2019. október 4., péntek

ÉLET ÉS IRODALOM 2019/40. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2019.10.04.



I N T E R J Ú 

Végső Zoltán: Az adott pillanat a zenében
Beszélgetés Pándi Balázs dobossal


F E U I L L E T O N

Kántor Péter: A Szerencse Lánya
Az életről úgy általában – Karig Sára életút-interjúkötetéről


K R I T I K A

Földényi F. László: Történeteken innen és túl
(Zoltán Mária Flóra SZIMA akadémiai székfoglaló kiállítása a Fészek Galériában látható október 4-ig.)

Eleinte olyan benyomásom volt, mintha a festő minden körültekintés nélkül nekitámadt volna a vásznaknak, hogy a színekkel szabályosan megerőszakolja azokat. De miután beléptem a virtuális terükbe, és próbáltam rekonstruálni, hogyan kerültek egymás mellé és egymásra a különféle színek, hogyan lépnek párbeszédre vagy éppen miként feleselnek egymással, azt láttam, hogy szinte a festő kezétől és szándékától függetlenedve teremtették meg a saját külön bejáratú világukat. Mintha a képek önmaguktól születtek volna meg: a festő rávitte a vászonra az első színt, és az azután mintegy önállósulva elkezdett életre hívni egy másikat, az pedig egy harmadikat és így tovább.

Sinkó István: Szabadon engedve
(A kiállítás a Karinthy Szalonban október 16-ig látható.)

Összességében elmondható, a Karinthy Szalon olyan felsőfokú művészeti képzőintézmény hallgatói munkáiból mutat be válogatást, melyben a szabadon szárnyaló szellem és az azt inspiráló tanár-mester tevékenysége a kreatív, emberi gondolatok irányába halad. Nem művek, hanem műveken keresztül az élet határozza meg ezt az oktatási formát. Ezért jutunk túl mi, nézők az esetleges szakmai nyersességeken, és érezzük át ennek a friss szellemi levegőnek a fuvallatát.

Csengery Kristóf: Ránki Fülöp, Beethoven
(Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Vásáry Tamás, Ránki Fülöp – Zeneakadémia, szeptember 24.)

Ránki Fülöpöt az utóbbi időben elsősorban Liszt-művek előadójaként hallottam, így fokozott érdeklődéssel vártam Beethoven-tolmácsolásait, kiváltképp, mivel ezen az estén az elterjedt gyakorlattal ellentétben nem egy, hanem két versenyművet szólaltatott meg, különleges szellemi és fizikai próbatételt vállalva ezzel. Kezdjük mindjárt e legutóbbi mozzanattal: a huszonnégy éves zongoraművész, aki már Liszt Tizenkét transzcendens etűdjét is többször adta elő egyvégtében egy hangversenyen – erre csak kevesen vállalkoznak –, olyan könnyedén felelt meg az est rendkívüli szellemi, technikai és állóképességet érintő követelményeinek, mintha ez a lehető legtermészetesebb volna. Mindezeknél fontosabb azonban az a felkészültség, tudás és tisztánlátás, amely produkcióiból ezúttal is sugárzott.

Stőhr Lóránt: Nincsen számára hely
(Nora Fingscheidt: Kontroll nélkül. Szemrevaló – német nyelvű filmek fesztiválja)

Nora Fingscheidt, a film írója-rendezője egy jól körvonalazható társadalmi-pszichológiai problémáról beszél, de közben, akár a mozgókép igazi jelentős művészei, a Dardenne fivérek vagy Mike Leigh, szellemében tágas, hatásában örökérvényű alkotást írt és rendezett – történetesen a szeretetről.

Papp Lídia: Tengerre, magyar!
(A város emlékezete, Stúdió K Színház, szeptember 24.)

A tao megvonása okozta nehézségekből kilábaló Stúdió K Színház Gyarmati Kata (aki egyébként az előadás dramaturgja is) vezetésével idén tematikus évadot hirdetett. A „témák, amelyek érintenek bennünket” műsortervbe mondjuk elég sok minden belefér, ám elsőként – burkoltan persze, de mégiscsak – a migráció kérdése került terítékre. A horvát–magyar koprodukció rendezője, Edvin Liverić mintha egy színes-szagos történelemkönyvbe csomagolta volna a mondanivalóját, amit szerkesztő ugyan még nem látott, de azért jólesik lapozgatni.

