2025. június 20., péntek

LEVÉL UKRAJNA NÉPÉNEK

FACEBOOK
Szerzők: Aláírók
2025.06.20.



Mi, magyar állampolgárok, e levél aláírói, szembesülve az Orbán-kormány egyre szégyenletesebb Ukrajna-ellenes propagandájával, szolidaritásunkat fejezzük ki az ukrán nép iránt és tisztelettel adózunk a hazájuk védelmében hősiesen helytálló ukrán hadsereg katonáinak. Üzenjük: létezik egy másik Magyarország, amely nem árulásból, nem idegen érdekek szolgálatából remél hasznot magának.

Fenntartás nélkül elítéljük a 2014 óta tartó, és 2022-ben nyílt háborúvá szélesített orosz katonai agressziót, elutasítjuk Ukrajna területi integritásának megkérdőjelezését és az ország belügyeibe történő erőszakos külső beavatkozást.

Az 1956-os szabadságharc örököseiként nagyra értékeljük azt a szolgálatot, amelyet az orosz imperialista terjeszkedés megfékezésével Ukrajna tesz nekünk magyaroknak és egész Európának. A háború áldozatainak, akik hazánkban keresnek menedéket, igyekszünk megadni minden tőlünk telhető humanitárius segítséget.

Azt kívánjuk, hogy a fegyveres erőszak minél hamarabb érjen véget, kezdődjenek el a béketárgyalások, és szülessen olyan megállapodás, amely a tartós béke érdekében erős biztonsági garanciákat tartalmaz és a jóvátételről, valamint a háborús bűnösök felelősségre vonásáról is rendelkezik. Kívánjuk továbbá, hogy minél hamarabb kezdődjön meg Ukrajna újjáépítése. Az európai nemzetek tegyenek meg mindent azért, hogy ehhez hasonló háború többé ne törhessen ki kontinensünkön!

Elemi érdekünk, hogy a szomszédunk ne a putyini Oroszország vazallusa legyen, hanem egy független demokrácia, melynek polgárai nemzetiségi jogaikat is szabadon gyakorolhatják. Levelünket azzal a reménnyel bocsátjuk útjára, hogy az ukrajnai magyar kisebbség, amelynek tagjai közül sokan életüket adták Ukrajna szabadságáért, nem esik áldozatul a magyar kormány politikai indíttatású gyalázatos kommunikációjának, és sem az ukrán nép, sem vezetői nem vonják kétségbe lojalitásukat, hanem méltányolják áldozataikat.

Az aláírók névsora: Bod Péter Ákos, Dénes Gábor, Elek István, Ferenczi Attila, Fleck Zoltán, Fodor Tamás, Gerzson János, Herényi Károly, Hetényi Zsuzsa, Hodosán Róza, Horgas Péter, Iványi Gábor, Jeszenszky Géza, Kajdi József, Karsai Péter, Kincses Gyula, Kis János, Kiss Gergő, L. Ritók Nóra, Lakatos György, Lányi András, Lázár Júlia, Ludassy Mária, Magyar Bálint, Magyar Fruzsina, Molnár Áron, Noszkai Gábor, Nyerges Tibor, Oláh József, Pálinkás József, Perlaki-Borsos Noel, Polyák Gábor, Pottyondy Edina, Puzsér Róbert, Remport Katalin, Roszík Gábor, Spányik András, Stefano Bottoni, Sz. Bíró Zoltán, Szent-Iványi István, Szepesházi Péter, Szél Bernadett, Törzsök Erika, Ungváry Krisztián, Vágó Csaba, Várkonyi Tibor, Vörös Imre

REKORDÖSSZEGEKET VETTEK KI IDÉN OSZTALÉKKÉNT NER-ES CÉGEKBŐL

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: SZABÓ KRISZTIÁN, ZUBOR ZALÁN
2025.06.20.


Bár szervezett vagyonkimentésről nem lehet beszélni, valóban rekordösszegeket vettek ki idén osztalékként NER-es cégekből, köztük az Orbán-bányából is. Pintér Sándor eddig viszonylag fukarul gazdálkodó volt biztonsági cégéből először vontak ki saját tőkét, több mint 2 milliárd forintot.


Az elmúlt hetekben, ahogy a cégek leadták a tavalyi évre vonatkozó pénzügyi beszámolójukat, sorra érkeztek a hírek arról, hogyan fizettek ki milliárdos összegeket osztalékként NER-közeli cégek. A beszámolók nyomán több kommentár és spekuláció érkezett, amelyek vagyonkimentést sejtettek a kifizetések mögött: egy jövő évi választási vereségre készülve próbálhatják a cégektől magánszemélyekhez csatornázni a nagyrészt közpénzből származó vagyont.

De valóban ezt mutatják a számok? Az elmúlt évek beszámolóit megnézve messze nem egyértelmű a helyzet. Bár több NER-közeli cég idén valóban rekordösszegű osztalékot fizetett ki a tulajdonosoknak (köztük Orbán- és Mészáros-családtagoknak), ez sok esetben azt tükrözi, hogy a bevételük is rekord magas volt tavaly.

Orbán Győző bányacége milliárdokat fizet, Tiborcz BDPST-je semennyit

Ilyen volt például id. Orbán Győző bányászcége, a Dolomit Kőbányászati Kft. A cég adózott eredménye tavaly 2.688.123.000 (2,68 milliárd) forint volt – több, mint fennállása során bármikor. Ezt az összeget csaknem teljes egészében ki is fizette osztalékként a társaság tagjainak. A cég korábban is ezt a gyakorlatot követte: az elmúlt öt évben Orbán Győzőék rendre csaknem a teljes adózott bevételt zsebre tették...

A MAI KULTÚRPOLITIKA SZEREPTÉVESZTÉS, NEM AZÉRT VANNAK OTT, HOGY MEGCSINÁLJÁK A SAJÁT FILMJEIKET

TELEX AFTER
Szerző: TELEX
2025.06.19.



2025 márciusa óta Polgár Csaba az Örkény Színház művészeti vezetője. Nem tart attól, hogy ő kell legyen a következő Mácsai Pál, mert nem isakar az lenni. Nem gondolja, hogy jelenleg az aranykorát éli a színház, mert kettészakadt a szakma az SZFE modellváltása óta. Erről is beszélgettünk az After+ legújabb adásában amellett, hogy nem tudja, mennyi pénzt követelhet magának a színház, amikor ilyen állapotban van az oktatás és az egészségügy Magyarországon. Az adásban az is szóba került, hogy Polgár érti a kormány kommunikációs játékát az átláthatósági törvényről, de nem akarja elfogadni, mert ugyanannyira európai ember, mint amennyire magyar.

0:00 Új leosztás az Örkény Színházban, Mácsai Pál öröksége 
7:17 Nem rózsás a helyzet, de hihetetlen, hogy az emberek jönnek és kíváncsiak a színházra 
13:04 Miért ne pályázhatnék Európába? Uniós állampolgár vagyok 
17:44 A részvételi színház, a figyelem irányítása 
23:03 Nem lehet középen állni, és ettől a hideg kiráz 
28:09 Az SZFE modellváltása: nem lehet megmagyarázni, nem lehet elfelejteni 
36:22 Filmezés a mai Magyarországon 
43:39 Az új pozíció a magánélete szempontjából öngól 
45:00 Az Örkény szeptemberi tervei

VISSZAFORDULHAT-E ORBÁN MÉG A LEJTŐN? // SZABADSAJTÓ KLUB

KONTROLL / SZABADSAJTÓ KLUB
Szerző: KONTROLL
2025.06.20.



Témáink: 
- A Fidesz csak veszíthet a Pride-on akkor is, ha Karácsony Gergelyék megtartják a felvonulást, és akkor is, ha nem? 
- Mit fog reagálni kormány arra, hogy a Medián legutóbbi közvélemény-kutatása már 15 százalékos előnyt mért a Tisza Pártnak? 
- Összemérhető-e a Nemzeti Konzultáció és a Nemzet Hangja válaszadóinak száma? 
- Milyen hatással lehet a Fidesz népszerűségére Szentkirályi Alexandra ukránellenes "csomagtartós" videója? 
- Még a magyar kovászos uborka is veszélyben lesz, ha Ukrajna csatlakozhat az Európai Unióhoz?!

RADVÁNYI MIKLÓS: AZ ELMÚLT 15 ÉV A HAZUG NARRATÍVÁKRÓL SZÓLT

GULYÁSÁGYÚ MÉDIA
Szerző: GULYÁS BALÁZS
2025.06.20.



Két saját nemrég megjelent cikkével szembesítettük Radványi Miklóst, az amerikai republikánus agytröszt, a Frontiers of Freedom magyar származású alelnökét, akivel szóba került az is, hogy korábbi prognózisa ellenére vajon hogyan sikerült a magyar kormánynak levetetnie Rogán Antal az Egyesült Államok szankciós listájáról.

MIT CSINÁLJUNK, HOGY NE A SZEGÉNYEK FIZESSÉK A LEGTÖBB ADÓT? | KÖZÖS DOLGOK LAKNER ZOLTÁNNAL #3

PARTIZÁN
Szerző: PARTIZÁN
2025.06.20.



