2017. május 7., vasárnap

A NAGYGÉCI VENDÉG

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2017.05.07.


O. V. emberszerű organizmusnak a jól kiszámítható működésébe olykor zavarok csúsznak, és hirtelen-váratlan egészen különleges helyeken jelenik meg, mint most is, amikor megnézte, mennyit ér a velszi tartomány, és eközben özv. Csúcs Imréné, Bözsi néni hokedlijén materializálódott, hogy jót beszélgessen az idős asszonnyal.

Hogy mért éppen Nagygéc, arra épeszű magyarázat nincsen, hacsak nem az, a már falunak sem nevezhető településen, közvetlenül a román határ mellett mindösszesen hatan laknak, így kicsi volt az esélye annak, hogy spontán tömegtüntetés alakuljon ki. Csak a páncélozott kisbuszba többen férnek, de leginkább azt kellene megnézni, Bözsi néni melyik kopasz neve mellett szerepel a kubatovi listán.

Arról nem szól az életszerű történet, az öregasszony megkínálta-e a neves vendéget zöldes mandulalikőrrel, ilyeneket szoktak otthon tartani az éltes matrónák, hogy a tárolás évtizedei alatt az üveg szélére kiül a cukor. Vagy egy tálka szotyolával, igaz, ilyen csemegét öregasszonyok nem tartanak otthon, bár a spontán látogatás előtti bombakeresők még vihettek volna.

A kedélyes, baráti beszélgetés a nyugdíjról folyt természetszerűleg, mi másról, azt nem kérdezhette a vendég, hogy Bözsi néninek fáj-e a bütyke, és hűsítő, kámforos kenőccsel sem kenegette meg a sajgó ízületeit. Viszont ehelyett azt mondta a messziről jött látogató, hogy „ha úgy vannak a számok” novemberben emeli a nyugdíjat. Így, egyes szám első személyű értelemben.

Úgy lesznek a számok, ha előbb nem, akkor kora tavasz táján mindenképp, csak, hogy ezt mért a világ végén kellett felböfögni, arra nagyon nehéz magyarázatot találni. Tán, hogy a hokedli a távozása után búcsújáró hellyé alakuljon, vagy gyakorlatiasabb okokból, és Bözsi néni szédítése csak elterelő hadművelet volt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.