2017. május 7., vasárnap

HIÁBA A RETORIKAI KÜLÖNBSÉGEK, A "NYUGATI" ÉS "NEMZETI" MAGYAR ELITEK IS BEÁGYAZÓDNAK A AZ EU GAZDASÁGI ÉPÍTMÉNYÉBE - BRÜSSZEL +/-

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Kettős Mérce Vendégszerző
2017.05.06.


Az Orbán-féle NER csak első ránézésre képvisel gyökeresen mást, mint az „EU-barát” elitblokk, valójában éppen úgy belesimul a globális kapitalizmus fejlődésének logikájába, és aktuális válságkorszakának európai trendjébe. A Helyzet Műhely tagjai kollektíven jegyzik az alábbi szöveget, amely az uniós sorozatunkban korábban megjelent cikkük második része.


Előző cikkünkben amellett érveltünk, hogy ami az utóbbi pár évben a szerethető, a demokrácia ideáját védelmező EU szélsőjobbról történő szétverésének tűnik, az valójában az amerikai központú világrend 1970-es évektől induló gazdasági hanyatlásának késői korszaka. A világgazdaság hanyatló korszakában az USA mellett az EU is folyamatosan veszít relatív gazdasági súlyából – illetve ezzel párhuzamosan a világ más pontjain megerősödő hatalmi centrumokhoz képest politikai súlyából is –, hiszen önmaga is az amerikai központú világgazdasági rendszer terméke. A lecsúszásból eredő pozícióvesztést többféle eszközzel próbálták megállítani az EU-ban érdekelt gazdasági és politikai elitek, mint láttuk, ezt szolgálta a kohéziós politika megerősítése és az euró bevezetése is.

Azonban a válságintézkedések csak látszólag enyhítették az alapvető ellentmondásokat, néhány évtized leforgása alatt újra, sőt talán még erőteljesebben jelentkeztek a válságtünetek. A 2008-as pénzügyi és gazdasági világválság – bár gazdasági értelemben mára véget ért – utóhatásai egyre súlyosabb politikai krízissé állnak össze a transzatlanti térség mindkét partján: ennek tünete például a tavalyi Brexit-népszavazás, de a menekültválság is.

A válság korábban elképzelhetetlen politikai változások formájában gyűrűzik be az EU intézményrendszerébe és a tagországok belső folyamataiba. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a demokrácia és a szabadságjogok ideái ellentmondásba kerültek az EU mindennapi működésével – erre jó példa a görög gazdasági válság antidemokratikus, külső hatalmi eszközökkel történő kezelése. Ebben a cikkben azt vizsgáljuk meg, hogyan néz ki ez az elhúzódó strukturális válság a magyar belpolitika szempontjából...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.