A sokszor világrekordernek nevezett, de Európában mindenképp csúcstartó 27%-os ÁFA-kulcs az Orbán-rendszer igazi védjegye lett, pedig már a Bajnai-kormány majdnem ilyen magas, 25%-os felső kulccsal operált. Az adóbevételek ekkora hányadának a fogyasztásra terhelése ahhoz vezet, hogy a szegények a jövedelmük nagyobb hányadát kell beadják a közösbe – hiszen az ő bevételüknek szinte az egészét el kell “fogyasztaniuk”, nincs mit eltenni megtakarításokba vagy vagyontárgyakba.

Hogy hogyan lehetne igazságosabb közteherviselés felé elmozdítani a magyar adórendszert anélkül, hogy az egészet felforgatnánk, vagy a gyakorlatban megvalósíthatatlan, beszedhetetlen adókat vezetnénk be, na és egyáltalán miért fizetünk adót, mennyit kellene fizetni és fizessenek-e a gazdagok: ezt beszéltük meg a körünkben helyet foglaló közönséggel és Scharle Ágota közgazdásszal, a Budapest Intézet vezető kutatójával.

00:00 Felkonf 
02:09 Miért fizetünk adót? Nem hülyeség az egész? 
08:18 Scharle Ágota: ÁFA és más adók az Orbán-rendszerben 
28:33 Na, akkor fizessenek többet a gazdagok? 
37:00 Scharle Ágota: mit érdemes változtatni az adórendszerben, és mit nem? 
51:13 Hogyan érvelnénk a jelentős újraelosztás mellett?

MIHÁLYIPÉTER: NEM LESZ RENDSZERVÁLTÁS 2026-BAN

KLIKKTV / TÍZ
Műsorvezető: BOLGÁR GYÖRGY
2025.06.20.



Irreálisan sokat várnak az emberek Magyar Péter esetleges kétharmados győzelmétől. Rendszerváltás biztosan nem lesz a 2026-os választás után, mert az nagyjából 1000 évente van és az már lezajlott 1989-ben - mondta Mihályi Péter közgazdász a KlikkTV Tíz című műsorában. Úgy gondolja, csalódni fog, aki a rendszer teljes megváltozására számít.

FLECK ZOLTÁN: ORBÁNÉK NEM FOGADNÁK EL, HOGY ÁT KELL ADNIUK A HATALMAT

KLIKKTV / MÉLYVÍZ
Szerző: NÉMETH PÉTER
2025.06.19.



Orbánék nem fogadnák el, hogy át kell adniuk a hatalmat...

ORBÁN VIKTOR MA REGGEL AZ EZERÉVES MAGYAR ÁLLAMISÁG VÉGÉVEL RIOGATOTT

444.HU
Szerző: DIÓSZEGI-HORVÁTH NÓRA
2025.06.20.


Ahhoz képest, hogy ma van utoljára lehetősége az embereknek arra, hogy leadják a szavazataikat a Voks25-ön, kicsit többet vártam Orbán Viktor miniszterelnöktől. A reggeli interjú a korábbiaknál jóval kevésbé festett apokaliptikus képet a világpolitikáról.

Jó, csak vicceltem, apokalipszisből nem volt hiány, viszont a miniszterelnök tulajdonképpen ugyanazokkal az immár unalomig ismert panelekkel igyekezett ébren tartani hallgatóit, amiket ki tudja, hányszor ismételt már el, ugyanígy.

Mit mérlegeljen az, aki még nem töltötte ki a Voks25-öt? - tette fel a sokakat izgató kérdést a riporter.

Orbán a saját bevallása szerint is egyszerű szempontot javasolt: ha már több mint 2 millióan fontosnak tartották a szavazást, akkor azok is kapják össze magukat, akik ezt még nem tették meg.

Mennyit ér 2 millió szavazat? - főzte tovább a gondolatmenetet a riporter.

„Képzeljük magunkat egy békési gazda helyébe, aki ül a traktorján, és dolgozik minden nap” - vázolta fel az alapszituációt a miniszterelnök. Na, ennek a traktorosnak azt érdemes elgondolnia, hogy ha Ukrajnát felveszik az Unióba, az azt jelenti, hogy a földalapú támogatás nagy része elvész, mert a pénz Ukrajnába megy majd. Vagy ha emiatt beengedik az olcsó ukrán gabonát, akkor ez a békési traktoros nem tudja majd eladni a sajátját, vagy csak még olcsóban tudja eladni, szóval mindenképp rosszul jár majd.

Vagy vegyünk egy budapesti pincért. Orbán szerint ő ma keres 6-700 ezer forintot, de ha Ukrajna csatlakozik, akkor nem lesz a magyar kormány kezében eszköz, hogy megakadályozza több százezer ukrán munkavállaló érkezését.

„Ma még van eszköz a kezemben” - nyugtatott minden budapesti pincért Orbán. De ha majd nem lesz, akkor ezek az ukrán munkavállalók el fogják végezni olcsóbban a pincérkedést, és elveszik a budapesti pincérek munkáját.

„Ilyen típusú veszélyeket hoz magával az ukrán tagság.”...

ENNYIRE RÉSZLETESEN MÉG SOHA NEM LÁTSZOTT, HOGYAN ÉPÜL LE A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY – KIVÉRZŐ KÓRHÁZAK I.

DIREKT36
Szerző: MARTON KAMILLA, SZOPKÓ ZITA
2025.06.18.


A kormány igyekszik titkolni, hogy milyen problémákkal küszködnek a magyar kórházak. A Direkt36 azonban mesterséges intelligencia segítségével feldolgozott több mint ezer hatósági dokumentumot, amelyekből lesújtó kép rajzolódik ki arról, hogyan küzdenek nap mint nap az egészségügy szereplői.

Bár a kormány jókora erőfeszítéseket tesz azért, hogy ne derülhessen ki, milyen problémákkal küszködnek a magyar kórházak, van lehetőség az erről szóló információk összegereblyézésére. Az egyik állami hatóság honlapján ugyanis közzéteszik azokat a határozatokat, amelyek azt tartalmazzák, hogy milyen indokokkal zárnak be kórházi osztályok.

Kevés nyomasztóbb olvasmány van ma Magyarországon ezeknél a dokumentumoknál. Ezek a szikár, bürokratikus nyelvezetű szövegek ugyanis minden másnál egyértelműbben árulkodnak arról, hogy mennyire kétségbeejtő helyzetben vannak a magyar állami egészségügyi intézmények.

A Budapesti Uzsoki Utcai Kórházban például azért függesztették fel a műtéteket 2024 júliusában, mert az intézmény „folyadékhűtő rendszerének meghibásodása miatt az összes műtőben elviselhetetlenné vált a hőmérséklet”. A ceglédi kórházban 2022 januárjában „a fül-orr-gégészeti osztály működésképtelenné vált a szakorvosok betegsége miatt” és csak „egy szakorvosunk munkaképes jelenleg, aki a járóbeteg szakellátást végzi”. A dél-budai Szent Imre Kórház sürgősségi osztályán pedig azért nem tudták egy tavaly júliusi éjszakán fogadni a betegeket, mert „nagyobb számban megjelenő ágyipoloskák irtása” történt.

És ez csak néhány kiragadott példa. 2020 eleje óta ugyanis több mint 770 esetben zártak be ehhez hasonló indokokkal kórházi osztályokat vagy állítottak le bizonyos ellátásokat Magyarországon. Ezt onnan lehet tudni, hogy ha egy kórházban átmenetileg működésképtelenné válik egy osztály, és emiatt máshova kell küldeni a betegeket, akkor ezekről hivatalos dokumentum, úgynevezett kijelölő határozat születik. Ezekről időnként megjelennek hírek a sajtóban, de átfogó elemzés erről még nem volt a magyar nyilvánosságban.

A Direkt36 ugyanakkor most – a mesterséges intelligencia segítségét is felhasználva – épített egy adatbázist ezekre a határozatokra alapozva. Ezeknek az adatoknak az elemzésével és több hónapnyi kutatómunkával készült el Kivérző kórházak címet viselő cikksorozatunk, amelynek főbb megállapításai a következők:

- A bezárások harmada azért történik, mert nincs elég orvos vagy ápoló, illetve hiányoznak orvosi eszközök. De arra is van példa, hogy egy osztályra túl sok beteg érkezik, ezért nem tudnak ott többet fogadni.

- Nemcsak a kis, vidéki kórházak osztályai zárnak be, hanem a nagy megyei és centrumkórházak is küszködnek a szakember- és kapacitáshiánnyal.

- Adatbázisunk segítségével kiderítettük, hogy az országban legtöbbször a szolnoki Hetényi Géza Kórház, a budapesti Szent János és a Jahn Ferenc Kórház kérte, hogy zárják be valamelyik osztályát.

- Gyakran akadozik a stroke-ellátás, pedig ezekben az esetekben különösen fontos, hogy a betegek minél hamarabb megfelelő kórházi kezelést kapjanak.

- Emellett sokszor leáll a CT-diagnosztika és a neurológiai ellátás, továbbá a gyermekosztályok, illetve a szülészetek zárnak be a leggyakrabban szakemberhiány miatt.

- A budapesti nagykórházakban zavarják meg a legtöbb beteg gyógyulását a leállások, közülük is kiemelkedik a Szent János Kórház.

A több mint ezersoros adatbázis felépítése mellett összesen 31 interjút készítettünk orvosokkal, mentőkkel, egészségügyi szakemberekkel, politikusokkal és olyan betegek hozzátartozóival, akiket érintett valamilyen módon egy kórházi osztály bezárása. Munkánkat emellett egy mesterségesintelligencia-programozó és egy biostatisztikus is segítette.

Csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez, és betekintést kapsz a tényfeltárásba! Részletek →

A kutatásainkból az is kiderült, hogy az Orbán-kormány már 15 évvel ezelőtt is látta, hogy a magyarországi kórházi infrastruktúra fenntarthatatlan, az egészségügyi dolgozók öregedése és elvándorlása problémákat jelent, mégsem történtek valódi lépések az ügyben. Jelenleg a kormány éppen végignézi, ahogy spontán zárnak be kórházi osztályok. Tudatos reform hiányában viszont sokszor az történik, hogy véletlenszerűen vagy a helyi politikai lobbierők befolyásának hatására zárnak be osztályok. Ez a folyamat veszélyezteti a betegek biztonságát is, aminek bizonyítására több személyes történetet is bemutatunk sorozatunk következő részeiben. Emellett ezen az oldalon tovább gyűjtjük az osztálybezárásokkal és a problémás kórházi ellátásokkal kapcsolatos történeteket.

Az egészségügyért felelős Belügyminisztérium elzárkózott az interjú lehetőségétől, kérdéseinkre sem ők, sem a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) nem válaszolt. Emellett minden érintett kórháznak küldtünk megkeresést, de többségüktől nem érkezett válasz...

BRUCK ANDRÁS: A MINÉL ERŐSEBB KÉTHARMADÉRT

FACEBOOK
Szerző: BRUCK ANDRÁS
2025.06.20.


Egy már rég megszűnt tévécsatornán egy Gyurcsok nevű „energiagyógyász” a képernyőn keresztül gyógyított vakbélgyulladást, hasnyálmirigyrákot, ágyéksérvet, bármit, amit az emelt díjas telefonszámon bemondtak neki. Többnyire idős, beteg emberek telefonáltak, közülük is nyilván azok, akiket nem túl sok értelemmel áldott meg a sors. A rajtuk élősködő szélhámos már sok éve nem él, van viszont követője, ráadásul nála is sokkal ártalmasabb: őt Orbán Viktornak hívják, és róla is úgy tudják hívei, hogy Magyarország összes gondját-baját képes meggyógyítani. Most például az élet-halál harcát vívó, tönkrebombázott, vérző, szenvedő Ukrajnától fogja megmenteni hazánkat. Tényleg micsoda nemeslelkű, 
irgalmas ember!

Vajon a Fideszben mit gondolhatnak saját szavazóik értelmi képességeiről, merthogy Gyurcsok2 a múlt héten ezt írta ki saját fb oldalára: „A magyarok NEM akarnak meghalni Ukrajnáért. A magyarok NEM akarják, hogy a gyerekeiket az ukrán frontra vezényeljék, és onnan koporsóban jöjjenek vissza.” Ugyanez a hazugsága három éve könnyű győzelmet hozott neki, mert a sokkolt társadalom elhitte patologikus hazudozó miniszterelnökük becstelen állítását. A kormánypropaganda pedig, jobb ötlete nem lévén, most újra ráállt erre a vonalra, azt remélve, ha a Tisza Pártból hazaárulókat, ukrán kémeket, ügynököket sikerül csinálniuk és a szavazóik azt is elhiszik, hogy mindezt Magyar Péter szervezi, akkor a szétlopott, lezüllesztett, Putyinnak átjátszani tervezett ország megint Orbánnak fog hálát rebegni.

Amíg a Fidesz másfél évtizeden át sikert sikerre halmozott azzal, hogy mindig képes volt egyben tartani betonszilárdságú és nem kis arányban betonbutaságú szavazótömbjét, addig az önmagát intellektuálisan magasabban jegyző ellenzéki tábor a választások előtt folyamatos szétbeszélésekkel, vitákkal, véget nem érő okoskodásokkal nehezítette saját helyzetét. Az ellenzéki pártok fegyelmezetlensége pedig tökéletes tükörképe volt szavazóik viselkedésének. A budapesti születésű Arthur Koestler sokat írt erről a jelenségről a múlt század 30-as éveinek Berlinjéből, ahol akkor újságíróként dolgozott; megdöbbenve figyelte, hogy a baloldali pártok egymás közötti viszálya, rivalizálása miként járult hozzá Hitler hatalomra jutásához.

Most főként a DK túlélői vezetik az efféle értelemellenes, idegbajos küzdelmet olyan üres jelszavakkal, mint „Soha többet kétharmadot!” vagy „Nincs kormányváltás baloldal nélkül”. Csakhogy a már most is súlyos fenyegetésekkel, retorziókkal teli hazai közéletben ezek mondvacsinált, álságos szempontok. A DK egykori szavazóinak úgy a háromnegyede ma már a Tiszában van. Ettől jobboldalivá váltak volna? A Tisza Pártnak pedig nem egyszerűen győzelemre, hanem minél erősebb kétharmadra van szüksége – mindannyiunk, az egész magyar társadalom érdekében. Azért, hogy győzelme után valóban megtörhesse a majd egész biztosan túlélési harcba kezdő, irdatlan pénzekkel, gazdasági hátországgal rendelkező maffiabirodalmat, levagdoshassa rólunk a Fidesz-polip fojtogató karjait.

A DK-nak szavazói ugyan már alig vannak, de annál több az influenszere. Sajnálatosan ők tovább úsznak az árral szemben, mintha nem tudnák, hogy sok egyéni választókerületben egy-két százalékokon múlhat majd a győzelem – s akár a kormány- és rendszerváltás. Az egyikük, Kuncze Gábor is még mindig a pártok saját érdekeit hangsúlyozta a minap a Klubrádióban: „Márpedig olyan nem lesz, mondta, hogy minden párt visszalép egynek az érdekében”. Pedig épp neki elég hitele volna ahhoz, hogy figyelmükbe ajánlja a visszalépést.

Nem, nem a Tisza Párt kedvéért, hanem a rezsim minél biztosabb és minél nagyobb arányú veresége érdekében. Azért olvad a jég, bár a kutyapárt is miután egy évtizedet elszórakozott, most a választással látszik szórakozni, aligha függetlenül az indulással járó bőséges állami forrásoktól. Lelkük rajta. Viszont a Momentum után Józsefváros független és népszerű parlamenti képviselője, az ízig-vérig baloldali Jámbor András is belátta, hogy az ország kritikus helyzetében neki is a Tisza minél nagyobb győzelmét kell segítenie, ezért ő sem indul ’26-ban. És Dobrev Klára is beláthatná végre, hogy nem munkáltató vagy fejvadász, hogy néhány dékás megélhetéséről gondoskodjon a következő négy évre is.

Magyar Péter felfoghatatlan mennyiségű munkával a teljes kilátástalanságból győzelemre esélyes helyzetbe hozta az ellenzéket. De kísért a gyászos történetekkel zsúfolt ellenzéki múlt, a mindig vereséghez vezetett beidegződések, az önteltséggel párosuló politikai tehetségtelenség. Ideje végre nekik is lezárniuk saját felejtésre ítélhető másfél évtizedüket, hogy valami gyökeresen új kezdődhessen, velük együtt.

MAGYAR PÉTER: ÚJRA ORSZÁGJÁRÁS!/ORBÁN BALÁZS VS HADHÁZY ÁKOS!/ÉLŐ VITA: KULJA VS TAKÁCS

MI EZ AZ ORSZÁG?!
Műsorvezető: Norbi
2025.06.20.



00:00
A mai adásban,intro 
01:05 Nagyon nagy a baj a kórházakban❗ 
06:05 Elő vita az ATV-n! Kulja VS Takács! 
05:00 Dr. Kulja András akcióban! 
07:23 Szatyor Fingtól kér segítséget az orvosi kamara! 
10:31 Novák "pokoli" másfél éve! 🤬 
12:08 Magyar Péter üzent Novák Katalinnak! 
13:58 Magyar Péter kongresszus és országjárás! 
14:48 Hadházy Ákos VS Orbán Balázs 
17:38 Mi vagyunk a legszegényebb tagállam az EU-ban! (MEGINT) 
18:54 Köszönet, Outro

„CSAK REMÉLIK, HOGY PÁNIK VAN NÁLUNK!” – KONKRÉTAN RÓNAI EGONNAL | KOCSIS MÁTÉ

ATV MAGYARORSZÁG
Műsorvezető: RÓNAI EGON
2025.06.20.



Miért vonták vissza az elhallgattatási törvényt, meggyengült-e Orbán Viktor, mikor jön a nyugdíjasoknak a támogatás, és mit szól a közvélemény kutatásokhoz? Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a KONKRÉTAN Rónai Egonnal vendége.

A Fidesz tömeges feljelentésekre készül a durvuló közbeszéd miatt, amit a Tisza híveinek tulajdonít. A politikus Magyar Pétert forrófejű pojácának nevezi, és beszél régi és mai álláspontjáról vele kapcsolatban. Szóba kerül a 2026-os költségvetés, az ukrajnai háború magyar megítélése, és a jövő tavaszi választás szabályai.


A HAZAI KÖZOKTATÁST A NYUGDÍJAS TANÁROK TARTJÁK MÉG ÉLETBEN

MÉLYVÍZ / KLIKKTV
Műsorvezető: SEBES GYÖRGY
2025.06.18.



