2019. október 4., péntek

EGYRE NAGYOBBRA DAGAD A FIDESZES BOTRÁNY

NAPI.HU
Szerző: KOMÓCSINSÁNDOR
2019.10.04.


Sajtóinformációk szerint Simonka György fideszes politikus januárban kezdődő büntetőperében a politikus rokonai mellett a Fidesz két másik parlamenti képviselőjének rokonait is a vádlottak padjára ültetik.

Simonka György januárban kezdődő büntetőperében a politikus és felesége, illetve unokahúga mellett a Fidesz két másik parlamenti képviselőjének rokonait is a vádlottak padjára ültetik - írja a 24.hu. Kerényi János országgyűlési képviselő, a Fidesz dél-alföldi regionális-pártigazgatójának unokaöccse, Kerényi István negyedrendű vádlottként áll majd a bíróság elé. Ellene különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználása a vád.

Ugyanezekért kell majd felelnie Varga Gábor fideszes országgyűlési képviselő apósának, Koncz Gyulának, valamint sógorának, Koncz Ákosnak. Ők az ügy tizenketted-, illetve tizenharmadrendű vádlottjaként állnak a bíróság elé. Míg Kerényi dél-alföldi regionális igazgatóként, mondhatni, pártügyekben a főnöke volt Simonkának, a Fejér megyei Varga a békési Simonka padtársa volt az Országgyűlésben az előző ciklusban. Mindhárman tagjai jelenleg is a kormánypárti frakciónak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.