több: 275 forint.

- A hazai cseresznye 2650 forintba kerül, ami 33 százalékkal több, mint tavaly.

- A hazai meggyet 1800–2000 forintos áron lehetett kapni, 111,8 százalékos drágulás.

- A belpiaci, sárga húsú sárgadinnye 700 forint/kilogramm termelői átlagáron szerepelt a kínálatban, ami 40 százalékkal több az előző évi azonos hetinél.

- Rekorder a málna is, ami 92,9 százalékkal drágult, 4100 forintba kerül egy kiló.

- A magyar szamóca (eper) viszont olcsóbb lett 11 százalékkal: 2000 forint/kilogramm volt a leggyakoribb ára.

ITT OLVASHATÓ

BIRKÁS GYÖRGY: MATEKLECKE 5863. - A RACIONALITÁS KORLÁTAI 11. RÉSZ: A MEGLEPETÉS EREJE

FACEBOOK
Szerző: BIRKÁS GYÖRGY
2025.06.22.


A meglepetés az érzelmek palettáján különleges helyet foglal el: nem egyértelműen pozitív vagy negatív (attól függ, kellemes vagy kellemetlen dolog lep meg minket), de mindenképp erős reakciót kiváltó élmény. Meglepődünk, ha az elvárásainkat hirtelen keresztezi a valóság, vagyis valami váratlant tapasztalunk.

Ilyenkor jellegzetes fiziológiai és viselkedéses válasz jelenik meg: a szemünk kikerekedik, a szemöldök felhúzódik, gyakran hátrahőkölünk, és pár pillanatra megmerevedünk, mielőtt reagálnánk. Ez az orientációs reflex része, amelynek célja, hogy az agy gyorsan átálljon az új esemény feldolgozására. A meglepetés hatására megszakad az éppen futó gondolati folyamat, és figyelmünk villámgyorsan az váratlan inger felé irányul. Például ha olvasás közben egy váratlan zajt hallunk a szobában, akaratlanul is odakapjuk a tekintetünket, és ilyenkor a korábbi feladat (az olvasás) néhány másodpercre leáll, míg fel nem mérjük, mi történt.

A meglepetés ilyen módon a figyelem legerősebb kapcsolója. A kognitív pszichológusok ezt már régóta ismerik: az ún. oddball paradigma kísérletekben egy monoton ingeráramba (pl. „bip” hangok sorozatába) néha beiktatnak egy-egy eltérő ingert (pl. egy „puff” hangot). Az alanyok EEG agyhullámain ilyenkor markáns jel jelenik meg, a P300 hullám, ami pontosan azt jelzi, hogy az agy észrevette és kiemelten dolgozza fel a váratlant. A meglepő ingerek tehát mintegy „felkiáltójeleket” raknak a szenzoros adatfolyamba, amire az agy extra erőforrásokat allokál. Ez evolúciós szempontból érthető: ami váratlan, abban potenciálisan fontos információ rejlik (lehet veszély vagy lehetőség), ezért nem hagyhatjuk figyelmen kívül.

A legújabb idegtudományi modellek (például a prediktív kódolás elmélete) azt hangsúlyozzák, hogy az agy folyamatosan jóslatokat készít a bejövő ingerekről, és a meglepetés
nem más, mint a jóslat és a valóság különbsége (szakkifejezéssel predikciós hiba). Amikor a predikciós hiba nagy, az agy riadóztatja a figyelmi rendszert, hogy frissítse a mentális modelljeit.

A meglepetés nem csupán figyelmi folyamat, hanem erősen kapcsolódik a tanuláshoz is. 
Akkor tanulunk a legtöbbet, amikor valami nem várt dolgot tapasztalunk, ami ellentmond a korábbi elképzeléseinknek. Ilyenkor kénytelenek vagyunk módosítani a tudásunkat, és pont ez a tanulás lényege.