Teljes a káosz a pedagógusok béremelése, és a teljesítményértékelések körül – mondta Gosztonyi Gábor a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke a KlikkTV Mélyvíz című műsorában.


Gosztonyi Gábor felhívta a figyelmet, hogy a hazai közoktatást a nyugdíjas tanárok tartják még életben. Arról is beszélt, hogy a kormánynak köszönhetően számos pedagógus jubileumi jutalma is veszélybe került.

LÁTOM ORBÁNON, HOGY FOGALMA SINCS A VALÓSÁGRÓL - INTERJÚ KÉRI LÁSZLÓ POLITOLÓGUSSAL

PARAMÉTER
Szerző: Paraméter
2025.06.18.



A magyar kormány fene nagy orosz barátsága, ez se nem történelmi, se nem morális, se nem stratégiai alapokon nyugszik. Nagy a gyanú, hogy ez olyan magánérdekeken alapul, amiből őrült nagy hasznot húz egy szűk csoport, mert egyébként racionális választ erre nem lehet adni. A Paraméter vendége ezúttal Kéri László politológus volt.

A TRANSPARENCY KIPERELTE A JEGYBANKI ALAPÍTVÁNYTÓL A VAGYONFELHASZNÁLÁSSAL KAPCSOLATOS IRATOKAT

DELLA PODCAST / 24.HU
Műsorvezető: BAKA F. ZOLTÁN
2025.06.18.



A jegybank alapítványának, a PADME-nek ki kell adnia a felügyelőbizottság ülések vagyonfelhasználással kapcsolatos iratait, erről elsőfokú bírósági döntés született – jelentette be a Dellában a felperes Transparency International Magyarország képviseletében Martin József Péter ügyvezető igazgató. Ez már a második közérdekű adatigénylő eljárásuk az összesen több mint 500 milliárd forint alapítványi vagyont érintő, súlyos vagyonvesztéssel fenyegető ügyben. A korrupcióellenes szervezet képviselője szerint a sikeresen kiperelt dokumentumok újabb részleteket tárhatnak fel az ügyben.

MAROSÁN GYÖRGY: A MEGZAVARODOTT "IRÁNYTŰ"

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: MAROSÁN GYÖRGY
2025.06.20.


„A világban gyorsan növekvő káosz uralkodik, amelyet szándékosan teremtettek, és a tudatosan »megvezetett« emberek őrült igyekezettel rohannak, vagy épp mosolyogva sétálnak a vesztük felé.” Presser Gábor jellemezte így nemrég napjaink bizonytalanságból, tanácstalanságból és az ebből adódó frusztrációból összetevődő életérzését. A helyzet arra emlékeztet, mint amikor egy általunk ismeretlen helység felé tartva, a GPS útmutatásai szerint letérünk az autópályáról. Gyanútlanul követjük az utasításait, amikor arról tájékoztat, hogy 500 méter múlva, az elágazásnál forduljunk jobbra, majd néhány kilométer után már el is érjük célunkat. Ám kiderül: nincs semmiféle elágazás, nincs hova letérni, és továbbhaladva már csak azt ismételgeti: „Újratervezés, újratervezés”. A probléma nyitja: nem frissítettük a szoftvert, így a régi térképen feltüntetett lehajtó és a célhoz vezető út a valóságban már nem létezik.

Ugyanezzel a problémával szembesül az emberiség: elmulasztottuk „frissíteni” a régi történelmi narratívákat és fejlődésmodelleket, így állandóan abba ütközünk, hogy „történelemszoftverünk” járhatatlan utakra vezet. A jövő egészen új „nyomvonalon” folytatódik, amelyre minden társadalom rátérni kényszerül. Ám a csatlakozást az új történelempályára nemcsak a tanácstalan társadalmak kiszámíthatatlan viselkedése teszi nehézzé. Nem elegendő ugyanis az eddig használt történelemtérképet korszerűbbre cserélni. Elkerülhetetlen az egyének hétköznapi döntéseit vezérlő „életpálya-iránytű” újragondolása is. Az általános tanácstalanságnak ugyanis jelentős forrása, hogy elbizonytalanodott az egyének belső „iránytűje”, amely eddig sikeres életpályára és biztonságos közösség felé vezérelte őket.
*
Ez a „belső” iránytű azonban sajátosan működik: nem jelöl ki konkrét irányt, pusztán szembesít azokkal az alapvető kérdésekkel, amelyeket mindenkinek fel kell/kellene tennie önmagának, mielőtt meghozná döntéseit...

BOD PÉTER ÁKOS: EBBEN AZ ÉRTELEMBEN MAGYARORSZÁG A LEGSZEGÉNYEBB

MÉLYVÍZ
Műsorvezető: NÉMETH PÉTER
2025.06.20.



Bod Péter Ákos: Ebben az értelemben Magyarország a legszegényebb...

BÉKESI LÁSZLÓ: ZSÁKUTCÁBA ZÁRVA, CSAPDÁBAN VERGŐDVE

FACEBOOK
Szerző: BÉKESI LÁSZLÓ
2025.06.19.


Mindig van okunk arra, hogy a magyar gazdaság aktuális helyzetével és kilátásaival foglalkozzunk. Napjainkban ennek az elemzésnek különös aktualitást kölcsönöz a most jóváhagyott 2026-os költségvetés és az annak alapjául szolgáló makrogazdasági pálya.

Ismerjük a magyar gazdaság 2024 évi eredményeit, 2025 első öt hónapjának teljesítményét és a sok bizonytalanság ellenére is rendelkezünk elég információval ahhoz, hogy megbecsüljük gazdaságunk jövő évben várható teljesítményét, helyzetét.

Az ismert múltbeli adatok és a becsülhető prognózisok alapján megállapíthatjuk, hogy a magyar gazdaság tényleges teljesítménye és várható eredményei messze elmaradnak a kormányzati tervektől, várakozásoktól és prognózisoktól. A tervezettnél és vártnál kisebb gazdasági teljesítmény, magasabb infláció, nagyobb államháztartási hiány és adósságállomány, csökkenő beruházások és stagnáló fogyasztás, végső felhasználás, romló külkereskedelmi és folyó fizetési mérleg, az EU transzferek tartós elmaradása, egy részük végső elvesztése, a Trump adminisztrációtól várt kedvező gazdasági lehetőségek helyett a kiszámíthatatlan amerikai vámháború terhei jellemzik és határozzák meg a magyar gazdaság elmúlt két évének teljesítményét és a jövő évre várható helyzetét. Összefoglalva és némileg leegyszerűsítve azt állapíthatjuk meg, hogy a magyar gazdaság most már tartósan a stagfláció állapotában van és belátható időn belül nincs esélye arra, hogy ebből a leszakadáshoz, tartós lemaradáshoz vezető állapotból kitörjön és egy fenntartható, egyensúlyőrző növekedési pályára álljon.

Elemzésemben azt próbálom bizonyítani, hogy ezt az állapotot nem elháríthatatlan külső sokkok, nem az ukrajnai háború, nem a brüsszeli háború párti politika és szankciós infláció, a magyar kormányt sújtó igazságtalan, diszkriminációs politika, hanem alapvetően a magyar kormány tartósan elhibázott gazdaságpolitikája okozza. A hangzatos, de üres kormányzati lózungoknak se alapja, se értelme nincs. Nem lehet „béke költségvetést” vagy „háború ellenes költségvetést” készíteni, nem lehet durván EU ellenes politikával megszerezni az elmaradó, blokkolt EU transzfereket, azokat nem lehet pótolni „keleti nyitással”, autokratikus, diktatórikus rezsimekkel való elvtelen „barátkozással”.

Mind ezeken túl megpróbálom bemutatni, hogy az elhibázott gazdaságpolitika miatt, nemcsak rövid távon kell súlyos veszteségeket elszenvednünk, hanem a zsákutcába vezető gazdaságpolitika tartósan bezárja a magyar gazdaságot a közepes fejlettség csapdájába, feléli, elzálogosítja a jövőt, megsemmisíti a kitörés esélyeit, leszakadásra, lemaradásra ítéli az országot.

Hat olyan végzetes stratégiai, gazdaságpolitikai hibát tudok azonosítani és bemutatni, amelyek együttes hatása hozta az elmúlt 15 évben a magyar gazdaságot ebbe a reménytelennek tűnő helyzetbe.

1./ MAGAS NYOMÁSÚ GAZDASÁGPOLITIKA.

Ez a gyakorlatban kereslet vezérelt növekedést erőltető gazdaságpolitika, ahol a kormány a fizetőképes keresletet mesterséges állami beavatkozással próbálja tartósan növelni és magas szinten tartani. Az állam minden jövedelem kibocsátási ágon – az államháztartás költekezésével, hiányának növelésével, a termelékenységtől elszakított béremeléssel, olcsó, megalapozatlan hitelkínálatot biztosító monetáris politikával – lényegében fedezet nélkül növeli a piaci keresletet. Ez egy klasszikus extenzív gazdaságpolitika, amely új termelési tényezők bevonására épít és nem a termelékenység, versenyképesség javításával akar tartós gazdasági növekedést elérni.