Herczog Noémi: Übü baby
(Henry Farrell regénye és színdarabja alapján: Mi történt Baby Jane-nel? R.: Alföldi Róbert, Hatszín Teátrum)

Hiába tér el a színészi játék sok ponton a kisrealizmustól, az előadást valami vissza-visszavonzza oda. Rengeteg a pszichológia, de még ki is mondatik minden: hogy Jane bizony csak az apukájának szeretne megfelelni. Már az első „szeretlek, papa” is sok, és akkor még hány jön. Ráadásul az irigység jóízű karikatúráját totálisan háttérbe szorítja a szépelgő tébolynarratíva. Baby Jane itt nem féltékeny, hanem félkegyelmű. És ez a konyhapszichológia helyettesíti az előadás elmulasztott tétjét: hogy legyen egy kikacsintás a valóság felé. A közönség nem nevet, mert úgy áll előtte a vígjáték irigykedő színésznője, mint Dosztojevszkij idiótája. Bravúr, hogy Hernádi még így is képes magát megszerettetni. Velem mindenképpen.

Siba Antal: Mindig van lejjebb
(Ma Este – Egy ítélet ismertetése az állami tévében.)

Amit az állami, pontosabban a párttelevízió művel, az nem elfogultság, valószínűleg nem is szakmai hiba, már csak azért sem, mert ezt a televíziót tévedés volna szakmailag értékelni. Gyakorlatilag Orbán Viktor harcászati terepén egy hadoszlop, ahol olyan katonák harcolnak, akik meg sem kísérelnek gondolkodni. Azt hajtják végre, amit kiképzésük alatt megtanultak.

Fáy Miklós: Pavarotti él
(Pavarotti – forgalmazza a Big Bang Média)

De még így is meglepett, Pavarotti mennyire él, hogy tizenkét évvel a halála után is arra kényszerít, hogy megváltoztassam az elképzeléseimet róla, és nemcsak róla és vele kapcsolatban, hanem általában a művészetről meg művészéletről. Lehet persze erre azt mondani, hogy ez nem az ő hatása, csak felhasználják a hangját és az arcképét, ezt nevezik dokumentumfilmnek, mégis van valaki a film mögött, Ron Howard rendező, aki valahogy oda tudott célozni és találni, hogy ez a film mindenkinek megfeleljen.

Torma Tamás: (Ilyen) Egyetemet mindenkinek!
(A MOME új campusa a budai Zugligeti úton)

Először jöjjenek a nagy szavak: a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem új campusa jelenleg alighanem az ország legnagyobb kreatívipari beruházása. Dupla annyi oktatási helyszín, ötször több közösségi tér, háromszor annyi a műhelymunkára és még több kutatásokra. A hangzatosságból mondjuk némileg visszavesz, ha ismertük az utóbbi évtizedekre jellemző kínos helyszűkét, de most azért tényleg európai szintű és összetettségű campus született.

Darida Veronika: Mozdulatlan menekülés
Ulrich Alexander Boschwitz: Az utazó. Fordította Blaschtik Éva. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2019, 284 oldal, 3499 Ft

Az utazó olvasását érdemes a kiadói utószóval kezdeni, mert a közreadó ebben az esetben valóban kivételes feladatra vállalkozik: egy számára ismeretlen halott végakaratát kell végrehajtania. Még konkrétabban fogalmazva, átdolgozva a kéziratot, egy idegen nevében kell beszélnie, helyette és érte kell tanúskodnia. A kihívásnak a szerkesztő tökéletesen megfelel, mivel a „talált” szöveg végső formájában sokkal több, mint egyszerű regény. Az életrajzi elemekből is táplálkozó mű magával ragadó, figyelmünket végig fenntartó kordokumentum és személyes vallomás, az egyéni és kollektív paranoia kialakulásáról, elburjánzásáról és mindent szétromboló erejéről.