Agyunk jutalmazó rendszere is így működik: a dopamin szint megugrik, amikor egy vártnál jobb (vagy rosszabb) eredményt kapunk. Ezeket a dopaminjelzéseket az idegtudósok „jutalompredikciós hibának” nevezik, és azt találták, hogy az agyunk a meglepetéseket lényegében jutalomként vagy büntetésként könyveli el attól függően, hogy pozitív vagy negatív irányúak. Ám még a negatív meglepetés is tanító hatású: ilyenkor jegyezzük meg, hogy legközelebb máshogy kell cselekedni. Képalkotó vizsgálatok kimutatták, hogy meglepő helyzetekben intenzív aktivitás mutatkozik a ventrális striátumban (az agy jutalmazó központja) és a hippocampusban (az emlékezet központja). Ez arra utal, hogy a meglepetés beindít egy tanulási epizódot: a hippocampus rögzíti a váratlan eseményt (ezért maradhatnak olyan élénken emlékeink például egy váratlan balesetről vagy egy meglepetésbuliról), a striatum pedig segít átértékelni a helyzetet (pl. „legközelebb óvatosabb leszek” vagy épp „ez fantasztikus, ismételjük meg!”).

Az idegtudományban megfigyelték, hogy egy adott helyzetben, ha valami váratlan történik, utána a kognitív rendszer alkalmazkodóbbá válik: növekszik a neuroplaszticitás, új szinapszisok erősödnek meg. Egy 2014-es humán agyi vizsgálat például kimutatta, hogy van egy specifikus „meglepetésjel” az agyban, ami nem magyarázható pusztán a jutalom vagy a büntetés értékével – ez a jel arra utal, hogy az agy az újdonság, a valószínűtlenség alapján is tanul, nem csak a nyereség-veszteség alapján.

A meglepetés a memória számára is aranyat ér. „Villanófény-emlékeknek” (flashbulb memory) nevezzük azokat az élesen megmaradó emlékeket, amelyek valamilyen megrázó vagy váratlan eseményhez kötődnek (például sokan kristálytisztán emlékeznek, hol voltak és mit csináltak 2001 szeptember 11-én). Ilyenkor az erős érzelmi és meglepetésszerű élmény kombinációja a hippocampus és az amygdala (érzelmi memória központ) együttműködésével mélyen bevési az emléket. A meglepetéssel járó fokozott noradrenalin-kibocsátás is hozzájárul ahhoz, hogy agyunk „felkiáltójellel” lássa el az adott élményt, így később könnyen előhívható lesz. Természetesen ez a mechanizmus evolúciósan arra szolgál, hogy az életbevágó tanulságokat (pl. hol támadt ránk ragadozó váratlanul) ne felejtsük el – de mellékhatásként ezért emlékszünk jobban a meglepetésszerű viccek poénjára vagy egy váratlan ajándék pillanatára is.

A meglepetés erejét az oktatásban és a kommunikációban is kihasználják. Egy jó tanár néha szándékosan meglepi a diákokat egy paradoxonnal vagy kísérlettel, mert tudja, hogy így jobban felkelti a figyelmet és maradandóbbá teszi a tanulságot. Hasonlóképp egy találó reklám vagy kampány is sokszor épít a meglepetésre: a szokatlan, elütő hirdetések hatékonyabban ragadják meg a közönség figyelmét és vésődnek be az emlékezetbe.

Az MI-k világában a meglepetés fogalma a prediktív modellek hibájával rokon. Egy mesterséges intelligencia akkor „lepődik meg”, ha a bevitele nem egyezik a tanult mintáival – például egy tanuló algoritmus váratlan adathalmazt kap. Néhány fejlett MI-rendszert már úgy terveznek, hogy figyeljen a predikciós hibákra, és ebből tanuljon tovább (ez a megerősítéses tanulásban és a prediktív kódolás gépi megfelelőiben jelenik meg).