Miután a magyar gazdaságban nincsenek versenyképes szabad kapacitások, újonnan bevonható termelési tényezők – szabad munkaerő, nyersanyagok, energiahordozók, tőke, technikai, technológiai innovációk – a megnövelt kereslet növekvő importtal, romló külkereskedelmi és fizetési mérleggel, növekvő államháztartási hiánnyal és államadóssággal, tartósan magas inflációs nyomással, a termelés és szolgáltatások permanensen növekvő költségeivel jár együtt. Más megközelítésben a magas nyomású gazdaságpolitika egy mesterségesen fenntartott prociklikus gazdaságpolitika, amely éppen ellentéte a fenntartható növekedést és fejlesztést megalapozó anticiklikus gazdaságpolitikának. Ha a kormány a gazdaság konjunkturális szakaszában is erőlteti a növekedést, recessziós, depressziós szakaszban nem marad erőforrás a visszaesés tompítására.

2./ MUNKAALAPÚ GAZDASÁG.

Azon túl, hogy abszolút értelmetlen és felesleges ezt a hangzatos jelzőt a gazdaságpolitikára aggatni, hiszen minden gazdaság és társadalom értelemszerűen munkán alapul, az Orbán rezsim értelmezésében ez a fogalom a termelés és szolgáltatás, az effektív új termékeket előállító szektorok és a szolgáltatást nyújtó tercier ágazatok mesterséges szembeállítását jelenti. Ez a felfogás azt hirdeti, hogy csak az ipar, építőipar, a mezőgazdaság és élelmiszeripar hoz létre effektív új értéket, a szolgáltatások – talán a családhoz és klientúrához közel álló idegenforgalom, turizmus és vendéglátás kivételével – inkább fogyasztja, pazarolja a rendelkezésre álló erőforrásokat. Ez a felfogás háttérbe szorítja a humán befektetéseket, az oktatást, képzést, egészségügyet, kutatás-fejlesztést, innovációt, a hatékonyságot és versenyképességet növelő személyi és ipari szolgáltatásokat, a logisztikát, kereskedelmet, pénzügyi szolgáltatásokat, azokat elhanyagolja, sőt sokszor diszkriminatív terhekkel, ágazati külön adókkal is sújtja. Ennek az a következménye, hogy a fejlett gazdaságokra jellemző 80-20 %-os szolgáltatás-termelés arány nálunk ma is kétharmad-egyharmad, ami a leszakadás látványos bizonyítéka.

3./ PATRIÓTA GAZDASÁGPOLITIKA.

Ez a nemzeti szuverenitás és gazdasági önrendelkezés álarcába bújtatott nacionalista gazdaságpolitika, amely kettős diszkriminációt és protekcionizmust valósít meg. Egyrészt diszkriminálja a gazdaság külföldi szereplőit a magyar gazdasági aktorokkal szemben, másrészt diszkriminálja a hazai gazdasági szereplőket is a hatalommal lojális, azzal összefonódó szereplők javára és a függetlenek terhére. Ez a kettős diszkrimináció és protekcionizmus mesterséges állami beavatkozással korlátozza és torzítja a piaci versenyt. Nem a gazdasági teljesítmény mennyisége, minősége és eredménye, hanem a politikai hatalomhoz fűződő kapcsolat dönti el az elérhető eredményt, teremti meg az érvényesülés esélyét.

A „patrióta gazdaságpolitika” valójában lehetővé teszi a hatalom szereplőinek gazdagodását, gyarapodását, létrehozza a rezsimet kiszolgáló, azzal összefonódó gazdasági klientúra hálózatát, törvényesíti a korrupciót, szabad rablást. A verseny korlátozása és eltorzítása leszűkíti, gyakran lehetetlenné teszi a hatékonyságot és versenyképességet növelő, a gazdaság fejlesztését szolgáló innovációk megvalósítását, hozzájárul a tartós lemaradásunkhoz.

4./ GAZDASÁGI SEMLEGESSÉG.

Globális világgazdasági verseny és munkamegosztás körülményei között, az EU tagjaként, mélyen integrálódva a nemzetközi, elsősorban az európai munkamegosztásba, kicsi, nyitott és erőforráshiánnyal küzdő gazdaságként Magyarország számára a gazdasági semlegesség brutális tévedés, zsákutca, hatalmas veszteségek forrása. Az az ostoba és nagyképű felfogás, amely azt hirdeti, hogy ami jó nekünk, azt átveszük bárhonnan is származik, ám ami tőlünk is hozzájárulást, együttműködést, metán anyagi áldozatot kíván azt elutasítjuk – lehetetlenné teszi a normális és eredményes nemzetközi együttműködést, elérhetetlenné teszi annak előnyeit, súlyos veszteségeket okoz.

Az u.n. konnektivitás, a keleti nyitás politikája, a „Hungary its first”, az ostoba EU ellenesség, a kihívó „brüsszelezés” és ennek ellensúlyozására a despotikus, diktatórikus rezsimekhez való törleszkedés, kiszolgáltatottság pótolhatatlan veszteségekkel jár.

5./ UNORTODOX MÓDSZEREK ALKALMAZÁSA.

Lehetnek olyan átmeneti időszakok – elsősorban elháríthatatlan külső gazdasági sokkok, pl. világjárvány vagy pénzügyi, hitelkrízis esetén – amikor átmenetileg szükséges és megengedett nem szokványos gazdasági módszerek alkalmazása. Ilyenkor – hangsúlyozom, hogy csak átmenetileg! – el lehet tekinteni pl. egyensúlyi követelményektől, lehet állami beavatkozással keresletet teremteni, támogatásokat, olcsó hiteleket nyújtani, az állampolgárok napi gondjait célzott támogatásokkal enyhíteni. Ez az átmeneti időszak azonban nem jogosít fel egyetlen kormányt sem arra, hogy „kidobja a közgazdasági tankönyveket”, tartósan és rendszerszerűen negligálja a közgazdasági törvényszerűségeket, voluntarista gazdaságpolitikát folytasson. Egyrészt ez a magatartás elsősorban az elhibázott, sokszor bűnös magatartás elkendőzésére szolgál, másrészt megpróbál felmentést biztosítani az elhibázott gazdaságpolitika felelősége alól. A közgazdaság alaptörvényeit nem lehet büntetlenül megsérteni. Az igazság pillanata gyorsan eljön: eladósodásban, magas inflációban, tartós leszakadásban, terjedő szegénységben, szélsőséges jövedelmi és vagyoni viszonyok kialakulásában, társadalmi elégedetlenségben.

6./ RENDSZERSZINTŰ KORRUPCIÓ.

Az előző öt pontban bemutatott gazdaságpolitikai gyakorlat vezet el a tömeges, egész gazdaságot, társadalmat behálózó, átszövő korrupcióhoz. Így válik a korrupció a rendszer „lényegévé”, meghatározó elemévé. Ebben az összefüggésben a korrupció nem csupán büntetendő gazdasági cselekmény, elfogadhatatlan morális hiba, hanem a gazdaság egészséges alapjainak felszámolása, a fejlődést, gazdasági növekedést kizáró, azt lehetetlenné tevő gyakorlat. Lényegében ez az általános korrupció biztosítja a hatalom fenntartását és megőrzését, a harácsolt vagyon büntetlen élvezetét, a klientúra kiszolgálását a rezsim vezetői és haszonélvezői számára.

Az elemzés alapján levonható következtetéseket megpróbálom összegezni.

1./ Az elhibázott gazdaságpolitika a magyar gazdaságot zsákutcába vezette, csapdába zárta, amiből kitörni csak hosszú távon, nehéz munkával és áldozatok árán lehet. Ez azt jelenti, hogy jelenlegi helyzetünk több évtizedre előre meghatározza feladatainkat és esélyeinket.

2./ A gyökeres változtatáshoz nem elég egy-egy területen módosítani a magyar gazdaságpolitikát, hanem az előzőekben bemutatott valamennyi területen összehangoltan kel a változást végrehajtani. Ezzel nem becsülöm le egy-egy aktuális gazdasági probléma sikeres megoldását, csak azt hangsúlyozom, hogy ez nem elég ahhoz, hogy kitörjünk a csapdából.

3./ Nyilvánvaló, hogy a magyar gazdaságpolitikában és gazdasági helyzetünkben gyökeres változást elérni csak a jelenlegi hatalom leváltásával lehet. 2026 tehát nemcsak egy évre, hanem hosszú távra fogja meghatározni hazánk jövőjét.

4./ Bárki kerüljön is a kormányrúdhoz egy kormány – reméljük rendszer! – váltás esetén, nem ígérhet felelősen gyors változást, kilábalást, gondjaink csodával határos megoldását. Ezzel minden politikaierőnek, szereplőnek és az egész társadalomnak tisztában kell lennie. Könnyű álmok ígérete több kárt okoz, mint amennyi optimizmust ad.

Bevallom számomra a legnagyobb és legnyugtalanítóbb kérdés nem szakmai, gazdasági jellegű, hanem a magyar társadalom tűrőképességének, kitartásának megítélése. Eddigi hosszú pályafutásom személyes tapasztalatai azt bizonyították, hogy még a legjobb, legnemesebb célok megvalósításához és a vele járó erőfeszítésekhez sem lehet a magyar társadalom többségének támogatását elnyerni. Tudom, hogy ez pesszimista végszó – csak remélni tudom, hogy tévedni fogok…

BORBÉLY ALEXANDRÁVAL ÉS NAGY ERVINNEL BESZÉLGET FRIDERIKUSZ SÁNDOR /// FRIDERIKUSZ PODCAST 120.

