2016. szeptember 16., péntek

ORBÁN VIKTOR ÉS A KÖLCSÖNKÉRT CSALÁDI EZÜST

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Forgács Erzsébet
2016.09.15.


Biztosan többen emlékeznek arra a gyönyörű pillanatra, 2014 márciusában – amikor egyébként a fél ország azzal volt elfoglalva, hogy miért is nem hajlandó egy vezető párt vezető politikusa a választás előtt politikai vitában részt venni, miért sunnyog, miért gyáva személyesen beszélgetni ellenzéki politikusokkal -, akkor nagy harsonaszó közepette összeverbuválták a sajtót.

Mindenki találgatta, hogy mit akar Orbán Viktor bejelenteni. Kamerák kereszttüzében rántották le a leplet a fazekakról és a miniszterelnök roppantul elégedett volt magával, amiért sikerült megint elterelni a figyelmet a gyávaságáról. Merthogy hazajött a családi ezüst, örvendezett Orbán.

Én már akkor is úgy tudtam, hogy a Seuso-kincs néven ismert lelethez annyi köze van a magyarságnak, hogy miután az edényeket elásta valaki valahol – i. sz. 400 körül történt -, mi idemigráltunk és jól elfoglaltuk az országot, vele – tudtunkon kívül – a más kultúrák által létrehozott edényeket rejtő földet. Aztán az 1970-es évek közepén Sümegh József, a Fejér megyei kőszárhegyi kőbánya kisegítő munkása kiásta a kincseket. Évekig rejtegette az ezüsttárgyakat, több darabot valószínűleg el is adott. Nagyjából 10 évvel a kincsek megtalálása után Sümeghet meggyilkolták, vagy öngyilkos lett. Ez teljes bizonyossággal ma sem tudható, csak az, hogy a leletek eltűntek, majd az Egyesült Királyságban bukkantak fel.

Miután a tulajdonjogot hitelt érdemlően senki nem tudta bizonyítani, elkezdődött a huzakodás. Végül a legjobb pillanatban – mármint Orbán Viktor szempontjából a legjobb pillanatban – hazahoztuk a családi ezüstöt.

Most azért került megint terítékre a téma, mert a Magyar Nemzet közérdekű-adatigényléssel fordult a minisztériumhoz, mert meg szerették volna tudni, hogy a 4,5 milliárdos kiadásból mekkora részt hasított le ügyvédként és kicsoda. Ekkor jött a meglepetés: nem fogják megtudni. Sem a Magyar Nemzet, sem mi, akik finanszíroztuk az ügyletet. Ugyanis még mielőtt Magyarországra került volna a gyűjtemény – tehát amikor még a tárgyalások folytak, 2013-ban – Lázár János mindenminiszter 30 évre titkosította az adatokat...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.