A HÉT KÖNYVEI

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.

Szarvas Melinda: Ex libris

Cirok Szabó István: Agancspark
Antalovics Péter: Távoli pólusok
Benedek Miklós: Miközben halkan
Kormányos Ákos: Paraván

Benczi Boglárka: Menekülés a béke elől
Kováts Judit: Hazátlanok. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2019, 403 oldal, 3999 Ft

Kováts történeti hűséggel ír, nem csoda, hiszen korábban történész-levéltárosként dolgozott. Tételesen bemutatja a németek elleni rendeleteket, a tömeggyilkosságokat, melyeket a csehszlovák hadsereg követett el. Sorra vesz minden megaláztatást, olyan, mintha ő is – és áltata az olvasó is – átélte volna mindezt, mégis hiányzik valami. A regény vállaltan optimista, erre utal a könyv elején a mottó is, hogy a mélység után el lehet még jutni a magasba is, de hiányzik a főhős személyiségfejlődése, hiányzik az átmenet a jó módban élő, majd a latrina mögött guberáló kislány közt. A bujkálás, majd a fogság ideje alatt is a szerelem ad erőt Lillinek, gondolatait nagyrészt ez tölti ki, ami nem meglepő, lévén fiatal. De már-már nonszensz, hogy milyen gyorsan adaptálódik elkeserítő helyzetéhez. Nem ismerjük meg a főhős lelki folyamatainak egészét, a történeti hűség tárgyilagosságával íródott a könyv, Kováts nem csak az eseményekről ír tudósítás-szerűen, hanem a szereplőit is ezzel a módszerrel formálja meg. Lehetne ez egy lelkileg megtört, kényszerűségből gyorsan felnövő lány története, de humora és jellemének gyermeki, játékos jegyei ehhez megint csak nem illeszkednek.

Martin József: Az f és a fisz között, és azon túl
Oplatka András: Zenekar az egész világ. A karmester Fischer Ádám. Libri Kiadó, Budapest, 2019, 266 oldal, 3999 Ft

A kötet lebilincselően olvasmányos, ami a szakmát a legmagasabb fokon művelő, kitűnő újságíró érdeme, aki egyszersmind történész is, s az igényes oknyomozás szakmai eszközeivel járt utána Fischer Ádám kijelentéseinek, emberi és szakmai portréjának megrajzolásához nagyon sok ember véleményét kérve ki. Utószavában Fischer Ádám elbeszéli, hogy Oplatka „kezdettől fogva nyomatékosan közölte, hogy ez az ő könyve lesz, nem az enyém. Én meséltem, ő kérdezett, figyelt és jegyzetelt.” S a kézirat „valahogy kedvet csinált nekem önmagamhoz. Elkezdtem magamnak imponálni” – írta Fischer, a kötet főszereplője.

Máté-Tóth András: A cselédszoba csuhása
Szedő Dénes Összes művei I. Szerkesztette Hidász Ferenc. Szent István Társulat, Budapest, 2011, 830 oldal, 3400 Ft

Szedő Dénes Összes művei II. Szerkesztette Hidász Ferenc. Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány, Budapest, 2018, 479 oldal, 3800 Ft

A hetvenes évek Magyarországán nem volt ritka rendkívül szerény körülmények között élő kereten kívüli szerzetessel találkozni. Mind hasonlítottak egymásra. Igénytelen szobácska, elhordott ruházat, könyv hátán könyv és az óvatos látogatók rendszeres megjelenése. Szedő Dénes is ilyesféle lehetett, apró szobácskában élt, még apróbb íróasztalon dolgozott. Írt és ért. Kitaszítva a hivatalos működési keretből, az intézményi védettség biztonságából pusztában élt.