FRIDERIKUSZ PODCAST
Szerző: FRIDERIKUSZ SÁNDOR
2025.06.19.



Ezúttal Borbély Alexandra és Nagy Ervin a Friderikusz Podcast két vendége. A színészházaspár május végén mutatta be Egy életünk címmel első közös színpadi estjét, amelyben meglehetősen önironikusan mesélnek arról, hogyan formálódott vehemens párkapcsolatuk itt-ott fájó, de szeretettel teli közös történetté.

Ahogy ezen a színházi esten, így ebben a podcastban is beszélnek a házasságuk ellentmondásairól, az összecsiszolódás nehézségeiről, a szülővé válás kihívásairól, miközben szó esik Alexandra szlovák-magyar kettős identitásáról, a kisebbségi létből fakadó, esetleges túlérzékenységéről, és arról, hogyan formálta ez szakmai kiteljesedését. Nagy Ervin esetében pedig megkerülhetetlen téma, hogy miért vállalt közéleti szerepet Magyar Péter mellett és hogy milyen hatással van ez magánéletükre, pályafutásukra és a szélesebb értelemben vett családi kapcsolataikra. A beszélgetés során fontos és bátor gondolatokat fogalmaznak meg a művészet és a társadalmi felelősségvállalás kapcsolatáról, a véleménysemlegesség tűrhetetlenségéről, valamint arról, hogy ha lehetősége lenne rá, miféle színházi világot építene Nagy Ervin.

Egy bensőséges, jórészt szenvedélyes interjút láthatnak-hallhatnak két erős és reflektív emberrel, akik megingathatatlanul képviselik meggyőződésüket.


„ÉJSZAKA NYÍLNAK MEG A LÁNYOK” – A KEGYELMI BOTRÁNYT IS FELÜLMÚLJA A JAVÍTÓ IGAZGATÓJÁNAK LELEPLEZŐDÉSE

VÁLSZ ONLINE
Szerző: SASHEGYI ZSÓFIA
2025.06.20.


Igazi csúcsragadozókat kaptak el május végén a hatóságok a Szőlő utcai javítóintézet igazgatójának és élettársának személyében. A kormánypártok kegyeltje, Juhász Péter Pál esete lerántja a leplet a szociális ellátórendszer minden hibájáról. A politikai lojalitás alapján kinevezett vezetőkről, akik gátat vetnek a belső megtisztulás folyamatainak, az álszent és haszontalan erkölcsi vizsgálatról, amelyen gond nélkül átment az igazgató, az állam által mélyszegénységbe taszított, prostitúcióra kényszerülő gyerekekről és a hivatásukat végző, végsőkig kizsigerelt szociális munkásokról, akik hiába próbálják, nem tudják megtisztítani a rendszert. Portré egy nagyvadról.

Amikor május 27-én kattant a bilincs Juhász Péter Pál és az Aisah Zamira művésznévre hallgató élettársa csuklóján, valószínűleg számtalan újságíró és sok egyházi műsor szerkesztője kapott a fejéhez. Miután felocsúdtak a felismerésből, első dolguk volt villámgyorsan eltüntetni a videómegosztó csatornákról azokat a műsorokat, amelyekben korábban megszólaltatták a Szőlő utcai javítóintézet mindeddig nagy tiszteletnek örvendő igazgatóját. Juhász nem csupán a gyermekvédelemben futott be nagy karriert, de a közmédiában is. Végighaknizta a Duna Televízió vallási műsorait, az ezeket újrajátszó Bizony, Isten! csatorna több adásának visszatérő vendége volt. A Kapaszkodók – Örvényben című műsorban még idén februárban is láthattuk, a Találkozás című adásban pedig 2023-ban és 2024-ben is szerepelt (ezt a 777 is szemlézte). Feltűnt a Petőfi TV képernyőjén és néhány éve a kománymédiában előszeretettel hivatkozott Drogkutató Intézet is készített vele egy közel egyórás portréfilmet.

„Péter szakmai munkája jól követhető az interneten. A nyilatkozatai és a vele készült riportok hitelesek, valósak” – írta lapunknak szűkszavú válaszában a pár közeli ismerőse, aki nem kívánt nyilatkozni róluk. Az interjúk azonban, amelyekkel néhány napja még tele volt Juhász Facebook-oldala, pillanatok alatt eltűntek a világhálóról. Pedig valóban részletes képet rajzoltak az országosan ismert gyermekvédelmi szakember nyilvánosság felé mutatott arcáról. A beszélgetések és a közösségi média felületére feltöltött profilja alapján

egy mélyérzésű, keresztény, hazafias, már-már meghatóan jó ember figurája bomlik ki előttünk,

aki egy-egy interjúban szinte suttogva duruzsolja el jótetteit. A vele készített műsorok mellett a konyhapszichológia hangzatos idézeteit szerette osztani trikolórba bújtatott profilképe alatt, Wass Albertet és a Bibliát idézte, ezeket a posztokat csak az intézet különböző munkaköreire kiírt álláshirdetések szakították meg néhol. Kifelé a példás gyermekvédelmi szakember szerepében tündökölt tehát, az idő múlásával azonban, aki nyitott szemmel járt, észrevehette, hogy belül teljesen más értékrendet képvisel. Azt, hogy „megfoghatatlan a pasas, nagyon védik, holott köztudott, hogy fiatal lányokat közvetít ki sugardaddy-knek”, már egy évvel ezelőtt lehetett hallani a szakmában, de a gyermekvédelem dolgozóinak kötelezővé tett, a kifogástalan életmódot vizsgáló átvilágításon gond nélkül átment.

Pedig, mint kiderült, ez csak a jéghegy csúcsa volt. Nem egyik napról a másikra kezte a gyermekvédelem gondoskodására bízott lányokat szingapúri luxusszállodákba szállítani szexmunkásnak az EMMI Budapesti Javítóintézetének élén álló népszerű intézetigazgató. Hogy hogyan jutott idáig? Ezt próbáljuk most feltérképezni...

„MINDIG VAN LEJJEBB” – TÉNYLEG BUDAPESTRE JÖN PUTYIN?

HETI VÁLASZ
Műsorvezető: VÖRÖS SZABOLCS
2025.06.19.



Ismét jelentkezik világmagyarázó szerkesztőségi triónk! Izraeli–iráni háború, Los Angeles-i zavargások, lengyel elnökválasztás és a magyar–orosz viszony fejleményei: a HetiVálasz 281. adásában ezekről beszélget Ablonczy Bálint, Magyari Péter és Vörös Szabolcs.

ORBÁN VIKTOR MÁR CSAK HITELBŐL TUDJA FINANSZÍROZNI A NER-T

KLIKKTV / MÉLYVÍZ
Műsorvezető: BALOGH JUDIT
2025.06.18.



Orbán Viktor már csak hitelből tudja finanszírozni a NER-t...

HARASZTI MIKLÓS | ORBÁN MINDEN NAP ÚJ HAZUGSÁGGAL FELEDTETI AZ ELŐZŐ NAPIT

DOBSZERDA / KLUBRÁDIÓ
Műsorvezető: VÁRADY JÚLIA
2025.06.19.



A legújabbkori magyar történelemben volt egy legendává lett kézmozdulat. Egy állítólagos nyakkendő igazítás. A legendák általában mélyebben megülnek az emlékekben, mint a valóság. Olyannyira, hogy mára a magyar közvélemény igen jelentős része szerint ez a mozdulat változtatta meg a rendszerváltás után jó irányba induló magyar politikát, konkrétan azt, hogy a liberális demokrata Orbán Viktorból jobb, majd szélsőjobboldali despota lett. Hogy hogy is történt mindez a legautentikusabb politikai szereplő szerint, arról beszélgetünk Haraszti Miklóssal, a rendszerváltás egyik meghatározó politikusával.


BIRKÁS GYÖRGY: MATEKLECKE 5855. - HAZA A CSOMAGTARTÓBAN

FACEBOOK
Szerző: BIRKÁS GYÖRGY
2025.06.20.


Tóta W. Árpád: Haza a csomagtartóban

Ön szeretné, ha az ukránok összekötöznék és bedobnák egy csomagtartóba? Valószínűleg arra jutott a kollektív bölcsesség, hogy ez zseniális felvetés lesz. Mindenki azt válaszolja majd, hogy nem, ezt mindenképp el szeretné kerülni, és ha ennek az a módja, hogy apró-cseprő sérelmek ellenére is Orbán Viktorra szavaz, akkor ennyit igazán megtesz, hiszen különben csomagtartó.

Vajon volt-e még valaki az asztalnál, aki megpendítette volna a másik lehetséges választ? Ami nem az, hogy igen, én szeretnék összekötözve zötykölődni a csomagtérben. Hanem, amit szombat reggel becsengető hittérítőknek szokás odavetni, mielőtt orrukra csapjuk az ajtót: hogy takarodjon maga a jó édes anyjába a hülyeségeivel.

Valószínűleg nem volt ellenvetés. Ha lett volna, akkor legalább azt felismerik, hogy kormánypárt politikusának nem ajánlatos emberrablásos jelenetekben pózolni, mert hamar átértelmeződhet.

Amúgy is forgalomban van egy olyan rosszindulatú világnézet, hogy az állampárt pont így kötözte össze és rabolta el az országot; és hogy ezeknek a százmilliárdos bankrablás csak a szabadidős tevékenységük. Főállásban egész kaszinókat és hadiipari vállalatokat lovasítanak meg.