Az emberi meglepetés azonban több puszta hibakorrekciónál: átéli az élményt, és viselkedéses reakció társul hozzá. Egy robotnál is meg lehet figyelni a „meglepetést” mondjuk egy váratlan helyzetben – például egy önvezető autónál azonnal átstrukturálódik a figyelmi fókusz, ha egy felbukkanó gyalogost észlel, és vészfékez. De azt nem mondhatjuk, hogy a robot csodálkozna vagy értetlenül állna a történtek előtt; egyszerűen újratervezi az útvonalat. 
Az emberi meglepetésben ott van a kérdésekkel teli rácsodálkozás („Hogy történhetett ez? Mit jelent ez?”), ami a kreatív gondolkodás és tudományos felfedezés motorja. Newton talán nem fedezi fel a gravitáció törvényét, ha nem lepődik meg egy alma leesésén és nem kezd el tűnődni rajta. Egy MI nem fog filozofálni a meglepő inputon – legfeljebb adaptálja a paramétereit. E különbségből adódóan az ember olyan felfedezésekre is képes lehet, amire a gép nem: a meglepetés kiváltotta kíváncsiság és kérdezés különleges képességünk. Az MI-k egyelőre poszt hoc tanulnak a hibából, de nem „kíváncsiak” a szó humán értelmében. A jövő érdekes kutatási iránya, hogy lehet-e gépekbe építeni valamiféle mesterséges kíváncsiságot – azaz belső jutalmazást a meglepő ingerek felfedezéséért, ami közelebb hozhatná őket az emberi tanulás rugalmasságához.

„LÉTEZIK EGY MÁSIK MAGYARORSZÁG, AMELY NEM ÁRULÁSBÓL REMÉL HASZNOT MAGÁNAK” – KÖZÉLETI SZEREPLŐK NYÍLT LEVÉLBEN SZÓLNAK AZ UKRÁN NÉPHEZ

TELEX
Szerző: VILÁGI MÁTÉ
2025.06.22.


Közel ötven közéleti szereplő írt nyílt levelet az ukrán népnek, amiben támogatásukról biztosítják őket. A nyílt levél az aHang oldalán jelent meg, és cikkünk írásakor már több mint 3400-an írták még alá.

„Mi, magyar állampolgárok, e levél aláírói, szembesülve az Orbán-kormány egyre szégyenletesebb Ukrajna-ellenes propagandájával szolidaritásunkat fejezzük ki az ukrán nép iránt és tisztelettel adózunk a hazájuk védelmében hősiesen helytálló ukrán hadsereg katonáinak" – kezdik levelüket, amivel azt akarják üzenni, hogy

„létezik egy másik Magyarország, amely nem árulásból, nem idegen érdekek szolgálatából remél hasznot magának".

Elítélik a 2014-ben indult orosz katonai agressziót, és elutasítják Ukrajna területi integritásának megkérdőjelezését. „Az 1956-os szabadságharc örököseiként nagyra értékeljük azt a szolgálatot, amelyet az orosz imperialista terjeszkedés megfékezésével Ukrajna tesz nekünk magyaroknak és egész Európának."

A levél aláírói – köztük Ungváry Krisztián, Jeszenszky Géza és Sz. Bíró Zoltán – azt kívánják, hogy a fegyveres harcok minél előbb véget érjenek, és olyan béketárgyalások induljanak el, aminek eredményeképp Ukrajna erős biztonsági garanciákat és jóvátételt kap. Emellett a háborús bűnösök felelősségre vonását is elvárják, és azt szeretnék, hogy az európai nemzetek is beszálljanak Ukrajna minél előbb elkezdődő újjáépítésébe.

„Elemi érdekünk, hogy a szomszédunk ne a putyini Oroszország vazallusa legyen, hanem egy független demokrácia, melynek polgárai nemzetiségi jogaikat is szabadon gyakorolhatják"

– áll a levélben.

Kitérnek az ukrajnai magyar kisebbségre is: azt remélik, hogy a közösség nem esik áldozatául „a magyar kormány politikai indíttatású gyalázatos kommunikációjának, és sem az ukrán nép, sem vezetői nem vonják kétségbe lojalitásukat, hanem méltányolják áldozataikat.

A levél aláírói: Beck Zoltán, Bod Péter Ákos, Dénes Gábor, Elek István, Ferenczi Attila, Fleck Zoltán, Fodor Tamás, Gerzson János, Herényi Károly, Hetényi Zsuzsa, Hodosán Róza, Horgas Péter, Iványi Gábor, Jeszenszky Géza, Kajdi József, Karsai Péter, Kincses Gyula, Kis János, Kiss Gergő, L. Ritók Nóra, Lakatos György, Láng Balázs, Lányi András, Lázár Júlia, Ludassy Mária, Magyar Bálint, Magyar Fruzsina, Molnár Áron, Noszkai Gábor, Nyerges Tibor, Oláh József, Perlaki-Borsos Noel, Polyák Gábor, Pottyondy Edina, Puzsér Róbert, Pálinkás József, Remport Katalin, Roszík Gábor, Spányik András, Stark Tibor, Stefano Bottoni, Sz. Bíró Zoltán, Szent-Iványi István, Szepesházi Péter, Szél Bernadett, Törzsök Erika, Ungváry Krisztián, Vágó Csaba, Várkonyi Tibor, Vörös Imre

„ŐRZŐK, VIGYÁZZATOK A STRÁZSÁN” – GONDOLATOK A TUDOMÁNY VÉDELMÉBEN

PORTFOLIO
Szerző: GELENCSÉR ANDRÁS
2025.06.20.


A tudomány az emberi szellem legnagyszerűbb alkotásainak egyike, szerepe a modern civilizációban megkerülhetetlen. A tudomány legfőbb ismérve a szabadság, eszköztára pedig olyan idejétmúlt elemeket tartalmaz, mint a kételkedés, alaposság, tájékozódás, vita, konstruktív kritika, vagy a tévedés jogának fenntartása. Ezek napjainkban kifejezetten irritálják az alternatív valóság tetszetős világában pallérozódó tömegeket és döntéshozókat, akik egészpályás letámadást indítottak a tudomány ellen, megállapításait puszta véleménnyé silányítva. Hasonlóval már néhányszor találkozhattunk a történelemben, és nagyon nem lett jó vége.


A tudomány a történelem során mindvégig az egyetemes kultúra része volt, az emberi szellem legnagyszerűbb alkotásainak egyike. A pusztán megfigyeléssel és gondolkodással ma is érvényes természeti törvényeket felismerő ókori bölcsek vagy a középkor legnagyobb gondolkodói még magáért a felfedezés öröméért, a ma oly divatos hasznosítás reménye és szándéka nélkül alkottak. Nekik még mecénásaik sem voltak, mint a korabeli festőknek vagy zeneszerzőknek, sőt akadt közülük, akinek a tudományos igazság kimondása az életébe került. Ekkor még az emberi társadalom fejlődését, a jólét növekedését nem is közvetlenül a tudomány eredményei, hanem a mérnöki zsenialitás termékei mozdították elő. A XIX. század végéig külön kategóriát képviselt a tudós és a feltaláló, utóbbiak közül is számos kiváló honfitársunk eredményeire lehetünk büszkék.

Ám a XX. század elejétől az emberi haladás vívmányaitól megrészegült emberiség a tudományt is a fejlődésnek álcázott féktelen növekedés szolgálatába állította. Ezáltal a tudomány akaratán kívül hozzájárult az ember és természet közötti egyensúly megbontásához, a természeti környezet példátlan léptékű pusztításához és kizsákmányolásához.

Ennek ellenére a tudomány eddig elért eredményeinek szerepe az emberi civilizáció felemelkedésében megkérdőjelezhetetlen. Korunkban az emberiség élete elképzelhetetlen lenne a tudomány vívmányai, sőt annak állandó fejlődése nélkül. Nincs a bennünket körülvevő világban olyan emberi alkotás vagy ismeret, ami végső soron nem a tudomány hozott volna létre. Az erőforrások kimerülését például a tudomány segítségével, új anyagok és eljárások fejlesztésével sikerült eddig elkerülnünk, miképp tudományos felfedezések segítettek bennünket az emberi tevékenység katasztrofális következményeinek elhárításában is. A tudomány állandó fejlődése tehát civilizációnk fennmaradásának záloga. Ennek hiányában az ember alkotta modern világ néhány évtizeden belül leolvadna, mint a nyílt óceánra sodródó jéghegy...

GEOPOLITIKAI JEGYZETEK

FACEBOOK
Szerző: KÁNCZ CSABA
2025.06.22.


Kedves gyerekek!

Csaba bácsi ismerőse egy újabb mesét küldött az iráni nukleáris létesítmények lebombázására reagálva.

Ugye nem kell hangsúlyoznom újra, hogy mindez csak kitaláció!!

Hol volt, hol nem volt…



„Június 4-én, pár nappal az izraeli légitámadások előtt újra megjelent Mahmud Ahmadinedzsád volt iráni elnök a magyar katonai titkosszolgálat irányítása alatt álló Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

Ahmadinedzsád legutóbb 2024 májusában járt Magyarországon, akkor is a Pártegyetemen adott elő.

Erről az izraeli nagykövetség közleményéből értesültünk.

Bár nem állami meghívás miatt érkezett Budapestre tavaly, védett személyeknek járó kíséretet kapott a volt iráni elnök. https://www.hetek.hu/.../kepek-ismet-magyarorszagra...

A mostani látogatása előtt pár nappal a kínai hírszerzés főnöke járt Budapesten és O1G fogadta a Karmelitában. https://fuhu.hu/mit-keresett-a-kinai-kemfonok-budapesten/
O1G Budapestet mára az EU/NATO belüli legfőbb kínai kém- és hírszerzési központtá emelte, amelyet jól betámogatnak az ide érkező kínai banki és ipari beruházások.

Irán Kína legfőbb szövetségese a Közel-Keleten, ahogy a Hezbollah is.

Kína pedig Irán legfőbb pénzügyi és katonai mozgatója az iráni atomfegyver programmal a háttérben.

O1G kínai és iráni kapcsolatai nem most kezdődtek és több ponton kapcsolódnak titokban az iráni atomfegyver kutatásokhoz, amelyek a sajtóba is kiszivárogtak. https://444.hu/.../kinai-kemjatszmakat-hozott-budapestre... https://www.portfolio.hu/.../iran-magyarorszaggal...#

A kérdés TOVÁBBRA is az, hogy vajon miért járt Budapesten újra röviddel a légicsapások előtt a volt iráni elnök...és újra a Pártegyetemen?

Hiszen Ahmadinedzsád alatt épült ki Fordo és Natanz földalatti nukleáris fejlesztő központok.
Ő a politikai felelős az IRÁNI ATOMPROGRAMÉRT, amit ma hajnalban az USA lebombázott.

Ez az ember rendszeresen járt Budapestre, amit a magyar katonai titkosszolgálat szervezett meg.

Ezek nem véletlenek.

Orbán KÖTŐDIK AZ IRÁNI ATOMPROGRAMHOZ és a kínaiak kérésére segít ebben.
Nem volt véletlen a 2017-ben megkötött magyar-iráni közös nukleáris egyezmény sem...
https://hvg.hu/.../20170415_Nemzetbiztonsagi_riziko...