Margócsy István: Emberszólás
Ketten egy új könyvről – Kőrössi P. József: Naplóromok. Ücsörgünk a kávéházban Réz Palinál. Kossuth Kiadó, Budapest, 2019, 192 oldal, 3400 Ft

Bizonyára másként olvassa e könyvnek nevezett szöveghalmazt az, aki közeli kapcsolatban volt Réz Pállal, aki közelből érezhette és tapasztalhatta azt, hogy Réz Pál „nagy figura” volt – aki azonban nem vagy csak távolból ismerte, az jobb, ha nem ebből a könyvből szerzi információit: akinek képe itt kibontakozik az olvasó előtt, az egy arrogáns, fölényes, nagyképű és rosszhiszemű öregember, akinek sokszor gonosz, sokszor felületes ítéletei legfeljebb annyira fontosak és tartalmasak, mint annak a megtudása, hogy Erdei Ferenc nagy kan volt. Ha a jópár éve megjelent Parti Nagy Lajossal készített interjú-kötet erősen felstilizálta s apologetikus nagysággá kreálta Réz alakját (hisz elhangzott róla: „benne van a 20. század második felének egész magyar irodalma” – hogy is lehet ilyet egyáltalán elképzelni?!), e könyv olyan erősen alulstilizált képet nyújt, aminek alapján akár szánalmas intrikusként is láthatjuk „a nagy figurát” (már ha persze nem szerettük életében…).

Pál Sándor Attila: Kvaterkanaplók
Ketten egy új könyvről – Kőrössi P. József: Naplóromok. Ücsörgünk a kávéházban Réz Palinál. Kossuth Kiadó, Budapest, 2019, 192 oldal, 3400 Ft

A cím műfajmegjelölő, hiszen az előszó szerint is naplóromokról van szó. Ezt még el lehet fogadni. Majd KPJ idézőjelesen novelláknak, később idézőjel nélkül is novelláknak nevezi a kötet írásait. Olyan novella, amely ugyanakkor nem fikció. Felfogás kérdése, de szerintem ennek nincs értelme, ami szépirodalom, az fikció. Többször leíródik, hogy cenzúrázva van a szöveg, cenzúrázni kellett. Ez az alapanyag és az egész korpusz végtelen problematikusságára is felhívja a figyelmet. Baráti beszélgetések szigorúan magánérdekű ítéleteit, történeteit, poénjait, gonoszkodásait, (irodalmi) intimitásait adja közre KPJ, méghozzá úgy, hogy elmondása szerint annak idején hazament, majd megpróbált egy 2-3 vagy ki tudja hányórás, ide-oda cikázó, rekonstruálhatatlan beszélgetést rekonsturálni párbeszédes formában. Ami a rövidtávú memóriát figyelembe véve is persze irreális agyi teljesítményt kíván. Majd később még ezt cenzúrázgatja és csinosítgatja, s kifejezi abbéli reményét, hogy ez a valóságot tükrözni. Ez így, ebben a formában, félek, nem elfogadható. „Naplóromok a másikról. A másik mégsem mindig csak ő. Nem Réz, nem csak Réz Pál, nemcsak Pali, hanem azok is, akikről hol súlyos, hol meg vicces ítéletet mond, kendőzetlenül, talán meggondolatlanul is, nem a nyilvánosságnak szánva.“ (6. – kiemelés tőlem – PSA) „Miközben rakosgattam össze ezeket a nem is tudom, miket, bízom benne, hogy a hiteles valóságot tartalmazó novellákat…“ (8.) Ha létezik is a hiteles valóságot tartalmazó novella, amit kötve hiszek, az biztosan nem emlékezetből dolgozik, és nem is utólag cenzúrázott.


I R O D A L O M

Mán-Várhegyi Réka: Virradat, éjszaka


– Clinique magas aktívanyag-tartalmú bőrélénkítő szérumok, innovatív formula, négy darab 8,5 milliliteres flakon, díszdobozos kiadás.

Szédelegni kezdek.

– Nem én vettem el! – kiáltom.

A csoportvezető kisasszony nem sokkal múlhatott húszéves, és bizonyára azt hiszi, hogy majd ő képes lesz megállítani a bőre öregedését. Most dühösen fúj egyet, és elvágtat a főnökség irodája felé. Ahogy megfordul, látom, elaludta a haját, és a feje búbján tehénnyalás éktelenkedik.

Egy igénytelen, zsíros hajú kislány packázik velem.