Ha lett volna ellenérv, akkor nem az agyament ukránozás lenne az egyetlen szerszám, amivel hadonásznak. Akkor megfontolnák, hogy ez csak a russzifikált kemény magnak édes dallam, de egyetlen árva pluszszavazót sem hoz. Ám ott, a súlyos függönyök mögött is lejárt már régen a viták ideje. A főnök ideges, kapkodnak a kisfőnökök is, mindenki függésben, senki nem kockáztat. Talán lejátszották már. Talán valamelyikük már elővezette az ellenvetéseit, aztán pisloghatott a szőnyeg szélén, makoghatott a kérdésre, hogy van-e jobb ötlete – és nem volt.

Rájuk zárult a szekták súlyos koporsófedele. Saját nyelvük lett, saját elfajzott parancsolataik, ahol a megtámadott ország bűnös, a városokat bombázó hódító a mi csodálatra méltó barátunk; ahol a kereszténység semmiféle erkölcsi elvárással nem jár, csak párthűséggel és a többiek gyűlöletével. A Fidesz olyasmivé züllik, mint a nyugati nagyvárosok pincéiben kecskét vágó, gyerekházasságot meg világvégét prédikáló muszlim underclass.

Hosszú és fáradságos munkával jutott ide a polgári Magyarország víziójától. Évről évre metszette vissza magát penésszé, a talajszintre. A Soros, az EU, a melegek, a filozófusok, a sajtó, a civilek, az önkormányzatok elleni támadások nyomán lett egyre vállalhatatlanabbá. 
Előbb az egyetemi oktatók, aztán az egyetemisták, a városlakók, végül az érettségizettek tették fel a kezüket: ide már nem tudják követni őket; ez ciki, kínos, védhetetlen. Maradtak azok, akiket közvetlenül megfizet – meg akik nem értik, mi folyik itt. De ahogy egyre nyilvánvalóbbá vált, mi folyik, úgy szűkült a tábor odáig, hogy ma már legprecízebben a falusi kocsmaprogram célozza meg őket.

Mindez fel van írva a falra. Nemcsak a legfrissebb kutatás elsődleges számai jelzik a közelgő bukást, hanem annak részletes bontása. Ötvenéves életkor alatt a Fidesz sehol sincs. Érettségi, sőt szakmunkás végzettség felett a Fidesz veszít. Ide vezetett az ostobaságra épített stratégia. Ide vezettek a súlyos függönyök mögötti hallgatások, a nagyot nyelések, a megadó bólintások.

A magát a nemzettel azonosító párt vademberként tépett le magáról ruhát, illemet, civilizációt. Maradt neki az aljanép, a gyűlölettel táplálkozó reménytelenek, meg a fizetett udvar.

Állítólag szuronyokkal sok mindent meg lehet csinálni, csak rajtuk nyugodtan ülni nem lehet. Körülbelül ugyanez a helyzet ezzel a táborral.

Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik – írta Széchenyi. Miféle nemzeti oldal az, ami annyira engesztelhetetlenül gyűlöli a kiművelt emberfőket, hogy azok mostanra kénytelenek viszontgyűlölni?

És ami még ijesztőbb: milyen politika várható egy olyan párttól, amely tudja nagyon jól, hogy minél okosabb valaki, annál kevésbé fogja támogatni? Igen, attól csak a nemzet elbutításának, lezüllesztésének programjára számíthatunk. Ami maga a nemzethalál.

Az utánuk következő korszakról töredékes a tudásunk. Nem a világverő program ismerete hajtja a kormányváltó indulatot. Hanem az a felismerés, hogy rosszabb nem lehet. Hogy
a sötétség nem tarthat örökké, de igazából már egy másfajta sötétség is egész felfrissítő változatosságot jelentene.

Meg az is, ha az égbekiáltó bűnök legalább néhány elkövetője nehéz vasban sipákolva 
bevonul a kóterba.

Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Húsz év szisztematikus butítás, arcátlan hazudozás, közpénzből fizetett nemzetnyomorítás küzdötte le a Fideszt a kisebbségi létbe, oda, hogy már csak a legkiszolgáltatottabb, legreménytelenebb páriákra számíthat.

Közös felelősségünk, hogy miután kiszavazzuk az őket bolondító patkányfogót a hatalomból, ne feledkezzünk meg róluk. Amit most költünk udvari kéjnők ékszereire meg táskáira, azt nyugodtan áldozhatjuk a felemelésükre. És ha nem sikerül – azt is könnyebb lesz megmagyarázni, mint a százmilliós kocsikba pállott milliós gatyát a kéjnők seggén.

GYARMATI ISTVÁN: NEM AZ VOLT A KÉRDÉS, HOGY MEGTÁMADJA-E IZRAEL IRÁNT, HANEM AZ, HOGY MIKOR | GYARMATI ISTVÁN

KLUBRÁDIÓ / REGGELI SZEMÉLY
Műsorvezető: HERSKOVITS ESZTER, SELMECI JÁNOS
2025.06.19.



Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő volt Herskovits Eszter és Selmeci János vendége a Reggeli Személy 2025.06.19-i adásában.

ORBÁNT UTOL FOGJA ÉRNI A VÉGZETE I 3!

MAGYAR KÖZÖNY PODCAST
Műsorvezető: ZIMON ANDRÁS
2025.06.19.



Itt a 3! A Magyar Közöny Podcast legújabb véleményműsora. Ezentúl kéthetente Odze György íróval, volt diplomatával és Tömpe István közgazdásszal nézünk majd a dolgok mélyére, így hárman, Zimon András műsorvezetésével. És ami a héten megmozgatta a fantáziánkat az nem volt más; mint az Irán és Izrael között kialakult konfliktus, amelynek a gyökerei igen mélyre vezetnek, főleg úgy, hogy Amerika is beszállni készül az incidensbe. De amellett sem megyünk el szó nélkül, hogy miért akarja Orbán Viktor meglékelni az Európai Uniót. De miért nem fizetünk még euróval? Miért fontos a Fidesznek, hogy a forint maradjon a nemzeti valutánk? Vajon miért vásárolunk a piaci ár fölött az orosz energiahordozókból? A magyar miniszterelnök elhozhatja a kétjegyű inflációt? Ezek a kérdések érdekeltek minket a héten, ha kíváncsiak a válaszokra, akkor tartsanak velünk! Tehát: 3! Csak Magyar Közöny Podcast YouTube-csatornáján!

POGÁTSA ZOLTÁN: KONTEÓ, HOGY ORBÁN KILÉPNE AZ EU-BÓL | FÜLKE

FÜLKE / HVG PODCAST
Szerző: KACSKOVICS MIHÁLY BÉLA
2025.06.20.



„Oktatás, egészségügy, humántőke, infrastruktúra. Ezeket biztos, hogy meg kell finanszírozni. És ekkor fog kiderülni, hogy gyakorlatilag semmi másra nem marad pénz.” Pogátsa Zoltán szerint a tanárok bérét meg kellene háromszorozni. A közgazdászt Kacskovics Mihály Béla kérdezte.

0:00 Intro 
01:31 Sajtpapír a T. Házban – más szemmel kellene a költségvetésre nézni 
11:51 Mészárostól a vagyont elvenni hosszú távon nem megoldás 
20:57 Jöhet egy jó megszorítás? 
26:41 A kormány lemondott az uniós pénzekről 
33:56 Mi a helyzet a Huxittal? 
39:32 Miért nem tudunk kitörni az összeszerelő-üzem státuszból? 
45:31 Orbán a látványkormányzásban hisz 
50:21 Földbe álló repülőrajt – mi a fene történt?

A JELENKORI KLÍMAVÁLTOZÁS HATÁSAIRÓL ÉS AZ ALKALMAZKODÁS LEHETŐSÉGEIRŐL / MTA ÁLLÁSFOGLALÁS AZ AB SZÁMÁRA/

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA
Szerző: MTA
2025.06.


Tartalom 

1. Vezetői összefoglaló (Bándi Gyula)

2. A jelenkori klímaváltozás légkörtudományi jellemzői (Bozó László)            

3. A klímaváltozás hatása az egészségre – főbb cselekvési irányok, további szükségletek (Páldy Anna) 

4. A klímaváltozás hatása a felszíni vizeinkre (Józsa János)

5. Klimatikus változások hatása a hazai felszín alatti vízkészletekre. Javasolt intézkedések és beavatkozások (Szűcs Péter)

6. Talajok, talajgazdálkodás (Pásztor László)

7. A klimatikus viszonyok változásának hatása az élővilágra, és az élő rendszerek működésére Magyarországon (Báldi András)

MAGYARORSZÁGOT HOZTA FEL INTŐ PÉLDAKÉNT BARACK OBAMA - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ / VILÁGTÜKÖR
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2025.06.20.


A demokrácia az alkotmány és a jog követését igényli a kormányzat embereitől és a bíráktól. „Azt igényli, hogy ezek az emberek vegyék komolyan az esküjüket, különben olyan irányba kezdünk sodródni, ami nem az amerikai demokráciával egyeztethető össze, hanem az autokráciával, az Orbán alatti Magyarországgal” – figyelmeztetett az exelnök a New York Timesban. Nemzetközi lapszemle


Az Európai Unió arra törekszik,

hogy az általa elérhető és zár alá vett orosz állami javak hozamából több pénzt tudjon Ukrajna támogatására fordítani – írja a Politico. Ez úgy kívánják elérni, hogy a vagyontömeget az eddiginél nagyobb nyereséggel kecsegtető – ámbátor ennek megfelelően kockázatosabb – alapokba fektetnék.

