2024. március 1., péntek

AZ ELNÖK APJA ÉS A NÉPBÍRÓSÁG: SULYOK TAMÁS ROSSZUL TUDJA, VAGY HAZUDIK

HVG360
Szerző: KARSAI LÁSZLÓ
2024.03.01.


Székesfehérváron dr. Sulyok László néven egy ügyvéd volt 1945 előtt, s egy ilyen nevű ügyvéd ellen indult nyomozás a német megszállást dicsőítő, a magyar nemzetiszocialista mozgalom mellett mozgósító cikkéért a háború után. Magyarország új államfőjének, Sulyok Tamásnak apját dr. Sulyok Lászlónak hívták, aki fehérvári ügyvéd volt és bujkált 1945 után. Mit mondott erről eddig az elnök, és mi lehet az igazság? Karsai László történész írása.


A március 5-én hivatalba lépő új államfő, dr. Sulyok Tamás még az Alkotmánybíróság elnökeként 2023-ban a Kolozsvári Magyar Napok vendége volt, ott készített vele interjút a Krónika.

Ebben a beszélgetésben dr. Sulyok Tamás azt állította, hogy szüleitől és nagyobb testvéreitől szerzett tudomást a családját érintő kommunista rendszer borzalmairól. Elsősorban arról, hogy édesapját 1946-ban távollétében halálra ítélte a népbíróság. Főleg és elsősorban azért, mert székesfehérvári válóperes ügyvédként elvállalta egy olyan asszony ügyét, akinek a férje később a város párttitkára lett. Ennek a párttitkárnak kapóra jött a leszámolás – állítja dr. Sulyok Tamás –, hogy nemcsak a család vagyonát sajátították ki, hanem édesapjára halálos ítéletet mondtak ki. Szerinte csak úgy tudta elkerülni a kivégzését az apja, hogy tíz évig az ország másik felében bujkált, papírok nélkül.

Az biztos, hogy ha valóban nagyon kellett volna dr. Sulyok édesapjának bujkálnia, akkor „az ország másik felét” furcsán választotta ki, hiszen felesége szülővárosába, Kiskunfélegyházára költözött. A két város között a távolság (légvonalban) nem több 121 kilométernél. A nagy elrejtőzésben vele tartott a felesége és két idősebb gyermeke is, és a jövendő főalkotmánybíró és államfő is itt született 1956-ban.

Az interjúban elhangzott történetnek nincs valóságalapja...

- Erről szól még a cikk:

- Mi igaz abból, hogy Sulyok Lászlót halálra ítélte a népbíróság?

- Miért indult ellene eljárás?

- Mi köze volt a nyilas mozgalomhoz?

- Miről van szó a Fejérmegyei Napló címlapján, a neve alatt megjelent cikkben, a Horthy Miklós 76. születésnapját ünneplő üdvözlés mellett?

- Milyen összefüggés van az írás és a magyarországi zsidók tömeges deportálásának megkezdése között?

- Hogyan tanúskodtak Sulyok Lászlóról az ellene indult eljárásban volt kollégái?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.