Az is érdekes, hogy a sok "biztonságpolitikai szakértő Pesten" ezeket az összefüggéseket vagy nem látja, VAGY NEM ENGEDIK ERRŐL BESZÉLNI, MERT A REZSIM MEGVETTE ŐKET...holott ez egy IGAZÁN ÉLES ÉS DURVA játszma, hogy O1G az iráni atom programot segíti most is, amit Ahmadinedzsád rendszeres budapesti látogatásai egyértelműen bizonyítják...mert nem véletlenül jár pont ide.

Ahmadinedzsád NE FELEDJÜK, nem véletlenül a politikai projektvezetője az iráni atomprogramnak, mert hiszen maga is mérnök, sőt PhD-fokozatú mérnök, így nem egy szimpla vallási őrült, hanem át is látja az atomprogramot, ezért vezeti PONT Ő.
Szóval ez az ember jár ide Budapestre..

".....enrolled in the Iran University of Science and Technology (IUST), located at Tehran, as an undergraduate student of civil engineering. He would later earn his doctorate in 1997 in transportation engineering and planning from Iran University of Science and Technology as well..."
https://2015-2022.miniszterelnok.hu/viktor-orban-holds.../

O1G az egyik kínai technológia, logisztikai hidfő, ahonnan az iráni programot logisztikailag támogatták.

Szerintem ezt a kínaiak nem mondták el neki, csak pénzt adtak neki érte, hogy a "hídon" át tudjanak menni a küldemények tőlük Teheránba.
O1G szerintem IGEN NAGY SZARBAN VAN MOST...

Látod, így nyer értelmet a Ghibli cég, amelyet a magyar katonai felderítés hozott létre régen a 90-es évek elején a régi olasz kapcsolatokból, amerre a VSZ tag MN hadsereg támadott volna
(A GHIBLI JELENTÉSE IS OLASZ: Ghibli is the name of a hot desert wind also known as sirocco, derived, through Italian, from Libyan Arabic gibli). 

MOST MÁR a keleti kínai forgalmat szervezi kínai irányítással.
https://www.okoshir.hu/.../kinai-tulajdonu-ceg-nyerte-el.../

Budapestre jönnek be azok a technológia eszközök részben például a Ghibli-n keresztül, amelyre szüksége van az iráni atomprogramnak.

Így áll össze a kép.

A mérnök végzetségű volt iráni elnök megkéri az anyagokat a programjához és Budapesten a kínaiak leszállítják neki.

Nos, ez így működik.

O1G kutatási és más egyezményei Iránnal pedig megadják a fedősztorit, hogy minek járkálnak ide ilyen gyakran és miért szaladgáltak ki Iránba a Varga Mihályék és a többi keleti ügynök.
https://hirado.hu/.../varga-mihaly-iran-piaca-jo.../
https://www.tehrantimes.com/.../Iran-Hungary-explore...

Varga Teheránba pár éve Széles Gáborral látogatott, a másik régi Videotonos ügynökkel, akik már a 80-as években is fegyvert adtak el Iránba..

".....Jellemző, hogy az arab világot rendszeresen ellátta a magyar elektronikai ipar katonai rádiótechnikai berendezésekkel, a Videoton munkatársai között a nyolcvanas évek közepén – az Irak és Irán között folyó háború idején – például ismert volt, hogy a Videoton rádiólokációs rendszereket szállított Iraknak, míg a szomszédos ellenségének, Iránnak ugyanezen berendezés zavaró állomásait telepítette...."
https://www.magyaridok.hu/lugas/a-szahara-akcio-3504101/

Ezért járt Széles Gábor kommunista katonai felderítés ügynöke a teheráni delegációkban nemrég Vargával...hiszen őt ismerték már az ajatollahok a 80-as évekből a régi Videotonos időkből, most újra aktiválták Szélest is, hogy majd "buszgyártást csinál az Ikarusszal"....meg a többi parasztvakítás...

az a lényeg, hogy legyenek fedett kereskedelmi csatornák, amelyeken keresztül az atom cuccot ki tudják a kínaiak vinni, ami kell az ajatollahoknak...

Itt a vége, fuss el véle….”