A brüsszeli portál emlékeztet arra, hogy a világ hét legnagyobb fejlett nemzetgazdasága – a G7 – tavaly megállapodott abban, hogy 45 milliárd eurónyi támogatást juttatnak Ukrajnának, a lefoglalt orosz vagyoni elemek kamatából, kötvényhozamából vagy speciális befektetési nyereségéből. Ebből az összegből az EU-ra 18 milliárd euró vállalás jut, ami ez év végére el is fogy majd. Eddig az Euroclear belgiumi befektetési alapban forgattak meg ilyen tőkét, de ott előírás, hogy csak a minimális kockázatvállalást jelentő – és egyben csupán alacsony hasznot hozó - belga központi banki befektetések révén szabad fialtatni a pénzt. Tavaly ez csupán 4 milliárd eurót hozott a konyhára. Most az a terv, hogy nagyobb haszon reményében valamivel nagyobb rizikót vállaljanak, közel 200 milliárd euró orosz állami vagyon befektetésével. Azt nem árulták el a portálnak, hogy mely befektetési alapokat szemelték ki.

A 2022-ben befagyasztott orosz állami vagyon teljes vagy részleges kisajátításának az ötlete is felmerült, de azt – mint a Politico írja – több tagállam, köztük Németország és Olaszország főként jogi aggályai miatt elvetették. Az Unió tehát ügyelni kíván arra, hogy magából a befagyasztott tőkéből ne vegyenek el, csupán a hozamát forgassák meg a befektetési piacon – ami persze magas kockázat esetén azzal is járhat, hogy nem nyereség, hanem veszteség keletkezik, amit aztán az uniós adófizetők fognak finanszírozni.

A Politico arra is felhívja a figyelmet, hogy az orosz állami javak zár alatt tartását félévente meg kell hosszabbítani, mégpedig a tagállamok egybehangzó állásfoglalásával. Félő, hogy ha a törzstőkéhez is hozzányúlnának, akkor Magyarország vétóval élne. Budapest korábban már fenyegetőzött ezzel.

Barack Obama – Magyarországot hozva fel intő példaként - arra figyelmeztetett:

az Egyesült Államok veszélyes mértékben közel került ahhoz, hogy kormányzati tisztségviselői autokratikus módon ténykedjenek – írta a minap a New York Times, és az erről szóló cikket – lapszemle a lapszemlében - a bécsi Der Standard, valamint a német Frankfurter Rundschau is érdemesnek tartotta arra, hogy külön ismertesse olvasóival.

A volt amerikai elnök a Connecticut állambel Hartfordban beszélt egy civilek által szervezett rendezvényen. Kiemelte az olyan hagyományos értékek erózióját, mint a jogállamiság, a független igazságszolgáltatás, a sajtószabadság és a tiltakozáshoz való jog. A demokrácia – mondta – az alkotmány és a jog követését igényli a kormányzat embereitől és a bíráktól. „Azt igényli, hogy ezek az emberek vegyék komolyan az esküjüket, mert ellenkező esetben olyan irányba kezdünk sodródni, ami nem az amerikai demokráciával egyeztethető össze, hanem az autokráciával, az Orbán alatti Magyarországgal.” Obama szerint Amerika még nem tart itt, de már veszélyes mértékben közel került ehhez az állapothoz.

Többször foglalkoztam már ebben a nemzetközi lapszemlében

a német Maja T. ügyével, a német sajtóban újra és újra megjelenő írások okán. A 24 éves német állampolgár a magyar vádhatóság szerint 2023 februárjában részt vett súlyos testi sértések elkövetésében Budapesten. Az atrocitások annak kapcsán történtek, hogy európai neonáci aktivisták a magyar fővárosban megemlékeztek a második világháború alatt, Budapest ostroma idején vérfürdőbe torkollt kitörés évfordulójáról. Az évforduló napján magukat antifasisztának nevező, szintén külföldi állampolgárok Budapest több pontján fizikailag bántalmaztak általuk neonácinak tartott személyeket.

Maja T. – aki egyébként a hivatalos szóhasználat szerint nem bináris személy, tehát nem tekinthető egyértelműen se férfinak, se nőnek, és ez a tény ezekben a napokban, a tervezett Pride, illetve az azzal összefüggésben keletkezett jogi hercehurca miatt különösen érzékennyé teszi az ügyet -, szóval Maja T. tavaly nyár óta magyar vizsgálati fogságban van. A német hatóságok – magyar megkeresésre – 2023 decemberében vették őrizetbe, majd a szászországi tartományi bűnüldöző hatóság 2024 júniusában kiadta Magyarországnak, de csak azért, mert a német szövetségi alkotmánybíróság ezt megtiltó határozata néhány órás késéssel született meg.

Maja T. – írja most a Tageszeitung, röviden TAZ-ként emlegetett berlini lap - védői szerint két hete éhségsztrájkot folytat, az embertelen fogva tartási körülmények miatt, és nyolc kilót fogyott. A magyar illetékesek tagadják, hogy rossz bánásmódban részesülne. A lap viszont beszámol arról, hogy két zöldpárti német parlamenti képviselő - Katrin Göring-Eckardt és Helge Limburg -, valamint Daniel Freund néémet zöldpárti európai parlamenti képviselő – a német igazságügyi miniszterhez intézett levélben követeli Maja T. hazahozatalát Németországba.

MICSODA BOHÓZAT MÁR EZ!

FACEBOOK
Szerző: ÁGOSTON LÁSZLÓ
2025.06.19.


A Fidesz, ami eddig a politikai korrektség ellen harcolt, most eltörölné Aranyosi Pétert - a politikai korrektség jegyében. Micsoda bohózat már ez!

Évekig olvastam a fideszes trolloktól, hogy Angliában már karácsony sincs a muszlimok miatt, nem hogy szólásszabadság, erre most a magyar fasiszták kezdik magyarázni, hogy mi az úri illem.

Senki se értse félre: nem azt mondom, hogy Aranyosi jól mondta, amit mondott, sőt, őszintén bevallom, azt se tudom, milyen humorista ő, mert magyarul stand-upot csak legritkább esetben hallgatok.

Azt tudom, hogyha a Karinthy-gyűrű elvételének indoklásában (WTF) kicserélem a nevét Orbán Viktorra, senkinek se tűnne fel.

"Orbán Viktor miniszterelnök az elmúlt időszakban többször is olyan kijelentéseket tett nyilvánosan, amelyek nemcsak ízléstelenek és kirekesztőek voltak, de súlyosan sértették egyes nemzetiségek és népcsoportok méltóságát. Megnyilvánulásai alkalmasak voltak gyűlölet szítására, az előítéletek erősítésére – mindezt a szuverenitásvédelem köntösébe bújtatva”

Most viccelünk, ugye?

A Karinthy-gyűrűt elbukta, de egy jó lovagkereszt azért még kinézhet neki?
Hamarosan a Fidesz azzal fogja támadni a nemmagyarokat (ugye 8 millió Magyarországon élő embert), hogy túlzottan centralizálni akarják az uralmat és ha nem a Fidesz lesz hatalmon megszűnik a demokrácia?

Vagy hogy ha jön a Tisza, nem jönnek az Uniós pénzek?

Mennyire kell síkra reszelt agyúnak lennie valakinek, hogy hétfőn még a politikai korrektség és a "cancel culture" ellen tüntessen, kedden már maga canceleljen valakit, szerdán megünneplje a "Ruszkik haza" beszédet, hogy csütörtökön Ukrajnát nevezze meg minden bűn forrásaként, szombaton a gyerekek védelmében elítélje a Prideot, vasárnap pedig békemenetre vigye a Harcosok Klubját, gyermekbántalmazókkal a sorai között?

Én nem tudom, Aranyosi Péter kihez húz (mondjuk sejtem), nem tudom, milyen viccei vannak, de azt tudom, hogy ez bohózat, amiben a humorista az egyetlen komolyan vehető szereplő.

Az általam nagyra becsült Hadházy Ákos és Juhász Péter ott vétettek karrierbefolyásoló óriási hibát, hogy elhitték, a magyar társadalom az igazságra kíváncsi.

Pedig ahol nincsenek elvek, ott nem lehet rájuk apellálni sem. Habony Gucci táskája után még kétszer volt kétharmad, Győr újravalasztotta Borkait, a Tiszát egy olyan ember vezeti, aki tizenévig vett részt az ország kifosztásaban és a saját elvei szerint saját magát se kéne beengednie a saját pártjába. (És még így is toronymagasan a Tisza a jobb választás...)

Az egyetlen ok, amiért Orbán nem marad örökre diktátor (ha nem marad) az, hogy elfogyott a pénz.

Nem a korrupció a baj, hanem az, ha kihagynak belőle, ugye?

Na ezt is egy humorista mondta. Bizonyos Hofi.

Nem tudom, róla mi a hivatalos vélemény ma, de azt tudom, ha a Fidesz (és általában a magyar nép tömegeinek) elvhűségén múlik, holnap lehet pont az ellenkezője is.

Senki sem lepődne meg, azt hiszem.