– Azt hiszed, hogy egy Clinique szérummal sokra mész? – kiabálom. – Akkor beszéljünk, ha már kialakítottál egy profi bőrápolási rutint! Akkor szóljál, ha már nem csak álmodozva krémezgeted magad, mint aki zsírt ken egy jó karéj kenyérre! Tudod egyáltalán, mi a különbség AHA hámlasztó és BHA hámlasztó között? Kémiai napvédő és fizikai napvédő között? Hialuronsav és retinol között?

Nem ér váratlanul a kirúgás, tudom, messzire mentem. Megrohannak az emlékek, miközben az utcákat járom kezemben egy félig megevett szalámis zsömlével. Arcomba fúj a szél, hirtelen besötétedik és zuhogni kezd...

Darvasi László: Magyar sellő
Kleist-átirat

Lujzát akkoriban alkalmazták a grófi udvarban szolgálatra, amikor egy vak veterán, Karl bácsi, fejjel szaladt neki egy városi nevezetességnek, amely eléggé élethűen, bár jóval tekintélyesebb formában a gróf úr csizmáját ábrázolta. Szét akarta volna verni a homlokával? Igencsak úgy tűnik. Arányos méretek, kemény szerkezet, igencsak szétbassza a fejet. Karl bácsi koponyája megreped, miközben Lujzáért jönnek, álldogál a kovácsműhely előtt egy batár, néhány cifra szolga teszi a szépet. Tudnak megjelenni. Tudnak ékes szavakkal szólni.

Kovács, a kurva anyádat, ideadod a beteg lányt, és kész.

Nacht úr lihegett, nem szólt, pedig éppenséggel volt kalapács nála.

Petra Nacht sem szólt, de azért nyújtotta a kezét a lány után.

Szegényke...

Bödőcs Tibor: Hiszek egy hazában

Van itt a kocsmában két öreg, a helyi Hacsek és Sajó. Minden este politizálnak, ami olyan, mint egy csilievő verseny, fújtatnak, sóhajtoznak, és a lábukkal dobbantanak közben. Azt várom, mikor ássák elő a temetőből a nagyapjukat, hogy a lábszárával agyonüssék egymást. Abban sem értenek egyet, ahogy a másik hallgat. Nem tudnak zöldágra vergődni, a történelmi szereplőkből gyilkos lesz, vagy szent. Itt nem lehet normális színeket kikeverni, csak fekete van, meg fehér, a te a kommunistád meg az én kommunistám, a te náci vagy, meg a te vagy a náci. Ez megy állandóan, nagyon bele lehet fáradni, mert itt mindenki a bölcsek kövével kacsázik, mindenki a Szent Grálból iszik. Az egyik a Kádárt csiszolgatja, a másik a Horthyt fugázgatja, a harmadik a Nagy Imrének ad egy tisztító festést...

Csikós Attila: Elfogyó szépség

Amikor a negyven éve írt búcsúlevelet a kezébe vette, először egy piros tintával aláhúzott szót látott meg, s hozzá képest minden más, amit leírtak a levélben, vagyis talán azoknak a történéseknek a sorozata, melyek a végzetes elhatározáshoz vezettek, mintha meg sem történtek volna, egészen érdektelen volt az egész, mintha az aláhúzás előtt és után csak a nincs lenne, vagyis minden más lényegileg a nem volt van örök idejében maradt...

felejtsenek...

Talán tízszer is elolvasta egymás után. Letette a levelet, és a kávéscsésze után nyúlt. Tudja használni, kérdezte dr. Gulácsi. Nem, felelte, és belekortyolt a kávéba. Úgy tűnt, valóban nem akarja megírni, csak megpróbál visszaemlékezni egy időszakra, ami a gyerekkora volt. Motívumokat keresett, nem történetet.

Egyszerűen az őrületbe kergették azt a lányt, mondta halkan a doktor. Minden le van írva ezekben az iratokban, tette hozzá...

Bödecs László: VIII.

Bödecs László: Szégyen, szombat

Fenyvesi Orsolya: A határtalanról

Fenyvesi Orsolya: Johanna

Fenyvesi Orsolya: Erdő, erdő, erdő

Fenyvesi Orsolya: A gyerekszoba


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése